Californiai Magyarság, 1976. január-december (54-55. évfolyam, 1-53. szám)

1976-08-06 / 32. szám

A CALIFORNIAI MAGYARSÁG SAN FRANCISCOI MELLÉKLETE: 1976. augusztus 6. SflN FRflNCiSCOI HÍREK Szerkesztőség címe: P.O. Box 1437. Cupertino, California 95014.­­ Telefon: (408) 255-0963 Véres Augusztusok I. MOHÁCS Fél évezred óta, minden áldott napon a világ min­den keresztény országának templomai déli harangszóval emlékeznek meg a török fe­lett aratott világraszóló nán­­­dorfehérvári győzelemről. De ki emlékszik meg,-leg­­alább egy csendes sóhajjal - a törökök sorsdöntő győzelméről- alig egy né­hány évtizeddel Nándorfe­hérvár megvívása után? Ki emlékszik meg az ebben a végzetes csatában elvérzett,­­holtában is a nyugatot védő magyar népről? Ki emlékezik meg a 16-ik szá­zad intrikákkal átszőtt po­litikai légkörének tanulmá­nyozása közben a fél Eu­rópát rabságba döntő gyá­szos napról,­ a pártosko­­dó, jobbágylázadástól meg­tizedelt kis Magyarország elvérzéséről valahol a mo­hácsi mezőn, 1526 aug. 29-én? A kortárs Európa nagy időkkel küzd. A most felfedezett új világból öm­lik a kincs Izabella és Fer­­dinánd pénzesládáiba. Sem­mi pénz nem sok a spa­nyol armada felépítésére. VIII. Henrik angol király a Vatikánnal hadakozik a válópere fölött és egyházi elszakadással fenyegetőzik, — a Rajna völgyét lázadó jobbágyok dúlják. II. Lajos magyar király török elleni segítségért kö­nyörgő követeit senki nem hallgatja meg a pletykák­kal elfoglalt nyugati udva­rokban: az udvaroncok váll­­vonogatással intézik el az ügyet. A törökök? Ázsiai horda. A nagy generális Hu­nyadi János is legyőzte őket minden különösebb európai segítség nélkül. Egyedül Tömöri Pál ér­sek könyörgése jár némi eredménnyel a pápánál. A Vatikánból induló marok­nyi csapat azonban csak szalmaszál a félelmesen gördülő török hadigépezet útjában. De belső segítség is alig akad.­­A Dózsa lázadást le­törő nagyhatalmú erdélyi vajda —Zápolya János— seregeit pihenteti Szeged tövében. A nagy magyar átok, a politikai pártosko­dás azonban az igazi oka a vajda hirtelen támadt em­berségének katonái iránt. Zápolya semmiben sem kü­lönb kortársainál, a váraik­ba behúzódott, királyukra duzzogó főnemeseknél. A trón magasságát ostromló ambíciója háttérbe szorítja lelkében a hazáért minden áldozatra kész magyart. A siralmasan kevésszámú, mo­dern háborús technikát alig ismerő magyar sereg úgy állítja fel sorait a Duna és Csele közötti háromszögben mintha látványos lovagi tor­nára készülne. Ágyúk és hadigépek hiányában,­­ meztelen kardjukban bízva néznek farkasszemet a tíz­szeres túlerővel , s Európa egyik legnagyobb hadvezé­rével Szolimán szultánnal. Menthetnék talán még magukat: a szultán készen áll a békekötésre. De az utoljára fellobbanó nemze­ti büszkeség magával ragad­ja meg a nem magyar vér­ből született,­ nem ma­gyar kezekben nevelődött Lajos királyt is. Tömöri érsek meggondolt tanácsa ellenére az ütközet mellett dönt. A rövid lélegzetű csata fergeteges első rohama a meglepett török hadat majdnem áttöri. De a ki­rály vezetésével száguldó fényes páncélú lovagok mö­gött hiányzanak a gyalo­gosok. Gyalogcsapataink zöme odaveszett a jobbágy­lázadásban,­ valahol a Tisza mentén. A késő délutáni zápor már csak a szétszórt ma­gyar lovagok menekülésére borít páraködöt. A Csele lassan hömpölygeti a Du­nába a magyar nemzeti függetlenség utolsó hőseit. Az elkésetten veszélyre döbbent Nyugat megállí­totta ugyan Szolimán ha­dait Buda körül,­de Mo­hácson,­ az európai közöny gyalázatán már nem tudott segíteni. Kövér kalászú búzát ne­vel ma a mohácsi mező, s a nagy időkre csak a baráz­dákból néha előbukkanó rozsdás fegyvermaradvá­nyok emlékeztetnek. Aho­gyan báró Eötvös József írta: „...elődeink siralmas harchelyén­ zöldebb a fű Mohácsnak mezején. Szebb illat tölti a virágokat, — s a gazda— mondják több ka­lászt arat...., II. SEGESVÁR Indulatoktól vajúdó, fül­ledt augusztusi éjszaka volt: a segesvári útszéli beszálló csárda kemény falócáin ál­matlan pihenésre nyújtót­tak ki a magyar tábornoki kar tagjai. A legendás hírű hadvezér, Bem apó szárny­segédje a pecsétes asztal sarkán kapkodva rótt této­va sorokat egy gyűrött pa­pírdarabra. Fejében talán korábbi, végrendelkezésnek tűnő verse gomolygott: „...ott essem el én, a harc mezején... ott folyjon az ifjúi vér ki szívemből..... A város irányába húzódó lejtőn Rogozin herceg csa­patai feketéllettek: minden fáradt magyar katonára tíz kipihent muszka. Rogozin tábornok asztalán pedig a magyar földet megszálló o­­rosz csapatok fővezére, Paskievics generális napipa­rancsa:... a lázadókat vér­­befojtani... vezénylő fő­tisztjeiket az osztrák fő­parancsnokság határozott kérésére lehetőleg élve el­fogni...,, Indulatoktól vajúdó, fül­ledt augusztusi éjszaka volt: a folyó irányából a fészkükről menekülő, riadt madársereg sikoltozása egy­bevegyült a harcot szimato­ló csatalovak kapálásával. A hidat strázsáló őrség tü­­zei gallérjuk mögé húzódó, álmatlan,­ a hosszú mene­teléstől holtra fáradt har­cosokra dobták a fényt. A befelé fordult lelkekből né­ha egy-egy fel­fohászkodás indult útra,— hazafelé: a Duna, Tisza irányába,— az osztrák ulánusoktól sanyar­gatott pici faluk,— az éhe­sen alvásra térő kis csa­lád felé... A hajnalfény ácsorgott egy ideig az égbolt kapujá­ban: talán az utolsó evilági álmukban hazatérőknek akart még néhány boldog percet adni... A lassan felszálló szür­kületben megdördültek az orosz ágyúk, félelmes hang­jukra alig akadt válasz. A magyar csapatok szeme­­fénye,­Istennel társalkodó harangokból öntött ágyúik legjava az erdélyi, havasok egyik szakadékában egy­másra borulva hallgatott. A visszavonuló katonaság dön­tögette be oda őket,­ ne­­hogy az ellenség kezébe kerüljenek. Az ágyúk pusztító pász­­tája nyomán támadt emberi hasadékba mindent elsöprő rohamra indultak a hosszú­szőrű, apró lovakon vágtató orosz katonák, — s mö­göttük hömpölyögtek, mint megállíthatatlan óceán,­ a gyalogosok. A fáradt, éhes magyar csapatok estig tartották az országutat és a városba vezető hidat. A feljövő hold azonban már csak a vesz­tett csatából visszahúzó­dó, dél felé tartó menekü­lőkre vitágított. A magyar tábornoki kar keserves szívvel írta meg végső üzenetét Paskievics generálisnak:,,... fegyverein­ket csak egy arra méltó, vitéz katonának vagyunk hajlandók átadni,­ akinek becsülete, kiváló katonai szelleme tiszteletre talált sorainkban is: Rogozin tá­bornoknak. A tűzszüneti tárgyalásokra elvárjuk Vi­lágos faluba...,, Az indulatoktól vajúdó, fülledt éjszaka 1849. au­gusztus 14-re érlelte be ke­serű gyümölcsét, a világosi fegyverletételt. A lovagias Rogozin tábornok tiltakozá­sa ellenére a tárgyalásra megjelent magyar tábornoki kart innen hurcolták Hay­­nau követelésére az Arad felé vezető golgotajárásra. A segesvári csatatéren emelkedő egyszerű gránit­­oszlophoz és a kis Világos faluhoz zarándokolunk most lélekben. Ma sem,­ az emigrációban sem múlhat el augusztus a rájuk való em­lékezés nélkül. VARGA KATALIN GONDOLATOK A SAJTÓNAP ELŐTT Az emigráns magyar újságírók legtöbbje magános farkas. Nem kényelmes, jól felszerelt szerkesztőségekben, hanem a konyhaasztal tisztára söpört csücskén ütögeti az írógépet éjszaka, a napi prózai kenyérkereső munka fáradtságával küzködve. A legtöbbje —magam is— ha megtorpan egy pillanatra,— már-már gőg­számba menő büszkeséggel biz­tatja saját magát: nincs még a világon olyan áldozatos, annyi fáradozással, csalódással, —szélmalomharcnak tűnő verekedéssel járó ága az emigrációs magyar életnek, mint az