Czegléd, 1914 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-04 / 1. szám
STarilmnchatodik évfolyam. 180 H/ám. Czeszléd, 191fejanuár 4. TÁRSADALMI ES VEGYESTARTALMU HETILAP, MEGJELENIK MINDEN VASARNAP ELŐFIZETÉSI EU 1 Helyben házhoz hordva egész évre 6 kor., négy hóra 2 kor. Vidékre egy évre 8 kor. Egyes szám ára 1-1 fillér. 1 prorin • Szerkesztőség : 85- szeresok. Kiadóhivatal : 4.sz LED Felelős szerkesztő: dr. Hübner Emil. Főmunkatárs: Túri Károly. Kiadótulajdonos : Sebők Béla cég. sJRök s£la PAP)KKEA£ö**EDC8 KÖNYVNYOMDA aiROETMEHTEE * * nyiltterek, valamint hirdetési díjak közvetlen a kiadóhivatalhoz küldendők. Nyilttér sora 1 korona. Kiadóhivatal : SEBŐK BÉLA könyvkereskedése. Jótékonyság jegyében. Régi szálló igévé vált mondás: Ne tudja meg a bal kéz, amit cselekszik a jobb kéz. Ennek azonban most már elmúlt az ideje. Nem azért, mintha ma nem Volnának adakozó, könyörületes szivek, hanem mert egészen szokássá vált, hogy minden adományt nyilvánosan nyugtázzanak, minden jótéteményért nyilvános köszönetét módjának. Nemcsak nálunk, hanem más városban is szokásban Van ez s mintegy arra szolgál, hogy másokat is buzdítson hasonló nemes tettre. Nem célunk ez ellen küzdeni, mert hiszen ez teljesen hiábavaló volna, de el akarjuk mondani azokat a módozatokat, melyek alkalmat adnának a jótékonyság gyakorlására Eddig, különösen az utóbbi időben nála megvételre ajánl kisebb Versgyűjteményeket, melyek 4—5 oldal terjedelmük dacára 50—100 fillérért jutnak az illetők birtokába. Ezeken a füzeteken legtöbbször rajta van a hangzatos felírás: »Segítsük a szegény gyermekeket«, »Szegény gyermekek karácsonyfájára« stb. Az illető árusítók elegáns öltözékben, hatósági engedéllyel végzik az árusítást s a lakosság a kényszer hatása alatt egyremásra vásárolja a füzeteket, gyűlnek az 50 fillérek és koronák, de az adakozók közül senki sem tudja, hogy a begyűlt öszszeg miféle jótékony célra lesz fordítva. Olykor-olykor aztán egy-egy újdonság lát a lapokban napvilágot, mely beszámol, hogy a könnyözadományt gyűjtő nem a kitalált és lépten-nyomon hirdetett célra, hanem saját fentartására fordítja az összeget. Lehet-e aztán csodálkozni, ha közönségünk bizonyos gyanakvással fogadja az ilyen házalókat s nem egy helyen rideg elutasításban van részük. Lakosságunk annyi terhet visel úgyis, hogy az alatt már-már roskadozik s ha még ehhez hozzávesszük, hogy a kierőszakolt jótékonyság is újabb terheket ró reá, elérkezettnek látjuk az időt, hogy az illetékesek ezt a kérdést akár szabályrendeleti, akár törvényhozási úton Végre-Valahára rendezzék. A ■ különböző pe -folyót s segélyezni. Csakhogy ezeknél az egyleteknél az a baj, hogy fő céljuk a Vagyongyűjtés, holott azok a fillérek segélyezésre volnának szánva. Segélyezésre legtöbbször csak a tőkésített összeg kamata fordíttatik, ami nem ritkán oly csekély, hogy az a nyomor pillanatnyi enyhítésére is alig elegendő. Elismeréssel adózunk az ilyen egyletek Vezetőségének, akik minden díjazás nélkül vállalják magukra a fáradtságot, sőt még magukat hüön is megadóztatják a jótékonyság oltárára de az volna a helyes, ha a begyűlt összeg nagyobb részét fordítanák segélyezésre s csak egy kis részt tőkésítenének arra az esetre, amikor majd nagyobb mérvű segélyezésre lesz szükség. Most, amidőn a Leállott tél megakasztotta a külső munkát, igen sokan lehetnek olyanok, akik hideg szobában s éhesen tengetik életöket. Mily jól esik ezeknek", ha olykor-olykor egy kis segedelmet kapnak. Csakhogy itt is arra kell vigyázni, hogy abban azok részesüljenek, akik saját hibájukon kívül estek a nyomorba s elsősorban azok a családos szülők, kiknek gyermekei is nélkülözésnek vannak kitéve. Mindesetre fontos, hogy legyen ellenőrzés, hogy a segélyt csakugyan úgy használják fel a segélyezettek, ahogy a segélyező óhajtja. Mert, fájdalom. Van rá eset, hogy a gyermeknek juttatott ruhát a szülő -----o n riiormpU tnvlahhrn ic (\ir]pre¡d •«•••• ·}wbuvtvu muvijui u vV/lilC tl LMZ.UliyUb összeget s azt használná