Czegléd, 1916 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-02 / 1. szám

2. th­let nagyobb megfontolással és szigorral köve­teli a szerződés betartását s ahol az ívlámpák is nem nappali dísznek lógnak, mint nálunk. Akkor aztán örültünk, mikor a szomszédban véletlenül 3 napon nem bírtak üzemet tartani. Mindjárt elfelej­tettük másfélévi kínlódásunkat. És várjon ennek a sok rendellenességnek n­em lehetne elejét állni, vagy a bajon nem lehetne segíteni, hogy ne egy ember szeszélye és kénye­­kedve szerint történnének az intézkedések ily nagyfontosságú dolognál ? Képviselőtestületünknek komolyabban kelle­ne ezzel foglalkozni s odahatni, hogy a városi hatóság szigorúbban nézzen utána az ellenőrzésnek. Az ellenőrző órának is nem az üzemvezető irodájában, hanem a városházán volna a helye s amelynek ellenőrzésére bármelyik nagyobb áramfogyasztó is szívesen vállalkoznék. Városi képviselő: Járásbíróságunk ügy­beosztása. Dományi Izidor járásbíróságunk vezetője a járásbíróságra vonatkozólag 1916. évre kiterjedő hatállyal a következő intézkedéseket tette : 1. Az ügyek felosztása a bírák és önálló jegyzők közt: Dományi Izidor járásbíró ügykörébe tartoz­nak : a) a központi intézkedések, b) a polgári perek közül a bérleti és haszonbérleti perek, igény­perek, váltó, ideiglenes női tartási követelések és házasságon kívüli e nemzésből származó követelések iránti perek, Ádám Sándor kir. járásbiró ügykörébe tar­toznak , c) a b) pont alatt fel nem sorolt összes többi polgári perek, d) a végrehajtási ügyek ; Magyary Lajos kir. járásbiró ügykörébe tar­toznak. f) a hagyatéki ügyek és telekkönyvi ügyek és ugyan ő gyakorolja a közvetlen felügyeletet a telekkönyvi iroda felett. Dr. Molnár Zoltán kir. járásbiró ügykörébe tartoznak­­) a bűnügyek. A vizsgálóbírói tenni­valók. Ugyancsak ő látja el a fiatalkorú terheltek bűnügyeit is. 2. Az ügyek felosztása a bírósági végrehajtók közt. A bíróságnál egyedül alkalmazott. Kiss Mihály bírósági végrehajtónak akadályoztatása esetén helyettese Veres Sándor irodatiszt. . 6. Büntető feljelentéseket Dr. Molnár Zoltán kir. járásbiró, a szóval előterjesztett kereseteket s kérelmeket vagy nyilatkozatokat Dományi Izidor kir. járásbiró kedden­­és pénteken d. e. 10 — 12 óráig foglalja jegyzőkönyvbe. 4. Törvénynapokat, mikor a felek ügyük tárgyalása végett idézés nélkül is megjelenhetnek, minden hét keddi és pénteki napján d. e. 9 -11 óráig Dományi Izidor kir. járásbiró tart. 5. Az Írásba foglalt polgári ítéletek kifüg­gesztése. A teljesen Írásba foglalt ítéletek jegyzékét minden hét hétfői napján függesztetik ki. 6. Értesítés adás ideje a bírósági irodákban. A főlajstrom és mutató adatairól köznapon délelőtt 9 órától déli 1 óráig, vasárnap és ün­nepnapon pedig délelőtt 8 órától­ 11 óráig lehet értesítést nyerni. Más kezelőkönyvről értesítés nyerhető, vala­mint megtekinthetők köznaponként délelőtt 9 órá­tól 10 óráig, országos vásár vagy pedig hetivá­sár napján kedden és pénteken délelőtt 9 órá­tól 11-ig. Ezen az időn kív­­ül csak tudakozódó lap­pal jelentkező kaphat értesítést az irat megtekin­tésére vagy lemásolására engedelmet. Bűnügyekben azonban a jogosultak, ha ér­dekeltségüket és személyazonosságukat igazolják, köznapon délelőtt 9 órától 11 óráig bármikor megtekinthetik az iratokat és ügyeikről értesítést nyerhetnek.­­ A központi irodában sem iratokat megtekin­teni, sem értesítést kapni nem lehet. 