Budapesti Viszhang, 1852. július-december (1. évfolyam 2. félév, 1-26. szám)

1852-07-03 / 9. szám (1. szám)

©--------------------­ELSŐ ÉV. 1852. HÖLGYEINKHEZ. Ezer esztendő előtt, még a másik világ­részben , másik hazában is megemlékezett a magyar saját istenéről. Sem idő , távul- ság , az uj hazának áldásai, az ut fáradal­ma , a véres pusztító hadak, mik olykoron csaknem kitörlék az élők sorából, sem a jó napok nem feledteték e nemzettel a „ma­gyarok istenét“ az istent melynek áldozott hajdan a források partjain, s mely előtt hajtja meg térdét mai napiglan, a boldogság s az üldözés perczeiben egyenlő áhítattal. S a magyarok istene soha sem fordította el arczát választott népétől. Súly tolta, pró­bára tette, haragjában rá nehezíté kezét — de az engesztelő áldozat füstjét mindig fölengedé zsámolyáig hatni. S hogy legyen ki homlokáról a küzdelem vérverejtékét le­törölje s a jutalom babérjaival övezze azt körül, hogy legyen ki erőt adjon a csüg- getegnek s pályadijt a diadalmasnak — nemtöt rendele mellé. Ti vagytok e nemtők szép magyar hazá­nak szépséges leányai. 0 mert oly szép, oly magasztos eszme van e névhez kötve „magyar hölgy !“ „Úgy akarta isten , hogy ő kétszerte résztvevőbb legyen más nemzet leányainál, mint nem­zete kétszer dusabb a szenvedésekben.“ S nincs-e az Öntudatnak némi büszkesé­ge a tudathoz kötve, hogy letörli a szen­vedés könyűit, ápolja a nyomorgatottat, erőt ad az ingadozónak, küzdelemre ser­kenti a hátrálót, a kitartás szózatát súgja az ingadozó fülébe? Nem legszebb hivatás-e megtéritni az elpártoltat, visszaadni a hazának ki elakar szegődni tőle, fölserkenteni a tétlen álom­ban szendergőt, fölrázni mámorából a gond­talant lelkiismeretlent, ősi tűzhelyhez visz- szatérítni ki idegen isteneknek hódol ? О igen , igen ! Isten áldása van rajtatok és műveiteken szép hazámnak szép leányai, mert ti vagy­tok a nemtö mely választott népe fölött őrködik! Vissza gondolok a leélt ezer év véres napjaira. Hányszor fogyatkozánk meg, hány csata gyöngité erőnket, a szenvedések hány napja van emlékünkbe vésve. De a történet minden lapján arany betűkkel látok egy egy nevet tündökölni: egy egy magyar hölgy nevét. S ha csüggedénk , és erőnk megfogyott, ha szenvedőnk s mi látók a végítélet nap­ját : megjelentetek ti szép fényes arczaitok- kal, intve bátoritva, velünk küzdve s meg­1*

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék