Californiai Magyarság, 1976. január-december (54-55. évfolyam, 1-53. szám)
1976-09-03 / 36. szám
A CALFORNIAI MAGYARSÁG SAN FRANCISCOI MELLÉKLETE: 1976. szeptember 3. SAN FRANCISCOI HÍREK ______Szerkesztőség címe: P.O. Box 1437, Cupertino, California 95014. Telefon: (408) 255-0963 SZEPTEMBERBEN TÖRTÉNT 1. AZ ELSŐ PESTI MAGYAR SZÍNTÁRSULAT. Az évszám 1790.: az idő borongós. koraősz. — szeptember 21-e. Az elegáns pesti szála, a Hacker nagytermébe lépünk be. A csípős őszi szél hátán hordozza már az ólmos eső fellegeket, a nagyteremben gyülekezők legtöbbjének pedig még egy valamirevaló meleg köpenye sincs. Egyikük sem törődik azonban ma az ilyen apróságokkal: a nagy beszéd lázában észre sem veszik a hideget és az éhséget. Egy társukat fogják közre, annak a szavába vágnak bele minduntalan feltörő lelkesedéssel. A középen szónokoló, apró termetű, fekete üstökű Kelemen László, az egyik vidéket járó magyar színészcsoport igazgatója igyekszik túlkiáltani a zajt:........mert tudjátok meg barátaim, hogy az idő elérkezett a magyar színészek összefogására A nagyérdemű, nagyműveltségű pesti közönség magyar szót követel a rivaldán is. Egymagában azonban egyik országutat rovó,magyar társulatunk sem elég erős ahhoz, hogy egy ilyen fennkölt szellemű, igényes hallgatóságot szolgáljon. Ezért hívtalak ma ide barátaim, hogy a ti segítségetekkel életre hívjuk az első Magyar Nemzeti Színjátszó Társulatot. . . Házigazdánk, e beszálló vendéglő tulajdonosa. Hacker uram engedelmével és némi elemózsiával való hozzájárulásával állandó társulatot honosítunk meg Pest városában, a Hacker szájában. . . Dús jövedelmet nem tudunk ígérni, de aki közületek szívén hordozza a Magyar Nemzeti Színjátszó Társíi lat szent hivatását, az máris felcsaphat közénk. . . A további szavak viharos vivatozásba fulladnak. . . Nem igen akad magyar színész a teremben, aki ne tolongana Kelemen László igagató körül a jelentkezésével. A keserves gondok, a meleg köpönyeg és a tányér forró leves hiánya semmivé válik a mindenkit egyformán bizsergető hazafiúi felbuzdulásban És a Hacker szála gyertyával világított rivaldájáról megindul a Nemzeti Színjátszó Társulat új, nagyszerű kezdeményezése. — anyanyelvünk első nyilvános színpadi használata az ország fővárosában. II. BARTÓK BÚCSÚZTATÓ. ..........kell, hogy minden ember, midőn férfiúvá fejlődött, megállapítsa, minő reális cél érdekében akar küzdeni, hogy eszerint alakítsa egész munkálkodását . . . Én egész életemben minden téren és módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és a magyar haza javát. . . A fiatal zeneakadémiai diák, a Habsburg monarchia németesítő törekvései ellen forduló Bartók Béla írta le ezeket a sorokat alig 20 esztendős korában. Ehhez a hitvallásához haláláig hűséges maradt. Tanúskodnak erről művei: legelső alkotásától, az 1903-ban bemutatott Kossuth szimfóniától kezdve egyik legutolsó nagy műve a Cantata Profana magasztosan hömpölygő melódiájáig. Ezt a hitvallást tanúsítja Kodály Zoltánnal együtthaladó népdalkutató munkássága is, amely ősi, népi zenekincsünket mentette meg az elkallódástól. Népdalaink sajátos hanglejtését, ritmusát, tiszta dallamvilágát a gyermekdalok sorozatban, vonósnégyeseiben, zongoraversenyeiben, szimfonikus táncaiban tette világszerte ismertté és kedveltté, színpadi művei pedig a Kékszakállú herceg vára és a Fából faragott királyfi, amelyek a magyar népmesét csillogtatják, a világ minden operaszínpadán biztosítanak előkelő helyet népi zenekincsünk számára. Bartók Béla sem volt