Californiai Magyarság, 1979. január-szeptember (57. évfolyam, 1-38. szám)

1979-07-20 / 29. szám

FÉNYES MÁRIA: Egy nyári este Lillát, A gyenge rózsaszájú, Tűzszemű leánykát Megláttam, és azonnal Látnom, szeretnem — egy volt. 1797 tavaszán a német szótól és úri csizmáktól han­gos Pozsony után Komárom felé vette útját Csokonai Vi­téz Mihály a fiatal, de csú­nya, ragyásarcú, vándor köl­tő.Mint mindenütt,­­a Deb­receni Kollégium volt diák­jának­­ itt is akadtak bará­tai, mert vándorlásai során soha nem szállt fogadóba, mindig csak vendég volt. Éles István a kollégiumi di­ákok kosztadója és Laky Bálint felváltva gondoskod­tak róla. A Duna partján épült szép ■csendes város Komárom emeletes házaival nemigen emlékeztetett az alföldi Deb­recenre. Lakói annál inkább nagyrészt magyarok, sok köztük az iparos és kereske­dő. Csokonai könnyen meg­szerette a várost, az is lehet halványan sejtette, hogy Á­­mor nyila itt fogja szíven ta­lálni. Komárom egyetlen költő­je asszony volt, Bédi János­­né, született Fábián Julian­na, akinek feköte készítő tudománya nagyobb volt a múzsák ihleténél. Férje tisz­tes csizmadia. A Bédi ház­ban sok vendég fordult meg, Julianna megszeretette ve­lük a költészetet és verselő társaságot alakított belőlük. Magától értetődő volt, hogy a fiatal költő előbb-utóbb Bédiné környezetébe kerül. Forró júliusi estén a csilla­gok fénye megsokszorozód­va tükröződött a folyam hul­lámain. Bédiék szalonjában petróleum lámpa vetett fényt az asztal körül ülőkre, kintről pedig beszökött a­ holdsugár. Csokonait egy­­szercsak valami különös ér­zés fogta el. Inkább érezte, mint látta, hogy valaki a szo­bába lépett. Lassan megfor­dult. Két igéző kék szem forró pillantása esett rá. Feltűnően szép, magas hom­lokú, sudártermetű, szőkeha­jú lány állott előtte. A köl­tő testén átfutó varázslatos érzés szinte megbénította minden porcikáját. Vajda Julianna, egy gaz­dag komáromi gabonakeres­kedő, Vajda Pál 21 éves lá­nya volt a csodálatos jelen­ség, Csokonainál három év­vel fiatalabb. Azonnal észre­vette a nagyorrú, ragyásarcú fiú zavarát, amin titokban Lilla mulatott is. Nyugodt, tiszta tekintettel fogadta a fiú szenvedélyes bókjait. Bemutatkozáskor a házi­asszony elmondta neki, hogy Csokonai híres költő, így hamarosan a versekre fordult a társalgás­.Az ifjú zavara csakhamar elmúlt, mikor néhány versét elsza­valta. . . Júliának hizelgett a széptevés, a visszatetsző vonásokon átsugárzott a szellem vonzóereje. Habár semmit sem árult el ér­zéseiből, legközelebb mégis szívdobogva kopogtatott be Bédiékhez, hátha újra ott találja a költőt. Nyugalma és imponáló komlysága hódí­tásra serkentette Csokonait és végül is ő lett halálosan szerelmes a lányba. Költé­szetének színes szellemét, szívét, lelkét, verseit mind a lábai elé rakta. Mi tagadás, siralmasan né­zett ki a Bédi házba járó mó­dos polgár lányok és asszo­nyok koszorújában Csoko­nai. A háta mögött ilyene­ket mondtak róla: „De kár azért a szép eszéért! Milyen szerencsétlen és szegény” De lám,­­ van bátorsága a város legszebb lányának ud­varolni. Mit szól majd Vajda Pál uram, ha észreveszi, hogy Júliának egyre rokon­szenvesebb ez az ágrólsza­­kadt nicstelen fiatalember? — Aki ráadásul olyan maga­biztosan viselkedik, mint­ha egyenrangú volna. Csokonai a szerelem ró­zsaszínű felhőjében min­den józan gondolkozását elvesztette. Mintha kudar­cok, hideg elutasítások soha nem érték volna, elképzelte, hogy a költészetből meg is lehet élni. Egyszer így írt a szeretett leánynak: „Nem tetszik az a föld ahol szeren­csémmel találkoztam? Mond meg melyik részét kí­vánod lakni hazánknak? Az északi havasoktól a déli ho­mokos mezőkig, a Dunának napnyugati fordulásától nap keleti végéig szabod ki a tar­tományt és ha te ott laksz paradicsom lesz az nekem” Mindez csak költői álom volt. Lilla szívesen hallgatta a szép szavakat, de a sors nem akarta, hogy Csoko­nainak bárhol is paradi­csom legyen ezen a földön. A komáromi társaságban egyre több mende­monda szállingózott személye körül Szégyelni kezdte topron­gyos ruháját és néhányszor szépen kiöltözve jelent meg Bédiné szalonjában. Akkor azt mesélték róla, hogy La­ky Bálint fiskálisan már lát­ták azt az öltönyt.