újságírás. Bizonyára rendkívüli emberek vagyunk,hogy ezt vállaljuk. De valóban azok vagyunk-e? —lép a gőg sarkára a ké­telkedés. Felérnek-e a mi gondjaink, bajaink a korábbi ma­gyar sajtómunkások áldozataival? S a kétkedő önvizsgá­lat megnyitja a lelkünkbe zárt emlékek ajtaját, — a fejét felütő gőg alázattá szelídül felragyogó fényükben. A Sajtó­ nap előtti lélekvizsgálat heteiben úgy érzem, hogy meg kell osztanom a saját legszebb emlékeimet az 1956-os forradalom hangjáról: a névtelen magyar újság­íróról. A névtelen rádió­riporterekről, akik először adták a rom­­málőtt Sándor utcai rádióépület hevenyészve rendbeho­zott stúdióiból a forradalom legújabb eseményeit,­állandó életveszélyben. Amikor minden egyéb téren megbénult az élet az országban,­ a magyar rádió élt. Hangja biztatott, bátorított és összekötő kapocs volt a harcolók között. A rádió névtelenjeinek erőfeszítése juttatta el Nagy Imre miniszterelnök és Mindszenty József hercegprímás üzene­tét a néphez és a forradalmi rádióadó volt a nyitott kapu a világ felé, sugározva a miniszterelnök utolsó segélykiáltá­sát az Egyesült Nemzetek felé. A városban pedig, az elszórt kis nyomdákat üzembeál­lítva,—sokszor a papírbálák mögött kuporogva a golyózá­porban,— a névtelen újságírók gyártották a röpcédulákat angolra és németre fordítva, amelyek Bécsen keresztül a szabad világot tartották mindennapos felvilágosítással a magyar forradalom eseményeiről. És a dunapentelei for­radalmárok rádiója sugározta az utolsó magyar jajkiáltást a közömbös világ felé. ..ránk törtek a tankok-segítsetek - az Isten legyen velünk. A minden nehézségen túlnövő hivatás alázatával adóz­zunk ezen a Sajtónapon a legáldozatosabb magyar sajtó­munkások Táncsics Mihály 1956-os utódai: a forradalmi magyar hírközlés emlékének. ..LÁRMAFA... Nt. Vadász János: MINDEN ORSZÁG TÁMASZA ÉS TALPKÖVE A TISZTA ERKÖLCS III. rész Kedves férfi olvasóm, mielőtt másokat elitélnél magadban, te ki vagy? De egyoldalú lennék ha csak a férfiakról beszélnék. A há­ború alatt egy iskolába jártunk leányokkal, délelőtt fiuk, délután leányok kato­likus egyházi iskolába és itt azt olvastam a falon,, A világ akkor lesz erkölcsileg tiszta ha a nők teszik azzá!,, Sok nő csodálkozik azon, hogy a férfiak úgy visel­kednek, de öltözködésük­kel, viselkedésükkel két­ér­telmű szavaikkal egyáltalá­ban nem segítik elő azt, hogy a férfiak többet lás­sanak bennük, mint vágya­ik kielégítőit. Gyermekeink nevelése igen fontos feladat ezen a téren. A családi nevelést a helyes nemi életre vonatko­zóan nem pótolja senki és semmi, se az iskola se az egyház, se a társadalom, de ha a család nem törődik vele akkor majd a ,jó„ ba­rátok idéző­jelben jó, a te­levízió, a magazinok, a köny­vek majd elvégzik. Sok vita van ma az ifjúság nemi neveléséről és igen sok visz­­szaélés van ezzel.Meggyőző­désem mint három gyer­meknek édesapja az, hogy a gyermek nevelése ezen a té­ren a szülő feladata és ha a szülő ezt nem végzi el, mások majd jól vagy rosz­­szul, de legtöbbször káro­san el fogják végezni. Szü­lők nem tehetjük a fejünket a homokba és nem hagy­hatjuk figyelmen kívül ezt a kérdést. Az egyháznak is fontos feladata van itt ab­ban, hogy az ifjúságot ösz­­szefogja, foglalkoztassa az egyházban, érezzék gyer­mekeink otthon magukat az egyházban és ne legyen idejük arra, hogy életük­re káros dolgokba merül­jenek. Egyházi, társadalmi vezetőink, akik annyira harcolnak, hogy Magyarok maradjunk, vajon mit tesz­nek gyermekeinkért. A cserkészet intézménye itt igen fontos szerepet játszik és minden szülő, aki csak teheti, idejével és pénzé­vel támogassa ezt a mun­kát. Szeretném minden család könyvtárába a bibliával együtt elhelyezni. Dr. Tóth Tihamér volt veszprémi ka- Folytatás a 8. oldalon

Next