mentes a magyar tehetségek közös sorsától. Az alkotásait ünneplő világ elismerése hosszú ideig csak az ország határáig jutott el. Az otthoni közönség az újszerűen hangzó zenét a legjobb esetben is hűvösen, vagy meg nem értéssel fogadta. Egy új generációnak kellett felnövekednie ahhoz, hogy a régi zenei formákkal szakító, az ősi öthangú skálán alapuló melódiákat a magyar kultúra szerves részeként befogadja. Önkéntesen vállalt hazátlanságában, new-yorki emigrációban írta le utolsó végrendelkező sorait Bartók Béla 1945-ben, szeptember 26-i halála előtt néhány nappal , mintegy válaszul a háború utáni új magyar kormányzat hazahívására: ...........temetésem a lehető legegyszerűbb legyen. . .És ha netalán halálom után utcát akarnának elnevezni ró ÉVFORDULÓ ELÉ Ismét októberhez közelítünk. S ahogy jönnek a napok egymás sarkát taposva, úgy szállnak vissza a gondolatok húsz esztendő távolságába, —úgy mondogatjuk egymás között,— vagy talán csak önmagunknak: emlékszel-e erre a napra? Emlékszel-e hol jártunk, mit csináltunk, milyen apró-cseprő napi problémákkal küzködtünk? Némelyikünk a téli tüzelő után szaladgált, másikunk talán a lakásgondokra próbált megoldást találni,vagy a munkahelyünkön a „muszáj”, gyűlések és szemináriumok nyomasztó kötelezettsége alól próbáltuk kihúzni magunkat. Bizony, az élet reménytelenül szürke és nyomasztó volt így ősz elején otthon. A gyülekező viharfelhőket a legtöbbünk talán észre sem vette. Apró szabotázsok a gyárakban, elégedetlenkedő diákok mindig voltak. Ki mert volna álmodni arról, hogy ebből a pirosló kis parázsból akkora tűz támad? Akkora tűz, amelynek lángjában világnézetek, politikai kártyavárak váltak hamuvá és amelynek ércet olvasztó forróságában kiformálódott egy új típusú, keményebb, ellenállóbb magyar generáció. Sokunk számára talán ezek a legnehezebb napjai az évnek. Emlékekkel teli, torkot szorongató napok. De bármilyen keservesek is,szükségünk van rájuk. Szükségünk van az élő emlékek figyelmeztetésére, hogy a tűz még nem aludt ki, hogy az idegen páncéloskocsik hernyótalpa nem temette be törekvéseinket. És amíg van magyar az emigrációban, aki emlékezik, addig van reményünk is, mert van, aki tovább képviselje ügyünket a világ népei között. V. K. SZERETETTEL várjuk San Francisco-i kedves vendégeinket a szeptember 12-i SAJTÓNAP- ra, melyen KÖNNYŰ ERNŐ is megjelenik. Kérjük VARGA KATALINT, TOLAKY IRÉNKÉT és a velük érkező társadalmi vezetőket, hogy 4 órakor szíveskedjenek a stage-re jönni, lám odahaza, akkor a kívánságom az, hogy addig, amíg a budapesti volt Oktogon tér jelenlegi nevét hordja — rólam az országban ne nevezzenek el semmit. Ez az utolsó néhány sora talán a legszebb bizonysága hitvallásához holtáig való ragaszkodásának: — kitűzött célja, — magyarsága minden körülmények között való megőrzésének. . . VARGA KATALIN. VÁLASZTÁSOK előtt Mi volna jobb alkalom, mint az amerikai elnökválasztás utolsó hónapjainak propaganda-hadjárata, hogy mi, magyarok is számba vegyük azokat a honfitársainkat, akik tudásukat, munkájukat,—sokszor az életüket is áldozták befogadó új hazájuk szolgálatában,— az Egyesült Államok nagyszerű történelmének építésében. A lista hosszú: diplomaták, tudósok, művészek, műszaki szakemberek, orvosok, sportemberek ékesítik. Ha módomban állna, mindegyikükről külön szeretnék megemlékezni. De ha választanom kell, akkor most elsősorban azokra a volt 48-as magyar honvédekre ,tisztekre és közlegényekre szeretnék emlékezni, akik az emigrációban sem tagadták meg elveiket és az amerikai