Cegléd és Környéke, 1930 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1930-08-31 / 35. szám

35. szám CEGLÉD ÉS KÖRNYÉKE 3. oldal — Lajos napja. Folyó hó 26-én délelőtt 10 órakor a Mansz Leányköre testületileg szép csendben megkoszorúzta Kossuth Lajos szobrát, hálája jeléül a nagy hazafi iránt. Majd délután a menhelyi gyermekeket szü­leikkel együtt uzsonnára látta vendégül, a Kert mozi helyiségében. Öröm volt látni a sok ragyogó, boldog gyermekarcot, amint a legnagyobb megelégedéssel fogyasztották ki­adós uzsonnájukat, de boldog voltak a Leány­­köri tagok is, mert érezték, hogy egy feled­hetetlen délutánt szereztek az apró gyermek­­hadnak. — Mansz-hírek. Szépen sikerült tanul­mányi kirándulást rendezett a Mansz Leány­köre Budapestre, f. hó 16 án. A Mansz köz­pontja képviseletében Vajna Géza titkár fogadta a kirándulókat a Nyugati­ pályaudva­ron, ahonnan autóbusszal egyenesen a Mansz Rózsa­ utcai székházába mentek. Az itteni fogadtatás után terv szerint ellátogattak a Szépművészeti Múzeumba, innét a Károlyi­palotába, ahol a gyönyörű kézimunkakiál­­lítást tekintették meg. Majd a Magyar Boltba vitt útjük, itt örömmel szemlélték a nagy idegenforgalmat s a kiállításszerű vásárt. Ez­után a legszebb utakon a királyi várba men­tek fel autóbusszal. Szerencse kedvezett a társaságnak, mert jelen voltak a pápai legá­tus fogadásán s a zenés díszőrség­ váltásán. Utána a palota gyönyörű termeit tekintették meg és a Vártemplomot a szent jobbal. Mindezek a káprázatos szépségek a legna­gyobb elragadtatást váltották ki belőlük. Innét ebédelni mentek, majd ebéd után a Pálffy-térről hajón kimentek az Aquincumba, ahol a Római-fürdő után a kőromokat te­kintették meg Majd elmentek a Margitszigetre és ott vacsoráztak. Késő este sétáltak ki a Nyugati-pályaudvarra, útközben szemlélve a gyönyörű Pestet és Budát. Majd elkerültek a Kossuth-szoborig, ahol az Országház fenn­séges komor épületét csodálták meg. Eltelve a nap gyönyörűségeitől, a legjobb hangulatban tért haza a szépszámú kirándulócsapat éj­fél után. — Anyakönyvi kimutatás. Születtek : Varga Juliánna, Rimóczi Sándor, Lipcsei Ist­ván, Farka János, Bimbó István, Holovitz István, Horváth László, Litkei Lajos, Liptai Ilona, rk. Csicsó Juliannna, Lugosi László, Bakos György, Purgyik Mária, Varga Gergely, Reggel Erzsébet, Kovács Mária, ref. Atkári Terézia Juliánná, izr. Házasságot kötöttek: Sebők Pál rk. és Viszkok Mária ev., Orosz Ferenc ref. és Baranyi Lidia ref., Gondi István rk. és Zsákai Anna rk., Osgyányi Pál ref. és Szalonnás Margit ref. Elhaltak: özv. Peknyik Mihályné Tóth Mária rk. 84 év. Cseh László ref. 3 hó, özv. Ecseri Jánosné Lestánszki Terézia rk. 90 év, Miklós Árpád rk. 3 év, Fekete Mihály rk. 2 hó, Szalisznyó Mihály ref. 26 év, özv. Mózes Pálné Tóth Borbála rk. 86 év, özv. Szebeni Sándorné Csurgai Lidia ref. 97 év, Turi Józsefné Szabó Rozália ref. 53 év, Kenéz Terézia ref. 5 nap, Plangár Sándor rk. 24 nap, id. Biró István rk. 69 év, Juhász Jolán rk. 27 év, id. Kovács Sándor ref. 58 év, Huszár Terézia ref. 17 év, Hor­váth Ferencné Lengyel Mária rk. 27 év. — Melyik gyógyszertár lesz