Ceglédi Hiradó, 1919 (1. évfolyam, 2-25. szám)

1919-10-02 / 2. szám

2. oldal Haller miniszter Cegléden. Haller István propagandaminiszter, — akinek a feladata az, hogy a kormány keresztény ma­gyar nemzeti politikáját ismertesse, — propa­­gandisztikus útjában vasárnap délelőtt Ceglédre is leérkezett. A polgárság, bár csaknem a mi­niszer megérkeztekor értesült a városházán tar­tandó gyű­ésről, mégis zsúfolásig megtöltötte a közgyűlési termet és élénk ovációban részesítette a főtiszt, Szilágyi Imre társaságában megérkező népszerű minisztert, akit a város közönsége nevé­ben dr. Dobos Sándor polgármester üdvözölt. Üdvözlő beszédében kiemelte polgármeste­rünk, hogy Cegléd polgársága a múltban a magyar nemzeti politika, azaz Magyarország függetlensége mellett mindig mint egy ember küzdött. A megváltozott politikai helyzet követ­keztében azonban a függetlenségünkért folyta­tott további oppozició anachronizmus lenne. A kommunizmus név alatt ismeretes borzalmak, amikor a tőlünk idegen származású tékozlók két kézzel szórták, herdálták a magyar vagyont s félrevezetett fiainkkal onttatták a testvérvért, örökre szégyenfoltjai lesznek históriánknak. Ezekből az idegenek által előkészített szégyen­­teljes tényekből azt az egyetlenegy tanulságot kell levonnunk, hogy minden becsületes magyar embernek abba az egyetlenegy táborba kell ezután állani, amelynek a zászlajára a keresz­tény magyar nemzeti politika van felírva. Ezért az eszméért küzdve, ragaszkodunk híven hagyo­mányainkhoz, vallásunkhoz és vagyonunkhoz. S eme nemzeti kincseink védelmében minden a magyar kultúrát, a magyar faj létfenntartási érdekeit veszélyeztető nemzetköziség ellen küz­deni fogunk. S mivel, Haller miniszter ennek a nemzeti törekvésnek régi harcosa, Cegléd város közönsége örömmel üdvözli őt. Haller miniszter polgármesterünk hatásos üd­vözlete után a következő beszédet mondta: Keresztény Barátaim ! A világháború dühöngése folyamán sokat gondolkoztunk arról, hogy reánk, magyarokra nézve, miként is végződhetik ez a háború ? Számolva a legrettenetesebb eshetőségekkel is, gondoltuk, hogy le­verve, összetörve, koldusokká téve kerü­lünk ki etből a világégésből. Romokban heverve láttuk hazánkat, de azt még­se gondoltuk, hogy a szövetséges hitszegé­­séért a becstelenség is lesz osztályrészünk. Ezt nem gondoltuk. Pedig így történt. S emiatt nemcsak a velünk szövetséges nem­zetek becsülését, de az egész világnak a rokonszenvét is elvesztettük. Mert a be­csülettel küzdő gyengébb ellenfélnek még a legyőzetés után is megmarad a becsü­lete, — miként ezt a bolgár nép leveré­sénél láttuk, — de a hitszegő számára még rokonszenv sem támad. Ez lett a mi sorsunk. S ennek oka az volt, hogy hadseregünk szellemét szinte az utolsó órákban fertőzték meg s ezáltal­­ ellentállóképességét törték meg azok, akik a háborúban nem is szenvedtek, a puska­portól ezerféle fortéllyal távol tudták ma­gukat tartani s hadseregszállitásokból ol­­vasatlan milliókhoz jutottak Ezeknek az érdeke azt kivánja, hogy már most a fi­gyelem őrájuk másfelé terelődjék, miköz­ben ők gyönyörrel élvezhessék millióikat. A kozmopolita és nemzetközi eszméket forradalom keretében kipattantották s ezzel a magyar hadsereget máról holnapra szét­züllesztették s hogy ez nekik sikerülhetett, arra nézve az út el volt készítve. Vizsgáljuk meg csak az utóbb lefolyt néhány évtizednek a történetét. Rá fogunk jönni a mi bűneinkre, a mi mulasztá­­sainkra. Tartsunk először is lelkiismeret­­ben vizsgálatot, majd elkövetett bűneinket idézve, rendezzünk tetem­rehívást. Vizsgá­lódásunk során be fogjuk látni, hogy ezt a velünk nem érző idegen fajt mi magunk juttattuk uralomra, magunk­ juttattuk vezető szerephez, amelyet már most kizárólag a saját érdekükben kezelve, kommandíroz­­nak közéletünk minden néven nevezendő megnyilvánulásában, intézményében, u. m. a sajtóban, irodalomban, művészetben, pénzügyi és kereskedelmi téren, az övéké a nagyipar,, a nagyvállalkozás, minden, minden, ami csak hatalmat és jólétet biz­tosít. Ezzel szemben nekünk, magyarok­nak a saját hazánkban nem jut más, csak a munka, a munka. Szenvedés