Katolikus polgári leányiskola, Cegléd, 1933
De profundis ... Május 28-án örömtől csillogó szemmel ébredt fel Cegléden minden gyerek. Hogyne, ma lesz a majális ! Száz kis kéz kulcsosódott imára, s a fohászok mint színes rakéták röppentek az ég felé : Istenem ! csak szép idő legyen ! S feleletképen vastag sugárkévében hullott alá a fény és melegség a kacagó égről. — S ezen az üde, harmatos májusi reggelen egyszercsak riadtan megcsendült a lélekharang, s jajongva sírta bele az ébredő városba : Meghalt Szilágyi Imre kanonok-plébános ! S az előbb még ragyogó szemeket könny fátyolozta, s a csacska kis ajkak sírásra görbültek. Nem azért, mert elmaradt a várva-várt majális, hanem, mert elment a jó „Kanonok bácsi“. — Elhívta őt Az, akit ő mindennap lehívott az oltárra. Üres lett egy templom, elárvult egy oltár... Viasszá fakult egy kéz, mely 33 éven át osztogatta az Élet Kenyerét. Örökre elnémult az alak, mely annyiszor elsuttogta a föloldozás és átváltozás titokzatos igéit... S a lélekharang sikongására a nagy harang is fölocsúdott dermedtségéből, s mélyről fölszakadó, búgó zokogással mintha a „De profundist“ mormolta volna... — S a harangok ércnyelve már nem a toronyban, hanem az embersziveken kongott. Csengett-kongott s mindegyik egy dallamot muzsikált . Jó ember volt, jóságánál csak igénytelensége és szerénysége volt nagyobb. A kitüntetések, a melyért annyira töri magát az emberi gyarlóság, — őt nem izgatták. Kormányfőtanácsossá való kinevezése — amit előzőleg már kétszer visszautasított, — csak napok kérdése volt, s ez elől is a halálba menekült. Pedig megérdemelte volna. Egész élete, kemény, fáradságos, papi munkában telt el. 1877. III. 25-én született Zagyvarékason. 1901. június hó 29-én szentelték pappá. Különböző helyeken működött kápláni, majd később hittanári minőségben. 1919-ben, a legnehezebb időben lett Cegléd város plébánosa. Nagy, kemény munka várt itt reá, amelynek azonban derekasan megfelelt. Fontos szerepet játszott nemcsak az iskolák, hanem a város történetében is. Elnöke volt a Katholikus Körnek, díszelnöke a Széchenyi-Körnek, az Emericana protektora, megyebizottsági tag, városi képviselő. Hivei ragaszkodtak is hozzá, s ez megkapó erővel nyilvánult meg akkor, midőn utolsó útjára kísérték. Temetése valóságos diadalmenet volt. Egy római imperátor sem kapott dicsőséges hadjárata után olyan babérkoszorút, s annyi koszorút, mint ő. De a legszebbet bizonyára az Örök Főpap nyújtotta neki, mely nem hervad el soha. Nyugodtan elmondhatta odaát az apostol szavait: „Jó harcot harcoltam... Végezetül eltétetett nekem az igazság koronája“, amelyet biztosan megadott neki az Úr, az igaz Biró !