Czegléd és Vidéke, 1893 (3. évfolyam, 2-53. szám)

1893-01-08 / 2. szám

Ill-ik évfolyam. CZEGLÉD és VIDÉKE 2-ik szám mi ezen a téren is, lassan ugyan, de tán bizto­san Megéltünk eddig is, s okos számítással, és tisztességes szándékkal ha munkálkodunk, meg­segít tán a most kezdődő évben is az Isten ! !­e . „Az adózók érdekében “ (Válasz.) Folyó évi január hó­t­én a c­imzett lap azzal kezdette meg vezérczikkét, hogy ,.L­jév napján." Ezen czikk­ben elmond sokat, a többi köz át azt is­ , hogy éber figyelemmel kiséri különösen a városházát ! — s ir egy czikket ígéretéhez képest e czim alatt ,,Az adózók érdekében" azt hiszem megengedi a t. szerkesztő úr, hogy azon minden alapot nélkülöző, s a nép félrevezetésére szánt czikkre én adjam meg az alapos választ, s annak e lapban helyt adni szíves leend. Mindenek­előtt, azt bocsájtom előre, hogy ide Czeglédre minden évben, hogy állami adóvégrehajtó , rendeltetik ki, azt hiszem, hogy az nem a hivatal hibája, hogy kié, azt a czikkírónak jobban kell tudnia, én csak arra akarok felelni a miért, a hivatal tá­­­­madtatik meg, ez pedig az, hogy az adózókat nem , a városi adóhivatal zaklatja, hanem az 1883. évi , 44. t. sz. 39, 55, 56, 57 és 58. § as a halasztást­­ pedig ugyan e törvény 40. §. — ha a czikkb­ó úr ezen törvény szakaszait, elolvasta volna talán belátta volna azt, hogy e czikkével üres szalmát, csépelt. Filyan ily értelemben válaszolok erre is, a­mit a czikk­bő úr közhatalomról mond, itt is figyelembe , ajánlom az idézett törvény 14 és 37. §-át,az adók elő­írására pedig a 36. §1 d. pontját, ha mondom a czikk­író ezeket megolvassa, ugyan kérdem, hány adózó­polgárt bírságoltatott már meg a városi adóhivatal a felek indolenc­iája miatt,­­ pedig tehette volna, és még­is az szóllal fel, a­ki ellen az alkalmazható le­hetett volna. Az meg határozottan nem áll, hogy ha valaki­­ eladja a birtokát, annak az adója két könyvbe elő­­iratik, az teljes lehetetlen lenne, ilyen állapot még tévedésből sem történhet meg, mert az ingatlan bir­­­­tok csak az esetben vezethető át nyilván­.Irtásilag a vevő nevére, ha törvényszerűti a bírósági végzéseket és százalék levelet a felek behozzák, ennek hiánya­­ miatt ingatlant, átírni nem szabad, ha tehát a felek nem jelentkeznek, azt­ csak nem kiválthatja czikkíró­­­ur, hogy mi azt csak úgy megszagoljuk, hogy kiadott, vett a városban ingatlan vagyont de meg, minthogy­­ az új telekkönyv­ a kataszter szerint fog készíttetni, talán sok baj okozhatnék ez által, ha csak úgy szóra­­ innánk el egy vagy más ingatlant. Azt is figyelmébe ajánlom a czikkíró úrnak,­­ hogy nem jó kenyér az, mikor valaki a­ népszerű­sé- i­get úgy akarja magának megkaparitani, ha valótlan­ságot mond, mert az adókivetéssel nem 8 —10 ember foglalkozik csak­­. Ezek is 10 hetet töltöttek el ok­tóber óta egy felsőbb rendelet következtében, hogy még a hivatalban se lehettek, míg ha ezt az időt a hivatal munkájával tölthették volna el, bizony mondha­tom az adó elő lett volna írva annak, a­ki a könyvét előírás végett behozta. Nagy szívességet, tehetne a czikkíró úr a közügynek, ha megtennné azt, hogy néha betekintene az adóügy kezelésbe, hogy hányféle az, s minő ügygyel-bajjal jár azokat elkészíteni az adózók indolenciája miatt, akkor minden