7. Értesítés adás ideje a telekkönyvi iro­dában. A telekkönyvi iktató az iktató­könyv és mutatókönyv adatairól köznapokon délelőtt 9 órá­tól déli 1 óráig, vasárnap és ünnepnapon pedig délelőtt 9 órától 11 óráig ad értesítést. Karácsonyfa ünnepélyek. Gyöngéd női kezek a városunkban elhelye­zett sebesült és üdülő katonák részére karácsony estéjén maradandó emlékű ünnepséget rendeztek, hogy a családi tűzhely melegét pótló szent esté­ben legyen részük azoknak a sebesült hősöknek, kik szeretteik körétől távol vannak. A nemes buzgólkodásban egymást felülmúlni akaró hölgyek szeknél-szebb, pazarul díszített és dúsan megrakott karácsonyfákat állítottak fel úgy az A. M. K- E. vöröskereszt, mint az Angyal utcai kisegítő hadikórházban. A karácsonyfák alatt az édességeken kívül minden sebesült és beteg katona megtalálta a ma­ga ajándékát, mely nemcsak kedves meglepetésül szolgált, hanem örökké emlékezetessé teszi az itt töltött napokat. A Vöröskereszt Egylet hölgyválasztmányá­nak leleményessége lehetővé tette, hogy minden katona otthonában családi tűzhelye körül képzelje magát ezen az estén s igy örüljön a Megváltó születésének. * * * Az Angyal utcai hadikórházban, hol 24 se­besült katona részesül ápolásban, Dr. Török Ist­vánná és Doucha Irma vezetésével már napokkal karácsony előtt buzgolkodtak azon, hogy kedvessé és feledhetetlenné tegyék az itt levő katonák előtt a keresztény világ legnagyobb estéjét. Állam­i polg. leányiskolánk növendékei, nem külömben a kath. elemi iskola tanulói már napok­kal előbb gyűjtötték a szeretetadományokat s a karácsonyfa ünnepély dec. 24-én d. u. 3 órakor ment végbe a kórház Angyal utcai helyiségében a rendező hölgyek, ápolónők és szép számú ér­deklődő közönség jelenlétében. A sebesült katonák az ápolónőkkel s ven­dégekkel együtt elénekelték a Himnst, majd Holló Géza ref. segédlelkész megható ima után buzdító beszéddel tette feledhetetlenné a szép ünepélyt. Miután az egyik ápolt megköszönte valamennyiök nevében a "szeretetadományt, megígérte, hogy fel­épülésük után újra hiven fogják teljesíteni imádott hazánk iránti kötelességüket. A Szózat eléneklése után Kriszt Ferenc tábornok kiosztotta a szemé­lyenkénti 2—2 K. szeretetadományt s minden ka­­pna kapott egy-egy névre szóló nagy csomagot­­melyben különféle ajándéktárgyak voltak össze­állítva. Este ünnepi vacsorát kaptak az ápoltak bor­ral és teával, s azóta is hetenként 2-szer uzson­nában és teában is részesülnek. * * * Az Alföldi Magyar Közmivelődési Egylet Vöröskereszt kisegítő kórházában d. u. 4 órakor volt az ünnepély, amelynek minden egyes részlete, mozzanata élénk bizonysága annak, hogy: „Van a szívekben szeretet“. Ez a szeretet hozta össze az ünnepélyre a szép számú közönséget, a helyben állomásozó tisztikart, élükön Kriszt Ferenc tábornokkal, a Vörös Kereszt Egylet választmányi tagjait, az ápoltak hozzátartozóit és minden érdeklődőt. Ugyancsak a szeretet állította fel a hatalmas és gazdagon díszített három karácsonyfát, melyek közül egy mindjárt a bejáratnál, kettő pedig az internátus éttermében volt elhelyezve. A Himnusz eléneklése után Takács József ref. lelkész nagyalkotású alkalmi beszédet mon­dott, melynek hatása alatt könnyek ragyogtak a jelenvoltak szemében. Kedves volt a kis Szegedy Babának a sebesültekhez intézett édes üdvözlete, majd Mihó Iduska nagyhatású ének könyörgése is Csurgay Erzsike megkapó szavalata. Szép hatást ért el a czeglédi zenei iskola növendékei által előadott Erney „Téli­ rege" című karácsonyi daljátéka Mihó Ernő rendezésével, melynél a felnőttek énekkorában Maczek Erzsike, Patkós Esz­ike, Csurgay Erzsike, Halász Mariska és Kohn Margitka, a gyermekek korában pedig Kernács Jolánka, Kernács Etelka, Szegedy Baba, Ecker Erzsike és ifj. Mihó Ernő énekeltek. Befejezésül a Szózatot énekelték, amelyet ép úgy, mint az összes énekszámokat Mihó Ernő harmóniumon kisérte s az ünnepélyt is ő rendezte. Ünnepély után a 82 ápolt katona mindenike kapott egy-egy csomagot, melynek tartalma volt zsebkés, téli harisnya, egy pár kapca ruha, sós­­borszesz, 