Cegléd és Környéke, 1926 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1926-01-01 / 1. szám

1. szám. CEGLÉD­ES KÖRNYÉKE 3. oldal. — Új ünnep a Szentsziv tiszteletére. A pápa minden év októberének utolsó vasár­napjára új ünnepet jelölt ki. Ezen az ünne­pen lesz az emberiség felajánlása Jézus szent szivének. Elrendeli a pápa, hogy a Szentsziv ünnepét az egész katholikus világban, minden város és község főtemplomában ünnepélye­sen tartsák meg. A rendelkezés végén azt mondja a pápa, hogy: „Krisztusnak az em­beriség feletti királyságának és birodalmának megtiszteltetése alkalmából emlékeztetnie kell arra, hogy az egyháznak, mint Krisztus ala­pításának, teljes szabadságban és független­ségben kell élnie a világi államtól.“ — Vizkereszt. Szerdán f. hó 6-án ünnepli a róm. kath. egyház vizkereszt ünnepét, melynek hármas jelentősége van. E napon imádta a három napkeleti bölcs a kis Jézust, e napon emlékezünk meg Jézus első csoda­tettéről, mikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta, s ugyancsak ekkor ünne­peljük Jézus megkereszteltetését a Jordán vi­zében. Ez az ünnep onnan nyerte magyaros elnevezését, mert e napon az egyház vizet szentel. — Zenés mise. A Ceglédi Szent Cecilia Ének- és Zenekar karácsony első és máso­dik napján is Pavetits Manó polg. isk. igaz­gató, karnagy vezetésével és Galléné Raáb Margit polg. isk. tanárnő orgonakisérete mellett szép összhanggal,mély érzéssel énekelte Haydn magyar miséjét, amely a hívekre lélekemelő hatással volt és mindenkit kellemesen lepett meg az a haladás, amelyet az ének- és ze­­­­nekar egy év alatt elért. A jóérzésü és ne­­meslelkü hívekkel együtt mi is hálás szívvel mondunk köszönetet ezúttal is Pavetits Manó karnagynak és az összes szereplő hölgyek­nek és uraknak s egyben arra kérjük őket,­­ hogy minél többbször járuljanak hozzá az­­ isteni tisztelet fényének emeléséhez. — Lapunk előfizetőinek, olvasóinak és minden barátjának boldog újévet kívánunk. — Szilveszter-est. Az Úri Kaszinó és Ipartestület szilveszteri mulatságán kívül a Vigadóban is lesz dec. 31-én mulatság, ahol a Lyra­ Zeneegyesület tartja szokásos Szil­veszter-estjét. Az Újvárosi Olvasókör pedig újév napján tart táncmulatságot. Így aztán az ifjúságnak is alkalma lesz vígan átlépni a reményteljes, de bizonytalan másik évbe. — Felülfizetés. A Katholikus­ Kör bálján felülfizettek : Szilágyi Imre, Ries Ferenc, Huni­­zák József, Antal István, Holló Sándor, Csipkó László, Fridrich Antal, dr. Hunyadi Ferenc, Kecskeméti János, Tálas Péter, Szunyogh Dániel, Biró János, Bahrenfeld János, Kovács Lajos, Juhász József és Élesdy István, kiknek áldozatkészségükért és adományukért köszö­netet mond a Kath. Kör Elnöksége. — A „Gyerekasszony“ című énekes víg­játékot a Vasutas Dalkar 1926 január 4-én. Hétfőn este fél nyolc órai kezdettel közkívá­natra megismételi. Jegyek előre válthatók a rendezőségnél. — Arcképes igazolványok, melyek a köz­­alkalmazottakat kedvezményes vasúti menet­jegy váltására jogosítják, 238 ezer korona térítési összeg befizetése ellenében válthatók meg. A térítési összeget az összes állami és tényleges szolgálatban levő vármegyei tiszt­viselőknél az illetékes számfejtő hivatalok