Czegléd, 1914 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-04 / 1. szám
52. szám. Előfizetési felhívás. Városunk legrégibb újságja a CZEGLÉD“ a jövő esztendővel XXXVI-ik «évfolyamába lép. Mindenkor buzgó harcosa Volt Városunk fejlődésének, előhaladásának, a polgárság felvilágosítását, érdekeinek Védelmét és előbbre vitelét irta mindenkor zászlajára. A »Czegléd« elsősorban a városi közélet mozzanatait közli a polgársággal,, hogy Városunk minden lakója tájékozva legyen a város életében előforduló dolgokról. De nemcsak pusztán az eseményeket közli, hanem a felmerült események, a felvetett eszmék bírálatával, a város életére jelentős eszmék felvetésével előmozdítja a Város közéletének helyes irányban való fejlődését és a nyilvánosság előtt ellenőrzője a város munkásságának. A Városi közélet eseményein kívül általános társadalmi, szociális, közművelődési eszméket, kérdéseket is tárgyal úgy Vezető, mint egyébb cikkeiben és megvitatja a napirenden levő közgazdasági kérdéseket is. Foglalkozik a lap az iparos osztály ügyeivel a gazdálkodó és munkásosztály érdekeit érintő kérdésekkel. Minden általános irányú cikkeken kívül figyelemmel Van Városunk földmivelése és szőlőművelésére és gyakran hoz a lap gyakorlati, gazdasági és szőlészeti cikkeket, amelyek a gyakorlat új eredményével ismertetik meg a gazdákat. " A hírszolgálatra is súlyt fektet a szerkesztőség. Nemcsak a hét apróbb nagyobb eseményeiről, de a szomszéd Városok eseményeiről is tájékoztatja az olvasókat. A »Czegléd« szerkesztősége, melynek élén, mint felelős szerkesztő: dr. Hühner Emil ügyvéd, mint főmunkatárs: Túri Károly rk. tanitó állnak, — támogatva Városunk életének Vezető férfiai, mint munkatársak által, — minden igyekezetét arra fordítja, hogy a lapot minél sokoldalúbbá, minél változatosabbá tegye. Ezért tárcarovatunkban és időnként Csarnok rovatunkban érdekes elbeszéléseket, novellákat talál neves írók tollából az olvasó. Az újév közelgése alkalmából a kiadóhivatal bizalommal kéri a közönség szíves támogatását a »Czegléd« iránt és a régi előfizetés megújítására, azokat pedig, akik még nem előfizetők, arra kéri, hogy lapunkra előfizetni szíveskedjenek. Mindazok pedig, akik lapunk után érdeklődnek, ha ebbeli kívánságukat az alulírt kiadóhivatalban bejelentik, néhány hétig ingyen mutatványszámot kapnak. A lap minden Vasárnap reggel jelenik meg, 6—8 oldal terjedelemben. Előfizetési díj: helyben házhoz hordva egész évre 6 korona, félévre 3 kor. Vidékre postán küldve egész évre 8 kor., félévre 4 korona. Egyes szám ára 14 fill. Az előfizetésre való jelentkezéseket s az előfizetési pénzeket kérjük a „Czegléd“ kiadóhivatalába Sebők Béla könyvkereskedésbe küldeni, ahol a lap részére a hirdetéseket is felveszik. MI U 3_5 h 6? — Vizkereszt. Kedden üli meg a kath. egyház vizkereszt ünnepét, annak emlékére, hogy a három napkeleti bölcs, Gáspár, Menyhért és Boldizsár a kis Jézust imádták a betlehemi jászolnál. E napon ünnepli különben az egyház még Jézus első csodatételét a kánai menyegzőn és Jézus megkereszteltetését a Jordán vizében. -T- Beteg táblabiró: Sajnálatos baleset érte péntek délelőtt társadalmunk egyik köztiszteletben álló alakját, Sárkány Gyula kir. táblabirót, járásbíróságunk vezetőjét. Ugyanis hivatalában munkaközben hirtelen rosszul lett, szélhűdés érte, majd ugyan az első segély nyújtása után, amelyet Dr. Berger Marcell és Dr. Német József adott — magához tért. Lakására szállították, ahol a gondos és