Californiai Magyarság, 1988 (66. évfolyam, 3-51. szám)

1988-03-04 / 10. szám

6. oldal A SZABADSÁGHARCOS SZÖVETSÉG TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉSE BEVEZETŐ GONDOLATOK: A hazulról folyamatosan érkező hírekből megértettük, hogy az ország állapota 1987-ben kriti­kus pontra érkezett. Az életszín­vonal rohamosan romlott. A ma­­gyar dolgozók éves átlagkeresete a Statisztikai Évkönyv adatai szerint jelenleg 1070 dollár, ami egyharmada egy délafrikai néger bányamunkás keresetének. A problémákat a kormány az or­szág teherbíróképességét megha­­ladó mértékű külföldi hitelek felvételével kívánta megoldani. A legfrissebb értesülések szerint, idén újabb három millárdnyi dol­lár hitel- és kamat visszafizetése terheli az ország gazdaságát. A hatalmat a pártapparátus továbbra is birtokolni kívánja. Még „kapitalista" módszereket is hajlandó érvényesíteni, csak nevezzük szocializmusnak, de ugyanakkor alapelvként hirdeti, hogy őszintén akarja kivitelezni a reformokat. E körülmények hatására bontakozott ki otthon egy új, nemzetünk jövőjéért mély felelősséget érző, bátran ! MEGJELENT! MEGJELENT! FURY LAJOS Rákóczi korabeli­­ történelmi triológiájának harmadik kötete TEMETÉS IICOMEDIÁBAN ! A 450 oldalas mű puha kötésben 16 dollár + 90 cent portó. Megrendelhető: Dr. Fabó László, 22 Hancock Street, San Franciscoi Calif. 94114, — vagy dedikált példány az írónál: I MM TRAVEL BUDAPESTI TAVASZ CSOPORT INDUL KÍSÉRŐVEL LOS ANGELESBŐL Budapestre MÁJUS 20-án $865 • • 4 +fax BUDAPESTRŐL LOS ANGELESBE $679 MÁJUS 31-ÉN +fax Jelentkezés: ÁPRILIS 30-IG 1800 NORTH HIGHLAND AV SUITE 602 HOLLYWOOD, CA. 90028 464-6146 Most már vehet 5-től 30 éves használatra LAKÁST, VAGY HÁZAT MAGYARORSZÁGON anélkül, hogy külföldi állampolgárságát és jogait feladja.­­ Hívja a magyarországi eladási szerv USA képviselőjét részletes információért. RETUR REALTY CORP Empire State Building Suite 5620 New York, N.Y. 10118 (212) 695-2245, este: (718) 793-7093 ...¦^¦ •« M ■ » CALIFORNIAI MAGYARSÁG és becsülettel kiálló demokrati­kus ellenzék. Hangjuk úgy Los Angelesben, mint szerte a vilá­­gon felriasztotta a politikai emig­­rációt. KOVÁCS JUDIT cikke alapján KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓ A Szabadságharcos Szövetség február 21-én d.u. 2.30 órakor tartotta nagy érdeklődéssel várt 1988 évi tisztújító közgyűlését a Szt. István R.K. Templom isko­latermében. Czene Ferenc elnöki beszámo­lójában utalt az elmúlt év külö­nös jelentőségére, és beszámolt a Szövetség egyéves események­ben dús munkájáról. Külön ki­emelte Rácz Sándor emlékezetes júniusi Los Angeles-i látogatását, és annak hatását a magyar emig­­ráció gondolkodására és a Szövet­ség egész évi munkájára. Beszá­molt a Szövetség egyik legsikere­­sebb akciójáról is, a november­ben sorra került újszerű politikai szimpóziumról. Kovács László titkári beszámo­lójában az események kronoló­­gikus felsorolása mellett részlete­sen kitért az októberi ünnepség nagy sikerére, és különös politi­kai szerepére az elmúlt évi válto­zások sorában. Utalt Dolinszky János mérföldkőnek számító be­szédére.­­ Vágó Ernő pénztáros anyagilag eredményesen zárt év­ről számolt be. A könyvek he­­lyességét Bányász Ferenc és Ké­­kessy György ellenőrök igazol­­ták. A beszámolókat és a régi ve­­zetőség lemondását a közgyűlés elfogadta. Ezt követően a közgyűlés el­nöke, Dr. Csaplár András felké­résére a jelölőbizottság ismertet­te javaslatát az új tisztikar és intézőbizottság tagjaira vonatko­­zólag, és ezzel az új vezetőség megválasztásra került az alábbiak szerint. Tisztikar: Czene Ferenc elnök Szörényi Éva programszervező, Dolinszky János alelnök (pol. ügyek) Vereczky Klára alelnök (am.-i PR ügyek), Szilay Ica al­elnök, Kovács László főtitkár, Maticza István angol levelező tit­kár, Kovács Judit sajtótitkár, Vágó Ernő pénztáros, Bányász Ferenc ellenőr, Kékessy György ellenőr. Intézőbizottság: Csejtey István Dr. Harsányi Lajos, Horváth László, Jancsó Gyula, Mayer Fe­renc, Mócsi Tamás, Stubner Gyu­la, Szilay Gyula, Tárnok László, Tóth Csaba, Vereczky Sándor. A közgyűlés végül elfogadta az alábbi beterjesztett előzetes programtervet: 1.­ Március 15-e közös megün­­neplése a Kossuth szobornál és a Magyar Házban . 