előjegyzésbe veszik, az egyéb közszolgálati alkalmazottak után járó térítési összegek pe­dig befizetési lapon előre befizetendők s a befizetést tanúsító csekklapot a kérvényhez, illetve kimutatáshoz kell csatolni. Az érvé­nyesítési illeték fejében január 1-ig 10 ezer­­, január 1 -je után pedig 10 ezer korona és ezenkívül 30 ezer korona külön illetéket kell m. kir. postai értékjegyben a kérvényre fel­ragasztani. Az ebben az ügyben kiadott ren­delet részletes tájékoztatást nyújt úgy az igényjogosultságra és kérelmezés módjára, mint az arcképes igazolványok kezelésére nézve. — Szőlőbeli vadászat. Ez év őszén a helybeli sajtóban több ízben avatatlan egyén tollából a helyzetnek meg nem felelő cikkek jelentek meg azon körülményre, hogy a szőlő­­tulajdonosok nem kötelesek megengedni szőlőbirtokaikon a vadászatot. Konkrét eset­ből kifolyólag megérkezett a belügyminiszter elvi jelentőségű döntése, amely különösen a város területén a fenti cikkek kolportálása követ­keztében előállott bizonytalanság szempontjá­ból nagy fontossággal bír, emiatt az államrend­őrség ceglédi kapitánysága fenti elvi jelentő­ségű határozat indokolását teljes egészében közzéteszi: „Az 1883. évi XX. tc. 2. §-ának 2. pontja értelmében a szőlő ugyan önálló vadászterületet képez, de az idézett szakasz bevezetésében foglalt ama rendelkezéséből, hogy saját földbirtokán a tulajdonos a vadá­szati joggal a törvényben foglalt korlátok között szabadon rendelkezik, folyik az, hogy a szőlő a község határában fekvő egyéb vadászterületbe bevonható, ha ebbe a szőlő­­tulajdonos beleegyezik. Cegléd város képvi­selőtestületének vadászati haszonbérleti szer­ződéseiben nincsen benne az, hogy a szőlő­­területek a bérbeadott községi vadászterület­ből ki vannak vonva, következésképpen a szőlőterületeken való vadászás joga is ha­szonbérbe adottnak tekintendő. Ezt abból a körülményből állapítja meg, hogy a szőlő­­birtokosok s igy magánvádló is a szóban levő szerződés ellen felebbezéssel nem éltek s igy az jóváhagyást nyerve jogerőre emel­kedett. A vadászbérleti szerződés tartalma, vagy az abban vélt hiányok ma, a bérleti idők 4-ik évében szóvá nem tehetők. A sző­lőbirtokosoknak a szőlőbirtokra, mint önálló vadászterületre vonatkozó s a törvényben biztosított önálló rendelkezési joga csak a haszonbérleti szerződés lejárta után éled fel.“ — A MANSz ceglédi fiókjának karácso­nyi jótékony célra adakoztak : Magyar Nem­zeti Szövetség Uránia mozgója 500.000 K, Valu Józsefné 50.000 K, Páncél Istvánné 20.000 K, Szokol Józsefné 5000 K, özv. Holló Istvánné a Horthy kollégium céljára 100.000 K, 49 tagunk szeretetcsomagot küldött a menhelyi gyermekek megajándékozására. Mindezen adományokért hálás köszönetet mond az Elnökség. — Az ipartestület elöljárósága felkéri az igen tisztelt tagokat, hogy az 1925. évre ese­dékes tagsági dijakat lehetőleg 15 nap alatt befizetni szíveskedjenek. — Talált pénz van a rendőrség birtoká­ban, igazolt tulajdonosa a hivatalos órák­­ alatt átveheti. — A Surányi Hadiárva-Otthon növendé­keinek karácsonyára adakoztak ezresekben: Ifj. Unghváry Lászlóné 200., Ceglédi Henger­malom R. T. 200., Ceglédi Hitelbank R. T. 100., Huszthyi János 100., Sneider