odaadó ápolás mellett remélhetőleg hamarosan visszanyúl egészségét az általánosan szeretett táblabíró Mielőbbi felépülését mi is őszintén kívánjuk. -- Szabad líceum. Ma délután 4 órakor Váry Rezső áll. főgimn.tanár fog előadást tartani a főgimnázium dísztermében Az előadás tárgya Bacsányi János, a szabad gondolat első magyar poétája, lesz. A Petőfivel kongeniális költő a francia forradalom korában élt és élete annyira romantikus volt, hogy az előadó regényes életrajzban fogja ismertetni Bacsányi rendkívül érdekes egyéniségét és költészetét, mindazonáltal szigorúan szem előtt fogja tartani a történeti hűséget. Az előadásra felhívjuk a közönség figyelmét. — Miklósy Gábor az Alföldi Szinikerület igazgatója társulatával most Békéscsabán tölti a téli szezont és amint olvassuk, a közönség legnagyobb pártfogása mellett már csak azért is, mivel a teljesen újjászervezett társulat kitűnő erőkből áll. Közöljük a csabai heti műsort részben azért, hogy közönségünk előre tudja, hogy az összes színházi újdonságokat fogja látni itt is, részben azért, hátha akad valami vállalkozó színházbarát , aki Csabára ellátogat, így ma este Mária Antóniát, a Magyar Színház szenzációs újdonságát, szerdán a Lakájok c. vígjátékot, csütörtökön a Támlásszék 10 operettet, szombaton a Vígszínház állandó műsordarabját, a szellemes Zöld frakk c. vígjátékot adják. Vasárnap a Népopera slágere, a Katonadolog van műsoron , fényes kiállítással. Január 20-án pedig az Aranyember előadása keretében ünnepli meg a nálunk is igen előnyösen ismert és szeretetnek örvendő színigazgató, Miklósy Gábor 10 éves igazgatói és 25 éves színészi jubileumát. Békéscsabáról pedig január végén vagy február elején hozzánk jönnek, mikor is ambiciózus igazgató és társulat remélhetőleg meleg pártfogásban fog részesülni. — Ismeretterjesztő felolvasások. A helybeli róm. kath. tanítótestület kedden, Vizkereszt ünnepén a közp. iskola nagy termében h. 3 órakor felolvasást tart, melyen bemutatásra kerül az iskolásgyermekek által már előadott karácsonyi játék. Utána pedig *Jézus Krisztus istensége« círmi képsorozat lesz bemutatva 54 vetített képpel, melynek nagy része színes kép. Ma, vasárnap délután nem lesz felolvasás. — Internátus-ügy. A városunkban létesítendő internátusra vonatkozó módosított terveket Janszky Béla és társa építészmérnökök a versenytárgyalás kihirdetés végett városunknak leküldötték. Ezzel egyidejűleg felmerült az az eszme, hogy az internátus felépítése a Deák tér helyett helyesebb volna a Széchenyi-téren, a jelenlegi sertés és szalmmapiac helyén, ahol a gimnáziumi játéktér is elhelyezést nyerhetne. A sertés és szalmapiac áthelyeztetnék a volt gazdasági gőzmalom előtti Deák-térre, míg a Vásár tér mellett levő jelenlegi játéktér házhelyeknek kiparcelláztatnék. — Felebbezés. A második mérnöki állás betöltése ellen két felebbezés adatott be. Az egyik azt kifogásolja, hogy a megválasztott Zsadony József mérnök még nem szerezte meg az oklevelet, a másik pedig az oklevél megszerzésére kitűzött egy hónapi határidőnek félévre való meghosszabbítását kívánja, mivel a József műegyetemen a szigorlatok ideje január havától elhalasztatott. A Czeglédi Kereskedelmi Ifjak Kaszinója sikerült szilveszter estélyt rendezett, amelyen a szereplők közül Gottlieb Rósika és Berger Béla — a már előnyösen ismert zongorajátékuk révén méltó elismerésben részesültek a közönség részéről. Váhl Ilonka ügyesen előadott monológja, Steiner Endre nagy kvalitású