Czegléd és Vidéke, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-05 / 1. szám

Czegléd, 1896. VI évfolyam 1-ső szám. f . CZEGLÉD és VIDÉKE Társadalmi és vegyestartalmú hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész a h­t. Fél évre 1 írt. 50 kr. Harmad évre 1 frc. Negyed évre 75 fer­ Egyes szám ára 7 kr. Szerkesztőség: VIII. ker. Petőfi­ utcza 159. száiu. Ide küldendők a kéziratok és a nyiltterek. Kéziratokat vissza nem adunk! Felelős szerkesztő : Dr. RAFFAY FERENCZ. / i­ ­H. 4 Vásárnál», január 5-ék­. Az előfizetési és hirdetési díjak a kiadóhivatalhoz (I. ker. 160 szám) küldendők. A lap hirdetéseit a kiadóhivatal s Piros J. és Társa könyvnyomdája veszi fel. Búcsú. Beköszöntött az újév. Öröm, mosoly és jó kívánság sugárzik az arczokon minden felé s minden szem a boldogságot tükrözi vissza. És én búcsúzom. Búcsúzom, de nem fájdalommal, hanem megelégedéssel és a legjobb kiváltatokkal. Ide­s­tova három éve, hogy e lap felelős szerkesztőségét elvállaltam. Szép reményekkel indultam neki, édes em­lékekkel válok meg tőle. Nem a sors kényszerítő hatalma, nem a lejárás szomorú tapasztalata indít, e tettre, ha­nem az idő letelt, más hivatás vár reám, má­sutt más kötelességeket kell teljesítenem. Az igazságot tanultam szolgálni, az igaz­ság zászlaját iparkodtam lobogtatni s mig időm és sorsom engedés e lapra kívántam az igazsá­got felírni s e lapot kívántam az igazság zász­lója gyanánt lobogtatni. Hogy ez mennyire sikerült szerkesztésem alatt, nem én vagyok hivatva megbírálni, ha­nem kedves olvasóim. Most azonban sorsom más felé vezet, nem mintha az igazságot cserélném fel, nem mintha az igazság szolgálatát abban hagynám, nem mintha más jelszót akarnék zászlómra felírni, mert életem czélja mindig egy és ugyanaz ma­rad : az igazságot diadalra juttatni. De az igazság útja oly széles, hogy az egész út szélességében árnyékunk sem terjedhet ki, sőt mindenkinek megelégedésére szolgál, ha egyik ösvényén is becsülettel haladunk végig. Eddigi pályámmal megegyezett a hírlap írás, de már a bírói pályával a nagy többség összeférhetetlennek tartja s tartom magam is. Épen azért búcsúzom e laptól, búcsúzom előfizetőimtől, búcsúzom olvasóimtól, búcsúzom dolgozó társaimtól. Nyugodt lélekkel, megelégedve távozom, meg vagyok róla győződve, hogy e zászlót, a lap szerkesztőségét olyan kezekbe adom át, a­melyekkel az előfizetők, olvasók és dolgozótár­sak ezután is meg lesznek elégedve. Dr. Raffay Ferencz lép helyembe, a­kit én úgy ismerek, mint a­ki mindenben az én elveimet s e lap régi irányát fogja követni. Fogadják tehát előfizetőim, olvasóim, mun­katársaim legőszintébb köszönetemet, maradjanak a „Czegléd és Vidékének“ állandó hívei, távozó szerkesztőjüket tartsák meg jó emlékezetükben ! Nekem mindig jól fog esni, ha szerkesztősé­­ségemre visszagondolok, előfizetőimre, olvasóimra, dolgozótársaimra mindig édesen, a legnagyobb megelégedéssel és a legjobb szerencsekivána­­tokkal fogok visszaemlékezni. Dr. Török István: T A C Z A, Búcsú az ó-évtől. (Czegléd, 1895. deczember 31.) 95. meg vénültél Már te is közöttünk, Hát mi tőled elbúcsúzni, íme összejöttünk. Hej pedig nem érdemled meg, Hogy búcsúzzunk tőled, Mert jót ugyan jó keveset Mondhatunk felőled. Bizony te se voltál jobb, mint A Deákné vászna, Mert bennünket bosszantottál, Kinevettél játszva. Bort, búzát és békességet, Bizony kicsit adtál, Beszélni az asszonyoknak Nagyon sokat hagytál. Sok hatalmas, deli férjet Papucs hőssé tettél,­­ a hű férjek szarvainak Nagyokat neveztél. Beköszöntő. A megilletődés bizonyos nemével adjuk közre volt szerkesztőnk szívélyes búcsúzóját. Az alatt a hosszú idő alatt, a melyben annyi odaadással és buzgalommal velünk működött a birlapirás tehén, szívünkhöz nőtt és fájó érzet­tel látjuk távozását. Annyi bizonyos, hogy he­lyes úton haladt, jó irányt jelölt ki nekünk és ha ehhez hívek maradunk, csak kötelességet tel­jesítünk és bizonyára szolgálunk a közérdeknek. Ilyen körülmények között nekem, mint új szerkesztőnek, nem nehéz beköszöntőt, prog­­rammot írni. Tudják olvasóink, hogy mióta ez a lap fenn áll, ott vagyok zászlója alatt, isme­rem elveit, irányát, harc­oltam értük és segítet­tem diadalra juttatni azokat. Működési terem tehát nem új, nem szokatlan, csak a régi elvek szerint kell működnöm ezután is, de még nagyobb buzgalommal s a felelősség teljes tudatával. És én a legtisztább szándéktól áthatva ve­szem át e fontos tisztet, mert az a munka, a­melyre ez a lap vállalkozott, nemes és dicső! A város, a közérdek, a nép java folytonos, oda­adó törekvésre érdemes és életem legszebb hi­vatásának azt tartom, hogy tehetségem, erőm és legjobb tudomásom szerint szolgáljam a köz­ügyeket, küzdjek, harczoljak értek. Nevezetes időpontban, Magyarország fenn­állásának ezredik évében veszem át a szer­kesztői tisztet, mikor mindnyájunkat áthat az a tudat, hogy nagy alkotásokkal kell ezt a tör­ténetileg annyira dicső eseményt megörökíteni. Czegléden pedig nem történt még semmi ebben az irányban. Buzdító, lelkesítő szavunkkal ott kell tehát lennünk nekünk is, a sajtó munká­sainak, hogy tudjunk eszméket adni, tudjunk buzdítani és lelkesedvén, lelkesíteni. A város dolgait fokozott figyelemmel fog­juk kísérni, a szókimondó, becsületes sajtó ösz­­szes hatalmát érvényre fogjuk emelni.­­Minden közérdekű kérdésre kiterjesztjük figyelmünket és bírálat tárgyává tesszük. Tartalmas, érdekes újságot akarunk adni ezután is olvasóink kezébe, a­kik jóbarátot lássanak bennünk. Ehhez kérem én munkatársaink és előfize­tőink lelkes támogatását! Dr. Raffay Ferencz, felelős szerkezetű. Sok leánynak deli férjet Hiába ígértél. Szép menyasszonyt az ifjútól Irigyled, ha czélt ér. Pénzzel mindig szűken bántál, Adót bőven hoztál , Reményeket teljesitni Te sehogy se szoktál. Sorsjegyeket osztogattál Pénzért nyakra főre, ígértél sok főnyereményt S szemünk koppant tőle. Szóval egész kópé voltál Te múló esztendő, Nem siratunk, menj, hisszük, hogy jobb lesz a jövendő ! Dr. Torök István: Kaszínid­a k. a. levele. — Regényes történet. — Irta: (Gárdonyi Géza. A tenger csendes és sima. Csak olykor rezgeti meg itt-ott a lomhán aláhanyatló szellő. Kelet felé összeolvad az égi kékkel, nyűgat felé Ceylon pálmái sietétlenek. Az utasok nagyobbrész­e a szobákban van, ru­hát változtatnak a könnyebb levegőre. A fedélzeten csak egy fiatal hölgy maradt és egy kender­hajú angol. A hölgy a tenger végtelenjébe merül tekinteté­vel, az angol a hölgy mellett fel s alá jár, szüntelen vizsgálva, méregetve amazt. A hölgy kezében egy vörös táblájú könyv van, a­mint hátrahajlik, a könyv lapjai kinyílnak, az an­gol belekacsintgat és a következő írott szavakat ol­vassa benne. „1895. év augusztus 17 dikén éjjel az Atmeiden-téren sétálgattam anyámmal, részeg jani­csárok vettek körül. Egy angol mentett, meg. Arczát a sötétben nem láthattam. Megígérte, hogy másnap­­ meglátogat, de nem jött el.“ Az angol mosolygott, midőn ezt olvasá, azután egyet fordult s visszatérve, így szólt a nőhöz: — Kisasszony engedje meg, hogy bemutathas­sam magamat; én lord Black vagyok. A hölgy vissza­­­fordult, méla szemeivel egy pillantást vetett az an­­­­golra, fejével bókot intett s felelt. — Az én nevem Csincseft­ Ágosta. — A pétervári művésznő ? — Igen. Lord Black láthatóan el volt kábulva, ha eddig tetszett neki a hölgy, most már szerelmes volt belé. De hogy is ne ! Hajófedélzet s pétervári művésznő , soha alaposabb kilátások kedves kalandra. A nő orosz szépség, havas, fehér arcú, szőke fürtökkel és ragyogó fekete szemekkel. Nem minden­nap lehet ilyen északi rózsa bájaitól megrészegülni. Az angol kis széket vont előre és leült a hölgygyei szemben.

Next