­­ Na­gyon érti, hogy kell tenni a szépet. Valószínűleg más lányok körül is forgolódott már — suttogtak a jóakatú barátnők Lilla fülébe. Cso­konai esküre emelte kezét, úgy védekezett: Esküszöm haszni kezedre, Rózsaszádra, tűzszemedre, Hogy te lessz csak kedvesem Esküszöm, hogy míg csak élek, Más szerelmet nem cserélek Vagy Lillám, vagy­­ senki sem. Három hónapos tüzes ost­rom után kezd a lány szí­vében ébredni a szerelem. Meggyőződik a költő őszin­te tiszta érzéseiről. Érzel­meit szégyell bevallani in­kább leírja és egy nagy, fe­kete pecsétes levélbe zárva átadja közvetítésre Bédiné­­nek. A költő megrémül a feke­te pecséttől és sokáig nem meri felbontani, inkább sebtében egy verset kompo­nál hozzá: Gyász pecsétje kedvesemnek! Fejtsd ki végre mit hozál? Mit jelentesz bús fejemnek? Élet-e ez, vagy halál? Öh egek. Rettegek! Amikor végre felbontja, nem tud az örömtől és bol­dogságtól betelni.Újra és új­ra elolvassa. Megszámolja a szavakat, a betűket. Három­ezer betű és nyolcszor a leg­gyönyörűbb szó szeretlek ... Azonnal válaszol 1797 ok­tóber 21-én. . . „ Te leveled szárnyakat köt az én óhajtá­saimra. ...” Boldog, napsugaras őszi hetek következnek, de ve­lük együtt nőnek az árnyé­kok is. Csokonai egyre gya­koribb vendég a polgári jó­móddal berendezett Vajda házban. A háziúr szívesen elbeszélget vele, kellemes társaságnak tartja, de nem veszi komolyan Júlia érdek­lődését. Majdcsak megjön az esze, hiszen ennek a szegény vándorpoétának semmije sincs. A felhőkön járó költő nem akarja észrevenni az ár­nyak növekedését, annál in­kább Júlia, aki ismeri szü­leit és maga is tudja, hogy már nehéz lenne lemondani a jómódról. Arra kéri szerel­mét, hogy próbáljon állást szerezni. Csokonai kényte­len a fellegekből a földre szállni. Lilla csak akkor szabja meg a „tartományt” ha lesz mire családot alapí­tani. A gyenge fizikumú fiatal­ember lázas hajszába kezd. Pártfogót, állást keres. Régi álmát nem adja fel, lapkiadó szeretne lenni, költészetből megélni. Könyörgő, meg­alázkodó leveleket ír. Szere­lem ide-oda, kiszolgáltatott, szerencsétlen helyzetében egyedül áll. Lilla október 21-i levelé­vel a szívén Pestre utazik. Könyvei számára kiadót ke­res. Soraival megkörnyékezi Koháry Ferenc grófot, Or­czy László bárót. Sajnos a magyar főurakat nem érdek­li a költészet, ír Széchenyi Ferencnek is. 1798 január 22-én gróf Festetich György­től kér tanári állást valame­lyik iskolájában. Ő alapítot­ta a csurgói gimnáziumot és a keszthelyi Georgikont. (Folytatás a 6. oldalon.) IX. évfolyam — Los Angeles, 1979 július. m Mindenki olyan mértékben magyar, amekkora mértékben a magyar lélek ereje él és hat rajta karfol.hu­ / / KARÁCSONYI SÁNDOR NAPNYUGAT A CALIFORNIAI MAGYARSÁG SZÉPIRODALMI MELLÉKLETE. MÉCS LÁSZLÓ: VAD- ÉS VÉDŐBESZÉD Én, Mécs, Isten szavának trombitája s mint költő, élő lelkiismeret:. . . szétkürtölöm most minden égi tájra, hogy vannak züllött ifjú emberek, kikből nem lesz se szent, se honfi hős! S e fiúkért valaki felelős! A kis királyfit rajongástól égve nagy mesterek védték a bűn elől, grófok, bárók s a pápa őszentsége is érdeklődött hogyléte felől — s ezekre nem vigyázott lelki csősz! E fiúkért valaki felelős! E fiúknak nem volt gyerekszobájuk, hol mese-forrást rejtenek a zsaluk, lakásuk volt egy rossz szagú muszáj-lyuk, hol­ több család csókolt, pörölt, aludt! Vagy ólban nőttek s rájuk tört az ősz. E fiúkért valaki felelős! Vagy műhelyekben forgáccsal, csirizzel kavart habarcs volt álom-malterük. Az életükben ember-jóság-ízzel nem találkoztak, bár az ég derűt szült, mert Istennel viselős! E fiúkért valaki felelős! Pofozta őket mester, gazda, béres, s rugdalta a kikent, kifent segéd, sokszor volt lelkük s hátuk alja véres, bőrük tetveknek vacsora s ebéd. A csontjuk vitriolos s nem velős. E fiúkért valaki felelős! Csak ezt hallották mindég...te gazember, s ha többen voltak, akkor: „csőcselék, irigy­eltek a dús koncokkal szemben s a háborúban ágyútöltelék! Üvöltni kell, bár közhely, ismerős: e fiúkért valaki felelős! Nem tudnak semmit ők a bibliáról s hogy van Madách, Faust, lélek­asztagok! S csak annyit tudnak az Isten fiáról, hogy elitélt minden gaz gazdagot! Kinél szurony s arany van, az erős! E fiúkért valaki felelős! Rothasztó testi-lelki rossz koszokból nem hámozta ki senki kincsüket s zenghet a jóság száz angyal-torokból fülük az ég szavára már süket. Szívük gennyes, szemük nézése bősz. E fiúkért valaki felelős! Ezeknek az lesz majd a messiásuk, ki forradalmat, pénzt és nőt ígér, s múlt hulláján tánc lesz,kurjantásuk világ­lángok között a holdig ér. Jön a Halál, a mindent elnyelős: ítélet lesz s valaki felelős!

Next