Budapesti Viszhang, 1856. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1856-01-17 / 3. szám
tör ketté, amott a másikat fej nélkül fekteti le, hogy a lecsapott fő magasra szökik fel a tömeg közül, harmadikat úgy hasítja főtől övig, hogy futhatna, ha tudna, egyszerre két felé ; nádszálként törik el alatta a védő fegyver, vékony papiros a sisak, játszó gyermekek előtte az emberek , kiket soronként hajt maga elött. Utána ti többiek ! A muszka fut az ádáz harczoló elöl, az ozmánok új dühvel rohannak elleneikre, a sáncz erőd megtisztul elleneiktől, akik ott maradnak belől, azoknak halott a nevük. Csak az elfoglalt ágyúkért foly még ez utolsó csata, ott küzdenek még a vasvitézek, ezek a kemény emberek, akik oly hidegen állanak a harczban mint Urál bérczei! De reszkessen a bérez , ha közelit a villám ! s nem villám e a kard Izmál kezében? A bélezeg hadfiak egymás után hullanak le a sánczárokba csapásai alatt, Izmál unni kezdi már az egyes harczot s hármat ölel át egyszerre, harcsaik alá rohanva, így taszítja őket alá s akkor neki fordítja a bomlott tömegnek a visszafoglalt ágyút, s vértől úszó rést lő a sűrű csoportba. Az ellenség fut eszeveszetten. „Izmál, Izmál!“ hangzik a muzulmánok örömittas ajkán. S a győztes vitéz oldalánál megjelen a déli hajadon, ezüst kor saját karjára fektetve s pirult orczával szól hozzá: — Enyhítsd ajkaidat Izmál. Az ifjú feltekint a kedves szép tüneményre, mely a pokoli lőpor füstfellegek közül, mint jobb világ tündére látszik hozzá leszállani s oda hajol hozzá ajkait enyhítni, de nem a kiss forrás tiszta friss vizével , hanem a szép leányka édes csókjaival, ami minden enyhítő szer között a legkedvesebb. Az ellenség ott hagyta a csatamezőt, dicsőségét s halottjait a győzelmes ozmánoknak. A jó muzulmán férfiak visszatértek dicsőn megvédett városukba és jön öröm és vigasság napja minden házban. Kincses Abdul vasajtaja is kinyílt a sokaságnak s alig hinné el valaki; a gazdag fösvény férfiú oda állt ki erkélyre, onnan szórta tele marokkal kincseit, aranyát, ezüstjét a győztes csoportok közé; a kinek az előtt pénzét nem lehetett látni, most az úgy szórta azt, mintha polyva volna, s azt sem nézte, ki veszi fel. És midőn Izmál eljött, a gyáva Izmál, ruháiban összetépve, ellenség vérétől ázva, arcza lőportól fekete; akkor kitárta karjait Abdul, a kincses Abdul s keblére ölelve a koldust, neki adá legnagyobb kincsét, amit legjobban féltve őrzött, egyetlen egy szép leányát, a leggazdagabb és legszebb szüzet Izmidtől a persa határig, kiről valaha költők énekeltek. És a leány gyönyörtelten hintő legforróbb csókjait a lőportól sötét arczra, s a vértől piros kezekre. Jókai Mór. IRODALOM. A magyar költészet Francziaországban. Vége. Beranger levele Kertbenyhez. „Bocsásson meg, hogy kissé késtem megköszönni önnek magyar (Írók) albumát és Vajda költeményét. Valóban, mélyen megilletődve érzem magamat, hogy ily figyelem tárgya vagyok; de higye el, uram, nem a mai naptól kezdődik becsülésem a hős magyar nemzet iránt, melynek nagy költője Petőfi Sándor, fájdalom, még ismeretlen Francziaországban. Azt hallottam, hogy Valiner az ő műveit magyar nyelvből fordítja. Nem kétlem , miszerint dicső hontársa , megnyeri a hírnevet, melyet érdemel mind lángesze mind sorsa által. Bernard Thales barátom azt beszélte, hogy épen most, Pesten, ön gondoskodása alatt tőle néhány költemény jelen meg Magyarhon tiszteletére. Szabad legyen kívánnom azoknak jó fogadtatást mind az olvasók, mind az Ítészet előtt, mert én már régóta ismerem közös barátunkat, s érdekel engem mind költészete, mind folyóirata. Szíveskedjék adandó alkalommal köszönetemet jelenteni Vajda Jánosnak , s higye el, hogy én minden jót kívánok a magyar nemzet nemes szellemi tevékenységének. Bár részesülne jövőben előttünk azon népszerűségben, melyet érdemel. Fogadja őszinte hálámat s megkülönböztető tiszteletemet. Páris dec 10 1855. Kész szolgájat e г a n g e r.