fel indokolt esetben segélyezésre, ilyképen azt a polgárok aránylagosan viselnék s nem történnék meg az az eset, hogy pl. egyik ember egész életében sem áldoz jótékonyságra annyit, mint amit egy szerényebb anyagi viszonyok között élő egy évben kiad segélyezésre és könyöradományra. A sokszor hangoztatott egyenlőség is T il R C1. A/V A/V A/V AlVA/VAJVAJV A/VA/VA/V* */VA/VAflrA/V-AJVAJVA/V-AnrA)V A/l - AOA/V A/V AT A/V A/V A/V A/V A/V AJV A/l AJVt-t A/V A/VAIV Halma. Irta: Tábori Róbert. A szerencsejátékról folyt a beszélgetés és arról, hogy minő befolyással van az ember lelkére és jellemére. Egy öreg úr kiről tudtuk, hogy soha sem megy a játékasztalnak még a közelébe sem, nagyon merész dolgokat mondott nekünk. A többi közt azt is mondta: — Hogy olyan kevésre becsüli a modern ember a felebarátját és önmagát, annak is a játékszenvedély az oka. Nem vették még észre, hogy játékban eltöltött éjszaka után, gyűlöljük azokat, kik elnyerték a pénzünket, lenézzük a vesztes félt és olyan önmegalázásfélét érzünk, ami határos az undorral ? — Honnan tudja ? — kérdeztük csodálkozva — hisz sohasem vesz a kezébe kártyát. — De azért mégis játszom — mondta ő különös mosolylyal, mely tele volt szomorúsággal, bánattal. — Nem múlik el nap, hogy egy órát ne töltenék a Halma mellett. — Hát az meg mi az isten csodája ? Soha sem hallottuk a hírét sem ! — Angol játék, egy kicsit hasonlít a sakhoz, csakhogy egyszerűbb, — mindenki megtanulhatja egyszeri látásra. Afféle jámbor családi játék, ritka eset, hogy pénzbe megy. — Akkor hát . . . hogyan lehet veszedelmes. — Mert hasonlít az élethez, mégpedig annak legcsúnyáb részéhez. Egész tudománya abban áll, hogy előbb foglaljuk el az ellenfél házát, birtokát, domíniumát, mint ő a mienkét. A stréberség iskolája, mert minden attól függ, hogy melyik fél tud nagyobbakat lépni. Mindenik játékos rendelkezésére tizennyolc kocka van adva, ugyanannyi tökéletesen egyforma figurával. Egyik annyit ér, min a másik és valamennyinek az a veleszületett joga, hogy a fegyvertárs épp úgy, mint az ellenség feje fölött átugorhat, ha egy pillanatra szabad a pálya. Harc, küzdelem nincs is ebben a játékban az egész csupa cselvetés és alakoskodás és egész bölcselete abban áll, hogy feladva azt, ami a miénk, elfoglaljuk azt, ami az ellenfélé. — Ebbe még nem látunk veszedelmet . . . — Gondolja ? Nos hát hallgassa meg az én történetemet. * — Hogy le nem mondtam a Halma-játékról bármint undorodom is mindentől, ami játék, vegyék olyanba, mintha súlyos penitenciát mértem volna magamra, mely bűnhődés akar lenni azért, amit sok esztendővel ezelőtt vétkeztem. Három ember elveszett boldogsága terheli a lelkemet . . . Volt egy ikertestvérem, ki úgy hasonlított rám, mint egyik vízcsep a másikhoz. Még az ösztöneink, a jó és rossz indulataink is azonosak voltak. Valami különös hiúság arra vitt minket, hogy külső eszközökkel is fokozzuk ezt a nagy hasonlatosságot. A járásunk, a viselkedésünk ugyanaz volt, egy szabónál dolgoztattunk, sőt mikor én rákaptam a szivarozásra, a fivérem is megszokta és mindig ugyanazt a szivarnemet fogyasztotta. Pedig nem is laktunk egy városban : ő a vidéken hivatalnokoskodott, én pedig a fővárosban. De minden hónapban találkoztunk, csak azért, hogy megfigyeljük egymást, és ha valami különbség támadt közöttünk, addig csiszoltunk egymáson, míg újból megvolt a tökéletes és teljes hasonlatosság. Egy ilyen alkalommal azt mondta nekem a hasonmásom : — Testvér, itt az idő, hogy különváljunk. Elég sokáig űztük ezt a komédiát, ezentúl nagyon is veszedelmes volna rám nézve. — Ugyan miért? — Szeretek egy leányt és nőül fogom venni. — Hát aztán ? — Hát aztán! ? Ugyan, hogy is lehet még ilyesmit kérdezni? Tegyük föl, hogy az a leány meglát minket egyszerre . . . hogy csak egy pillanatig is haboz, ki vagyok én és ki vagy te . . . Ez a gondolat pokol nekem! — Úgy hát nincs egyéb hátra, mint hogy én is megnősüljek. Az ikertestvérem megfogta a kezemet és szenvedélyesen megszorította. Éreztem, mint lük-