Büntető Jog Tára - Polgári Törvénykezés, 1888. október-1889. március (17. kötet, 1-25. szám)

1889-02-14 / 20. szám

306 meghatalmazó levelet kérni vagy adni nem jutott még eszébe senkinek. Hivatkoznak továbbá ezen nézet pártolói az ügyvédi rendtartás 49 ik §-ának 2-ik be­kezdésére : „Továbbá köteles az ügyvéd a fél által a képviselet czéljából vele közölt, vagy ezen hivatása folytán egyéb után tudomására eső tényeket, a­melyeknek má­sokkal való közlése ügyfelének ártalmára le­hetne, titokban tartani. Ily tények felől tanús­kodni nem köteles, sőt ügyfelének beleegye­zése nélkül tanúskodásra nem is bocsátható." Igénytelen nézetem szerint ez utóbbi a helyesebb felfogás. Az ügyvédi rendtartás 49. § a nem tesz különbséget peres és nem peres, elvállalt vagy el nem vállalt ügy között, csak azt kívánja, hogy a kérdésben forgó tényeket „a képviselet czéljából vagy ezen hivatása folytán" tudja legyen meg, akkor nem csak hogy felmenti, hanem el is tiltja a tanús­kodástól. Nem a megbízotti minőség tehát a döntő, hanem azon körülmény, a­mely mellett az illető ügyvéd bizonyos dolgokról tudomást nyert. Lehet valaki állandó meghatalmazott ügyvédje valakinek, de ha valaminek esetleg nem ügyvédi minőségben tanúja volt, arról tanúskodni lesz köteles, ha felének ártalmára lehetne is, s ha tíz meghatalmazó levele van is azon féltől. Viszont megeshetik, hogy nincs az ügyvédnek az illető féltől megbizó­ levele, nem is vállalta el tán a képviseletet, de a­mit tud, ügyvédi hivatása folytán tudta meg, s nem lesz tanuságtételre bocsátható még ha tanúskodni késznek nyilatkoznék is. Csak egy minden nap előforduló esetet akarok példaképen felhozni. Valaki egy ügyvédhez fordul, kit ügyé­nek vitelével óhajtana megbízni. Az ügyvéd természetesen nem nyilatkozhatik az el- vagy el nem vállalás iránt, míg a fél ügyét nem ismeri. Megesik igen gyakran, hogy miután a fél elmondta volt ügyét, annak erős és gyenge oldalait, melyektől esetleg egy egész család jövője függ, az ügyvéd kijelenti, hogy azt nem tartja keresztülvihetőnek, vagy más okból nem akarja elvállalni. Itt sincs meghatalmazó levele az ügyvéd­nek. De azért lehet-e állítani, hogy az ügy­véd az így tudomására jött családi titkokat elárulni legyen jogosult vagy kötelezett? Bi­zonyára nem. Döntő tehát nem a meghatalmaztatás, nem is az ügy elvállalása, hanem az, hogy az ügyvéd tudomását minő körülmények kö­zött, minő minőségben nyerte. A kereskedelmi bank esetében kétséget sem szenvedhet, hogy az illető egyén, akár volt az maga a tettes, akár egy ismeretlen hozzátartozója, azért fordult az illető ügy­védhez, s azért adta át neki a 40.000 forintot, hogy azt a károsult banknak adja vissza, s ha lehet a további üldöztetéstől való elállást eszközölje ki. A­mit tehát e tekintetben az illető ügyvéd megtudott, azt „hivatása folytán" tudta meg. Az is kétségtelen, hogy ez eset­ben a megkereső félnek megnevezése „ügy­felének ártalmára lehetne". Ugyanazért e té­nyek felül tanúskodni nem köteles. Nem lehet e tekintetben a „közmorálra" vagy a B. T. K. 374. §-ára hivatkozni, hogy így az ügyvéd „valamely bűntett vagy vét­ség tettesének segítséget nyújt, hogy büntet­lenül maradjon". Mert az ügyvéd nem a tet­tesnek nyújt ez­által segítséget, hanem csak a nyomozó hatóságnak tagadja meg a tör­vény parancsához képest a segítséget. E kettő­ között pedig nagy a különbség. Ugyanezt lehetne mondani a gyónás tit­kának megőrzésénél is. Itt is előfordulhat,.­­ hogy valamely bűntény felfedezhető lenne, ha a pap elmondaná a gyónás folyamán tu­domására jutottakat. Még­sem fog eszébe jutni senkinek megbotránkozni a „közmorál" szempontjából a gyónási titok megőrzése miatt. A­mint itt magasabb erkölcsi és vallási szempontok a döntők, úgy magasabb igazság­ügyi érdekek teszik szükségessé az ügyvédi titok respectálását is. Büntető Jog Tára, 20. szám

Next