a harcté­ren, igazuzás a szántóföldön, testet emésztő­­ munka a gyárakban, ez a mi sorsunk. Tudtuk ezt már régen. Éreztük is, hogy ezen változtatni kell, de — és ez a sze­­mérmetesség érthetetlen! — nem volt hozzá elég bátorságunk. El tudja-e azt bárki is képzelni, hogy Angol-, Francia-, Német-, Olaszországban a vezetés ne angol, francia, német, avagy olasz embe­rek kezében legyen ? A cigány vagy a félvad hottentotta se tűrné azt, hogy az ő földjükön, az ő hazájukban a vezetést más fajbeli gyakorolja. Mi tűrtük, mert fájda­lom, a magyar nem szereti a magyart. Most azonban már be kell látnunk, hogy a türelemnek itt a határa s az a patkány­­természetű faj nem képviselheti a mi ér­dekeinket s nem való a kormányra, mert abban a percben hagyja el a hajót, mikor azt a veszedelmek kezdik környékezni. Ez az ország most a veszedelmek közt hánykódó hajó, amelynek olyan kormá­nyosra van szüksége, aki életét ahhoz a hajóhoz köti s ha révbe vinni nem bírja, azzal együk sülyed el. Régi bűneinkről emlékezve, az erkölcsi erők felébresztésére és nevelésére kell tö­rekednünk. Szerezzük vissza a vallás igéi­nek, igazságainak régi becsületét s fej­lesszük ki és ápoljuk az olyan törhetetlen nemzeti érzést, amely például a már-már letört francia büszkeséget minden szen­vedések árán is tűrésre, kitartásra bírta és győzelemhez segítette. Ez a nemzeti érzés nálunk olyan gyenge volt, hogy a nemzetközi érzésű zsidó újságok által propagált kozmopolita eszméknek nemm tudott ellentállni. Neki kell gyürkőznünk, hogy ezt az érzést újra feltámaszthassuk, hogy ezt az országot romjaiból felépíthessük. Hogy ez sikerüljön, elejét kell vennünk az idege­nek nagyarányú meggazdagodásának, hogy azután az itt gyűjtött kincseket elvigyék s máshol érjék el. ' ' A keresztény magyar nemzeti politika folytatása ellenében a zsidóknak az az ag­godalmuk van, helyesebben azzal fenye­getőznek, hogy Magyarországból a zsidó tőke ki fog vándorolni. Itt azután se ipar, se vállalkozás nem lesz többé s Magyar­­ország elszegényedik, koldussá lesz. A tőkének eme sztrájkbalépésétől ne­künk nem kell félnünk. Először is azért, mert az a tőke nem olyan nagyon érzé­keny s nem olyan nagyon önérzetes ke­zekben van. Csak a kamatot nézik ők , ha ez megvan úgy simulnak ők a mi jól kamatozó földünkhöz, mint a pióca a test­hez. Azt se hisszük, hogy az a tőke ben­nünket itthagyva, Angol-, Francia-, Né­metországba, vagy éppen Amerikába sietne, mert ezekben az országokban kisebb ka­matért is becsületesebben kell dolgozni. Tegyük fel azonban, hogy itthagyna bennünket ez a zsidó tőke. Lássuk csak, miből is áll ez a tőke ? Legnagyobbrészt a mi betéteinkből áll. Ami ezenkívül van, az meg csak azért lát­szik nagynak, mert ők, azaz a zsidók kezelik. A kereskedelmi bank 70 magyar iparválla­latát a mi tőkénkkel csinálta. Ezt a tőkét pe­dig éppen úgy ki nem vihetik, mint a Weisz Manfrédek,Schossb­ergerek, Hatvani Deutschok vállalatait és birtokait nem vi­hetik ki, ellenben a batyui, amit behoz­tak, könnyen kivihetik. Olyan fejős tehe­nei azonban nem akarunk maradni a nagy tőke urainak, mint az az Amerikában élő kis bogár, amely a testéből édes nedvet választ ki, amiért is et az élelmes ter­meszek — afféle hangyák ezek — levi­szik a bolyba, ott csiklandozgatják, mire a kis bogár mind több és több édes ned­vet izzad ki, amit azután az ingyenélő termeszek elfogyasztanak. A mai kormánynak egyik legfontosabb feladata, hogy a kommunisták által félre­vezetett, erkölcsileg és anyagilag tönkre tett munkásság részére munkaalkalmat szerezzen. A kormány az első pénzt, amit szerezhet, erre a célra fordítja úgy, hogy ezek a közmunkák már október hó - én megindulnak. A munkásságtól csak azt kéri a kor­­­ mány, hogy a keresztény magyar nem­zeti alapról le ne térjen és az ő mun­kásügyeiket kizárólag maguk, ne pedig a dologtalanságból élők vezessék. A Kormány Norvégiától ígéretet és aján­­­latot is kapott arra nézve, hogy minden­nél segíti Magyarországot, amire csak szüksége van, ha viszont Magyarország kukoricát ad Norvégiának. És ha ezt a kukoricát az idén nem tudnánk adni, majd megadjuk