Büntető Jog Tára, 1918. október-1919. január (71. kötet, 1-8. szám)
1918-10-01 / 1. szám
— folytán szükségképen azzal a kérdéssel foglalkoznia, hogy a cselekmény magánindítványt-e vagy hivatalból üldözendő? Logye az utóbbi kérdés teljesen különválik. Ebben a tekintetben az eset analóg azzal, amidőn a perorvoslat csak a büntetésre szorítkozik. Itt is nehéz annak a felsőbíróságnak az alsóbíróság minősítésének téves voltát észre nem venni, mégis teljesen különálló logikai művelettel tudja eldönteni azt a kérdést, hogy minő büntetés felel meg az előtte fekvő bűncselekménynek. Analóg a két eset abban is, hogy mindkettőben a vádlott a minősítés megtámadhatatlanságánál fogva bizonyos pozícióra tett szert: az egyik esetben a büntetési tétel, a másikban a magánindítványi jelleg tekintetében. Mindazéráltal nem teljes az analógia, mert a mi esetünkben az indítványi kérdés értelmébe való bebocsátkozása vádlott felmentését is eredményezheti, ami az egyedüli büntetés kiszabásra vonatkozó perorvoslat esetében nem fordulhat elő. Ez az a következmény, amitől a Curia — a minősítés helytelenségének tudatában — visszariadt. Mégis nem juthatok egyéb eredményre, mint arra, hogy a minősítés elfogadásával szükségképen vele kell járni az indítványi jelleg elfogadásának is. Ha ezt megbolygatjuk, akkor már tovább is kell mennünk. Akkor már arra az álláspontra kellene helyezkedni, hogy a magánindítványi kérdés vizsgálása szükségképen maga után vonván a minősítés felülvizsgálását, a másodbirósági minősítést nem lehet érintetlenül hagyni.’ A kir. Curia: A kir. Curia a semmiségi panaszokat elutasítja. Indokok: A kir. Ítélőtábla ítélete ellen a vádlott csatlakozásával a védő a BP. 385. §. 1. c) pontja alapján azért élt semmiségi panasszal mert a BV. 21. §-ában előírt indítvány a törvényes határidőn túl terjesztetett elő. A valónak vett s e helyütt kötelzően irányadó tényállás lényege szerint a sértett főszolgabíró a vádlott körorvos fegyelmi * Szerkesztői megjegyzés: Azonosítjuk magunkat munkatársunknak azzal a felfogásával, hogy a Curiának a perjogi kérdésben elfoglalt álláspontjához szó fér. Mert a másodbíróság ítéletének a minősítés tekintetében rendelkező része perorvoslattal megtámadva nem lévén, az a BP. 387. §. 1. bekezdése értelmében jogerőre emelkedett. Ebben az irányban tehát revíziónak helye nincs, amely általános szabály alól a törvény (BP. 385. §, utolsó bek.) csakis a vádlott sérelmére történt anyagi törvénysértés tekintetében tesz kivételt. Ekkor vádlott javára megfelelő perorvoslat nélkül is gyakorolható revízió, vádlott terhére nem. Az általános szabály szerint a felsőbíróság a perorvoslattal megtámadott ítéletnek ide vonatkozó rendelkezését nem érintheti. Ez reá nézve nobi ne tangere. Ha már most a perorvoslattal megtámadott ítélet szerinti minősítésnek törvényes következése a magánindítványi jelleg, úgy ezt a revízióra hivatott felsőbíróság meg nem tagadhatja. Mert ha annak megállapítása céljából, hogy a magánindítványi jelleg fenforog-e, vizsgálódás tárgyává teszi azt, helyes-e a felülvizsgált ítélet szerinti minősítés, akkor ebben a tekintetben revíziót gyakorol. Felülvizsgálja a minősítés kérdésében való döntést. Tehát felülvizsgálatot gyakorol az ítéletnek perorvoslattal meg nem támadott s így jogerőre emelkedett rendelkezése tekintetében. Ilykép revíziót gyakorol oly téren, ahonnan a törvény szerint ki van zárva. i. s. — 3