hegedűjátéka zajos tapsokat kapott. Kálmán Lajos vidám verseivel és tréfáival közvetlenül a tánc előtt a jókedvet csak fokozta. Az egyes számokat dr. Fischer István conferálta. — Ipartestületi mulatság. A czeglédi Ipartestület Szilveszter napján az Ipartestületi Dalkar közreműködésével műsoros estélyt rendezett, mely úgy erkölcsileg, mint anyagilag szépen sikerült. Úgy a Dalkar énekszámai, mint Serki Ilonka magánjelenete, Győre Károly szavalata és Kohn Margitka énekét zajos tapsokkal honorálta a szép számmal egybegyűlt közönség. Az összes bevétel 579 K 82 f. volt, melynél felülfizettek a következők : Rónay János 5 K, Darányi János 4 K, Andrási Benő, Bóbis László, Kovács Lajos, Izsó János, Szunyogh Dániel, Hornyák Jenő, Mérges Imre, N. N., ifj. Borsós Sándor, Tóth László, Közel Antalné, Elefánt József, Sárik Károly 2—2 K, Cseh Benő, Józsa Sándor, ifj. Thanhoffer Imre, Hartyányi László, Szűcs Ferenc, Kangiszer Sándorné, Dávid Elek, Kiss József, Velkovics Jakab, Reznák Jmos 1—1 K, Kovács Imre, Szűcs Gyula 40 — 40 fillér. Úgy a felülfizetőknek, mint a Dalkarnak s a közreműködő szereplőknek, akik az estély sikerét szívesek voltak emelni, ezúton is köszönetet mond az Ipartestület vezetősége. — Adomány. Singer József kereskedő — újévi naptári megváltás címén — az árvaház javára 10 koronát adományozott — Választmányi gyűlés. A helybeli Kath. ker Vizkereszt napján d. u. 3 órakor választmányi ülést tart, melyre a tagok ezúton is meghivatnak. A gyűlés tárgya az évi rendes közgyűlés idejének és tárgysorozatának megállapítása. — Országos vásár. Az úgynevezett téli országos vásárunk mához egy hétre, jan. 11-én tartatik meg, melyre vészmentes helyről szabályszerűen kiállított tárlatlevéllel mindennemű állat felhajtható. — Elszámolás. A Népkor Egylet szilveszteri táncvigalma alkalmával befolyt 424 K, kiadás volt 139 korona, maradvány 285 korona. Ez alkalommal felülfizettek: Füle Dániel, Füle Dániel, Farkas Károly, Csurgai László, ifj. Vajass Pál, Zila János, Nagy Sándor, Dobos Ferenc, Szabó Gyula, Biró Pál, Szabó József 1 — 1 K— meghivó. A Czeglédi Kereskedelmi Ifjak Casinója 1914. évi január hó 18-án d. u. fél 3 órakor a Központi Szálloda emeletén levő saját helyiségében tartja évi rendes közgyűlését, melyre a tagokat ezúton is tisztelettel meghívja a választmány. Czegléd, 1914 jan. 2. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. jegyzőkönyv hitelesítésére 2 tag választása. 3. Vezetőség évi jelentése. 4. 1914. évi költségvetés megállapítása. 5. Tisztújjítás (Elnök, 2 alelnök, titkár, jegyző, pénztárnok, 2 ellenőr, könyvtárnokok, 2 számvizsgáló, 16 választmányi tag, 4 választmányi póttag). 6. Választmány indítványa az alapszabályok módosítására vonatkozólag. 7. Választmány indítványa a Casinó nevének megváltoztatását illetőleg. 8. Hírlapok rendelése. 9. Esetleges egéb indítványok, melyek a közgyűlést megelőzőleg 8 nappal benyújtanak. — Mesterek ügyelmébe. A tanonctartó mestereknek ez után is tudomására juttatja a tanonciskola vezetősége, hogy ezentúl az igazolatlan mulasztásoknál a fokozatos büntetés lesz foganatosítva, tehát iparkodjanak tanoncaikat pontosan járatni az iskolába. -- Nagy vadászat. A nemrég örökáron megvett Sőreg pusztán ma nagy vadászat tartatik, melyen városunk vadászai közül többen vesznek részt. — Ügyforgalom. Városunk polgármesteri hivatalában a lefolyt évben a következő ügyforgalom volt: Beadatott 18.983 közigazgatási és 6548 adóügyi darab. CZEGLÉD 3.