Czegléd, 1910 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-01 / 1. szám

Harminckettedik évfolyam első szám. Czegléd, 1910. január 1. CZEGLÉD TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMÚ HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI DIJI Helyben házhoz hordva egész évre 6 kor., négy hóra 2 kor. Vidékre egy évre 8 kor. Egyes szám ára 11 fillér. Szerkesztőségi telefon 4. szám. Felelős szerkesztő : dr. Hübner Emil. Kiadótulajdonos : Sebők Béla cég. HIRDETMÉHZEZ ! nyiltterek, valamint hirdetési díjak közvetlen a kiadóhivatalhoz küldendők. Nyilttár sora 1 korona. Kiadóhivatal: SEBŐK BÉLA könyvkereskedése Új esztendő. Abban a Változatos és különös életküzdelemekben, amelyekben az emberi élet évezredek óta forog, újra elértünk egy határt, amelyet a számító emberi elme mintegy pihenőül felállított. Itt, az idő forgandó pályájának egy pontján, pillanatnyira megáll az emberiség, hogy egy lélekzetet véve, mintegy felfrissülten kezdje meg további rohanását az élet útjain. Az emberi társadalom erre a pillanatnyi határpontra rendezte be a maga életviszonyainak beosztását. Egyik határponttól a másikig terjedő időt évnek nevezi s ezen határidőbe osztja be a folyton ismétlődő funkcióit, tevékenységét, Így igyekszik az emberi egyednek jelentőséget adni a Végtelenség megszámlálhatatlan egyede között. Így év végén szinte beleképzeli magát az ember ebbe a Végtelen forgatagba s gondolkodóba esve igyekszik létének titkait megmagyarázni. De nekünk nem a bölcselkedés a célunk. Nekünk a közélet munkásainak az ó év elmúltával, az uj esztendő küszöbén a tendőnk az, hogy meglássuk, nem maradt-e eredménytelen az egyedek egy évi munkája, milyen haszon vonható ebből a társadalomra s az elmúlt év munkája menynyiben alkalmas alap az uj esztendő életküzdelmeire, azon mily új intézményeket állíthatunk fel a jövő számára. Évről évre megtesszük ezt a számvetést és mérlegelést. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez a szemle nekünk évrőlévre kedvesebb lesz, mert tapasztaljuk, hogy a mi Városunk, a mi szűkebb hazánk, fejlődésének mind fényesebb, mind gyümölcsözőbb útján találjuk magunkat, honnan mind szebb perspektíva tárul elénk, mind biztatóbb remény a jövőre. Városunk fejlődésének egyik legkiemelkedőbb éve volt az 1909. év. A városi közintézmények, kulturális és közlekedési intézményeknek olyan számát produkálta, amelyre büszkén mutathat nemcsak az, akinek azok megteremtésében része van, hanem Városunk minden polgára. Ezek az intézmények a Város fejlődésének nagy fokát árulják el. Mily nagy jelentőségű a többek között a csemői Vasút elkészülte s forgalomba helyezése, — a vilmos köz- és magánvilágitás berendezése- a Rákóczi-ut kocsi^ és csalodárójátipf ^ ^ illetve asz- faltburkolással Való ellátását a Kőrös-szol-" noki-ut központon fekvő részének kőkockákkal Való burkolása, -- az uradalmi földek egy részének megvétele, mind oly dolgok, amelyek nemcsak a Vállalkozók buzgalmán, ezek, valamint a Város áldozatkészségén, hanem városunk Vezetőségének is a közügyek iránti szeretetén, ügybuzgóságán alapulnak és valósultak meg. A kisebb dolgok között a bírósági épület felépítése és a magánvízvezeték bevezetése sem maradhat nyom nélkü az elmúlt év történetében. Mindkettő nagy hiányokat pótol Városi életünkben. Nem maradt hát eredménytelenül az előző és az elmúlt évek megfeszített munkája. A fejlődésnek immár nemcsak alapjai vannak lerakva, hanem Valósággal rajta vagyunk a fejlődés útjain. Most már ismét csak tőlünk függ, hogy erélyünket, kitartásunkat el ne veszítsük, hogy a jövő munkásságban kitartók legyünk. Mert ez az új esztendő sem leszen még a pihenés korszaka. A fejlődés további lépéseit kell még, küzdelmes munka árán megtennünk. Már az előbbi évek leszűlődött tapasztalatai megmutatják, mely irányban kell tevékenységünket jövőre kifejteni. Két irányban kell lekötni az új év tevékenységét. Kulturális