Budapesti Viszhang, 1856. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1856-09-11 / 37. szám
Bibi mint hervalag virág Kappanka vázára hajt ,ja bágyadt fejecskéjét. Mivel pedig Kappanka nyelvészetéről végkép lesiklott a cosmopolitai magyar indolentia, tehát megérzi ezen csapást azon kaputféle testi szerszám is, melynek kiszívott festékétől a lángoló nap nem egyszer részegedék meg; ... és igy a szinehagyott kapuinak vajmi jól esett, ha az ifjú Bibi arcáról némi fris coloritot osonthatott. A boldog Stahlfeder Iván, Malvinkája hő karjai közzé üledékes magaviseletével együtt, átemelé a polkázati szerénységet is. Tánc közben ékes virágfüzérbe omlott Iván lábaihoz Iván forró csókjaival halmozza a mezők szerelmi talizmánját. Ha keblen fog nyugodni az egyszerű füzér áldásos pora, ... és keblében a bokréta-adó kedves leány emléke, úgy látszik, hogy Zuhoch Longin nekkeli ismerkedésnél is oly villámgyorsan halad, mint a polkai galoppozásnál Nehogy a férfibátorság és lélektan törvényeit sértegesse, bázisul véve a lángszemü Vitriolné kézszorításait, és a polkát követő Rozetta-Walzernél már következő sorok nyögdécseltek a szép özvegy bársony kacsái közt: „Imádott angyal! Bibor ajkidon tündérek mosolyát, szemeidben a mennyek mennyét, arcodon hervadatlan rózsákat látok, ismerek meg. Imádlak Bírnom kell tégedet, vagy érted, utánad halok. Ha szived még szabad, s engem boldogítni vágysz , add tudtomra keblednek részemre nyújtandó fehér rózsájával Többet is írnék, de a plajbászom eltört . . Walzer-szünet. Vitriolné fehér rózsája Zuhochi frakkon képviseli a declamáló vakmerőség gyözedelmét. — Urak és dámák ! ha úgy tetszik, induljunk. — Csak még egy kissé, édes mama. — Polkamazurra vagyok Kappanka úrral angazsírozva. — Hisz még csárdást se táncoltunk. — Majd máskor, édes gyermekeim. — Istenem, pedig még most jőne a java. — Papa . . . instáld meg a mamát. — Nem lehet fiam, esteledik . . . — Aztán azok az átkozott borúlátók. — Ne féljen Knédige a vihartól . . assecurálom. — Bocsánatot kérek, Herr von Jámbusi, ily kényes esetnél magam szeretem assecurálni magamat. — Tréjaáné szava győzött. A majálisi társaság szép csendesen hazafelé ballag.* * * Lapudli Ciprián, fehérneműárus, családostól; Minuti órás; Bihuppel, photograph; Odvay, jogász; Nenadel Irma és Firma testvér-varrónők; nemkülönben Spiritus Felix, ruhafényész (Fleckputzer) . . keveset törödnek az egek közelgő háborújával, hanem először is betévesztvén magukat salátás rántott csirkés uzsonnára a ,,fácánhoz44, visszatérnek a violavölgybe, az ottan még éppen maradt füvelletet irgalmatlanul agyonpolkázandók. Az a la vihar valcerhez, és polkához a la cancán jégbehűtött placcer bir, nyújtja a lelkesítő nektárt. A gőzfürdői hatású táncokat kedélyes ujongások garnirozzák. Luna Kanavász, és Stoppelziher zeneművészek pedig a táncosok animójához irtóztató szép harmóniát méregetnek Ezen boldog társaságot hagyjuk a viola völgy gyepezetén , . megélnek ők nálunk nélkül is, maradjunk inkább következetesek, kisérjük figyelemmel a Trémai majális egyéneit, és ha reggel a kies zöldbe vezettük őket, gavalléri illemnél fogva kisérjük vissza a kietlenség zöldellenébe is. Társaságunk ugyanazon menetrendet követi, melyet reggel volt szerencsénk megjegyezni, azon háladalos változással, hogy Zuhoch Longin kárpitművészben, Vilmolné találta meg lovagját; a szőke Strudl Bibinek pedig Kappanka nyelvmester fizetgető karjával a gavallérság adóját. Fővárosi porozatfzüstökre született