polgárháború során az északi seregben fegyverrel, sokszor életükkel szolgálták az egyenlő emberi jogok eszméjét. A legendás hírű Asbóth Sándorra szeretnék emlékezni ma,az Egyesült Államok hadseregének tiszteletbeli tábornagyára, —az arkansasi Pea Ridge-i ütközet győztesére, aki sebesülten, golyótól zúzott arccsonttal is nyeregben maradva tisztította meg Missourit és Arkansast az ellenféltől. — Asbóth Sándorról, a legendás hősről, akit a polgárháború után hálás új hazája argentínai nagyköveti kinevezéssel becsült meg. És meg kell említenem a lista élén álló Stáhel-Számwald Gyulát.—Petőfi barátját és verseinek első kiadóját Pesten, —az északi sereg altábornagyát,az amerikai kongresszusi becsületrend kitüntetettjét, a háború után az Egyesült Államok főkonzulját Japánban. De nem lehet kihagynom a felsorolásból Fremont tábornok segédtisztjét, az erdélyi származású Dunka Miklóst,Fiala Jánost, az északi hadsereg mérnökkari főnökét, vagy Perczel Mórt, a legendás hírű Perczel-brigád ezredesét,később a kiegyezés utáni Baranya megyei főispánt sem. És gondolnom kell azokra az ezrekre menő többiekre is, —akiknek neve nem szerepel a kongresszusi könyvtár irataiban.— emléktábla sem jelöli meg őket a washingtoni hadtörténeti múzeumban,de akiknek helytállása szerves része volt az Egyesült Államok történelmének. Az elnökválasztás propaganda-hadjáratának történelemre hivatkozó büszke utalásait hallgatva meg kellett állnom egy percre, felidézve ezeket a sokunk számára ismeretlen honfitársakat,a magyar emigráció nagyszerű képviselőit, Amerika történelmének építőit. Fel kellett idéznem a nevüket, hogy ezzel is bizonyságát adjam: a mi kis nemzetiségi csoportunk munkával, tehetséggel és véráldozatokkal fizette meg az Egyesült Államokban azt a megtisztelő jogát, hogy az elnökválasztás eldöntésében szava lehessen. NYÍLT levél Adassék meg a tisztesség Kedves Barátaim. A legutóbbi San Francisco-i mellékletben egy kitűnő cikket olvastam Főtisztelendő Dr. Szépe Lászlótól. Az írás a magyar közösséget vállán hordozó,minden munkában oroszlánrészt vállaló észak-californiai egyesületeket és azok vezetőit mutatta be név szerint is. A cikk oda osztotta az elismerést, ahová kijár. Ha ismerjük is személy szerint,vagy legalább névről a legtöbbjüket, nem árt, ha néha tudatosan is megbecsülő szavakkal fordulunk feléjük, önzetlen munkájukért ez a legkevesebb, amit nyújthatunk. Egyet azonban hiányoltam az írásban, amit a magam részéről, -sokunk nevében- szeretnék most kiegészítőül hozzáadni. Úgy érzem, hogy ha á-t mondunk, a bé-nek is ott a helye, hogy ha egy maroknyi társadalmi munkást kiemelünk ,meg kell, hogy adassék a megbecsülés, tisztesség a többieknek is, akik talán kevésbbé láthatóan, de nem kevesebbet adnak tudásukból, idejükből a magyar közösségnek. Félreértés ne essék: a Főtisztelendő úr írása régen váratott már magára és hiányt töltött be. Hogy kimaradt sok minden belőle, annak az egyedüli oka az, hogy Dr. Szépe László vendég közöttünk és nincs módja ismerni az északcaliforniai magyar közösség minden rétegét. Hiányoltam többek között, hogy nem sok említés történt például cserkészeinkről. Ha jól számolom, idestova hét esztendeje már, hogy egy jó néhány elfoglalt, családos, napi megélhetéssel küzdő magyar (neveket nem emlegetve) ápolja gyerekeink magyarságát a szabad idejében. Tanúság erre a szépszámú,úgy gondolom, száz fő felé járó cserkészcsapat. Ugyanezen a vonalon dolgoznak —és ugyancsak névtelenül- a magyar nyelviskola tanítói Folytatás a 6. oldalon.