Budapesti Viszhang, 1852. május-június (1. évfolyam 1. félév, 1-8. szám)
1852-06-27 / 8. szám
részeket s osztályozni az egésznek hatását. Nem a fű, hanem a rét, nem a myrtusfa, hanem a tér, alacsony örökzöld növényeivel, nem a fa, hanem az erdő gyakorolnak befolyást az ember kedélyére, így a növényalakzat vizsgálódása határozatlan jelentékkel bír, annyival inkább mert a különböző tájak sajátságos jellemét fejezik ki. Az egyenlítő utazós közöl egysem volt ment, azon befolyástól melyet rá a tropicus égalj sajátsága gyakorolt, s azt sohasem fogja feledni. A szokásos kifejezések: gazdagság, bujaság, bövség, mikkel jellemét kifejezni akarják határzatlanok s halványak — sőt hamisak is, mert ki valaha egy északi őserdőt látott a hatalmasan felnyúló törzse 1-12 hét, a mohák tömegét mindent fölruházva és elborítva, azon hitre kell jönie, hogy a növényvilágnak bujább élete nem is képzelhető. Ha sötét árnyas bükköseinkről következtetést vonunk a tropicus égalj dúsabb és teljesebb vegetatiójára, bámulva látjuk ezt oly világosnak. De a vegetatio e gazdagsága mely ágról törtre s onnan a földre száll, máskép lehető nem volna ha a világosság nem juthatna az alsó régióig. Épen erdeinknek ezen árnya, mely tél és viharnak ellenáll gátolja a vegetatio dús kifejtését, mi a tropicus égalj alatt oly idegen jellemben s oly vonzólag tűnik föl. Zörényi. TI ÁKÁCZFÁK E KERTBEN___ Ti ákáczfák e kertben , Ti szép emlékű fák, A melyeken szivemnek Oly drága minden ág, Kedves fák , üdvözölve És áldva legyetek, Áldom még azt is a ki Titeket ültetett. Harmatnak s napsugárnak Áldása rajtatok, Vidám dalos madártól Reszkessen ágatok, Örök tavasz lakozzék Zöld fürteiteken, Hogy éltetek, miként az Enyém, oly szép legyen. Itt láttam én először Kedves galambomat; Itt láttam őt először Ez ákáczfák alatt Itt ült e lombok alján, Itt ült szemközt velem, Itten röpült szeméből Szivembe szerelem. Tudom még, hogy ne tudnám ? Habár régen vala . Az órát, hol kigyuladt, Szerelmem hajnala, Ez volt a hajnal ilyen Nem ékesíte még Téged, te véghetetlen , Te rég teremtett ég. Letűnt immár e hajnal, Megértem a delet, S ez tán nem oly regényes, De sokkal melegebb. Mikor jő majd az alkony, Szerelmem alkonya? Ettől ne félj, szivemnek Imádott asszonya ! Eljö ez is de későn, Azért jő majd ha jő, Hogy legyen arczainkon Szép arany szemfedő. S a földbe ha letesznek, Majd csillagképiben Ragyog le zöld sírunkra Sötétkék éjeken. Petőfi Sándor.