esetre mást beszélne. Hogy az adókönyvben az esedékes fizetés miért nincs bele nyomatva, e hivatal arról sem tehet, mert felsőbb rendelet folytán csak oly adókönyvecskéket szabad használni a milyent az állam nyomattat. Ezeket tartottam szükségesnek a czikkre elő­adni, még csak azt adom elő, hogy a czikknek az a végszava sem áll, hogy ma a népért vannak a ható­ságok, itt törvény beszél, s még ő beszél a hivatal­nak is meg a népnek is kötelessége ahhoz alkalmaz­kodni. Szeretem a szigorúságot megtartani mindenben, de bocsásson meg a t. szerkesztő úr, jövőben oly czikkeknek adjon helyet lapjában, melyek a valóság­nak megfelelnek, mert nincs könnyebb mint keserű­séget, okozni alaptalanul olyan nehéz munkával dol­gozó egyéneknek mint a városi adóhivatal alkalma­zottjai, kik dolgoznak igen szerény fizetés mellett úgy, hogy ennél már csak a kapálás nehezebb, és ilyen czikk nélkil is ki vannak téve roppant sok kellemet­lenségnek Fogalja­tok. szerkesztő ur üdvözletem kijelen­tését s vagyok Czegléden, 1893. január 3-án tisztelettel Dely Károly, a. n­. tanácsnok. * * * Közöljük a fenti választ, mert elvünk a h­irlap­­írás terén az, hogy azoknak is teret nyissunk, a­kik valamely czikk által magukat sértve érzik vagy pe­dig helyreigazítással kaprogtatlyik be hozzánk. Mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy Dely Károly úr felszólalása a múlt számban közölt czikk minden állítását megerősíti, s elismeri, mert valóság, hogy a lefolyt évben sok baj forgott fenn az adó­kezelés terén városunkban is. Épen azért nem lehet állítani, hogy czikkü­nk a nép félrevezetésére, vagy épen népszerűség hajhászatra volt szánva. És mi csak azon csodálkozunk, hogy Dely Ká­roly úr szólal fel ezen ügyben, holott a polgármester kötelessége lett volna nemcsak indokolni az általunk jelzett hiányokat, hanem egyúttal megígérni azt is, hogy jövőre e bajok orvosolva lesznek. Mert a ta­valyi állapot, csakugyan nem tűrhető tovább. A mi különben a felszólalás egyes passusait.is­— Egy diák,­a kiből minden lehet! Egy kicsapott diák, a kiből semmi sem lehet. Bizonyára ezek a szomorú számitgatások vezet­ték ;az öreg lelkipásztor kezeit, midőn fiának ezen ultimat­uniót irta: „haza ne gyere, mert rögtön agyon lőlek“. Én nagyon jól emlékszem e dologra, mert min­dennapos voltam a parókián , de megtudta ezt az egész falu­­is, mert a következő vasárnap igen sze­nte­­u tam­­ási tarlóit Madaras­ uramn a gyermekében megcsaládkozott Dávid királról ezen szent igék fö­lött : „Fiam, fiam, szerelmes fiam Absolon !" Sirt maga az öreg pap is, de még inkább, kb; VgV­ SÁ­g’jYiVe'weZéY. Nekem persze még akkor azon járt az eszem hogyha történetesen azon a fan lettem volna valami madártestek iránt való tájékozás végett, melyre Ab­­solon szép hosszú hajánál fogva fennakadt ; hát én körülbelül kiszabadítottam volna azon határozott ki­kelés mellett, hogy szépen haza megy és engedelmet kér az apjától, s ezzel minden baj elmúlott voln­a. A dolog azonban nem így történt. Absolon — akarom mondani Atilla révén a szigorú atyai szózatot; minden habozás nélkül jelen­t­­­kezett a legközelebbi hadparancsnokságnál és beállott huszárnak. A parancsnokság kapva-kapott, a délezeg finn s azonnal b­e is osztotta a saját kívánságára egyik