Budapesti Viszhang, 1853. január-április (2. évfolyam, 1-28. szám)
1853-01-16 / 5. szám
fejezéssel sajnálkoznak azok jelenlétében kiken megtörténtek, és nagyot kaczagnak hátuk mögött, — ezek, azok, mikkel egyik mint másik nap január hóban táplálkozik. A boldog családapának is meg van a maga öröme. Az öreg , gyönyörködik nagyra nőtt leányaiban és ezek hódításaiban , a fiatal, kivált ha neje is fiatal (mert ez nem mindig igy esik ki) elég szórakozásra találhat anyagot neje hódításaiban. S végre fiatalnak úgy mint öregnek meg van azon közös öröme, hogy a szabók és divatárusnők kontóit rendezze , s ha tán reá ér , olykor ki is fizesse. Mindezen mulatságok úgy függenek és kapaszkodnak egymásba mint lánczszemek. És az élvezetek ezen kapcsolatában, minden bizonnyal az érzi legkevesebbé a gyönyörök sulylyát, ki más rovására mulat. Pedig hány ily ügyes ficzkó van kivált nagy városban. De bezzeg aztán kijut annak néha, ki hivatva van a gondviselés által hogy megadja a mulatságnak árát-Hova kalandoztam ? ! Miután az egész világ farsangi dolgokról cseveg, szabad legyen egy kis történetecskét szinte elbeszélnem, mely a múlt operabálban történt. Többen fognak emlékezni egy kék dominóra, mely magára vonta a figyelmet mindjárt beléptekor. A keskeny váll sugártermetet gyaníttatott, és az álarczosnő lépteinek reszketegségéből bátran lehet következést vonni szépségére, fiatalságára. Türelmetlenül és az elsülyedő öntudat aggályával tekinte jobbra, balra s mindenfelé, mintha valakit keresne s egyszersmind félne is föltalálni azt. Alig tölt bele tíz perez, és a kék dominós, egy barna ifjú karján sebes kerületet tőn a teremben. Mennyire csak lehetett, az ifjúhoz simult, és a legközelebb állók is elveszték a halk beszéd értelmét. A kék dominó egyszerre összerezzent, és suttogva mondá : — Ali Jenő ! el vagyok veszve ! bocsásson, kérem bocsásson hogy távozzam, de most már egyedül kell távoznom ! — Mi baja nagysádnak ? az istenért . . reszket. .. — Nem látta ön? férjem itt! — Hisz azt mondta nagysád , hogy nem jön el. — Igen ! úgy van , de eljött, s mint látszik nyomomban akar lenni , mert kerül, nehogy megtudjam ittlétét. — Tehát távozzunk. — Ön marad , vagy , vagy . . én maradok és ön távozik. — Ne kivánja nagysád. — Oh mit gondol ön ? ! E közben sebes léptekkel haladtak az ajtó felé, s mielőtt tisztába jöttek volna, együtt távozzanak , vagy egyikőjük maradjon, mindketten eltűntek. A férj mint párjától fosztott oroszlány tört át a sokaságon , s néhányszor körül futotta a termet, midőn a kék dominósz eltéveszté. Már azon gondolat tolakodott agyába hogy neje megcsalta őt, és a barna ifjúval távozott. Már ki akart rohanni keresésekre, midőn a kék domino ismét szemébe tűnt, és pedig egy másik szőke fiatal ember karján. — Csakhogy itt van ! — és nagy lélegzetet von. — Hiában ! nem gyötörhetem magamat. . . Karomra kell őt fűznöm. . . Igen de így gyanítni fogják kilétét, és álarczának érdeke, mulatsága , teljesen elvész. .. . Mindegy . . . Én nem fogok semmit kockáztatni! De mivel igazoljam eljöttömet ? Nem szeretnék a nevetséges féltékeny szerepében tűnni fel előtte. . . Eh, a véletlen hoz majd valamit nyelvemre. Ily hullámzó gondolatok tengerén evezett a férj a kék dominó felé. Ez azonban most ismét futott előtte. Többször járták körül a teremet és az üldöző nem volt képes megragadni a kék dominót. Párszor szólott is hozzá, de ez felelet nélkül lihegett tovább. A kék dominó, kísérőjével ajtó felé sietett. A férj utána, de a sokaságon keresztül csak ügygyes bajjal juthatott előre. Azt azonban messziről látta, hogy a szőke ifjú suttogva mond néhány szót a bérkocsisnak. Erőt adott könyökeibe a kétségbeesés. Utat tört. A bérkocsi vágtatva indult, de a csalatást hivő férjnek volt annyi ideje, hogy a hátulsó bakra fölvesse magát. A bérkocsis sebesen hajtott. A rögtönzött huszár kiabálni akart, de lehetlen vala, még csak föl se tekinthetett annyira el volt foglalva. Egyik kezével fogódznia kellett, a másikkal kalapját tartotta s mindig mélyebben húzta szemeire , melyeket világért sem mert kinyitni, mert a bérkocsis fáradhatlan kitűzéssel csapkodott hátra éles suhogójával. Majd két óra hosszant utaztak e képen. Unalomról senkinek sem volt oka panaszkodni, sem a bérkocsiban,sem a bérkocsin kívül, mindnyájan eléggé el voltak foglalva. A hátulsó állás ideiglenes tulajdonosa nem tudott mit gondolni, midőn másodszor sőt harmadszor haladtak el ugyan azon utczán. Habár alig lehetett lopnia egy föltekintést a bérkocsis ostora miatt, ezt mégis észre vette. Még nagyobb Ion csodálkozása, midőn a megállott bérkocsiból egy ház előtt két fiatal ember szállott ki. Először azon eszméhez kapott hogy hátha férfi ruhába öltözött neje, de e gyanúját eloszlatá a néhány szót váltott férfiak hangja. Észrevétlenül sompolygott le a bakról, és aztán elvéte magát. A levegőből egészen kifogyott midőn haza ért. Nejét nem találta. Átöltözött, és rohant a bálba. Szeme rögtön megakadt a kék dominón, s ennek oldala mellett egy szinte álarczos nőn. Hozzájuk sietett. Férj és nő szívélyesen de halkan beszélgetni kezdenek. A nő mondá mikép véghetlenül örül férje gyengédségének hogy érette jött. A férj pedig még ma is töri fejét rajta, ha vájjon a barna ifjúnak karján lebegett kék dominó nejéé volt-e,azaz más szavakkal: neje volt e azon kék dominóban ? A barna ifjú pedig , és ennek barátai , köztök a szőke fiatal ember, meg a bérkocsiba ült kék dominó több ily kellemes kocsikázást kívánnak a gyengéd férjnek, ki nejét azzal küldi álarczos bálba hogy maga nem mehet, s azután még is csak elmegy. A s me d i. Megbukott a pipucskormány. Sokszor hallottam már a léggolyó, jéghid , vizalatti vasút és villany telegráfokról, s azt, hogy nincsen többé kopasz fej, fogfájás, tyúkszem és gyomorgörcs , hanem az eszére büszke embertől azt, hogy nincs többé