“ Nem tartjuk fölöslegesnek az eredeti levelet is ide csatolni: ,,Monsieur ! Pardonnez moi, d’aroir un peu tardá a v©us remercier de votre album hongrois, et de la chanson de Mr. Vajda. Je ne puis qu’etre profondement touché, en me voyant l’objet de pareilles attentions ; mais croyoz bieri, Monsieur, que ce n’est pas d’aujourdhui, que date mon estiine pour l’hóro'ique nation magyaré, dönt le grand poete Alexandre Petőfi. est malheureusement encore inconnu en France. On m’apprend, que Mr. Valmor ills, prepare une traduction de «es oeuvres, faite sur lo texte hongrois. Nul doute, que votre glorieux compatriote, n’acquiere la reputation, qu’il mérite h la fois par son talent et par sa destinée. Mr. Thales Bernard, mon ami, m’informe, Monsieur qu’il se public, en ce moment, ä Pest, par vos soins, quelques poesies, ecrltes par lui en l’honneur de la llongrie. Perinettez moi, de leur souhaiter un bon acceuil aupres des lócteurs et des critiques de votre nation ; car je connais depuis trop longtemps notre ami commun pour ne pas m’interesser a sa poésie commo a sa prose. Veuillez, lorsque vous en aurez l’occaslon, Monsieur, presenter mes remerciments a Mr. Jean Vajda, et erőire aux voeux. que je fais pour la noble activite intelloctuello de la nation magyaré. Puisse-t-elle jouir prochainement, chez nous de la popularite qu’elle merite. Agréez Monsieur, avec Tassurence de ma gratitnde celle de ma consideration la plus distinguée Votre trés devoné serviteur Paris, le 10 décembre 1855. В. Fertiault, „Le Souvenir. Journal de la noblesse’’ czimű folyóirat 1855. dec. számában következőleg ir Petőfiről: „Olvasóink közöl azok , kik németül értenek, megengedik, hogy kissé idegen irodalomról szóljunk , s figyelmeztessük őket Kertbeny „magyar írók albumá“ra. E pompás album, mely egyszerre jelent meg Pesten és Drezdában, igen jeles német fordításokat közöl a magyar költők legjobb költeményeiből. Mi, segítve Bernard Thales által, ezekből különösen a híres nemzeti költő, Petőfi Sándor költeményeiből jegyeztünk ki néhányat Petőfi lyrikus költő, ki, midőn munkái, melyek Pesten számos kiadást értek, elegendőleg le lesznek terjedve Európában, Petrarca mellett foglaland helyet. Ő különösen a népszerű költészetet használta fel, mely Magyarországon nagyon gazdag és sokoldalú, de Petőfi e költeményekbe valami titkos vonzó egyéni szellemet lehelt. E nemben itt vagy 3000 költeményt kisebbeket, nagyobbakat, melyek biztosítják számára a halhatatlanságot.” Most következnek az említett folyóiratban fordítások Petőfi verseiből, de csak prózában A fordítás mennyit kívánni lehet, midőn már második nyelvből fordittatik valami, s mennyiben Petőfi verseit idegen nyelvre fordítani lehet, kielégítő. Petőfi után következik Lisznyaiból fordítás, hol Fertiault ezt mondja: Siessünk megvallani, hogy Magyarhon több költővel bir, kiknek munkái méltó helyet foglalnak Petőfi csodálandó művei mellett. Értekezését Fertiault következőleg zárja be: „Ebből láthatják olvasóim , hogy van-e Kertbenynek joga büszkének lenni nemzete irodalmára Szerencsére nem Némethen leendjövőben az egyedüli ország, mely gyönyörködhetik e nemes művekben, nem! Bernard Thales jó vastag kötetnyi fordítást közöl magyar költeményekből rövid idő múlva. E fordítások között lesznek a többi között Szász Paulina gyönyörű és méla andalgásai, két vagy három ihletett költemény Majthényi Flórától, ki azon reményre jogosítja hontársait, hogy egyik legjelesebb lyrikai költőjévé válik Magyarhonnak.” E kevés adat is, úgy hiszem elég, hogy örömet szerezzen minden előretörekvő magyarnak. Mert nem egyéni a dicsőség, melyet íróink külföldön szereznek, hanem a nemzeté, tehát e nemzet minden egyes tagjáé. És most, midőn a külföld szellemi életünket A párisi operabálok. Töredék Irinyi József úti jegyzeteiből. Ha Páris új világ nappal, akkor