Californiai Magyarság, 1978. január-december (56-57. évfolyam, 1-51. szám)

1978-08-18 / 33. szám

I Mp. 33. — 1978 augusztus 18. Avarell Harriman A MAGYAR SZABADSÁG­­HARCOS SAJTÓSZOLGÁLAT JELENTI: Avarell Harriman, New York állam volt kormányzója, Puja Frigyes magyar külügyminiszter meghívására július 16. és 21. kö­zött Magyarországon tartózko­dott. Harriman a magyar kor­mány több tagjával, valamint Ká­dár Jánossal, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt első titkárával is tárgyalt. Harriman magyarországi útjá­nak előkészítésében valószínűleg szerepe volt Philip Kaisernek, az Egyesült Államok budapesti kö­vetének is, aki Harrimannek new yorki kormányzósága alatt mun­katársa volt s akihez azóta is sze­mélyi barátság fűzi. Harriman ma is az egyik legbefolyásosabb külpolitikai szakértője az Egye­sült Államoknak. Carter elnök, Vance külügyminiszter keresi és követi a tanácsát. Paja külügy­miniszter jól választott a meghí­vással. Harriman tekintélye, összeköttetése biztosítják azt, hogy a magyar kormány vélemé­nye, üzenete, javaslatai az Egye­sült Államok legmagasabb poli­tikai körének figyelmébe kerül­nek. A Magyar Távirati Iroda angol nyelvű tudósítása szerint Harri­man a július 21 -én lezajlott sajtó­­konferencián kifejezte az Egye­sült Államok és Magyarország közötti kapcsolatok gyors és ör­vendetes fejlődése feletti megelé­gedését. Rámutatott a két ország kereskedelmét befolyásoló fejle-­­­ményekre és megállapította, hogy az eddig érvényben levő természetellenes akadályok meg­szüntetésével a magyar és ameri­kai árucsere-forgalom az eddigi háromszorosára növekedhet. Utalt arra, hogy a bábolnai min­tagazdaságban folyó kutatómun­ka eredményei alapul szolgálhat­nak a két ország mezőgazdasági iparának együttműködésére és a tapasztalatok kicserélésére. A tu­dományos és kulturális kapcsola­tok elmélyítésének kiváló lehető­ségei mutatkoznak. A sajtókonferencia külpolitikai kérdésekkel foglalkozó részében Harriman leszögezte, hogy a hi­degháború visszatérésére nagyon kevés lehetőség van, megdicsérte a Szovjetuniót azért a javaslatá­ért, amelyet fegyveres erejének csökkentésére tett. Az amerikai külpolitika alap­­vető célja a béke — mondotta a befolyásos amerikai politikus. ,,A Nyugatnak nincs szándéká­ban megtámadni a Keletet. A Keletnek sincsenek olyan szán­dékai, hogy a Nyugatot támadja meg, aminek bizonyítéka az a tény, hogy a szovjet hadsereg ki­zárólag a béke megvédését tartja céljául" — állapította meg Harri­man. A magyar kormány nem­zetközi szerepe jelentőssé vált, a Nyugat—Kelet közötti kapcsola­tok kialakításában élen jár — mondotta az amerikai vendég. A sajtókonferencián Philip Kai­­ser is részt vett. Eddig az MTI jelentése. Harri­man budapesti sajtókonferenciá­ját nem annak a magyar viszo­nyokra vonatkozó részei teszik említésre méltóvá. Harriman ki­jelentése, mely szerint: a szovjet hadsereg kizárólag a béke megvédését tartja céljául" a kér­dések sorozatát veti fel. Való­ban elhangzott ez a megállapítás vagy az MTI lopta bele a sajtó­jelentésbe? Miért? Ha Harriman tényleg mondta ezt, miért mond­ja és miért éppen Budapesten­­ HAVIÉI fjíjíj " • ... Magyarországon mondta, abban a városban, ahol 1956-ban a szovjet hadsereg „bé­két védő" barbárjai gyerekeket öltek, ahol a szovjet hadsereg szu­ronyain és tankjain hatalomba emelt rendszer hivatalosai vérrel, gyilkossággal szolgálták meg a