2. Irodalmi GELLERY J. MICHAEL vak honfitársunktól érkezett egy olyan tartalmú levél, hogy a San Franciscóban húsz éve nem „lá­tott" friss tepertőt, ami a ked­venc étele. Hallotta, hogy Los Angeles környékén több magyar hentes van, így aki tud Mr. Gel­­lerynek friss tepertőt ajánlani, keresse fel a következő címen: 3045 Franklin Street, No. 302, San Francisco, CA 94123. MIKES GYÖRGY a London­ban élt híres író 75 éves korában 1987 szeptember 11-én elhunyt. Hírnevét a How to be an Alien c. szatirikus munkájával alapozta meg, mely az angol életformát fi­gurázta ki. További művei az Iz­raelben kiadott „Milk and Honey" és „The Prophet Motive", Siklóson született, 13 éves korá­ban a római katolikus vallásra tért át és Angliába emigrált, ahol tagadta zsidó származását, sze­rinte az csak speciális időszak­nak volt a reakciója.­­ Mikes György állandó munkatársa volt a Clevelandban megjelenő Sza­badság (Népszava) hetilapoknak. Ha egy éhező kóbor kutyát fel­táplálunk, sohasem harap meg. Ez az alapvető különbség az em­ber és a kutya között.­est rendezése Hajnal László Gá­bor számára április 10-én — 3.1 A L.A.-s szervezet képviseltetése a Szövetség OIB ápr. 16-i ülésén Washingtonban — 4.­ Ifjúsági fesztivál szervezése májusban — 5. Akció Nagy Imre párizsi dísz­sírjának júl. 16-i ünnepélyes fel­avatásán való közös részvételre.— 6.1 Politikai ankét szervezés jú­lius hónapban — 7.1 Könyvnap szervezése július 31-én. — 8. Az aug-i Szt. István ünnepségen való minél­ nagyobb számú részvétel megszervezése - 9.­ Piknik szer­vezése szeptember 18-án - 10.­ Széchenyi Tea szervezése Tollas Tibor meghívásával. — 11. Évfor­duló ünnepség rendezése októ­ber 23-án vasárnap. — 12. Gyer­tyagyújtás nov. 4-én rendkívüli vezetőségi gyűléssel egybekötve a 13.­­ Mikulás és karácsonyi ünnepség szervezése új menekül­tek számára. A Szövetség 1988. március 10-én csütörtökön este 7.30-kor tartja kibővített alakuló vezető­ségi ülését a Magyar Házban (1975 W. Washington Blvd. L.A) ahová minden érdeklődőt szere­tettel várunk. A VEZETŐSÉG I. Kovács DR NÁDAS JÁNOS 85 ÉVES Dr. Nádas János, a cleve­landi Magyar Találkozó és az Árpád Akadémia megala­pítója és szervezője a napok­ban töltötte be 85. életévét. Ez alkalomból dr. Somogyi Ferenc régi munkatársa és barátja a clevelandi rádió­ban köszöntötte őt. Kiemel­te, hogy ezt nemcsak a ma­ga és közvetlen munkatársai nevében teszi, hanem az Ár­pád Akadémia világszerte szétszórtan élő tagjai, több mint 400 magyar tudós, író és művész nevében is. Megérdemli a magyarság rendkívüli tiszteletét dr. Ná­das János, mint az 1952 óta működő clevelandi Magyar Társaság, a Magyar Szabad Egyetem, az Amerikai Ma­gyarok Országos Szövetsége, az Erdélyi Világszövetség és a Lengyel-Magyar Társaság egyik megalapítója és hosz­­szú éveken át vezetőségi tagja. Kiemelendő továbbá, hogy a 27 év óta megrende­zett clevelandi Magyar Talál­kozók és Kongresszusok rendezője és megszervezője is ő volt, aki ezzel kiérde­melte a szabadvilági magyar egyházi és világi szellemi ve­zetők elismerését, tisztele­tét. Mi a magunk részéről is őszintén gratulálunk dr. Ná­das Jánosnak és további ki­tűnő munkájához erőt, egészséget és Isten bőséges áldását kérjük. (Amerikai Magyarság 1988. febr. 27.) SZEMÉLYI, TÁRSADALMI HÍREK No.­­ 10. 1988. március 4. DEL MEDICO ERZSÉBET: SZERETLEK Óh, hogy szeretlek, nincsen arra szó. Gerlice sírása ahhoz fogható. Mind egész valómmal, telkemmel - szivemmel. .. soha el nem múló fájó szerelemmel Neved hallatára sir bennem AZ ÉLET: Szeretni foglak én, ameddig csak élek! A LEGNAGYOBB NEMZETKÖZIPA JAS-VÉRBE SUPERMARKET AZ EGYESÜLT HURKA ÁLLAMOKBAN 2.59­ Font 5270 Sunsot Blvd. Los Angeles, T.: (213) 465-1164 Pick Szalámi $4.99 Fontonként rúdban International Service Deli SZUPER SPECIALIS. Importalt Cen1 MAGYAR SZALONN A^7 PAPRIKÁS SZALÁMI $4.99 FŐZŐKOLBÁSZ $3159 Keresse a magyarul beszélőt EDITET GLOBUS savanyúságok Magyar VIRSLI 2.59/Font SÜTNIV­ALÓ KOLBÁSZ $1.99 Kolozsvári SZALONNA $3.99 ÓRIÁSI VÁLASZTÉKI ITALOKBAN! Magyar import lekvárok 99 centte­l Cseresznyepálii Nemes Kadar Egri Bikavér, Hubertus, Importált borok sörök, likőrök MAGYAR VIS $2.99 MONEY ORDERS, CSEKK BEVÁLTÁS, VILLANY, GÁZ ÉS TELEFONSZÁMLA KIFIZETÉS, STAMP WELCOME

Next