Californiai Magyarság, 1981. január-december (59-60. évfolyam, 1-52. szám)

1981-09-25 / 39. szám

No. 39. — 1981. szeptember 25. CALIFORNIAI MAGYARSÁG 3. oldal AZ ELSŐ KALIFORNIAI MAGYAR ÚJSÁG, A CALIFORNIAI MAGYARSÁG SZÜLETÉSÉNEK IGAZ TÖRTÉNETE: XLI. MIKO KOVÁCS ZOLTÁN: Egyenlőség, demokrácia. Egyi­ke a legtöbbet használt szavak­nak napjainkban. Demokrácia gö rög, démos népet jelent. Demok­rácia pedig a nép uralmát. Ha kö­rülnézünk, majdnem minden ál­lam demokráciának hívja saját magát. Olyanok is vannak, a lel­kesebb fajtából, amelyek népi de mokráciának nevezik magukat, vagyis népi népi uralomnak. Azt tudjuk, két tagadás állítást jelent hogy két igenlés az mi, azt hagy­juk az okosabbakra, döntsék el azok. A szűkebb család demokrata volt, az ősök ott harcoltak 48- ban. Kossuth képe nézett le az összegyűlt családra az ebédlő­ben. Máshol, ahol ilyen úri hun­cutságot nem ismertek, a tiszta szobában függött a falon, s látha­tólag jól érezte magát az almák és birsalmák kellemes illatában. Azonkívül igencsak éltették a 48 at a családtagok, ha alkalom adó­dott, meg még akkor is, ha nem. Ezért időnként több adót fizet­tek, be is csukogatták őket, a sárga feketék. (Ezek alatt az or­szágnak az a része értendő, ame­lyik együtt cseresznyézett az oszt rákkal, mármint a schwarzgelb- bel). Hiába hívták Deák Ferenc urat a haza bölcsének, más néven emlegették őt a tiszaparti szity- tyák. Amiből gondolom kiderül, ezek a fahitű jazig, kun meg be­senyő ivadékok nem írták alá a kiegyezést a Habsburg házzal. Igaz, hogy senki sem kérte őket. Nekem bizonyos kétségeim vol tak a demokráciáról. Vitáztam is eleget a nagyapámmal. Nem tud­tam megérteni, hogyha tíz okos ember nem tud megegyezni, ak­kor miért kell megkérdezni né­hány millió ostobát, s bölcsnek elfogadni véleményüket. Nagya­pát, ha eddig eljutottunk elfu­totta a méreg, s „vox populi, vox dei" idézettel védte az iga­zát. Vagyis: ,,a nép szava. Isten szava". Eleinte meghatódtam a deák idézet hallatára, de később még ez sem hallgattatott el. Azt is furcsának találtam, hogy a nagyapám rámparancsolt, legyen vége a vitának. Nem találtam de­mokratikusnak az ilyen érvelést. Szerencsére óvatos duhaj voltam, nem szerettem végsőkig feszíteni a dolgokat. Nagymama sohasem beszélt ilyen fennkölt elvekről, nem ér­dekelte a politikai világ folyása. Ő a családban gondolkozott, nem napokban: igazi anyaként, évszázadokban. Mégis az első léc két az igazi demokráciáról tőle tanultam. A piacon jártunk, be­vásárolni. A garabolyt én cipel­tem utána. Az egyik parasztasz- szony nagyságos asszonynak szó­lította. Nagymama tiltakozóan emelte fel a kezét. — Lelkem nem vagyok én olyan nagy úri nemből, hogy a nagyságos asszony titulálna. Én magam tekintetes vagyok, a kis­asszony lányaim azok a nagysá­gosak. Én nem. Először értettem meg, mégis van valami a szó mö­gött. Az iskola is tanított, mi­kor a görögökhöz értünk, Perik­lészről hallottuk, hogy megalapí­totta a görög demokráciát. Ez igazi demokrácia volt, a nép részt vett minden döntésben. Egész nap ott álldogáltak az ago- rán, vitáztak, szavaztak, politizál tak. Egyik nap Periklész is meg­szólalt. — Kistenes, hol vagy — kér­dezte. — Itt vagyok — felelte az. Pe­riklész tovább kérdezett. Kide­rült mindenki ott volt, mind hő­sök ők, mind igaz demokraták. — Hát akkor