Czeglédi Hiradó, 1922 (4. évfolyam, 1-104. szám)

1922-01-01 / 1. szám

czegréti, 1922. IV. évfolyam, 1-ső szám. Vasárnap, január­­ POLITIKAI LAP­­-------1 MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER, SZERDÁN ÉS SZOMBATON DÉLUTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. ker., Eötvös-tér, régi járásbirósági épület Felelős szerkesztő: KOLOFONT JÓZSEF Előfizetési díj: egész évre ISS K., félévre 75 K, negyedtévre 40 GC. c=3 Egyes szám­ára 2 K r=3cr=» Nyi­ttér gazívjoncS sora 10 K ‹—'›—• ! Az újesztendő ígérete. Irta: Bolyos István polg. isk. tanár. Fáradtan, fázósan gubbaszt 1921 a vén Szilveszter vállán. Alig ébredt remények haldokolva hánykódtak min­den napjában, ragyogásba szinesülő vágyak tépett álomszárnya árnyékosan terült minden percére, a csalódások keserűsége végigboronált minden pil­lanatán, a nagy fogadkozások, a r­eki­­tüzesedett magyar elhatározások per­nyéje szállingózott minden lépése nyo­mán s ma úgy érezzük, hogy egy esz­tendő útján hamuvá lobbant, a sem­mibe szegényült keresztény nemzeti hitvallásunk tömérdek nagy érzése, rengeteg nemzetmentő gondolata és tipegve bukdácsoló sok apró csele­kedete. A vajúdó múlt újszülöttét, az 1921. esztendőt a keresztény nemzeti meg­valósulások gazdag teljességében raj­zolta meg a mi álmodozó faji lelkünk; a múlt minden bűnét kisebesedett ujjakkal kotoráztuk össze, verejtékezve, szégyenüken hordtuk garmadába s az egymás ellen fenekedő széthúzásunk minden rongya alatt máglyás tüze lobo­gott egy szebb, egy boldogabb jövendő elhatározásának szent lángjában. Ellobbant a láng, megtorpant az el­határozás s a régi magyar bűnök csirái burjánba szöktek újra. A múlt szenvedéseinek, megpróbáltatásainak jajgató sírása ritkás nyöszörgésbe hal­kult ; felejtés, nemtörődömség borult az egyesek könnyére, a faji megszé­gyenítésre, a nemzeti fájdalomra és elesettségre egyformán, mint ahogy a köd rátemetkezik­ irombán tördelt ugarra, tépett kóróra, posványra, álmos tanyákra, bóbiskoló falvakra, heje­­hujázó városokra egyaránt. Vakon tapogatózva, egymást rug­dosva, marva botorkáltuk végig az elmúlt esztendőt. A süket magyar éj­szakában, ha a fölemelt sok magyar ököl, magyar testvér elevenjére talált­a­ó, akkor mámoros rikoltásunk leszo­rított, elfojtott minden sóhajt, minden rimánkodó sírást, amely magyar szív­ben könnyek között fogant, amely a magyar lélek elkeseredésében született. Idegen maradt a magyar sóhaj, a könny, a szenvedés, a siró sikoltás. Hangtalanságba fojtottuk a magyar nincstelenség zokogó szavát s a ma­gyar süketségben riadozva hasztala­nul jártak, hej, hiába szálltak az el­rabolt árva magyar végek százszor árvább rabmagyarjainak reménytelen reményei, álmatlan álmai, véresre kor­bácsolt vágyai, börtönpenészben daco­­sodott szent magyar hitvallásai. Egy esztendőn át egymást ütöttük­­vertük, csak egymást téptük-martuk. A megrablóink ellen fölgyülemlett gyű­löletünk minden villáma egy eszten­dőn keresztül csak magyar testvérünk lelkébe cikázott; rút önzésünk minden szennyesét az ökölre menő pártosko­dással takargatuk-fedtük s a koncot leső egyéni igazunk fölviharzott vad összecsapásaiban, ha pihegve egy pilla­natra megtorpantunk, vájjon eszünkbe vágódott-e keresztény fajtánk sorsa, megvabalt, megcsufolt nemzetünk jö­vője, csonkán vérző hazánk boldog­sága, üdve ? Amikor fáradtam, csalódottan gub­baszt 1921 a vén Szilveszter vállán s az éjféli órán hejehujázva köszönt­jük az uj esztendőt — ma a nagy vigasság kellős­ közepén a mámoros percek őszinteségével s ha másként nem, hát akkor a mámorban csillámló igazság feszítő erejével pattintsunk föl a szivünkben, a lelkünkben minden dugdosott, rejtett zárat s dobáljunk ki onnan önzést, egyéni tülekedést, pár­toskodást, szűkmarkúságot, faji, test­véri gyűlölködést, reszkető