szovjet hadsereg „békeszeretete" révén kapott uralmukat? Érthetetlen ez az érzéketlenség­re, az alapvető tisztesség hiányá­ra valló megállapítás. Meglepőd­ve, megrökönyödve állunk e ki­jelentés előtt. Vagy az MTI jelentés nem fedi a valóságot, vagy Harriman meg­hazudtolja az Egyesült Államok elnökét, aki sorozatosan idézte a Szovjetuniónak világszerte meg­nyilvánuló, nem éppen békés szándékra mutató tevékenységét, a szovjet hadsereg támadó szán­dékának jeleit. A Közös Magyar Külügyi Bi­zottság megkereséssel fordult a State Departmenthez, kérve an­nak megállapítását, hogy az MTI jelentés fedi-e a valóságot és Har­rimannek, mint magánembernek tett kijelentése azonos-e az Egye­sült Államok kormányának állás­pontjával? Az utóbbi időben tapasztalt diplomáciai akciók és az ameri­kai sajtóban megjelenő, a Magyar­országon levő kormánnyal, Ká­dár Jánossal foglalkozó cikkek arra engednek következtetni, hogy bizonyos körök Kádár amerikai látogatását készítik elő. Egy ilyen látogatás olyan politi­kai és erkölcsi kérdések felvetés FÉNYES MÁRIA: asztrák­ui utim­pio Az emigrációban gyakori eset, hogyha valaki sikeres és üzletileg „befut”, szereti elfelejteni, hogy magyar. De­­zsérynél fordítva volt. Ami­kor Adelaidba kivándorolt, takarító vállalatot­ nyitott. Kezdetben egy vödörrel a kezében és egy létrával a vállán egyedül dolgozott. Pár év múlva 300 munkással tisztította Adelaid felhőkar­coló irodaépületeit. Háza, melyben lakik, negyedmillió ausztrál dollárt ér. Mikor karrierje csúcspontjára ért, megalapította a Dezséry Ethnic Publication nyomda­vállalatot, mely által hozzá­segíti a tőkével nem rendel­kező ausztráliai magyar író­kat, hogy munkájuk megje­lenhessen. Az Adelaidban épülő Magyar Falu megvaló­sulása szintén az ő nevéhez fűződik. Mintegy 100 esztendő óta az ausztráli kormány 2,1 ő­sét teszi időszerűvé, amelyekre a választ az ősszel esedékes válasz­tásokkal kap­csolatban követel­nünk kell. Harriman Budapestről Buka­restbe repült, ahol a Román Tár­sadalmi és Politikai Tudomá­nyok Akadémiájának rendezésé­ben megtartott kerekasztal-kon­­ferencián Ceausescut, rendszerét és politikáját dicsérte. A­rányban megkönnyíti olyan lakótelepek létesítését, ahol 60 évnél idősebb nők és 65 évnél idősebb férfiak tölt­hetik — mint nyugdíjasok — pihenő éveiket. Ez azt jelen­ti, hogy minden összegyűj­tött dollárt az állam meg­kettőz, sőt még a berende­zés megszerzésében is segéd­kezik. Ebbe a mozgalomba kap­csolódott be az adelaidi Dél- Ausztráliai Idős és Rokkant Magyarok Egyesülete négy évvel ezelőtt. 1976 júniusá­ig 2,903­­ dollárt gyűjtöttek össze. Akkor Lángh Ferenc elnök felkérésére Dr. Dezsé­ry András bekapcsolódott a munkába „Adakozzunk jókedvűen” címmel előadás sorozatot rendezett, mely­nek minden kiadását ő vál­lalta s így a teljes bevételt a nemes célra fordíthatták. Az előadás sorozaton fellé­pett a melbournei és Can­berrai magyar művész közösség. Az ausztrál írók és költők, közülük, hogy csak egy párat említsünk: Mészáros László, Ruttkay Arnold (Só Bernát), Ta­más Sándor, Ady János, a Münchenből látogatóban lé­vő Tollas Tibor, Windisch András, Szabó István. Ez év június 3-án tartot­ták a záró díszelőadást a Dél Ausztrál Kormány Köz­pontjában. Dezséry András bemutatta a közönségnek a Magyar Falu építészét, Nagy Sándort, aki 16 lakást és egy közösségi különálló há­zat tervezett. A telekméret 5,6 acre. Az előadás