Budapesti Viszhang, 1856. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)

1856-10-23 / 43. szám

A kiovi csata cimü hősköltemény olvasása után. I. Mennyi eszme ! mennyi érzés ! Mily bűvösen zeng az ének, Oltárán a letűnt fény, és Oltárán a dicsőségnek ! Ősapáink vérpatakját Rég elitta föld göröngye; És ez ezredéves vérnek Most merül fel drága gyöngye ! II. Sok van, minek emléke fáj, A miért most is könnyezünk ; Sok van, mi most is lelkesít. Mit most is forrón érezünk ! Sok század tűnt sirjába már, A hősök régen alszanak: De fényesen ragyog ma is Emlékük, a döntő hadak. S mely egy világnak hirdető Árpád nemzeti hős nevét: Az ős di cs . . ezredév után Oly fájón zengi énekét! . . III. Ringass . ♦ ringass a régi korba, Zengő lant, lelkes énekeddel ! Röpülj lelkem nagy chaoszába A múltnak — és e kort keresd fel. Hah ! látom Árpád hős alakját , Szemében egy teremtő sugár ! Oszkárt, az énekest, ki bíztat, S a többit mind, — a mennykapunál. S a múlt dics annyi hőse mellettem, Jelenünk egy szelleme ; Ki koszorútlan eldalolta Nagy múltúnk . . és ki annyit szenvede. IV. Mi susog oly lágyan, Mint a játszi szellő ? Mi fénylik kétesen Mint a hold, ha feljő ? Tán a szeretetnek, Tán a dicsőségnek Vándorló szellemi Akis sírra léptek ? Az emlék virága : Nyílik e kis síron; S e nép szeretete, Mig magyar lesz e hon. V. Honszeretet és szerénység Szent erénye volt keblednek, S most a koszorútlan sírban Eltemetve — rég pihennek ! De az ének igaz hangja Rokon szívben gyökeret ver : És köszörű, márvány oszlop Föl nem ér ez érzelemmel ! ! Herepei Ottó. HETI KÖZLÖNY, 1856. 43. szám. Oct. 23. Szerkesztői szállás: Zöldfa-utca 3. sz. , hova a Előfizetési díj: Helyben, úgy mint vidékre, egész évre 5 ft. Kiadóhivatal: Országút, Kunewalder-ház , hova az kéziratok, levelek,rajzok, s lapelmaradás miatti félévre 2 ft 30 кг., évnegyedre 1 ft 20 kr. Minden küldemény előfizetési pénzek, hirdetések, s hirdetési panaszok küldendők, s levél bérmentesítendő, díjak beküldendők. Verbruggen Janka, 1720 Történelmi beszély. Vége. Janka a színpadra támolygott. Még a színpadi jelenetet játszotta a harmadik felvonás kezdetén, midőn ezután azonban átöltözés végett visszatért öltözdéjébe, akkor utat tört magának sokáig elnyomott gyötrelme. Köpenyét hirtelen felkapta , belé burkolt magát, és elrohant a színházból lakására. Szobái sötétek voltak, de Sandow kisasszony szállásán gyertyavilág volt, a konyhán és hálószobán keresztül besietett, és az üvegajtón át, mely a hálószobát elválasztotta a lakszobától, Vilmost Fáni mellett látá ülni kereveten, és hallotta, amint szerelmekről beszélgetének. Az ő nevét is említék, de többet nem hallhatott, a most már egész nagyságában fölismeré boldogtalanságát A nélkül, hogy csak egyetlen hang által is elárulta volna magát, visszasietett a színházba, s újra megjelent öltözdéjében. Alig volt ideje átöltözködnie, mert a negyedik felvonást már elkezdették, és mohón nyomó kibontott zilált hajába a szalmakoszorút és a fonyadt virágszálakat. Az öltöztetőnő egy szót sem mert szólni hozzá , mert halálsápadt vala, szemeit vadul és könnyedlenül mereszté a tükörbe, és ajkai lázas szorongásban reszketenek. Így lépett a színpadra a negyedik felvonás ötödik jelenetében. Pályatársai elrémülnek, hogy oly