12 levelezőlap, 25 cigaretta, 5 szivar, pipa szárral, egy csomag dohánnyal és gyufával, csokoládé, fogkefe fogporral vagy szájvízzel, i­on, biztosító tű, tollszár tollal, egy kötött erszény 3 koronával. Megjegyezzük, hogy a csomag tartalma a Vörös Kereszt Egylet által adott fejenkénti 3 kor. adományból és apróbb gyűjtésekből lett elő­­állítva, a 82 drb. pénzes erszényt Mikó Ernőné kötötte s a benne levő 3 koronából 2 korona a cs. és kir. II. sz. leavató bizottság tisztikara aján­dékából, egy korona pedig kisebb adományokból lett felhasználva. Majd este ünnepi vacsorában részesültek az ápoltak borral, teával és süteménnyel s ugyanek­kor lett az ápoltak közt kisorsolva a Mikó Ernő által gyűjtött 42 drb ajándéktárgy. Az ünnepek alatt a vidéki ápoltak ünnepi ebédet, vacsorát és bort kaptak, míg a helybe­liek a nyert két napi szabadságot családjuk köré­ben töltötték. A karácsonyfák díszítését és az ajándék tárgyak, beszerzését Hartyány Imréné úrnő ve­zetésével a Vörös Kereszt Egylet választmányá­nak hölgy tagjai és az ápolónők végezték. CZEGLÉD Egyébként a telekkönyvi iroda és a telek­könyvtár a felek részére minden nap vasárnapon és ünnepnap d. e. 9 órától 11 óráig, heti és or­szágos vásárok napján délelőtt 9 órától 12 órá­ig áll nyitva. 8. Telekkönyvi hirdetési díjak stb. átvétele. A telekkönyvi ügyekre vonatkozó hirdetési és egyéb díjakat, valamint a telekkönyvi máso­latok hitelesítéséhez szükséges bélyegeket Erényi József kir. járásbíróság telekkönyvvezető, ennek akadályoztatása esetén pedig Bogár János kir. járásbirósági telekkönyvvezető veszi át és kezeli. HÍREK. — Új év. A háborús 1915-ik év lemorzso­lódott az idő kerekén, hogy helyet adjon a má­siknak, amelytől többet, lehet mondani, mindent a béke elkövetkezését reméljük. Még nagy küz­delmekre és megpróbáltatásokra kell előkészülve lennünk, de erősen bízunk, hogy Isten a most bekövetkezett 1916. évben is velünk lesz és döntő győzelemmel fogja koronázni vitéz hadseregünk és hű szövetségeseink fegyverét. Ilyen értelemben lapunk előfizetőinek, munkatársainak, olva­sóinak és minden barátjának boldog új évet kívánunk ! — Halálozás. Állami főgimnáziumunk épü­letén gyászlobogó hirdeti, hogy az intézetet gyász érte. Zilahi László főgimn. rendes tanár, az Or­szágos Középiskolai Tanáregyesület Budapest vi­­déki Körének pé­nztárnoka,hosszas­ betegeskedés és néhány napi súlyos szenvedés után életének 37-ik és tanári működésének 10-ik évében, karácsony másodnapján jobblétre szenderü­lt.A megboldogult­nak temetési szertartása a ref. egyház szerint 28-án d. e. 10 órakor volt a kisfaludi­ utcai gyász­házban, mely után a kihűlt tetemek Orosházára szállíttattak örök nyugovóra. A halálesetről áll. főgimnáziumunk tanári testülete gyászjelentést adott ki. — Könyörgések. Főpásztori rendeletre a helybeli róm. kath. templomban az év három u­­tolsó napján d. u. 5 órakor ájtataságok voltak, amikor a hívek a rózsafüzér és litáni elmondása után a háború szerencsés kimeneteléért imádkoz­tak. Utolsó napon, vagyis Szilveszter napján pedig az évvégi hálaadó istentisztelettel kapcsolatban tartatott meg az ájtatosság. Kitüntetés. Köp Gusztáv 16. ik tüzérezred­­beli tartalékos tüzér altiszt — Kürschner Lipót járásbirósági irodatiszt veje az északi harctéren az ellenséggel szemben tanúsított vitéz és bátor magatartásáért ezüst vitézségi éremmel lett ki­tüntetve. Öngyilkosság. Lengyel József czeglédi (III. Fürdő u. 7 sz.) lakos László nevű 11 éves isko­lás fia december 25-én karácsony első napjának délutánján a félreeső helyen nadrágszijjára fel­akasztotta magát. Mikor ráakadtak még meleg volt a teste és levágták, azonban már nem tudtak életre kelteni. A fiúval szülei nagyon jól bántak, 53. szám

Next