Büntető Jog Tára, 1918. október-1919. január (71. kötet, 1-8. szám)
1918-10-01 / 1. szám
ff v ^ Büntető Jog Tára / Felelős szerkesztő : DR; DEGRÉ MIKLÓS, kir. ítélőtáblái tanácselnök. Megjelenik minden hó 1-én és 15-én. Előfizetési ár a **Bűnügyi Szemléivel együtt egész évre 28 korona* félévre • t Kéziratok vissza nem adatnak. ‘.I 14 korona* negyedévre 7 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, I., Lisznyai-utca J8.. 1. szám. Budapest, 1918. október 1. LXXI. kötet. L Körorvos által a fegyelmi és ílietményi ügyében hozott főszolgabírói véghatározat ellen beado.t felebbc- zésben a főszolgabíró eljárására vonatkozólag tett állítások és az ugyanezen eljárás miatt a fegyelmi eljárás kére sének kilátasba helyezése nem hatóság előtti rágalmazás, hanem felhatalmazásra, hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége. — II, Bár a cselekménynek a másodbíróság által tévesen hatóság előtti rágalmazásnak történt minősítését, mint jogerőre emelkedettet, a Curia nem érintette, annak az elbírálásába, hogy a cselekmény üldözéséhez szükséges magáníndítványt kellő időben megtették-e, nem bocsátkozott, mert a cselekmény csak a másodbíróság téves m- nősítése szerint üldözendő magánindítványra. (BV. 1. §., 3. §. második bek. 2. pont, 9. §. 6. pont, '?0. §.; BP. 387. §. 1. bek.) iMegbeszélí: Dr. Heller Erik, az igazságügyminiszteriumban alkalmazott kir. tszékí bíró. Az itt közölt határozat, melyben a Curia abban a kérdésben, hogy a vád alapjául szolgáló cselekmény felhatalmazásra üldözendő rágalmazás, a törvényszékkel egyező és az ítélőtáblával ellentétes álláspontot foglalt el, tanúságot tesz arról, hogy a két említett bűncselekmény között fennálló lényeges különbség még nem ment át eléggé bíróságaink tudatába. Igen gyakran esnek ugyanis bíróságaink abba a hibába, hogy a valóság esetében bűnvádi vagy fegyelmi eljárásra alapot szolgál tató állítást csak azért, mert azt hatóság előtt, illetve hatósághoz intézett beadványban használták, hatóság előtti rágalmazásnak minősítik. Holott ez a mozzanat a hatóság előtti rágalmazásnak nem speciális, tehát nem is jellegzetes ismérve. Jellegzetesnek csak három másik ismérv mondható. Egyik a vádolás, másik az, hogy a vád nem bizonyult valónak, harmadik a vád kellő ténybeli alapjának hiánya. Ezeknek az ismérveknek