ki van az üzletek­ben, ki javítja az utat, ki építi az új házakat. Erre már senki sem tudott felelni. Sokratész ekkor feltalálta a rabszolgaságot, hogy legyen dolgozó is. Ez volt a gö­rögök másik nagy ajándéka az utókornak. Periklész megváltoz­tatta a demokráciát. Mindenkit hagyott szavazni, de azután a sza vazóknak azt kellett tenniök, amit ő parancsolt. Ez volt a de­mokrácia igazi fénypontja. Most már működött is. Periklész azon­ban még itt sem állt meg. To­vább javított az athéni állam po­litikáján. Uj törvényt szavazta­tott meg. A nőknek nem szabad az agorára jönni, otthon kell ma- radniok. Azonkívül nem volt sza­bad visszabeszélniök. A történé­szek egy része, természetesen a cinikus fajtájú, ezt a kort hívja Athén aranykorának. Ebből az időből származik az a mondás, hogy minden nagy fér fi mögött ott van egy nő, aki megmondja neki, mit kell csinál­nia. Az igazi nagy férfi ezt mé­lyen átgondolja, és pontosan az ellenkezőjét csinálja. így kerül be a férfi a nagy nő tanítása alap­ján a történelembe. Engem már évek óta kínoz az a gondolat, ta­lán a nagy férfi mögött álló nők ezt is kitanulták, és nem azt mondják a fériaknak, amit iga­zán akarnak, hanem pontosan az ellenkezőjét. Nem lennék meglep ve, ha ez igaz volna. Többször volt alkalmam meggyőződni a nők félelmetes intelligenciájáról, amelyet igyekeznek a férfiak előtt rejtve tartani. A nők ellen más megkülönböz­tető törvényeket is hoztak a ko­rai demokraták. Nem engedték be őket a tragédiák előadásaira. Először a történelem-írók arra gondoltak, azért, mert mindig elkéstek. Ez csak az egyik ok. Sophoklész egy alkalommal fel­kereste Periklészt, s sírva tiltako­zott. — Ide figyelj társam a katona­ságban. — Sophoklészt megválasz tották Periklész társhadvezéré­nek — Hiába írom meg a legna­gyobb tragédiát, a nők megfosz­tanak a sikertől. Patakokban fo­lyik a vér, hullák borítják a szín­padot, erre valami fiatal nő meg­jelenik,leriszálja magát az első sót rokba, és minden férfi a hata vé­gének mozdulatait nézi a tragé­dia helyett. Pedig Oidipusz ki­rály most öli meg éppen az ap­ját és készül feleségül venni az anyját. — Ki volt ez a nőszemély, kér­dezte Periklész felháborodottan. — Leonida, Kreon hajadon lá­nya. — Címét tudod? — Menj ki a halpiacra. A máso­dik utca a vargák utcájának irá­nyában. Hatalmas olajfa áll az el­ső udvarban. Periklész megláto­gatta Leonidát, s első látásra el­határozta új törvény kell ide. Nők nem látogathatják az előadá sokat. így zavartalanul folytatód tak az előadások. A férfiak teljes számban résztvettek a tragédiák nézésében. Kivéve Periklészt. Ő mint kötelességtudó választott vezető, népének boldogságán dől gozott. Az otthon maradt nőket vigasztalta. így mindenki boldog volt, Athén aranykorában, a fér­fiak mert békében nézhették a tragédiákat, a fiatal nők, mert Periklész vigasztalta őket. Az aranykornak Periklész korai halá la vetett véget. A nagy vezető fi­atalon halt meg, végelgyengülés­ben. De mint igazi népvezérhez illik, aki a népért dolgozik, mo­sollyal az ajkán. TÁRSADALMI HÍR: Örömmel üdvözöljük a Magyar Ház vezetőségének azt az elhatá­rozását, hogy pár éves szünet után a Ház kertjét rendbehozzák és újra szabadtéri szórakozás színhelye lesz. Első ilyen kinti rendezvényük az október 11-i SZÜRETI MULATSÁG, melyen mindent elkövet a rendezőség, hogy