kapzsisá­got, egyszóval minden magyar átkot, minden istenverést, amely a keresz­tény faji megértés és megbecsülés, a faji szeretet és gyámolítás, a faji együtt­érzés és a faji szent összetartás valóra válásával útját szegi. Legyen ez az új esztendő egy gazdag, boldog magyar jövendőnek csudás hajnalhasadása ; legyen ez az újév a szívekben megóhajtott magyar faji ösz­­szetartás ígéretes esztendeje, hogy mosolyt fürösszön valahára az ezer­éves ősi magyar földön minden föl­csillanó magyar könny és öntudatos, kemény nemzeti munkára lendüljön egybe az eddig széthúzó sok magyar kar és szivet szívre szorítva, kezet kézbe kulcsolva egy cél felé, egy aka­raton törjön a boldog magyar újesz­tendő után minden poklokon át ez a meghajszolt, megtépett, kigunyolt, ki­fosztott árva magyar nemzet. 9 Fechtmann—Zimányi sziállitás. A czeglédi városháza nagytermében két tehetséges fiatal művész mutatkozik be kö­zönségünknek képek, szobrok, grafikai,­ kerá­miái és egyéb iparművészeti dolgokból szé­pen, ízlésesen rendezett kiállításon. Nehéz dolog róluk kritikát írni, amidőn elindulnak a művészetek küzdelemmel teljes, rögös útján, hogy egész életüket, lelkük min­den energiáját a magyar kultúra szolgálatába állítsák, mert­­a kritikus kezében a toll az, ami a sebész kezében a kés. Vág, hogy gyó­gyítson,­­de egy hajszálnyi tévedés halált okozhat. A jó kritika az alkotó művésznek ugyanaz, mint a taps a színésznek. Buzdít újabb­, mindég jobb és jobb alkotásokra, míg a közöny, a meg nem értés elkedvetleníti, ellaposítja, elpusztítja a legnagyobb tehet­séget is. Én tehát szívem minden melegével tapsolok a két fiatal művésznek, mert mind a kettőben szépen és helyesen kibontakozó tehetséget látok felbukkanni. Fechtmann József festőművész szép, üde, meleg­ színeket rak vásznaira. Az ő eleme a plenair. Szomjazza az izzó színeket, a fényt. Nagy mohósággal öleli fel mind a kettőt s különösen vizparti nagyobb vásznán már finom hangulattá sűrűsiti össze, mig kisebb erdei sétáján robosztus erővel artisz­­tikusan önti formába palettája meleg színeit. Németlipcsei Zimányi Ernő a másik művész, egy sokoldalú, erőteljesen, öntudatosan fej­lődő tehetség, kinek főereje a szobrain nyil­vánul meg. „Magyar diákja“ szinte önmagát szimbolizálja, amint merész mozdulattal, tör­­hetlen hittel tekint a sivár magyar jövőbe. Bilkei Vaszkó festőművész képmása nagy jellemző erővel hat a szemlélőre. Női portrartje szépen megrajzolt finom fej. Kár, hogy a rossz világítás miatt nem érvényesülhet eléggé. Két női aktja becsületesen, komoly elmélye­déssel, anatómiai tudással megmintázott stú­dium ; különösen oldalra hajló aktján már szélesebben, tömörebben érzi a formákat, egységesebben fejezi ki a mozdulat szépségét. Apróbb iparművészi dolgait is sok­­szere­tettel mintázta ; jó ízlésére, egészséges szín és formaérzékére vall mindegyik. Festményein, grafikáin is inkább a szobrász domborodik előtérbe. Az ő szemében a formák, a kon­túrok fontosabbak, mint a szin. Árpádot ábrázoló compositiója bár színekben is igen finom freskó karton, reliefszerűen hat kissé kemény kontúrjaival. Kevés a hely arra, hogy műveiket kellő méltatásban részesíthessem s igy csak a szembeötlőbb dolgaikra hívhatom fel a figyel­met és kérem számukra a közönség pártfo­gását, hogy ne csupán a kiállítás látogatá­sával, hanem vásárlásokkal is buzdítsák őket további munkára. Nagyon ízléses iparművészeti dolgokat állí­tott ki Thury Mara iparművésznő. Minden egyes tárgy lekötötte a szemlélők figyelmét és sok vevőre talált. Megemlítésre méltó még Fechtmann József festőművész növendékei­nek munkái, melyek 4 hónapi munkálkodás után igen szép eredménnyel kecsegtetnek. Gru­ber Béla Ezerarcú ember m. filmcsoda. I. rész jen. 7. és 3-án az Urániában­­ festőművész.

Next