sorozaton mintegy 3000-ren vettek részt és a tiszta bevétel 2,328 dollár volt. A nagy sorshúzás résztvevőinek szá­ma 8,000. Az első díj: egy Mazda gépkocsi volt. Az adományozók száma 698. Bevétel vásárból 1,000, bálákból 3,731, könyvek el­adásából 245, ötszáz ajándék kisorsolásából 2,048 dollár és ehhez jön­nek más államokból és kon­tinensekről is kisebb ado­mányok. A kampányba 48 ausztráliai és 16 magyar egyesület is bekapcsolódott, így vásárolta meg a közös­ség 34,650 dollárért és 904 dollár átírási költségért a falu telkét. Az építőbizottság tagjai: Béres János, Dr. Dezséry András, Eiserle Árpád, Lo­­di Aranka, Mészáros Gizella, Shelley Tibor, Schaffer Fri­gyes és Varga János. Syd­neyi tartózkodásom alatt nem volt alkalmam szemé­lyesen találkozni Dezséryvel mert Adelaide kb. ezer mér­föld távolságra van onnan és Ausztráliában a belföl­di repülőjárat nagyon drága. ( A kb. egy órás út Melbo­urne és Sidney között 100 dollár) Egyébként sem:­en- Folytatjuk. M A SZENT ISTVÁN EGYHÁZKÖZSÉG • SZERETETTEL MEGHÍV MINDEN MAGYAR TESTVÉRT VASÁRNAP, AUGUSZTUS 20-ÁN TARTANDÓ NAGYSZABÁSÚ EGÉSZNAPOS !­­z1. István napi ünnepélyére­­ a Szent István templomba és az Egyházközség Ft. Láni-termébe, 3705 Woodlawn Ave., Los Angeles, Cal. ^ PROGRAM: Szent Jobb körmenet 10,30. - Magyar szentmise 10,45. - Ebéd és vacsora d.e. 11-től este 8-ig.D.u. 2.30-korÜnnepi Műsor, a kiváló művészek közreműködésével. — Műsor után TÁNC. • 8-KOR SORSOLÁS! - MINDENKIT SZERETETTEL HÍVUNK ÉS VÁRUNK! # Az 56 ÉVES CALIFORNIAI MAGYARSÁG szeretettel hívja Önt, kedves családját, amerikai és magyar barátait és ismerőseit, hazánk határain kívül, a világ legnagyobb magyar társadalmi eseményére, a­z M2. SAJTÓN­APRAJ^ M ik 1978. SZEPTEMBER 17-ÉN, vasárnap de. 11-től éjfélig, a CROATIAN AMERICAN CENTERBEN. fl/ffVvvxV (11623 Budlong Avenue, Los Angeles — Az Imperial Highway és a 117-es utcák között.) , / \ ' Főrendező: FÉN­YES MÁRIA * Rendező: IVOTS ANDOR MŰSOR D.U. 3 ÓRAKOR Stage DENNIS GYÖRGY * Díszvendég: GÁBOR ÁRON SZEREPLŐK: BRAUN SANYI, LOVINCZ MAGDA, ROSEMARY WELCH, VÁRKONYI SÁNDOR, KARIKÁS BROS CECÍLIA, LEH ROSEN ILDI, SZERÉNYI MÁRTA MAGYAR NÉPI TÁNCFESZTIVÁL A KALOCSA Együttes, CHANKY MARGIT vezetésével, a KÁRPÁTOK, a BETYÁROK, a CSÁRDÁS Ifjúsági Együttes IVANN JUDITH vezetésével, és a san franciscoi ESZTERLÁNC Tánccsoport. Műsor után bál az Auditóriumban! - Tánczene: CSER LÁSZLÓ és MÁRIA zenekara. Belépődíj elővételben 2.00 dollár, a helyszínen 2.50 dollár. •­ Kitűnő magyar ételek az ELMER’S Delicatessen, LITE RUDOLF 12 éven aluliaknak, cserkész vagy magyar ruhában érkezőknek­­ és KLÓRA készítésében, az EUROPEAN MEAT SPECIALITÁS ingyen *­• húsárujából. Menedzser: SZABÓ LAJOS. DÉLTŐL CIGÁNYZENE A KERTBEN Í JT Menü: disznótoros - töltött káposzta - BOGRÁCSGULYÁS. Gyermekeknek körhinta, space-walk. •­ Ebéd vagy vacsora ára 4­00 dollár. BAZÁR: magyar importált csemegeáruk, könyvek, lemezek, fest­mények, kézimunkák, dísztárgyak, ékszerek.­­• _ Virsli, debreceni, lángos. Árusítanak többek között: POTPOURRI Continental Delicatessen •• HŰSÍTŐ ITALOK. A bár BENCZE JENŐ a Red West és'White DREXLER'S Delicatessen, DUNA OVERSEAS, PALOTAY JÚLIA !• Horse cock,a'' bárok tulajdonosának kezelésében. —______________________________-------------------------------- ,,— J—it . i...—■ —' ■. -rr—m ■ ■—----------------—----­­,— ttlll . 151M V / W 1 « » á « í IV .TIs..­.

Next