a résztvevők jólérezzék ma­gukat. Jegyezzék már most fel a dátumot, október 11. vasárnap. Szüreti Mulatság. Egy csomó iratból olvasta a szerepet és dirigálta az asz- szonyt: — Egyik lábad fent legyen — a másikat lelógatod és himbálod, mint az óra in­gáját. Én előtted egy térdre térdepelve szerelmedért kö- nyörgök, te undorral nézel rám és belém rúgsz. De vi­gyázz, hogy a szemeimet ki ne rúgd, vagy a fogaimat! Na jó, a férfi tolta az asz- szonyt fel a falra, — ami ne­hezen ment! Az asszony morgott, hogy ez nem az ő szerepe - és a férfi miért nem hívta be a fiatal lányt a próbára? — Azért, mert pénzbe ke­rül.... és az első próbát ma­gunk is meg tudjuk csinálni! Na, lógasd le a lábad. Ügy! A férfi letérdelt, összetett kézzel könyörögve. Az asz- szony először leköpte és az­tán bele akart rúgni, de el­vesztette az egyensúlyát, és teljes súlyával ráesett a tér­delő férfi nyakára, és úgy össze gobozódtak, hogy alig tudták széjjel választani ma­gukat egymástól A férfi nagyokat nyögött: — Jaj a nyakam! Jaj a vál­tam! Az asszony: — Minek próbáltattál ve­lem? És én meg nem ismét­lem! — Nem is kérlek rá — mondta nyögve a férfi. — Gyerünk a következő szerep re — a saját szerepedre. Éne­kelj, de ne visitozzál, mert arra most nincs szükség — meg néma a film — arra is gondolj. — Sanyi, én nem visitozok — én énekelek! És otthon nem énekelhetek ....kopog­nak a szomszédok. A hango­mat el fogom veszíteni. Nincs hol énekelni. Itt nincs senki. Hagyj engem énekel­ni! — Hát jó — énekelj! És a kövér, de szép asz- szony gyönyörű szoprán hangján énekelte „A vén ci­gány dalá”-t: Nagyságos uraim, kérem, Nem tudom, ösmernek még. Könyörgöm, de sokat húz tam. Valaha réges-rég. Egyszer még hadd muzsi­káljak, Szívemből úgy igazán, Szeretném elmuzsikálni: Él még a vén cigány. Öreg cigány,... az ősz cigány Aztán a második strófát is énekelte. Aztán ijedten meg állt és kétségbe esve mondta férjének (aki, mint később kiderült, Palásthy Sándor volt): — Sanyikám, a harmadik srófát elfelejtettem! — Ne tréfálj — mondta a férfi. — Hát az nagyon fon­tos, .... anélkül még sem tud juk elkészíteni a filmet! Honnan lehet azt megszerez ni? Hazulról? Arra nincs időnk várni. Ijedten leültek egy fapad- ra.- Gondolkodjál, Fricikém - kell, hogy vissza jöjjön az neked! Én, aki nagyon jól tudtam a dal utolsó szövegét, meg­sajnáltam őket. Elbújtam egy kulissza mögé és szép szopráno hangomon elkezd­tem énekelni a dal utolsó szövegét: Nem muzsikál sohasem már, Csendes lett a vén cigány, Erdőben alussza álmát, Vadgalamb búg a fán, Öreg, vén anyóka sírját Virággal díszíti már, Galambbal sírva dalolja: Élt egyszer egy - cigány, Szegény cigány, öreg ci­gány. A férfi és a nő ült némán, és hangtalanul, ijedten néz­tek egymásra. Nem értették, honnét jött a hang. A férfi aztán megszólalt:- Énekes szellem, jöjjön— hadd lásuk, ki az, akinek ilyen szép hangja van! FOLYTATJUK IMW HUNGÁRIÁN FOLK ENSEMBLE INCONCERT SUNDAY OCTOBER 4, 1981 2:30 P. M. AT THE J WILSHIRE EBELL THEATRE A V 4401 WEST 8TH. STREET By over 60 Dancers, Singers ^ Musicians TICKETS: S9.00, $7.00, $5.00 ■ FÓR INFORMATION & RESERVATIONS CALL (213) 275-5895 (213) 371-4769 (213)997-7946 (805)496-3905 DR. BAKÁCS GYÖRGYNÉ KERESZTES MARÓCZY ANNA ^ JJloiiuivoodi emleheh

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék