Czeglédi Hiradó, 1921 (3. évfolyam, 1-103. szám)

1921-01-01 / 1. szám

Czegléd, 1921. lil. évfolyam, 1-ső szám, SZOIVlKSz) Január 1 CZEGLÉDI HÍRADÓ POLITIKAI LAP MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER, SZERDÁN ÉS SZOMBATON DÉLUTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. ker., Eötvös-tér, régi járásbíróság, épület Felelős szerkesztő: KOLOFONT JÓZSEF Előfizetési díj: egész évre 30 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. ‹‹› Egyes szám ára 1 K can Nyik­tér garmond sora 5 K órára Újesztendő. Hirtelen elsötétedik egy pillanatra a díszes közönséggel megtöltött terem, a zenekar rá­zendít a Rákóczi-indulóra, majd ismét vilá­gos lesz, a pezsgőspoharak összecsendülnek s mosolygós arcok kívánnak egymásnak bol­dog újesztendőt! . . . Így volt ez ezelőtt ! Ma szomorúan, letör­­ten álltunk Szilveszter estélyén, nagyon kevés magyarnak volt kedve igazán ünnepelni — mulatni, senkinek sem jutott eszébe, hogy bohó tréfálkozás között lesse az új esztendő megszületését. Az 1920-ik esztendő sötét lapon jegyezte­tik be a történelem örökkön élő s folyamat­ban levő könyvébe. Igen sok ember búsul­hat tönkretételén. Emberemlékezet óta ilyen rossz esztendő még nem virradt a magyarra, mint az elmúlt. Búban, bajban bőven kivet­tük részünket, csak éppen az öröm kerülte el messzire portánkat. Mintha csak a Min­denható ki akarta volna próbálni a jó ma­gyar ember béketűrését, kitartását, oly szigorú esztendőt mért ránk a Magyarok Istene. Ugyan mi jót mondhatunk az elmúlt esz­tendőről. Még aki tejbe-vajba fürödhetett, az is nyugtalan lélekkel élvezhette jólétét. Gon­doljunk a nyomorúságos békére, melynek nyomába minden megteremhet, csak a béke nem ! „Fojtott düh lángja tör fel az égre: Verd meg, óh Isten, azt a gálád, Ámitó Judást, ki koldusbotra juttatta ezt a szegény hazát !“ Nincs a földön egyetlen igaz magyar sem, aki ennek az évnek elmúlását sajnálná, avagy aki visszakívánná azt. Az egyetlen vigasztaló momentum, amely hitről sohase mondunk le, hogy hazánk ép­ségét újra láthatjuk a jövőben. Hátha meg­hozza azt az új esztendő . . . Új esztendő ! Vájjon mit rejt az titokzatos méhében ? Lehet-e rosszabb az elmúltnál!? Okozhat-e több fájdalmat, bánatot, szomorú­ságot, mint amennyit az 1920-as esztendő reánk hagyott ! ? Nem hisszük ! Annyira be­telt már a mérték, hogy a pohárnak, ha még keserűséget öntenek beléje, ki kell csordul­nia. S a Magyarok Istene ezer esztendőn keresztül nem azért tartotta fenn török­ tatár dúlása közepette is ezt a kiváló s jobb sorsra érdemes nemzetet, hogy most oda vesse abba a nyirkos mocsárba, melyben az elpusztult nemzetek fetrengenek. Nem! A Magyarok Istene nem mérhet ily szigorú ítéletet kedvelt nemzetére. Jelenleg „Nincs a magyarnak, nincsen is mása, Csak rongygunyája s tépett szive, Tépett szivében hosszú, dac üszke S önerejében vetett hite: Ráncaiból, hogy fegyvert kovácsol És visszavivja ős­örökét! Tenger vér folyt már ám e szent harcban, Ezer annyi fog omlani még!