Californiai Magyarság, 1986 (63-65. évfolyam, 1-50. szám)

1986-10-17 / 40. szám

No.­­ 40. 1986. október 17. Egészsége érdekében­­ újfajta matracok a hátfájás ellen Meggyógyult betegek esküsz­nek egy nürnbergi találmányára. Egy nürnbergi nekiáll és hadat üzen az emberek jövőbeli ostora ellen,­­ ami nem más, mint a hátfájás! Hozzáértők úgy vélik, hogy né­hány éven belül az emberek 90 %-a betegszik meg ilyesmi­ben. Egy matrac van hivatva ezt megakadályozni, neve is van LIVE AGAIN. Be is mutatták már a német TV-ben „Egészség­magazin praxis" adásában. Saját hátfájdalmai vezették a feltalálót, Kurt Kienleint a mat­rac gondolatra. Egy barátjával együtt szenvedélyes sport­repü­lők. Ez vezetett a hátfájásokhoz. Kurt egész nap ott ült a week­­endeken a motor vontató gépé­ben és a Feuersteini repülőté­ren ő vezette be a vitorlázó re­pülőket a megfelelő szél­magas­ságba. Estére már nem bírt ülni, állni és különösen aludni, barát­jával együtt, aki repülő tanár volt. Annyira elhalt a derekuk. Akkor jöttek a gondolatra, hogy valamit kitaláljanak ez ellen, így született meg az új csoda­mat­rac. Villingenben az egyik kórház doktora Kienlein ismerőse volt. Ez ki akarta próbálni a találmá­nyukat. Egy éjjel ráfeküdt alud­ni. Az eredmény: úgy aludt, hogy reggel fél kilenckor kellett az ápolónőnek felkelteni őt. Évek óta ilyen mélyen és pihen­­tetően nem aludt! Ezután 3 évig próbálta a mat­racot a páciensein. Kerek 2000 ember pihent azon, néha már el­viselhetetlen hátfájdalmakkal küzdve. Az orvos a betegek 80 százalékánál tapasztalt kezelési javulást. Maga a feltaláló is siker­rel próbálta ki azt. Egy 11 hónapon át beteg em­ber Neumarktból oly rosszul érezte magát az egész idő alatt, hogy nem bírt dolgozni. De már három éve teljesen fájdalommen­tesen él és azóta új existenciát alapított önmagának. Egy másik volt paciens, Em­­mendingenből 18 évig (!) szen­vedett keresztcsont fájdalmaktól mielőtt „felfedezte" a csoda­matracot. 12 hét múlva fájdal­mai eltűntek — sőt a betegbiz­tosító fizetett neki egy ilyen matracot. Egy müncheni nő, oly igen szenvedett a hátfájdalmaitól, hogy az orvosai már egy kompli­kált módozatról beszéltek, ami a gerinc­oszlopát merevvé tenné. De ő a matrac korát választotta, és így operációra nem is került sor. És mi a csodálatos az új hátfá­jás elleni matracon? A lemezes fekvő alkalmatosság újra és újra kitágítja, kiterjeszti a gerinc­osz­lopot és ezáltal a mindennapos feszültséget teljesen kikapcsolja. Ki mint veti ágyát? Fáj a háta? Rendelje meg a hirdetés szerint. EÖRY ERZSI: Magány Elcsépelt szó, elcsépelt gondo­lat. Némi vigasz, hogy nem va­gyok egyedül, mások is szenved­nek ebben a betegségben. Vajon van-e orvosság reá?. . . Van, aki megtalálja, van aki nem, vagy olyan, aki makacsul visszautasít­ja. Miért? Mert az emlékek rab­szolgája? Vagy, mert a pótlás nem kielégítő? Talán azért is, mert a magány többnyire a fiatal­ság eltűnésével jár és azt sirat­juk? . . . Hiszen a fiatalság min­dent összefoglal: szépséget, több­nyire sikert és egészséget is. Ki hallott még egy fiatalt „magány­­ról” panaszkodni? Egy fiatal, ha még szomorúság éri is, könnyen kiheveri. Rugalmas természete és az örömök tömege lemossa sze­méről a könnyeket. Mindég újra erőre kap, mert tele van élettel, energiával. Mikor valaki az élet alkonyát eléri, a boldogság kapu­ja bezáródik előtte. Nincs már törtetés, nincs már szívből jövő kacagás, de ha még volna is, nincs kivel megossza. A gyerek kirepül a házból, a saját fészkét rakja le és csak néha tér vissza régi otthonába, hogy egy röpke mosolyt varázsoljon anyja, vagy apja ráncosodó arcára. A gyer­mek távollétével az ember dup­lán érzi a magányt. Van olyan szerencsés, akinek gyermeke, vagy hozzátartozója, a közelben él, aki az egyedüllétet valahogy megkönnyíti. De az még szeren­csétlenebb, aki ennek ellenére, el­hagyatott. Ezek a legsajnálatra valóbbak. Néha elmélkedem azon, hogy nem lenne-e nagyobb kegyesség a Sorstól, hogy akik életük nagy részét együtt élték le, egyszerre mennének el az Örökkévalóság­ba?. .. MÉG EGYSZER A BÁNK BÁNRÓL Igazságtalan lenne, ha nem szólnánk a Bánk Bán október 25-i előadásának az eddig nem említett szerplőiről. ALPÁR MUCI nemcsak Budapesten, de más külföldi országokban is be­bizonyította művészi elhivatott­ságát úgy prózában, mint operett­ben.