Californiai Magyarság, 1979. január-szeptember (57. évfolyam, 1-38. szám)

1979-07-20 / 29. szám

8. oldal Örökké mosolygó, kócos-bor­­zos fejű iskolatársam volt ő­s Pi­ri, aki mindent tud­­j­, nemcsak a magyar romanticizmus, vagy a nemzeti klasszicizmus koráról, de hosszú szempilláit meg sem rebbentve, a jelenkor íróinak ma­gánjellegű tett-vett intim dolgai­ról. Apró történeteit, mintha gyóntatószékben tenné, suttogva adta elő, halálos titoktartás ígé­rete után, tömören, csak a fősze­replők említésével. A következő órák anyagát a szünetekben vet­te át. Mégis tudott. „Lukas órán" előadta az összes színházi és iro­dalmi berkek pletykáit, kacsáit, remekül utánozva művészeti éle­tünk nagyságait. Hadarva tért át egyik mondatáról a másikra, ap­ró mozdulatokkal, mintha legye­ket hesegetne, göndör fürtjeit próbálta engedelmességre nevel­ni. Sohasem sikerült, Piri! Te feledhetetlen a har­minckettőből, köszönöm Neked mai küldeményedet, a meghívót. Te vagy közülünk az egyetlen, aki kapcsolatot teremtesz az osz­tály nevében. Köszönöm mind­annyiunk helyett! Jobb idők meghatározásával élve „krajtzáros" levélpapírra ve­tett néhány mondatban az ötven éves érettségi találkozóra hív. Az obuigát szöveget most még annyi­val sem toldotta meg, amit más­kor feltétlenül ráfirkantott: Visz­lát! Enyhe aggodalom fogott el. Pi­k­ik is elfáradt. . . A Dobó Katica hepehupás ud­varán, két görbetestű akácfa kö­zött készült egyik iskolai csoport képemet sokáig magamnál hord­tam, így maradt máig is birto­komban. Az idő, akárcsak a ké­pen levőket, a felvételt is meg­törte. Elsárgult, mint a megvé­nült falevél. Piri meghívójának hatása alatt elővettem. Ijedt arcú lánysereg, mint akik ■ félnek egy előre látható veszede­lemtől. A csúsztatott derekú ru­hák alól is kibukkanó anyányivá érett 18—20 éves lánytestek kör­vonalai. Pántos vagy oldalgom­bos cipők, az utált patentharis­nyákkal. A tanári kar erőszakol­tan szigorú ábrázata, mely soha­sem engedte meg az igazi, embe­ri érzések kibuggyanását, idege­nül hat rám, még ma is. Piri az egyetlen, aki örökké kö­zel áll hozzám. Nézem a képet. Feleszmélek. Sokallom a harminckettőt. Már réges-régen nem vagyunk ennyi­en. Megfogyatkoztunk mi is, mint a nap sugarai az alkony kü­szöbén. Ha jól tudom még tizen­­ketten vagyunk. De lehet, hogy már annyian sem. Piri! Piri az egyetlen, aki tudja kit mosott el közülünk az idő. Vagy talán már ő sem? . . . Irén volt az első, akivel keve­sebbek lettünk. Önszántából ment el. Márta, csak az ötéves találko­zóra jött el. A tíz évesre, még le­velet küldött Budakesziről, ahol roncsolt tüdejét foltozgatták. Azután . . . Sárit, még huszonkilencen ke­restük fel külön engedéllyel a Li­­pótmezőn, ahol csodálatos szép­ségének roncsaival, ölében rizs­kása szemeket keresgélve, örökre elnyelte a Sárga Ház szája, akár­csak a nemlétező rizsszemeket a képzelete. Ellus, első gyermekéért életé­vel fizetett. Klára és Magdy, az ikrek, nem illik róluk beszámolni hogyan nyelte el őket az élet útvesztője. Ida, szénvasaló lángjának mar­taléka lett. Két árvája maradt. Férjét a háború falta fel. Mi lett a gyerekekkel, még Piri sem tudja. Gizit, népes családjával együtt Úrnapjának ünnepén bevagoní­­rozták. Senki nem látta viszont gyönyörű lángvörös sörényét, ég­kék szemeit. Romána, ezredes férjével együtt a kitelepítettek sorsára jutott. Királynői termetéből fér­je borotvájának nyomán hagyta el az élet. Az ura, katonásan kö­vette. A kis Wittler, akit sohasem szólítottunk keresztnevén, nem is illett volna hozzá a rideg Berta élelem után indult, tank tiporta , porrá csekélyke testét, mint fér­get az emberi lépés. Nézem a képet, a képet, az ódon iskolai ablakokat, oda kép­zelem az idomtalan akácokat, melyhez olyan jó volt odatámasz­kodni. Lehet az is, hogy a karcsú leánytestek terhétől váltak nyo­morékká. Most is érzem, milyen jó volt hozzájuk dűlni. Ifjúságomban részesek, de jó lenne újra veletek együtt lenni! Osztályunk „véne", Piri, a ké­pen felettem áll. A nyakamat fogta, mégis elszaladtam, meg sem álltam, vissza sem néztem egészen a holland határig . .. Bori, fehér rakottszoknyában a csoport előtt ül törökülésben. Mint hatalmas margaréta terül el körülötte ruhája. Ölében For­­sche Pimpi által mesterkedett fi­gyelmeztetést tart, mint orfeu­mokban a görlök a következő szám bejelentését: VISZONTLÁTÁSRA ÖT ÉV MÚLVA BUDÁN Dobó Katica növendékei! Ma sem tudom miért éppen Budán, amikor nem is ott végez­tünk. 1932. VI. 29. Hattyú utca 14. Zöld Hordó, délután ötkor. Tele­fon: 151-840. — így állt elője­gyezve íróasztalomon levő naptá­ramba. Főiskolai tanulmányom és két gyermekem nagy elfoglalt­ságot jelentettek. Ilyen apró fel­jegyzéssel adtuk tudtul egymás­nak, férjem és én, mikor, hol, mi miatt vagyunk távol. 1937. VI. 29. Hattyú utca 14. Zöld Hordó. Délután ötkor. Te­lefon: 151-840. Két fiamat ma­gammal viszem. Előrehaladott állapotban­­vagyok, pár hónappal később született hármasikreim­mel. Erre a találkozóra már csak huszonketten jöttünk össze. Ill, vérmérgezésben egy évvel ezelőtt elhunyt. Mennyire szerette pá­lyáját. Boncolás közben fertő­ződött. Hivatásának áldozata, vagy hanyagság? Évek óta tanítok. Hét fiamból négy él. Ikreim, Péter és Pál név­napját ünnepeljük. Alig maradok a lányokkal, rohannom kell haza a családomhoz. 1947. VI. 29. Hattyú utca 14.­ Zöld Hordó, du. 5 órakor. Tele­fon: 151-840. Többen levélben, sokan telefonon mentették ki magukat. A tanári karból az utol­só öt évben alig maradt valaki az élők sorában. Ilyen rosszul sike­rült találkozónk még nem volt. 1952. VI. 29 Buda. A Zöld Hordóba nem lehet menni. Nem tudnám megmondani hol vol­tunk. Piri vezetett oda. Még két tanárral kevesebb él.­­ Nekik már jó! —, közli véleményét Bo­ri, aki most is hozott valamit mutogatni, akárcsak a „suliba". A különbség csupán annyi, hogy ezúttal nem az agyongyötört is­kolai padok alatt, hanem a tisz­tában vendéglői asztal árnyéká­ban mutogatja férjének börtön­ből kicsempészett leveleit. A „suliba" — a kis kadéttól —, még csak a szerelmes leveleket hozta. Mindenki kimért, tartózkodó. A néhány tanár, aki mégis eljött, sürgős ügyeire hivatkozva gyor­san távozik. Mindenki óvatos, ti­tokzatos. Öt évvel később, már csak gon­dolatban vagyok veletek. Távol a hazámtól, évekkel később tudom meg, hogy Piri lakásán jöttetek össze, négyen. A többiek? Oko­sabb, ha erről nem beszélünk. 1962.1967.1972.1977. Kecses porcelánvázában gyöngyvirág csokor áll íróaszta­lomon. Előtte a megsárgult kép, a vázához támasztva, így ünne­pelek, így emlékezem! ÖTVEN ESZTENDŐ! Lélekben együtt vagyok a lá­nyokkal. Mind a harminckettő­vel. A tanárokkal. A régi életem­mel. Szeretném letárcsázni: 151- 840-et. Halló! Lányok! Kicsit kések. A kocsinkat elvitte a há­ború . . . Gyorsan egy taxit! Nem, egy lökhajtásos gépet. De . . . tudjátok én már nem a régi vagyok. Vagyonunkat elvitte a... És a férjem sem él. Gyermekeim­től kérjek? Melyiktől? Szerte széjjel vagyunk! Csupa kivihetet­len gondolat. Megtehetném po­tyautasként is, ha olyan kicsi lennék, mint az a dán veréb, ame­lyik másfél