halandók, ti kik a nyári nyomasztó légnyeldekléshez extra gégét kényszerültük zsebesek tokjaiban hordozni! ti legméltóbban emlékezhettek azon árnyas lombázatu útvonalra, mely a fácán vendéglőtől a Laszlovszky majorig vezet. Áldva legyen azon regényes tájnak minden porszeme, árnya,lombos ernyője és szentjánosbogárkája általam ezerszer megáldva, ah mert hallgatag, holdvilágos estéken, hányszor s mily gyermeteg ábrándok közt repüljenek onnan sóhajaim, az én forrón szeretett Rozikámhoz ? A Tréma társaságnak szinte ezen árnyalatos ültetvények szolgáltattak védrámául Védelmül mondom, mert a nyugati ború mormogva jelentgeté már közelségét; föl fölzúduló forgószél nyargalászott zápori előőrsül, s olykor olykor egy kövér elsőcsepp meg is is koppintá a Csiga ur másfél sakknyi magas halcsont kalapját. — Fiáker herda? — kiált nagy hetykén Zahaci Longin a Laszlowszkynál ácsorgó bérkocsisok közzé Siri némaság követé a bariton kiáltatot. A szivarozgató fiákerség halgat mint a Stockfisch. — Herr Jetter ezeket foglaljuk el, fél födél négy ülés elöl egy, hátul kettő. — Bezetzt — rivaly egy vakmerő hang, a lépcsőzetre hágni akaró Vitriolnéra. Sötétül, még pedig oly gorombán, mintha a felhők öngyilkosi tervet ozsonnáztak volna. — Adunk három pengőt a Krisztina városig, szól Zuhódi és Kappanka, bemarkolván egy fiákeri anginétba. — Négyet Pestig Keservesen könnyeznek a fáklyátlan egek. — Öt pengő hazáig .. itt van baares Geld. Dörög, villámlik. — Hat forint a síp utcáig. — Egy huszas még extra borravaló. — Fél tücet zsemlye, ugyanannyi kifli ráadásul Csend. Csak a haragos ég felelget dörgő szózatával. — Tíz pengő a házamig. — Strudl’sche Haus in der drei Trommelgasse. Akár előre kifizessem felét, ki vállalkozik, mi ? Rémítő csattanás. Trémáné füleit dugdossa reszkető ujjaival. Csiga Flórián ijedtében Vektort leüti lábáról, mint valami kuglit. — Ahá, itt váncorog egy omnibus. Oly tátogva villámlik a láthatár, hogy Strudi Flóri, omnibus helyett a rudas lóra kezd mászkálni. — Minden hely el van foglalva, s ki is fizetve. — Két annyit adunk. — Nem lehet, uraim — Nekem még ma a városházánál dolgom van ... én hivat . . . — Le arról a lépcsőrül — Jerünk, urak, foglaljuk el, hisz nem ázhatunk tán pocsolyává . . Frau von Csiga tessék . . . — Was, aufsteigen? ... de Hanzl . . Puff . . Frie . . . hilf... zu Hilfe! Az éktelen lármára néhány tenyerestalpas egyéniség környezi az omnibusz kézben tartott serespohár ; labérkártya ; félrecsapolt kalap; szitokfüzér ; lucskos külső, és ütésre gyakorlott izmos karok, arról látszanak tanúskodni, hogy itt Fiaker, Hausknecht, Jack pincér, s több efféle desperát „hau“ spéciesekhez van szerencséje a botba futni akaró Tréma társaságnak. Az omnibusi gubernátor öblös kiállata, talpra kelte vala a Laszlovszky-udvar azon vendégeit is,kik égiháboru óvásul födél alá huzódjanak. Elsőben is a férfisereg rohant ki, mint erő-bátorság képviselőihez illik. . . . . hölgyek iramiának azonnal a hímnem után, mint féltékenység, cukrosítás, fájdalom, s több efféle indulat reprezentánsai. Nő férje után , polgár polgártársért, szerelmes szerelmese mellé sietett a veszélyes helyszínre. Az omnibus visitből még a Nyesi-Lesi pár se maradt ki. Lesi Bazil a zuhanó zápor, éktelen lárma és páni félelem közt se feledkezék meg, hogy e szárazon, mint vizen gavallérnak született egyéniség. Ugyanis, nehogy Lucilla imádottjának koszorús florentinerjén a záporfalánkok hervatag állapotra csipdessék gyönyörű fioraturait a virágcsoportozatnak, tulajdon palotátjából emelt vala esernyőt féltett kedvese, . . . illetőleg kedvesének féltettebb kalapja fölé. A galánt udvarló kaput vitorlája, záporhatlanná esernyőzé ugyan dulcineája fejbeli szerkezetét, hanem ugyanezen generozitás által tulajdon személyiségében, tetőtől talpig facsaró állapotra kereszteltetett a galánt udvarló. Na de mi Ádám utódok, mire születtünk volna, ha még arra sem, hogy szerelem s udvariasság oltárán áldozgassunk ? Tehetünk e mi róla . . . mi, kik szinte sorshatalom alatt kínlódunk, mint önük, szép hölgyeim .... ha áldozati tömjénül kaputesernyőt parancsolnak reánk a kérlelhetlen mennyei csatornák? Ki valaha lángoló szenvedélylyel . . és titokban szeretett, az előtt nem mondok újat s képtelent, ha Stahlfeder Ivánt, kedves Malvinjával pár percre ismét összehozom. Mit gondoltak ők zápor, lárma, látásfutás, s más efféle prózai véleményekkel? A szerelmesek világa, élete, eszméi: folytonos költészeti rózsatáncolat. Öröm mint bánat napjaiban egymásért élnek. . . egymásért gondolkoznak. Úgynevezett világ . . . annak társas élete, elemei: szenvedélyes, ha szerelem elölt, alárendelt hitványságok. A kürzaj végett megüresült éttermecskében Malvin és Iván tanútlanul vannak. Szerelem istenkéje . . a pici kis Ámor röpköd csak fölöttük. Gyöngéden lengő szárnyacskája alatt valakit rejtegetni látszik a pajzán nyilazó. Vájjon mit vagy kit rejtegethet? ... kit mást, mint a titkos szerelem védangyalkáját! — Malvin . . kedves egyetlenem, én boldogtalan vagyok ! — Oh istenem, istenem ! miért ... mi bajod ? — Féltelek . . . — Kitől . . mitől? — Mamád... a hadnagy ... oh az a Jámbusi! A szép Malvint édesbús mosolyra készteti kedvese féltékenysége. — Tiéd leszek, Ivánom! . . vagy a síré! — Áldalak . . . imá . . . A boldog Iván áldó szavának utóhangját visszaérkező vendégek nesze metszi el. Külön szögletekbe vonul a százszor boldog szerelmes pár. Égi háborút, robajt, curiozitást és fiáker-gorombaságot,halandó oly drága sóhajokkal soha úgy még meg nem fűszerezett, mint Stahlfeder Iván . . . mert imádottja bíbor ajkairól általuk élvezheti'a szerelmi első csók mindenható bubáját A rohanó tömeg egymásba ötöde tántorgásából azt se nehéz kimagyarázni, hogy itt oly állampolgárok ökölműködése várható, kiket bor, sör és záporhullámok bőségesen föl-, be- és megáztattak. — Mi a baj, Niki ? — Was giebt’s ? — Kit kell ütni ? — rivalgált vérben forgó szemekkel a csatakos cerberusok. A Tréma társaság omnibusra sóvárgó foglalási szándékát alább hangoló a fiáker-ármádia markos invasiója, mire nézve az eszélyes retiráda mindkét részről megtörtént. Az égiháború szűnni kezd. Távol moraj váltja fel a felhők csattogását. Halvány villámlatot lövell a szürkéllő láthatár. Bugyborékló zápor után sugáralakú eső permetez. — Használjuk az időt, míg lehet, Herr Fetter.. — Igaza van, Frau von Strudl, ködös itt a jég.. — Mire várunk ? . . . földön nincs segítség, az ég ha ismét könnyekre fakad . . — Akkor aztán totál készen leszünk. A társaság útnak indul, Kiki párjával. A páros sétát ugyan gyakran sólóra kényszeríti útközben föl-fölbukkanó egynémely gyöngédtelen pocsolya, mely a dámák kéz- és lábgymnasztikáját igénybe veszi. — Nem megmondtam, édes sacim, ebéd után még, hogy némi generozitás ? . . — Csitt . . . szót se . . nem elég ez az otromba sárvíz . . még kunhoz is férjemuram ? . . . A többit majd otthon . . . — Tréfa, galambom, az egész . . — Hallgass, mindennek te vagy az oka , ugye Herr von Jambusi. —»»302»——