nyitva ? Aug. 31-én Csete Ambrus Battyányi-út és Kemény Gyula Árpád-tér. A hét többi napjain Csete Ambrus gyógyszertára. Hirdessen a „Cegléd és Környékeiben! Biztos eredményt ér el a hirdetés útján! — Két slágeres vígjáték­ estek a Kert­moziban. Vasárnap Éva bukása, a Columbia filmgyár kitűnő vígjátéka a bájos Patsy Ruth szereplésével. Ugyanakkor egy repülő-dráma, A halálpilóta. Kedden két nagyszerű Ufa-víg­­játék : A komédiásleány és Isten veled édes ! Az egyiknek Lilian Harvey, a másiknak Jenny Hugo a főszereplője. Csütörtökön két Para­­mount-vígjáték: Flört, amely tisztit és Vén gőzember. A jövő szombaton Le a férfiakkal, e nagy sikert aratott pompás vígjáték s vele együtt a nem rég bemutatott gyönyörű expe­­díciós dsungel-film, a Simba. Előadások kez­dete este fél kilenckor. Vasárnap délután fél öt és fél hétkor az Uránia is tart előadást.­­ Számos női bajnál a természetes „Fe­renc József“ keserűviz használata végtelen nagy megkönyebbülést szerez. A nőorvosi kli­nikák bizonyítványai tanúsítják, hogy a rend­kívül enyhe hatású „Ferenc József“ vizet különösen a szülészeti osztályon a legjobb sikerrel alkalmazzák. A „Ferenc József“ keserűviz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. SZÍNHÁZ Csütörtökön teljes részvétlenség mellett Sztambul rózsáját adta a társulat. Pénteken műsorváltozás volt. Nem élhetek muzsikaszó nélkül helyett Az égő város került színre. A közönséget ez kellemesen lepte meg. A szereposztásban csak annyiban volt változás, hogy a francia ezredes Jeney Ottó volt. Szombaton Martos—Márkus Katica című operettjét adták ez évadban másodszor. Va­sárnap délután mutatkozott be Lendvay Böske, az arad-temesvári színház volt szubrett­­primadonnája. Mit susog a fehér akác ment elég nagy érdeklődés mellett. A bemutató meglehetősen sikerült. Lendvay szép énekéért, ügyes játékáért sok tapsot kapott. Vasárnap este a János vitézt adták Tóth Boriskának, a Király színház volt tagjának vendégfelléptével. Szép közönség volt jelen. Tóth a királyleány szerepét vitte színpadra. Csengő, tiszta hangja megkapta hallgatósá­gát, alakítása tökéletesen precíz volt. Biczó a címszerepben jól mozgott de hangja nem volt alkalmas a János vitéz megjátszására. Sikerült játékának értékét ez nagyban le­rontotta. Csillag a Bagó megjelenítésében szépen énekelt és elismerésre méltóan oldotta meg feladatát. Hétfőn Csillag János búcsúestjére, a Párisi divat került színre. Szomorú jnalomjáték volt... Hiányzott a világ, a hangulat és a közönség A szerepcserék sem emelték előadás nívóját, amely vontatottan hömpölygött. E sivárság­ban egy-egy oázis az volt, mikor Pattantyús és Lendvay került a színpadra. Táncaik, énekszámaik adtak lelket a csüggedő kevés résztvevőbe. Kedden negyedház mellett volt Biczó Margitnak, a társulat primadonnájának búcsú­­estje. Strauss Denevér c. világhírű vígoperá­­ját adták. Biczó, Rozalinda szerepében ügye­­­­sen megállotta a helyét, a többiek is tudásuk­­ legjavát adták. Szerdán táblás ház volt. A „kis“ Takács jutalomjátékául Farkas Imre Nótás kapitányát „ játszották. A közönség megmutatta, mivel tartozik kedvencének. Alig