óra alatt tette meg az utat Koppenhága és London kö­zött. Nem tehetek mást, gondo­lataimtól visszamenekülök a képhez. Jó Simonyi Baba! Pontosan olyan a képen, mint ahogy utol­jára láttam 1977-ben Luganóban Laci, gyermektelen maradt, ahogyan kívánta. Irén életunt ar­ca előrevetíti a maga választotta méregpoharat. A szeplős Illés, a képen is az orrát törli. Örökké náthás volt, akkor is, mikor fe­lelni kellett. Gábor Éva felfele néz. Fitos orra mintha már ak­kor is milliók után szimatolt vol­na. Gizi, úgy tetszik jövendő sor­sa felé indult. Hitt Krisztusban. Tudom! Nem azért tért át a csa­ládja, mert erre kényszerült. Biz­tos vagyok benne Jézushoz talál­tak. Kilián Alice, már dédnagy­mama. Bényey Flóri még csak a kézitáskája árnyékába rejtve di­csekedhetett a főhadnaggyal. Is­tenem, de nehezen szedték össze a kauciót. Rozika, nagy kék sze­meivel mintha növendékei moz­dulatát ellenőrizné. Egy-kettő, jobb-bal. Nyújtsd meg a dereka­dat. Hasat be, mellet ki. Egy-ket­tő, jobb-bal! Egy-kettő, jobb­bal! Jaj, Istenem, ebbe bele kell őrülni. Ez itt Simon Zsuzsi, nyolcvan kilójával együtt. Mennyit nyafo­gott nekünk: — Gyerekek, bűnöz­tök, mert hagyjátok, hogy éhen haljak. A mama nem ad tízórait! Kegyelem! — ... és mi tápláltuk. Senki sem vitt haza maradékot. Zsuzsink mindent felfalt. Érett­ségi után, soha többé nem látta senki. Hegedűs, Füredy, Kóos, Berze, Sóváry, mindig megértették egy­mást, a képen is, az életben is egymás közelében maradtak. Ad­rienné, már akkor is olyan gőgös volt, mint később kegyelmes asz­­szony korában. Muntyán Ella. De csúnyácska volt az Istenadta! Külseje nem gátolta meg abban, hogy kitűnő gyermekorvossá vál­jon. Szwerteczky Joly festői si­kerén nem lepődtünk meg. Ami­kor még csak a tanárokat karika­túrázta — add tovább alapon —, tárlatot jósoltunk számára. Kele­men Klári, mintha a Varga Böske feje körül vadászna. Utolérhetet­len képességei voltak a duruzso­lóvadakkal szemben, ahogy a le­gyeket és szúnyogokat elnevez­te, mikor vadászterületére vetőd­tek, balkézzel, röptében fogta el a szemtelenkedőket. És ő, a kis Wittler, törékeny testével. Még a szemét is összehúzza a képen, mintha a harmincnégy évvel ké­sőbb közeledő tankot látná. Ne állj meg Wittler! Rohanj Wittler! Szegényke mindig alulmaradt, a „suliban" is, és egyszercsak jött a tank . . . Piri, aki mindent tudott, vala­hogy az érettségi évében elga­­loppírozta magát. Kegyelemből csúszott át, szemtelensége segít­ségével, amikor pimasz bátorság­gal odavágta osztályfőnöknőnk­nek: — Nagy szégyen lesz az Ella né­ni osztályára nézve, hogy énmi­­attam bukott lány is akad a nyol­cadikban. Kikerült a harminckettőből: kegyelmes asszony, de lett mun­kás felesége is. Akárcsak a fog­lalkozási ágak, a férjek is külön­bözőek lettek. Kinek-kinek, ho­gyan szeletelt­­a sors a kenyeré­ből. Előbb csak a férjek, később már a gyerekek is megjelentek a találkozókon. Bemutatás nélkül is megmondtam ki, melyik „lány­nak" a gyereke. Mi, mindig a Do­bó Katica „lányai" maradtunk, akiknek eleinte kijárt a kézcsók, később eljött a Szabadság elv­társnők­ ideje. Mi, sohasem tet­tünk észrevételt egyikre sem. Nem tudom hányan voltatok az ötven éves találkozón. Évei­tek terhe alatt talán már utánoz­ni sem tudnátok azt a régi, ked­ves zsivajt. Elcsendesedtetek ti is gondjaitok súlya alatt, s már rátok sem illene a megszokott szövege a szünetnek. — Lányok, lányok! Már me­gint rosszalkodtok! Rosszak voltunk-e? Nem! Csu­pán optimizmussal fűtött fiata­lok. Milyen fenséges lenne, ha most is felbolygatott