jövőre. Lengyelország pedig hajlandó bor ellenében szenet szállítani. Tehát ismét csak a föld termése ment­het meg bennünket. Éppen azért nagy súlyt helyez a kormány a termelés töké­letesítésére és az egészsége­s földbirtok politikája Ennek a keresztülviteléhez azon­nal hozzá is fogunk. Mindenki jusson földhöz, aki tud gazdálkodni és pedig örök tulajdona legyen az a föld. Ez az első. A második pedig az, hogy annak a földnek a termését megvédel­mezzük a spekulánsokkal szemben. Vannak, akik azt állítják, hogy a gazda ma gazdagabb, mint a háború előtt volt; eme feltevésre alapítva mindennél előbbre valónak tartanák a háborús adósságoknak egy praktikus adópolitikával való behajtását. Ez a feltevés nem helyes. Mert ha a gazdának bankjegyekben több is ma a pénze, a gazdasága a legeslegtöbb helyen élő és holtleltári felszerelésekben és a ter­meléshez szükséges gazdasági anyagok­ban tönkre van téve és ma rettenetes áron, volna csak lehetséges azt a gazdaságot a nagyon kívánatos nagyobb termések elő­állításához szükséges kultúrállapotba hozni. Az adóprést tehát elsősorban a hadi­­szállítókkal szemben kell alkalmazni Azok­kal szemben, akik, hogy megmenthesse­nek száz és száz milliót, szívesen áldoz­nak a nem az ő érdekeik szolgálatában álló, kormány megbuktatására törekvő sajtóra is néhány milliót. Hogy azután a célokat elérik-e, hogy a magyar érdekekért dolgozó kormányt megbuktathatják-e és hogy a vezetést is­mét a kezükbe ragadhatják-e, az már most tisztán attól függ, hogy a magyar nép a közés választásoknál tud-e helyes bírála­tot gyakorolni a közállapotaink felett. Ha a múltban megtörtént dolgokon okulunk, akkor nem szabad a hatalomnak olyan emberek kezébe kerülni, akik azt nem a nemzet érdekében használnák fel. Ha ez megtörtént a múltban, annak is magunk vagyunk az okai. Hogy ez igaz, fényesen konstatálható az a következő példán: A fák küldöttséget menesztettek az is­tenhez, akihez a hatalmas tölgyfa igy szó­lott: „Köszönöm uram jóltevő hatalmadat, melynél fogva a picinyke magból ily nagy és minden viharokkal dacolni tudó erős fává neveltél. De hogy engedheted azt meg uram, hogy egy hitvány féreg — ember a neve! — egy kis vasdarabbal kidönthessen engem ? Kezdetben az üté­seire meg se rezzenek, de később rázkó­dom, majd szédülök, támolygok, míg végre holtan zuhanok le a földre?“ Erre az Úristen így felelt: „Ennek a bajnak az okát ne itt keressétek. Nézzé­tek csak meg, hogy azt a kis vasdarabot, — amit fejszének neveznek, a­minek a segítségével verdesi a testekbe az az em­ber? Ugy­e, egy fadarab az? És azt a fadarabot ti adtátok annak az embernek a kezébe !“ Ha tehát panaszkodunk, gondoljunk arra, hogy a zsidóság kezébe mi adtuk a hatalmat. A mai kormány helyzete rettenetes nehéz, mert üres államkasszát talált. Épen ezért még az ígéretekkel is takarékosan kell bánnunk, nehogy úgy járjunk, mint az a vigéc, aki ilyen formán árulta a há­zát: „Vegye meg kérem ! Roppant kényel­mes! Éppen a Tisza partjául kilép a szobából, s bent van a vízben ! Felséges fürdő! Ha pedig halra éhezik, kinyitja az ablakot, leereszti a horgot és félóra múlva már ki van rántva a hal“. Mikor azonban az iránt érdeklődtek a vigécnél, hogy ab­ban a házban mit csinál az ember a feb­ruári áradások alkalmával, erre a vigéc azt mondta: „Hol van az a ház a Ti­szától!“ Egy nagy ígéretet azonban tesz a kor­mány. És ez az, hogy a hatalmat a poli­tikai halottak kezébe át nem adja és Magyarországból kísérleti nyulat csinálni nem enged. Fogjunk tehát össze a közös ellenség elleni Ne engedjük, hogy bennünket egy­mással összeveszítsenek, egymásra uszít­sanak. Egységesek legyünk, hogy a ke­resztény magyarság kezéből a hatalmat soha többé kicsikarni ne lehessen. Haller miniszter eme beszédét többször sza­kította félbe lelkes éljenzés és frappáns hason­latai fölött való tetszésnyilvánítás. Beszéde után , dr. Dobos Sándor polgármester, majd Szilágyi Imre plébános biztosította a minisztert, hogy Cegléd város polgársága a roppant nehéz fel­adatok keresztülvitelére vállalkozó kormányt lelkesedéssel támogatni fogja. CZEGLÉDI HÍRADÓ 2-ik szám

Next