csodálatosan elváltozottnak látták, és megdöbbenve tekintenek egymásra. Minden beszéde és tettében oly vadság, oly irtóztató vidámság volt szemlélhető, hogy mindnyájan ijedten hátrálának előtte. A legmélyebb fájdalom kifejezésével és a téboly nevetésével játszotta a megrendítő jelenetet mindezen szavakig : Quoth she, before you tumbled me, You promis’d me, to wed. *) Ekkor a fájdalom oly borzasztóan rohanta meg őt, hogy szívrepesztő kiáltással zuhant a padlatra, és az őrültség egész dühöngéssel tört ki rajta. A függönynek le kellett gördülnie, a színházi orvos őrültnek jelenté őt, és midőn ötödik felvonásban a színpadon sírba szállták Ofélia koporsóját, Manners orvos, a sz. Lukácsi tébolyda igazgatója fejcsóválva vette át az új jövevényt, felkiáltván: — Nem megmondtam-e, hogy e nő még ápolásom alá kerül egyszer.* * * 1733-ban novemb. 5-kén, tehát tizenhárom év múlva azon gyászos esemény után, délutáni öt óra tájban Manners orvos tanulószobájában Pembroke lord, a felsőház tagja és köztiszteletű parliamenti szónok üldögélt,jegyzeteket írogatva tárcájába, melyeket az orvos nagy ívrétü könyvekből, naplókból mondogata neki. — Ritka eset a tökéletes gyógyulás, mylord. 100-ra alig jut 5 —6, s még az is csak igen kedvező esetekben. — Kegyed tehát határozottan ellenzi az elmetegeknek magán-intézetekben való orvoslását? — Tökéletesen azt nem is tekintve, hová vezethetne ily rendszer. Harminc évi tapasztalásom tanított meg arra. Tanúja voltam oly eseteknek, hol a kapzsi örökösök egy-egy embert rendszeresen őrültté tettek, vagy annak híresztelék. Az annyi volna, mint törvényszerűsítni a bűnt, gonosztétet. — Az én érzetem is fellázad ez ellen. Önnek tudósításai nyomán, hoszti működése tapasztalásából szerzett csattanó bizonyítványokkal remélem lerontani s megsemmisítni mai szónoklatomban a törvényjavaslatot, úgy hogy az nem merészlend többé megjelenni a nyilvánosság előtt. Az alsóházban igen könnyedén, csaknem minden megvitatás nélkül fogadták el az indítványt, hanem a felsőházban hatalmas ellenzőjére találand bennem. — Szívemből örvendek buzgóságán, mylord, annál inkább, minthogy előbb nem vártam volna kegyedtől ily becsületes érzületeket. Mily sebesen vált el kegyednél a férfiú az ifjútól. Én ismertem kegyedet, midőn kegyednek csak színház, szép színésznők és tánc rajongtak agyában. Mindennek már vége! Igen, igen, az ember napról napra okosodik. Csak az kár benne, hogy midőn végre már megokosodott, sírba kell szállnia. Rosz kilátás, vékony remény, mylord ! Épen itt küzelemben van a szerencsétlen nő, és igen csekély sükert tapasztaltam. — Mai látogatásom kegyednél, tisztelt orvos úr, csodálatos emlékezeteket keltett föl. Mily sebesen eltelik az idő. — E pillanatban az alorvosok egyike egészen megzavarodva lépett a szobába, hogy a 37-ik szám alatt tébolyodott hirtelen eltűnt a kórházból. Est közeledtekoraz elmeháborodottakat szobáikba akarták zárolni, de minden keresés dacára sem találhatták a 37. szám alatti beteget a dolgozótermekben, kert- és folyosókon. — Jelentse föl a rendőrségnél, a jegyzőkönyvből vegyen ön pontos leírást, és valamennyi házi szolgát küldjön ki a közelfekvő utcákba. Hlvassa a felügyelőt. *) Monda a hölgy: mielőtt ön enyelgett volna velem, megígérte, hogy nőül vesz engem.