méhkas­ként körülzsongnátok, hogy ne halljam a magam zokogását . . . Kik és hányan érik meg a kö­vetkező találkozót? Erre még Pi­ri sem tudna feleni, aki pedig mindent tudott. Ugye nem veszitek tőlem zo­kon, ha nem írok nektek. Elvből teszem! Hiba-e, de szégyellem bevallani lányok. ÉLETTAN­BÓL ELÉGTELEN lettem. TOLLAS TIBOR észak-ameri­kai előadó-körútra indul szeptem­berben, melyet Los Angelesben kezd. Szeptember 30-án a Sza­badságharcos Világszövetség Szé­chenyi Teát rendez a tiszteleté­re, melyen bemutatja legújabb verseskötetét, melynek ÉVGYŰ­RŰK a címe. HÁMORI VÁRNAGY DALMA: Élettanból elegtelen NAPNYUGAT No. 29.- 1979. július 20. Kulturális életünk szenzációja lesz a Npnyugat augusztus 17-i KONCERT- és IRODALMI EST- je a Los Angeles Hilton Hotel Los Angeles termében. A zenei részben olyan sztárok szerepel­nek, mint BALOGH ENDRE vi­lághírű hegedűművész és NES­­SÉNYI JUDITH kiváló zongora­­művésznő. Az IRODALMI EST két ese­ményt foglal magába: FÉNYES MÁRIA 10 éves írói jubileumát. Első könyve, az Örök ifjúság el­ső kiadása 1969-ben és a máso­dik kiadás 1970-ben jelent meg, írásaiból OSS ENIKŐ és KÁL­MÁN SZABOLCS olvasnak fel. Bemutatásra kerül az írónő leg­újabb könyve, az ÁTKOZOTT SZÉPSÉG című regény. A Nap­nyugat írói Kör munkásságát KANNÁS ALAJOS elnök mél­tatja. Az Irodalmi Est második részé­ben a Napnyugat második AN­TOLÓGIÁJÁT mutatjuk be, melynek írói közül Bödő Károly, Del Medico Erzsébet, Együd An­na, Kovács Zoltán, Thiery H. Ilo­na és Varga Katalin rövid felolva­sásokkal szerepelnek, melyet ze­neszámok kötnek össze. A magyar irodalmat és kultú­rát támogatják megjelenésükkel az augusztus 17- esten. Az Anto­lógia az írók és a Californiai Ma­gyarság áldozatkészsége folytán valósult meg, mint az itteni kul­turális élet maradandó nyoma a jövő generáció számára. Értékes művészi rajzokkal illusztrált, ma­gas irodalmi színvonalú munka, szeretettel ajánljuk honfitársaink figyelmébe. Kupán János halálának emlékére A LÍRA TÖK Mily fájó sírni és temetni Katonát, Székely Magyart, jó testvért, Megfogyva tanuljuk egymást szeretni Amikor az utunk már véget ért, Jánosunk! Találkozunk veled Nem tudjuk még­­ mikor érkezünk, Az örök hazánkba sorsunk vezet Ki előbb, ki utóbb, de mind megyünk. Hűséggel szolgáltad Istened Voltál Hazádnak harcos fia. Most már a szentek vannak veled Véget ért a földi tragédia . . . Hű feleséged és gyermekeid Rokonaid és minden jó barát. Sírják tovább kiapadt könnyeid S isszák poharad keserű borát. Kérünk Irgalmas Nagy Istenünk, Örök nyugodalmat adj neki! Kik még hiszünk benned, óh­­égy velünk Életünket a bűn ne kezdje ki. Lennénk mi Krisztusban egy család Megbűnhödött itt lent már a nép, Nyisd hát meg fent a Te Szent Hazád S üdvözüljön ki hozzád belép! (STUBNER GYULA VERSE) RADNÓTI MIKLÓS: JÚLIUS Düh csikarja fenn a felhőt, fintorog. Nedves hajjal futkároznak meztelábas záporok. Elfáradnak, földbe búnak, este lett. Tiszta testű hőség ül a fényes arcú fák felett. JGWOIMGHeMMto, Printing • Névjegykártyák • Esküvői kártyák • Gyászjelentések • Borítékok • Levélpapírok • GUMIBÉLYEGZŐK • SZÁMLÁK • Röplapok • Meghívók • Plakátok • KÖNYVEK • Brossúrák ANGOLUL és MAGYARUL 5022 Melrose Avenue Hollywood, Calif. 90038 Telefon: 466-2275 Tulajdonos: ALEX & HELEN HAJDÚ ’WMMWOWOMM’’ Magyar könyvek, szótárak nagy választékban! IKKA - TUZEX - COMTURIST Pénz és vámmentes ajándékcsomagok intézése. DUNA OVERSE CO. 226 No. Fairview St., Burbank, California 91505 - MAGYAR HANGLEMEZEK -T.: 845-6362 Tulajdonos: KAALI NAGY

Next