van a társulatnak­­ tagja, aki közelebb férkőzött volna Cegléd város szivéhez, mint ő. Szinte dédelgette a közönség. Ritka fellépése volt, mikor el nem halmozták volna virággal. Boldog is volt s hálás e nagy szeretetért. Mindig szívvel-lélek­­kel játszott, soha sem „félgőzzel“. Művésze­tét teljesen belevitte alakításaiba, úgyhogy felragyogott a nézőtér szeme, mihelyt a szín­padra lépett. Grete szerepét Biczó adta teljes igyekezettel, míg Novák Szentmarjai volt s igen előnyös oldalról mutatkozott be. A szigorú, de jószivű fellebbvalót megnyerően adta. Csillag a címszerepben jó volt. Takács a kantinos leányt adta. Bájosan, megnyerően alakította a vidéki leányból felcseperedett fő­­komornát, kedves énekszámait sok tapssal honorálták. Az első felvonás végén annyi virágot s egyéb ajándékot kapott, hogy ez kevésnek jutott osztályrészül. A közönség percekig ünnepelte, felállva tapsolták Taká­csot, szinte alig látszott ki a virágerdőből. Az ünnepléshez hozzászokott Takács már-már elfogódott a meghatódottságtól... A köz­huszár szerepét Pattantyús töltötte be, aki mindig méltó partnere volt Takácsnak. Az ő megjelenésük, táncaik s komikus szereplésük mindig hangulatot és derűt hozott a hallga­tóságnak. Pattantyús ez alkalommal is derekasan felelt meg feladatának. A zene­kar — Padoss Rezső karnagy veze­tése mellett — minden művészi kívánalmat kielégít. Ajánlanánk a színházigazgatónak, hogy bizonyos ármérséklést vigyen keresztül, amint azt a fővárosi színházak is tették. Hisszük, hogy ennek jó hatása nem maradna el. Nagy forgalom és kevés haszon elvét va­lósítsa meg. Mert hisz mégis kellemesebb, ha van közönség, mintha napokig üres ház előtt játszik a társulat. —1. — A színház nagyszerű heti műsora. Szombaton este, vasárnap d. u. és vasárnap este a legújabb táncos operett Huszárfogást mutatja be a színház Ila Mary és Gábor György szerződtetett tagok első felléptével. Hétfőn mozihelyárakkal Kálmán Imre világ­hírű operettje Csárdás királyné van műsoron Homonnay István és a nagyszerű Zelenay táncos pár első felléptével. Kedden Fekete Irén az Aradi Nemzeti színház drámai mű­vésznője mutatkozik be Bisson Névtelen asz­­szony, című szenzációs művében ugyanek­kor mutatkozik be B. Polgár Béla is. — Ne tévesszenek meg az általános elvek ! A növénytermesztés nem tűri meg az egyoldalú szabályokat, a merev korlátokat. A gazdálkodás terén az „ahány ház, annyi szokásának meg van a maga létjogosultsága. Úgyszólván ahány gazdaság, annyiféleképen kell benne gazdálkodni. Hogy hogyan, azt a gazda szaktudásának és éles gazdai szemmel szerzett tapasztalatainak kell megszabnia. Az előírások és az általános elvek értékes tájé­koztatók, amelyeken elindulva, a gazdaság különleges viszonyai közé illő és esetenként alkalmazandó adott viszonyok közé való elve­ket kell kidolgozni. Többek közt az alkalma­zandó műtrágyákra, a belőlük használandó mennyiségre sem lehet kész előírások követni. A gyakorlatban épen úgy megboszulja magát, ha olyan műtrágyát használunk, amelynek alkalmazása nem szükséges, pl. elegendő felvehető alakban levő kálit tartalmazó talajon

Next