Budapesti Viszhang, 1852. július-december (1. évfolyam 2. félév, 1-26. szám)
1852-07-03 / 9. szám (1. szám)
165 lett, s az avult felírást igyekezék arról lebetűzni. — Nem hajborzasztó hálátlanság-e ez, szólt hozzánk fordulva, mit az utókornak az emelkedő tudományok nevében és érdekében nem kellene tűrni; méltatlansága egy fejedelemnek, ki, hogy örökké nem élhetett, az orvosokon s ekként tölté boszuját! Mi, nem értve e kikelés okát, kérdőleg tekintünk egymásra. — Ez itt Hadrián síremléke, szólt közbe a magunkkal hozott cicerone. Ő itt halt meg, s végrendeletileg e szavakat véseté sírkövére: Turba medicorum regem interfecit. * — Dr. Katzenau úr! vevém át én a szót, bemutatva társamnak a német tudóst is — több tudós társaság tagja . . . Katzenau úr azonban fölmentett a fáradságtól, czimeit s tulajdonait elősorolnom, s látható nem kis öntetszéssel maga téve azt, a nélkül, hogy viszont- bemutatásra legkisebb igényt látszanék tartani. Aztán ismét valamennyi orvos társa nevében a sírkő felírás ellen protestált. — Sőt én az ellenkezőt tartom, engeszteld őt francziám, s azt hiszem, hogy e felírás legfényesebb tanúbizonysága az orvosi tudományok azóta történt előhaladásának. Ily epitáph jelenleg nem volna többé alkalmazható. — Kivált XVI Lajosra, súgtam hozzá hajolva. Katzenau úr ezzel hozzánk csatlakozott, s oly hévvel és oly kifogyhatlanul ömlött belőle a tudományos handabanda, mint a Solfatare (kén-mező) forrásaiból az előbugyogó hévviz. Ily emberek eleinte mulatságosak , kivált ha Katzenau urnak nem mindennapi külsejével is bírnak, később azonban borzasztó unalmasokká válnak azon örökös egyhangú csevegés által, mely a hévviz források egyhangú morajakint fárasztó a fülnek s a szemre álmot hoz. Miután már Katzenau ur külsejét érint Orvosok serege ölte meg a királyt. Ném, nem lesz felesleges azt néhány tollvonással vázolnom. Egy , jó seréről híres német tartománynak lévén gyermeke , hazája fő terményczikkét pártolni annyira kötelességének tartá, hogy ez viszont háládatosságból termetét csaknem oly szélesre terjesztő , mint a minő alacsony vala az. Az olasz égalj alatt azonban nélkülözni kénytelék az áldott italt, mit néki a legjobb lacrima Christi sem pótolhata ki. Egy pohár ebből tökéletesen nyakba ejté őt, míg ellenben a jóféle Doppel vagy Märzenbierből tíz tizenöt kzere mindennapi rendes mennyiségül járt ki, vagy inkább be. E hiány — mint nekünk mondá — igen érezhetőleg hat alkatára, mely napról napra fogy s jelenleg már csak két mázsát és negyven fontot nyom, holott tiz hó előtt kedves hazájában három mázsát úgy felbillentett mint a semmit. Megvallá egyszersmind, hogy a serhiány s rendkívüli nyári hőség káros befolyásán kivül még egy szellemi baja is van, mi lelkét szüntelen epesztve, testét is mód nélkül apasztja. Másfél év előtt megházasodott, házi boldogságát azonban nem élvezhető sokáig, mert szegény kedves Pepikéjét három rövid hó múlva elragadta mellőle — egy utazó angol, s bármennyit járt és kelt is utánna azóta , mindeddig nyomába nem akadhatott. Leírta ezután kedves Pepikéje sok szép és szeretetre méltó tulajdonait, tizenkilencz évét, nagy kék szemeit, tengernyi szőke haját, jóságát, szelidségét melyet atyja akaratának hódolva kész lön őt boldogítani. S ő valóban boldog is volt s az is marad egész életén át, ha az az átkozott angol lord nem vetődik városukba, ki, hű életpárját kétségkívül erőszakkal ragadta el, s most bizonnyal fogva és rejtve tartja a Franczkijához vissza epedőt. Ezen emlékezéseknek keserűsége két almányi könnyet sajtolt ki tudósunk érzékeny szürke szemeiből. E jelenet tragi-comicai hatással bírt. Minden részvétünk mellett is alig nyomhattunk el egy felküzdő mosolyt németünk boldog hitén, ki Pepikéjét erőszakkal el- 2 X