Vince 100., Hajnal Anna 60., Ceglédi Városi Takarékpénz­tár 100, Ceglédi Hitel- és Pinceszövetkezet 100., Taracsák István 150., Ceglédi Takarék­­pénztár Egyesület 250., Miselbach Károly 100., özv Goldberger Vilmosné gyűjtése (Budapest) 2085., Ceglédi Téglagyár R. T. 100., Csipkó László 100., Holló István 100., Gombos Pál és Fiai 200., Szvetnyik Antal 100., Surányi Béla (Budapest) 100., Emődy Erzsébet 100., dr. Hitter Miklós 200., Némedy István 150., özv. Gomperz Károlyné (Budapest) 100., dr. Dobos Sándor 150 ezer korona. Mindezekért az adományokért hálás köszönetet Imond Haerter Ádám igazgató. — Hirdetmények letépése. Szigorúan fel­hívja a ceglédi kapitányság vezetője a vá­ros lakosságát, hogy a hirdetőtáblákon kifüg­gesztett köz- és magánhirdetmények megóvása mindenkinek elsőrendű kötelessége és a hir­detmények rongálói feljelentés esetén szigorú büntetéssel fognak suttatni. — Jótékonycélú mulatság elszámolása. A helybeli Katholikus Kör karácsony más­napján rendezett táncmulatságának tiszta jövedelméből 584 ezer koronát a B. Molnár Erzsébet szülőotthon javára, 584 ezer koro­nát a hősök özvegyei javára, a helybeli Széchenyi Kör ugyancsak a karácsony más­napi táncmulatságának tiszta jövedelmét, 42 ezer koronát a helybeli árvaház javára a városi főpénztárba befizettek. A helybeli Ipa­ros Ifjúság és a Szervezett Munkások tánc­­mulatsága ráfizetéssel végződött. — Zsebtolvajlás. Folyó hó 22-én a kará­csony ünnepeket megelőzőlő nagyforgalmú hetipiac alkalmával két fiatal suhancot zseb­tolvajlás miatt előállítottak. Mind a ketten tettesei voltak a tolvajlásnak, egy vásárló asszony zsebéből szedték ki a bankjegyeket 175 ezer korona értékben. Az eljárás ellenük folyamatba tétetett. — Anyakönyvi kimutatás. Születtek : Bo­­rics Magdolna, Kaczúr Ferenc János, Nagy István, Fodor István, Pálinkás Ferenc, Imrik Erzsébet, Antal Ferenc, Németh Imre, Nagy Anna rk, Kurucz Mihály, Valig Éva Emma, Füle Irén, Zsengellér István, Sütő István ref. Házasságot kötöttek: Monori János ref. és Monori Mária ref., Kerétz János rk. és Szi­lágyi Mária rk., Vágner Kálmán rk., és Faze­kas Juliánná rk., Nagy Mihály rk. és Sóparti Tóth Juliánná rk. — Elhaltak: özv. Szendrei Sándorné ref. 62 év, Orosz Ferenc rk. 6 hó, Vasas Irén rk. 1 hó, Szekér Istvánné ref. 83 év, Andristyák János rk. 67 év, Farkas Jó­zsefné Gyömrei Borbála ref. 50 év, özv. Konya Ferencné Lugosi Zsuzsánna ref. 82 év, Dobos János ref. 1 hó, Juhász Mária rk. 3 hó, Klement János ág. ev. 72 év, özv. Herczeg Istvánné Cseh Eszter ref. 74 év, Palásti Mihály ref. 22 nap. — Érdekes visszavágás. A szegedi villa­nyoson történt. A villanyoskocsiban egy tanyai harcsabajuszú szűrös ember makrapipájából hatalmas füstgomolyagokat ereget az utazó közönség orra alá. Jön a kalauz. A kapa­dohány irgalmatlan büdös füstje megcsapja az orrát s dühösen mozdul a nyugodtan pö­fékelő bácsira . Nem látja, hogy a táblán ki van írva, hogy a kocsiban dohányozni tilos? A bácsika nyugodtan sercegteti tovább pipá­ját s csak ennyit mond: Hát a kalajuz úr nem látja, hogy a másik táblán az van írva, hogy igyék ön minden reggel étkezés előtt egy pohár igmándi vizet. Ivott-e már kalajuz úr ma reggelre ? ?

Next