és közegészségügyi viszonyaink javítására. Ez a kettő első és halaszthatatlan. Eddig úgyszólván a Város külső fejlődése volt a cél, most a belső fejlődésnek kell azt követni. Kulturális téren az előmunkálatok már folynak a községi iskolák államosítása kérdésében. Ennek a nagyfontosságú kérdésnek végleges megoldását remélhetőleg meg fogja hozni ez az új esztendő. A másik magasabb fokú kultúrkérdés: a városi színház ügye. Sokkal nagyobb foiztosságú ügy ez, mintegy egyszerűen kifejtve gondolnék. Az iskola a gyermekát és a szinház a felnőttek iskolája és egyszersmind a z a reti. Monsieur Noulens hűtlensége. A „CZEGLÉD“ eredeti tárcája. — Írta: L. MERRICK. — L '____________ — Fordította: B. GY. — Folytatás. Ez a fantasztikus mese — folytatta Noulens — az ő komoly előadásában erősen hatott rám. Nem tettem rá semmi bíráló megjegyzést, bókot se mondtam, csak épen ezt kérdeztem : — Kicsoda kegyed ? — Ez olyan kérdés, amelyet nem szabad többé kérdeznie. Nos, unatkozik-e még ? — Nem. — Tán inkább érdeklődik egy kicsit? — Nagyon. — Min is vidámabbnak érzem magam. S most Isten vele. — Várjon még — kértem. — Mikor beszélhetek újra kegyeddel ? Habozott egy kicsit. Biztosíthatom önt, hogy sohasem vártam feszültebb figyelemmel olyan asszony válaszát sem, akinek fogtam a kezét, mint ez asszonyét, akit nem is láthattam. — Holnap ? — sürgettem. — Reggel ? — Reggel bajosan lehetne. — Hát délután ? — Délután lehetetlen volna. — Este hát, ebben az órában. — Talán, — rebegte — ha szabad leszek. — Az én számom öt, öt, kettő, nulla, kilenc. Le tudja írni ? — Már leírtam. — Kérem ismételje, hogy tévedés ne legyen benne. — Öt, öt, kettő, nulla, kilenc. Helyes ? — Helyes. Fogadja köszönetem. — Jó éjtszakát. — Jó éjtszakát és szép álmokat. Ön azt hiszi talán, hogy másnap reggel mosolyogva emlékeztem vissza erre a jelenetre, s hogy kicsúfoltam azt az érzést, amelyet szívemben költött. Akkor csalatkozik. Mindig kíváncsibban idéztem vissza emlékembe, s oly sóvárgással vártam a kitűzött időt, amely magamat is megdöbbentett. Vagy húsz percig beszélgettünk, egymást nem láthatva , talán fél Pakstól elválasztva, s a következő este sem hozhatott semmi kézzelfogható eredményt. Mégis úgy éreztem magam, mint aki légyottra, ölelésre vár. Mit jelent ez ? Nagy zavar fogott el. Azt értettem, hogy egyszeri látásra megszeretünk valakit, de hát a telefon útján is felismerheti lelkünk a rokonlelket ? A tárcacikkekben sűrűn fordul elő egy frázis, amely mindig bosszantott: »Türelmetlenségének úgy tetszett, hogy az óra megáll.« Ez mindig képtelenségnek látszott előttem. De ettől az estétől fogva sohasem ítéltem el többet ezt a kifejezést, mert az igazat megvallva, én is nem egyszer képzeltem, hogy nem jár az órám. S hogy a várakozás még kínosabbá váljék, egyszerre csak belépett a feleségem, aki pedig ritkán szokott benézni dolgozószobámba. Látta, hogy nem csinálok semmit, hát beszélgetni kezdett. Mon Dieu! Most végre közeledik az óránk, s feleségem csak nem akar távozni. Az óra mutató csak haladt, haladt, s mindegyre gyorsabban. Ha akkor is itt lesz, mikor a telefon csengettyűje megszólal, mitévő legyek. Ha azt felelem, hogy nem vagyok egyedül, ő ugyan megért, de feleségem gyanút fog. Ha azt mondom, hogy el vagyok foglalva, feleségem nem sejt ugyan semmi rosszat, de őt megsértem. Ha végül nem veszem figyelembe a jeladást, az aszszony maga megy a telefonhoz. Higgye el, veríték gyöngyözött homlokomon. Isten után a szakácsnénak köszönhettem megmenekülésemet. Halk kopogtatás hallatszott, s az ajtóban megjelent szakácsnénk alakja. A szeme vörös volt — feje furcsán bebugyolálva. Rettentően fáj a foga, — ha őnagysága lenne olyan jó, hogy adna neki egy csöpp cognacot. A szakácsnők szenvedései mindig erősebb szánakozást szoktak ébreszteni az ember keblében, mint a többi cselédé. Az asszonynak tüstént felgerjedt a rokonérzése és meg voltam mentve.