“ Hinnünk, remélnünk kell egy eljövendő szép korszakban, amikor majd megtalálja jutalmát mindaz a szorgalom, munka s verej­­tékes fáradozás, melyet hű fiaink az irredenta szolgálatban töltenek, amikor nagyobb lát­szata lesz azon munkálkodásnak, melyet nemzeti hadseregünk dicső és vitéz tagjai kifejtettek és még kifejtenek. Ha erélyes és bátor magyar katonát látok, az elfáradt remé­nyeim új erőre kapnak. Bizzunk, állandóan bizzunk a rózsás, szép jövőben, mely méltán megilleti a magyar nemzetet! Önérzet, kitar­tás, munka, áldozat és hazánk boldog kora megérkezik. Legyen boldog, napsugaras az új év, hogy elfeledhessük az elmúlt év keserűségeit. — Banik a jövendőben I­fj. Halmos Lajos. HÍREK — Boldog újévet kívánunk lapunk előfizetői­nek és olvasóinak. — Közgyűlés. December 30-án a városi képviselőtestület rendkívüli közgyűlést tartott. Ez ebben a hónapban már harmadik. A köz­gyűlés elhatározta, hogy a városi pénztár készpénzfeleslegeit a városi takarékpénztár­ban helyezi el betét gyanánt. Még két köl­­csönügyet tárgyalt a közgyűlés. Ezek úgy­nevezett első könyvelési kölcsönök. A köz­élelmezés adott kölcsön a villamtelepnek félmilliót s a törzsvagyon alapból viszont a közélelmezés vett kölcsön negyedfélmillió koronát. A közgyűlés mérsékelt érdeklődés mellett mintegy félóráig tartott. — Vallásos ünnepélyt rendez a czeg­­lédi református egyház január 9-én d. u. 3 órakor a református templomban a vörösök és oláhok által összerombolt iskolai felsze­relések beszerzési alapjára. Az ünnepély részletes programmja a következő: 1. Te benned bíztunk eleitől fogva . . . közének. 2. Megnyitó ima, tartja Takes József ref. lel­kész. 3. Énekel az Ipartestületi ..dalkar. 4. Maczek Erzsébet énekszáma. 5. Ünnepi be­széd, tartja Kovács István ny. államtitkár, ref. teológiai tanár. 6. Szavalat, tartja Szabó Ambrus. 7. Ipartestületi Dalárda énekszáma. 8. Záróbeszéd, tartja dr. Dobos Sándor fő­gondnok. 9. Himnusz, énekli a közönség. A beléptijegyek 50, 30, 20 és 10 koronás árban előreválthatók a ref. egyház gondnoki hiva­talában és a lelkészi hivatalban. — Felhívás: A Move Czeglédi Sport Egyesület elnöksége felhívást bocsátott ki, melyben többek közt a következőket mondja: „Mens sana in corpore sano.“ Az ó­ világnak ezen aranyigazsága már-már feledésbe megy. Manapság az embereknek igen kis része, csoportja foglalkozik testének edzésével, erő­sítésével, ellenálló képességének növelésé­vel, noha arra épen a jelenlegi gyorsan élő korban kellene igen nagy súlyt fektetni. De vonatkozik ez különösen reánk, magyarokra, akiknek minden alkalmat fel kell használ­nunk, minden eszközt megragadnunk, hogy az egyének erejét fokozzák s végeredmény­ben nemzeti erőnket növeljük, gyarapítsuk és felkészüljünk a nagy leszámolásra. Aki ebben a munkában részt akar venni, aki előtt szent ezen magasztatos­ cél, felhívjuk, álljon közénk, jöjjön támogatásunkra. Elnök­ség.“ Figyelmébe ajánljuk olvasóinknak ezen felhívást. A Move Sportegylet Czegléden az egyedüli életképes testedző egyesülés, amely­nek támogatása mindenkinek elsőrendű kö­telessége. — Luxusadó. Felhívjuk a rendőrség fi­gyelmét arra a nem alaptalannak látszó panaszra, hogy egyes kereskedők a fényű­zési adó alá nem eső dolgok árának ma­gasságát is azzal igyekeznek a vevő­közön­ség előtt elfogadhatóvá tenni, hogy a fény­űzési adóra hivatkoznak. Puhatolja ki a rendőrség, hogy ezáltal egyes kereskedők nem zsebelnek-e be indokolatlan magas hasznot. Tegyen arról is, hogy a törvény ellen a közvéleményt ne izgassák. — Magyarok sikere. A pittsburgi nem­zetközi Institute kiállításán, amelyen 16 nem­zet volt képviselve, a magyarok érték el a legnagyobb sikert. Nemcsak elsőnek ismer­ték el, hanem általános feltűnést keltettek a szép kézimunkák, játékbabák s egyéb szép dolgok közt a magyar ruhás lányok és fiúk. A kiállításon bebizonyult, hogy a magyar kulturnemzet­e nem lehet elbalkánosítani. — Köszönetnyilvánítás. A karácsonyi szeretet fénye az árvák közé is bevilágított. A városi árvaház 35 növendéke szemében az öröm és hála könnyei ragyogtak a sze­retet ünnepének estélyén. Hogy mit jelent ez az árvák életében, azt csak én tudom, aki hivatásomnál fogva gondjaim alatt tartom az árvákat. Éppen azért úgy az árvák, valamint a magam nevében hálás köszönetet mondok az árvaház sok jóltevője között Doucha Irma úrnőnek, ki növendékeivel gyűjtést rendezett, Révész István róm. kath. lelkész urnak, va­lamint a kedves kis műkedvelőknek, akik az árváknak oly kellemes emléket szereztek ügyes előadásukkal. — Özv. Pap Lászlóné árvaanya. — A cukor alapára. A hatósági cukor árát hosszas vajúdás után végre megállapí­tották, de úgy, hogy azért nincs megállapítva csak az alapár. Az alapár kilogrammonként 80 korona zsák nélkül a gyárban. Ez fehér cukorra értendő. Hogy ezen alapár mellett mennyiért lehet a cukrot árusítani, az ké­sőbbi megállapítás tárgya. Azt határoztuk tehát, hogy majd később határozunk. A Helyszűke miatt a czeglédi háziez­red, a szegény iparosok és az árvaház ré­szére befolyt adományok nyugtázását jövő számunkban közöljük. — Az árvaszéki kölcsönök kamata. A legutóbbi közgyűlés elhatározta, hogy az 1921. évben a gyámpénztártól kölcsönvett és kölcsönveendő tőkék után az egyes adósok­tól 6 százalék kamatot szed. — Kecskemét és a gazdasági vasút. A tervezett 154 kilométer hosszú gazdasági vasutak ügye Kecskeméten nagy érdeklődést keltett. Kecskemét különben önállóan is épí­tett már eddig is több vasutat, úgy hogy e város részéről vasutainkhoz a legteljesebb támogatást találjuk. — Nemzeti munkáskönyvtár. A nem­zeti munkáskönyvtár támogatására a városi közgyűlés 2000 koronát szavazott meg. — Ajánljuk e hazafias vállalatot mindenki figyelmébe. Füzetei magyar, keresztény s hazafias szellemben vannak megírva s amel­lett tanulságos, hasznos közleményeket tar­talmaz. — Esnek a húsárak ? Azt kérdezzük, hogy Czegléden észreveszi-e valaki, hogy a húsárak lefelé menőben vannak ? Budapesten a héten a hús ára 10 koronával, a zsíré 8 koronával esett, pedig nagy kereslet volt. Ezt nálunk nem lehet utánozni. — A tűzoltók foglalkoztatása. A vá­rosi állandó bizottság elhatározta, hogy a városi tűzoltókat üres óráikban háziiparral, esetleg volt iparukkal foglalkoztatja. Ha ez a tűzoltói szolgálattal egyáltalán összeegyez­tethető, kiváncsiak vagyunk a gyakorlati ki­vitelre s az eredményre. — A Szállásokból. Nem kevés panaszra adott okot a Szállások vágányán az elő­rakodó hasznavehetetlen állapota. Az osztály­mérnökségtől vett értesülés szerint a rakodót most rendbehozzák. Újabb lépés a rendhez. — Árpavetőmag. A Pestmegyei gazda­sági egyesület a földmivelésügyi és keres­kedelemügyi minisztereket árpavetőmag ki­utalására kérte. Jó lesz gazdáinknak ezt a mozgalmat figyelemmel kisérni. — Köszönetnyilvánítás. Mindazon ipa­rosoknak, akik a hadiárvákat és özvegyeket karácsonyi segélyben voltak szívesek része­síteni, ezúton mondunk hálás köszönetet az összes hadiárvák és özvegyek nevében Mányoki Sándorné és Nagy Mátyásné.

Next