Budapesti Viszhang, 1856. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1856-03-13 / 11. szám
Hídvégi gróf Mikó Imre. Erdély s a velünk rokon szivü és sorsú derék székely nemzet legnevezetesebb fordainak egyikét látja maga előtt a nyájas olvasó, kire nemzete s ki nemzetére egyiránt és méltán büszke; nem azért, mert főúri születésű, hanem mivel kitűnő polgári erénynek birtokosa;nem azért, mivel vagyonos, de mert vagyona nagy részét a hon közügyeinek szenteli; nem azért mivel magas polczokon állott s fenn és alant méltányoltatok, de mivel közmunkássági pályáját nemes igyekezetek s hasznos téttek jelölik. A nemes gróf birtokainak Háromszék kellő közepében fekle s terjedelmes volta ősrégi székely származásról s eleitől fogva előkelő ranguságról tesz bizonyságot. És hogy ő a külfényt, világ szerinti boldogságot s társadalmi kitüntetést biztositó eszközöknek — jó szerencséje ingyen ajándékainak — nem érdemetlenebb örököse, mint bona, s főkép székely honfitársai tiszteletének méltó tárgya. Csak nem rég múlt időkben legmagasb országos hivatalokra, törvényhozási szabad választás utján átalános szózattöbbséggel emeltetése, ma pedig a szájról szájra járó közbeszéd s honszerre nyilatkozó jó vélemény mutatja. . . Nem rég királyi kincstárnok, egy ország összes pénzügyeit igazgatta, államtanácsos és jó ideig kormányzói helyettes volt, é s ma, régi szolgálatából kilépve, távol a hivatal-szobák unalmas zajától, egyszerűségben, elvonultan, könyvei közt él, s családi, társadalmi, egyesületi és irodalmi téren hasznosítja tehetségeit, buzgó hazafiságát, törhetlen férfi erejét. Családi életének uralkodó jellegei : az idők által parancsolt, de kevesektől megértett egyszerűség, takarékosság,gőg nélküli de valódilag mivelt hang és házszokás, s kicsitől nagyig mindenben nyilvánuló magyaros érzület és szellem. Erdélyben jártamkor mindezek iránt szerencsém volt öntapasztalás után meggyőződni. Valóban e főur hiázánál láthatni: hogyan lehet valódi aristokrata dölyf nélkül,hogyan tarthatni fenn a rang tekintélyét afsecáló követelés nélkül, és hatni, hogy a szelídség és humanitás a nagyok valódi becsét növeli s tündüktőbbé teszi, s nem vonja sárba, nem kisebbíti meg. Társadalmi befolyás és nemes példaadása a magasb körökbeni nemzeti irányú nevelés, kizárólag magyar nyelven a társalgás és magyaros szellem terjesztésére,s mind inkább inkább meggyökereztetésére irányul. Ki az erdélyi salonokban megfordul, örömmel fog eziránt meggyőződhetni. Az Erdélyben ma fennálló egyleteket többnyire a tisztelt férfi kezdeményezte, s azoknak folytonosan ápoló és gondviselő egyik édesatyja. A kolozsvári nemzeti színház idegen kézből a jogszerű tulajdonos birtokába, az öt mint országos színházi bizottmányi elnök folyamodása következésében adatott vissza, felsegítésére a kormánytól részvény-gyűjthetési engedélyt eszközlött, s a legsürgősb építésekhez maga előre 1000 párt részvénydíjjal járult. 1853-ban részint a színházi bevételi hiányokat, részint a ruhatári költségeket ezerekre menő összegig fedezte. A jég- és zízkármentő egyesületet a forradalom után, saját zsebéből kölcsönzött, pár ezer forinttal sejegítette halottaiból fölkölteni, hogy a különben is szer- fölött lesújtott birtokososztály legalább elemi csapások ellen vagyonát biztosíthassa. És ez egylet máig bármely országnak díszére váló erőben és virágzásban áll fenn, biztosítván egy pár millió értékű épület-és terményvagyont, s forgatván benne az országban 100 ezer forinton felüli készpénzt. A gazdasági egylet 1853-ban leginkább a nemes grófnak a kormányzó herczegnék közbenjárására kelt új életre, mely anyagi érdekeink ápolására irányuló üdvös intézetet részéről 2000 párttal adományozta, mind a két említett egyletnek elnöke, dolgainak fáradatlan intézője lévén. A magyar irodalmat s nemzeti tudományosság gyarapodását nem csak tetemes áldozatokkal segíti, minden magyar lapot járat, minden jobb magyar könyvet megvesz, de maga is szorgalmas munkája. 1854-ben Debreczeninek, egy addig ismeretlen erdélyi költőnek „K i a v i c s ata“ czímű költeményét a legpompásabban kiállítva adta ki, s jövedelmét árvái számára alapítványozta. 1855-ben „Erdélyi történelmi adatok“ czímü nagybecsű történeti vállalatot alapított, mely 8 —10 kötetre terjedene, s Erdély és a székely nemzet múltjának homályban vagy kétes világításban álló szakaira kétségkívül nem kicsiny fényt deritend. Ezen lelkes főurnak tulajdonítandó nagy részben a forradalom alatt semmivé lett, egykor virágzó nagy-enyedi tanoda uj életre ébresztése, mi által a nemes gróf kivált a székely nemzet irányában, melynek ifjú nemzedéke a tanodában kapja századoktól fogva szellemi fejlődését, örök hálára érdemesítette magát Az előttünk álló férfi az Erdélyben, ki az őt felkereső magyarországi írókat és művészeket mindig nagy kitüntetéssel fogadja, kinek hajléka Kolozsvár tudományszerető egyénei előtt mindig nyitva áll, ki azokkal legszivesbben tölti idejét s estélyein nem egy irodalmi,humoristicus, vagy egyesületi irányú eszme születik,vitattatik meg, és érik vállalattá a közügy javára , a nemzet dicsőségére és a kinek épen ez időkben leggyakoribb s legkedvesb foglalkozási és beszéd tárgya a gróf Kemény József és Sámuel által alapítni megkezdett erdélyi magyar múzeumnak mikénti életbe léptetése, minek valóditásában ösztönözze el hazafiai nemes lelke,támogassák honfitársai, segítse a magyarok Istenei! Kedves dolgot véltünk cselekedni olvasóink előtt, midőn a munkás áldozó, szivvel-lélekkel magyar erdélyi főutat néhány vonásban megismertettük. Nem üres szókat , nyilvános tetteket hozánk fel, amelyek méltók, hogy a nemzet tudja és méltányolja, elég szépek, hogy a jók és vagyonnal megáldottak kövessék. Nem hiú magasztalás volt czélunk, erre a szerény lelkű férfiú nem szorult, de a valódi érdem kitüntetését hírlapírói kételyünkben állani véljük. Most, a midőn mindegyre hullnak jobbjaink, halál és más körülmények rontó befolyása alatt, midőn nemzeti érdekeink, nagyjaink folytonos ápolását s mind sűrűbb s nagyobb áldozatokat és fokozott hűségérzelmet igényelnek, illik , hogy akik kötelességeiket egész kiterjedésükben érzik és Hídvégi gróf Mikó Imre, Dezső vára, Erdélyben. —»188 c'—