valóságos Mahomet éjjel. Csak a bálokról, különösen az operabálokról szólok. A teremben , melyben a bál tartatik, nem ritkán félórával korábban, még opera-előadás van, azonban a színpad hirtelen a nézőhelylyel egy teremmé varázsoltatván, éjfélkor megnyílnak az ajtók, s a bál azonnal elkezdődik. — Felzavartatván az utczák a bálba menők zajongása által,egész Páris mintegy villanyszikra által érintetik meg és növeli a zajgást. Végre megérkeznek és betolongnak a vendégek az operaházba s míg belől a zajongás növekedik, kívül lassanként minden lecsendesül, migen reggelfelé megjelennek a hajnal hírnökei az utczaseprők s Páris mintegy törölgetni látszik szemeit fölkeltében. — A bálteremben világos virradtig növekedő zsibongás van. Itt minden szédítő vagy elragadó. E fénynek és csillogásnak másutt nincs párja ; a jó kedv, elmésség- és lelkesedésnek nincs mértéke; a szerelmi cseleknek, tetszelgésnek, öröm-, édelgésnek és lobogó indulatoknak nincs vége hossza ; az elevenségnek, életvidorság- és gyönyörvadászatnak nincs tágabb mezeje ; a hevült érzelmeknek, s a szív titkos vágyainak nincs bővebb táplálása; és röviden az áradozó kedvcsapongás- és magasztaltságnak nincs valódibb hazája. Az egész egy csodálatos egyveleg , tündéri fénnyel környezve. Az életöröm, fényűzés és szilajkodás majd minden nemei feltűnnek szemeik előtt. Az egész gyülekezet olyan mint a fakadó rózsabimbó, mely szemeink előtt nyílik. Vagy inkább olyan, mint egy nagy vásár, hová mindenki adó vagy vevő szándékkal megy, vagy sokkal inkább egy nagy szerelmi forrongás és cselszövény. Találkozó hely az egyiknek, kalandvadászati hely a másiknak. — Negyvenkilenc ragyogó csillár és számos kargyertyatartó valóságos fényben úszó tündérlakká varázsolják az egész házat. — Egyszerre megharsan a zene, s a zajongás és az örömhullámzás a legfőbb fokra hág. Zabolázhatlan hévvel és mohósággal lát mindenki a tánczhoz , s az első szívhez szóló részénél Musard fölséges négyeseinek (Quadrille) , miközben ezer torok kiáltozza : Bravó Musard ! kétezer torok a zenekar után dalolja, s ha bevégeztetik iszonyú „bis“ „bis“ kiáltással ismételtetni kívánja. — A táncz végén eszeveszett dühösség fog el mindenkit s a legsebesebb rohanásnak vetvén magát az egész tánczolósereg, feltartózhatlanul végzi be ekkor a galoppal a contre-danse tánczot, párisi gúnynéven cancant. Oh minő hasonlithatlan ez a galopp maga nemében! Ezen galopp megfejti a francziák hasonlithatlan erélyét. Csak ezen néppel lehetett Lisabontól Moszkáig egy tábort csinálni. Ezen galopp nem látva megfoghatlan ; látva pedig elvész benne a tekintet, s elnyeli a képzeletet. És ha, mint a zugó zápor, elvonult előttünk s megszűnt ezen zivataros galopp, a tagjaikat pihentetők arczain élénk kifejezése sugárzik a felhevült szenvedélynek, mely világítóvá teszi az arczokat, mintha mindenik teljesen át volna szellemülve. Ki ne merülne el a mosoly vagy inkább a tűztengerbe, melyet annyi számtalan égő tekintetből látunk felénk özönleni ? — A jég csupa illatos, ingerlő fűszer e teremben s minden a mit látunk, minden a mit érezünk, szenderre és élvezetre csábít. — Szemeink mint a feneketlen tenger mindent elnyelnek, vagy inkább mint a czikázó villám , mindent áthatnak. S ekkép csak egy tekintetet kell a terembe vennünk, s a heves kedélyben azonnal fenekestül felforgató * —H 23 •* megismerni indul, ugyan csak nemzeties féltékenységgel kell eljárniok mindazoknak, kik munkáinkat idegen nyelvekre fordítják. Mit Kertbenyről mondottunk, elismerő érzettel mondtuk azt. Igaz ugyan, hogy ő még nem a legtökéletesebb fordító, s mellette mások is adtak már jeles fordításokat, de ha azon tevékenységét vesszük figyelembe, mellyel ő közvetlen iparkodik érdekre ébreszteni a külföldet irodalmunk iránt, ha ismerjük a nemzet érdekére vonatkozó összeköttetéseit, akkor méltánylásunkat, becsülésünket tőle meg nem tagadhatjuk. Kürnyei.