­­ VAJDAFFY BÉLÁNAK nem hivatásos szakmája a színé­szet, de közeli rokonságban van a színházzal. Filmrendezőnek készült és mint a Szivárvány Rá­dió producere kiveszi részét vá­rosunk kulturális életéből. — HUNYADI LAJOS nem hivatá­sos színész, de bármelyik szín­ház büszke lehetne teljesítmé­nyeire. — SULI ISTVÁN, kinek őstehetsége által formált figurái meglepően élethűek. — SZEME­­THY PÉTER bebizonyította te­hetségét az Erzsébet c. operett­ben, habár nem egy szimpatikus figurát alakított. Biztosra vehető a Bánk Bánban is elnyeri a kö­zönség tetszését. IVÁNY JÁNOS akit eddig nem igen ismertek a színházbajárók, Myska Bán szere­pében fog emlékezetessé válni. — Ugyanígy Kraics Gyula, kinek színpadra­ termettsége jól tudott körünkben. BORVETŐ JÁNOS rendező Katona Józsefet is életre kelti a színpadon, VARGA TIBOR mű­vész személyében. Los Angeles magyarsága vára­kozással néz a Bánk Bán előadá­sa elé. BALZAC A szerető megtanítja a nőt mindarra, amit férje eltitkolt előtte. A szerelmes asszonytól minden jó várható, és minden rossz kite­lik. CALIFORNIAI MAGYARSÁG FT. HOR­VÁTH BENEDEK IMÁJA MENNYEI A­TYÁNK! 30 esztendőnek fordulóján em­lékezünk a Szent vértanuk, és hősök napjaira, 1956-ra. Sokszor m­ár ködbe bor­ol az emlékek éles­sége és az eszmény csillogását kezdi befedni 30 esztendőnek lassú, szürke pora. Uram, 3 évtized után fordíts vissza újra küldetésünk útjaira. Ha Te mellénk állsz, nem lesz nehéz sem a gyász, sem a ma­gány, de még a céltalann­ak lát­szó szétszórtság sem. Ha mi elengedtük Uram a ke­zedet, hívj ki Te a tömegből fel­támadt világodat megmutatón és indulunk a régi csupán a Te han­god után. Uram, tisztítsd meg napjain­kat, hogy csomagolni kezdje hol­miját a rossz, és újra Szóhoz jut­hasson a Szent! Ne a földi kin­csek gazdagító mámora hajszol­jon, hanem házunk táját díszít­hesse a Téged-város mag­yar lelki­sége! Örökségünket állítsd így helyre, hogy a Szentek megcso­dált virágos kertje lehessen Szent Istvánnak máig vonzó öröke. Hozd közénk ez emlékező per­cekben a pesti utcák elesett hő­seit, hozd közénk figyelmeztető­nek! Ne engedd felednünk azo­kat a hozzánk is intézett utolsó szavakat, a süllyedő hajó végren­deletét, s hazádnak rendületle­nül, töretlenül légy híve óh ma­gyar. Ide állítottál Urunk küldetéssel, Jézusunk maradj velünk, mert erősen esteledik. Jézusunk nem eltévedni aka­runk Tőled az éjszakában, ha­nem kezedet fogva a fényesség honát keresve és megtalálva, megnyerni 56 eszméit, a mi Urunk által. Ámen. Könnyebb nagy boldogságot ígérni, mint valóra váltani ezt az ígéretet. (Anatole France) 9. oldal POTPOURRI CONTINENTAL MAGYAR DELICATESSEN Tel: 829-2377 2305 Wllshire Blvd. Santa Monica, FRISS FELVÁGOTTAK magyar módra készült csabai kolbász, szalámi, disznósajt, májas és véres hurka. Pick szalámi ! VALÓDI FÜSTÖLT SONKA! Eredeti, Magyarországról importált mák, szegedi és kalocsai paprika, szilvalekvár, akácméz, málnaszörp. — HALÁSZLÉ, I és GULYÁS KONZERVEK! , Valódi magyar metélt tészták, tarhonya. Glóbus , savanyúságok, lecsó. — Lekvárok, befőttek.­­ PIROS ARANY, HAGYMA-FOKHAGYMA­­, GULYÁS] PUSZTA, VEGET­A. MAGYARORSZÁGRÓL IMPORTÁLT BOROK MINDEN FAJTÁJA! Egyéb európai és kaliforniai borok és sörök nagy­­ választékban! Importált csokoládék, bonbonok, keksz, PRESSO KÁVÉK, GESZTENYEPÜRÉ, Drazsék. IMPORTÁLT CSIGATÉSZTA, BABKÁVÉK, MINDENFÉLE FŰSZEREK. Dr. OETKER gyártmányok, 4711-es és NIVEA kozmetikai cikkek. Piatnik kártyák. MAGYAR KÖNYVEK - SZAKÁCSKÖNYVEK. Szótárak, hanglemezek, kazetták. HERENDI PORCELÁNOK minden változata. Háztartási cikkek, készülékek. PRESSÓ KÁVÉFŐZŐK Naponta FRISS magyar rozskenyér, zsemlye, kifli, krémes, bejgli és dobostorta. Finom szendvicsek nagy VÁLASZTÉKBAN! — A helyszínen is fogyaszthatok. CHARDONNAY BOR $2.50 Nyitva: hétfőtől szombatig reggel 8-tól este 7-ig. Vasárnap zárva! AZ ÖRDÖGBE Lánczy Leó, a Kereskedelmi Bank elnöke, hivatali szobájá­ban íróasztalánál ült, amikor az egyik tisztviselő kopogás nélkül berontott hozzá. Lánczy meg­ijedt és azt kérdezte: — Mi történt?­­ Elnök úr, nem tűrhetem, hogy Molnár igazgató úr hogyan bánik velem. Most éppen reám kiáltott és azt mondta, hogy menjek az ördögbe. . . — Ezért jött hozzám? — kér­dezte Lánczy nevetve. TERJESSZE LAPUNKAT PÁRTOLJA HIRDETŐINKET!

Next