Draczban fekvő ezredhez a közlegénynek. Persze ez elhatározásban az apai átokkal bir­kózó gyermeki dáez nyilatkozott, mely a még kifor­ratlan szívben szinte elégtétel gyanánt szegődött Útit­ás­sal. — Jól van, ha te nem akarsz látni, hát három esztendeig nem is látsz, nem lát még az ország se, de majd hallotok még rólam Hogy Atillának mint folyt sora katonáiknál eleinte, arról bizony hallgat, a krónika. De hát azt mindenki tudja, hogy egy jogásznak nem valami pa­radicsomi állapot a közlegényi sor. Hanem hát az édes anyai szív megint csak azért van teremtve, hogy azoknak a rész idegenbe el­bujdosott szikeszomorító gyerekeknek a távolban is legyen vigasztaló angyaluk. Egy kis csomag a postán, egy-egy zöldhasú banknóta a levélben, — mindez úgy, hogy az apjuk meg ne tudja — azután egy kis kegyes hazugság, hogy : csak el ne búsuld magad, már apád is saj­nálja, hogy azt a levelet írta stb. valószínűleg meg­könnyítették Atilla uffi helyzetét. Eltelt egy év. Az öreg Madarasi még mindig hajthatatlan volt. A tisztelendő asszony ha kapott, is levelet, fiától, nem mert vele előhuzakodni. Ha olykor-olykor példáz­­gatott­ is, az öreg úr végét szakasztotta a további beszédnek . Hadd lakoljon a rosz kölyök. A következő évben kiszivárgott a parochia fehér­népei révén, hogy Atilla urék Magyarországon vannak és hogy a fiatal úr már tiszt. Ebből annyi volt, igaz, hogy az ezred csakugyan egyik alföldi városba költözött és hogy Atilla káp­lárrá avanchrozott. (Vége köv.)­­ lett azokra a következőkben mondjuk el vélemé­nyünket- Jól tudjuk azt mi is, hogy nem privát-pas­­sz jól, hanem a törvénynél fogva követeli s hajtja ki adóhivatalunk is az adó... s mely tanácsnok úr fölösleges munkát végzett, mikor bennünket a fent idézett törvényre figyelmeztet, s a­mit az adóbesze­dés, fizetési halasztások, humáan adóbehajtás s rendes kezelésre mondtunk, az szól nemcsak a mi adóhivata­­lunkra, mert általános a panas­z ezen a téren, a ren­dezetlenséget pedig maga a pénzügyminiszter is elis­merte nem egyszer. Épen azért oda czéloztunk mi ezzl, hogy az elöljáróság az egyes konkrét esetek­ben ne szabja magát a törvény szigorú követelményei­hez, hanem a méltányosság elveit is alkalmazza. Áll­­ ez kivált a tavalyi szűk termés által sokat szenve­dett szőlősgazdákra, s az iparosokra kiket a rosz vá­sárok keményen próbára tettek. Azon pedig nagyon csodálkozunk, hogy czik­kü­nk ama kitételét „hogy 8—10 ember foglalkozik adókivetéssel“ — annyira zokon veszi, sőt félreérti, mert szépszerűség h­ijhiászat uA ■nevezi, hisz csak 5 ember foglalkozik adókivetéssel ! trogy ezzel a kité­tellel, hogy lehet, népszerűséget, hajhászni — azt nem értjük. Különben igazunk volt akkor is, midőn azt ál­lítottuk, hogy heteken át, egy kimutatás elkészítésé­vel volt elfoglalva adóhivatalunk, s e miatt a folyó­munkát­ se végezhette. Ezt beismeri Dely úr is, és ezek után még inkább fenn kell tartani ama kijelen­tésünket, hogy a polgármester úrnak vagy mely ur­nak fel kellett volna tárni a helyzetet, a felettes ha­tóság előtt, s akkor — mivel még az adó se volt előírva — bizonyára elengedték volna a kimutatást. Hogy az adókönyvekre a fizetési határidő nincs rányomva, annak nem az adóhivatal az oka — de ezt nem is mondtuk, s csupán azért, említettük ezt fel, hogy a felettes hatóság intézkedjék ily irányban, s most már Dely úr is tehetne illetékes helyen ily értelmű indítványt. És miután még azt­­ kijelentjük újból, hogy igenis a népért vannak a­­hatóságok, mert erre a­ czélra rendeli őket a — törvény. — a felszóla­lás végső soraira kell megjegyzést tennünk. Ez a szakasz mutatja leginkább, hogy Dely úr félreértette az egész czikket. Először is az nem tartalmazott va­lótlanságot, mert hisz minden állításunkat és kifogá­sunkat valónak ismerte el ő is, csak a hibák okait kereste másutt, t. i. a helybeli adóhivatalban, s nem ott, a­hol vannak, t. i. a mai rendszerben. Másod­szor pedig, bár okulhat be ide adóhivatalunk, nem akartunk mi senkinek keserűséget, okozni, a­mint hogy czikkü­nk csak túlérzékeny ten­derek előtt lehet ily c­élra alkalmas. Azt, meg egy szóval sem állítottuk, hogy adó­hivatalunk emberei nem dolgoznak, s nem nehéz a munka, melyet végeznek, sőt elismerjük, hogy a fi­zetésük se sok, s kellemetlen­ségeknek is vannak ki­téve , de bocsánatot kérünk, ennek nem mi vagyunk az okai. Tessék az illetékes helyen előadni a tény­állást , mert a lapunkkal való polemizálás ered­ményre nem fog vezetni, s 1tt csakugyan nem képe­sek elvégezni a munkát : gondoskodjanak más or­vosszerről, vagyis szaporítsák az alkalmazottak szá­mát, s ha megérdemlik, mer', sok s súlyos munka nyomja vállukat, kérjenek fizetésjavítást.­ tárják fel a képviselőtestület előtt a maga valósága szerint a helyzetet, s ha csakugyan od égető a szükség, nem hisszük, hogy a képviselők többsége merev szűkkel­­­lűséggel viseltetnék irántuk. Felszólalásunk a mai óvdi és hibás rendszer ellen irányult, a­melyet ugyan, helyileg elvetni (mert ez a törvényhozás dolga) nem lehet, de­ azt senki nem tagadja, hogy intézkedésekkel javítani lehet azon. Ezek­bán beláthatja mindenki, hogy czikkü­nk­­ből és állításainkból nincs mit visszavonni, s végül csak azon a hangon kell csodálkoznunk, a­mely Dely úr felszólalásán végig húzódik. Martinnak tünteti itt fel magát és az adóhivatalt, s végtelenül zokon esik az, hogy dicséret helyett szót emeltünk — nem az adóhivatali tisztség -- hanem az adókezelési rend­szer ellen s a tavaly észlelt, hibákra rámutattunk. Elvégre is, csak kötelességét teljesít­i minden egyes alkalmazott adóhivatalunkban is, még ha oly nehéz volna is a leendő, ember feletti munkát pedig az adó­­hivatalnokoktól sem kívánhatunk. A közhivatalnoknak pedig sorsa az, hogy mindenki és így a sajtó bírá­latának is ki van téve, s félszeg felfogás az, ha a sajtó bírálatát sértésnek, bosszantásnak akarja valaki feltüntetni, mikor az csak igazat irt, és kötelességét teljesítette. Végül még azt jegyezzük meg, hogy ne kímél­jen a t. tanácsnok úr a jövőben senkit, hanem ha a bajok orvoslására tett­ lépései és jelentései eredmény­telenek maradnak és süket fülekre találnak, ne áll­jon ki a mulasztók helyett a nyilvánosság elé. In­neni kíméletlenül a közjó érdekében leplezze le azok­a­t Sylvester­est. A karácsony napját otthon, a Sylvesztert­­ ar­sóságban szokás eltölteni Az év utolsó napján az il­lat­ozá­si kedv szálja meg­­az emberiséget, mintha min­­denki örülne azon, hogy egy év ismét elszaladt fejünk felett s zeneszó és pohár csengés mellett lépünk át

Next