Ceglédi Hirlap, 1937 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1937-01-03 / 1. szám
1. szám. (még a gyümölcsösökben se) jég pedig halárunknak csak nagyon kis részében volt, de az se nagyon számottevő. Összegezés: íme nagy általánosságban sáfárkodásunk eredménye. Sok hiba, sok fogyatékosság, sok elbotlás, de nagyon sok jószándék, nagyon sok akarat és nagyon sok lendület is jellemezte ezt az évet. Sok olyat próbáltunk meg, aminek a kivirágzását csak a jövendő hozza meg. De a próba az életnek és a haladásnak az alapföltétele. Az állandó jobbá léteinek a szenvedélyes akarása, az állandó és szívós nekiszánás és elindulás új és ismeretlen ígéretek felé, ez jelenti az igazi életet. Az 1936. esztendőről elmondhatja a város egyeteme, hogy nem üres esztendő. Nagy és áldott tanításai vannak a jövendő esztendők számára, tőlünk függ, hogy hogyan hallgatjuk meg ezeket a tanításokat és tőlünk függ, hogy hogyan értékesítjük. Egyet azonban nem felejthetünk el, hogy egyetlen napot sem élhetünk le úgy, hogy előbbre ne haladjunk. Mert csak az él, aki halad célok, ideálok, tervek megvalósításával az örök magyar holnap végtelen horizontja felé. Sz. I. Uj év küszöbén... Az elmúlt 1936-os esztendő politikai eseményekben, szenzációkban, rémhírekben, paktumkötésekben gazdag és a világháború utáni másfél évtizednek egyik legmozgalmasabb éve volt. Minket most közelebbről csak Magyarország sorsa érdekel. Ennek a kis szigetnek a története, amely a népek tengerében egyedül és magára hagyatottan kiált barát, segítség, megváltás és megmentés után. Ez az esztendő a magyar revíziós politikának kedvezett. Olyan eredmények és olyan csalhatatlan tények állottak elő az elmúlt esztendőben, hogy a legjobb reménységeket építhetjük rá a jövendőre nézve. Valahogy azt lehetne mondani, hogy divatba jöttünk. A politikai élet felfigyelt reánk és sokszor az egész világnak jóformán egyetlen szenzációja volt: a revíziót követelő „nagy hadirokkant“ — Magyarország. A Rothermere által jósolt feltámadás és örömünnep napja óriás léptekkel közeledik. Anglia képviselői közt a revízió gondolatának elhullajtott magjai jó talajra találtak és már növekedésnek is indultak. Sikerült Európa számos államában a köztudatba átvinni azt a gondolatot, hogy Magyarországnak helye van a nap alatt és hogy Magyarországnak igazságot kell szolgáltatni. A népszövetség reformját, hovatovább úgy emlegetik, mint elodázhatatlanul fontos politikai kérdést és ez a reform nekünk is „talán“ a másfél évtized óta sóvárgott feltámadásnak az első lépése lesz. Magyarország baráti államai Európa új hatalmi csoportosulását jelenti. Nem mi hoztuk létre ezt a szövetséget, de büszkék lehetünk rá, hogy bele tartozunk, hogy az épülendő újvilág roppant épületének mi is egyik tartóoszlopai vagyunk. Olaszország fölemelt minket és megdicsőített az egész világ előtt. Mussolini emlékezetes milánói beszéde és kormányzónk páratlanul fényes olasz fogadtatása mutatja azt, hogy Olaszország szimpátiaérzésének mély és valódi okai vannak. Magyarországot az európai hatalmak megtartják, megvédik és megerősítik, mert érdekük. Malomkövek irgalmatlan könyörtelenségei között élünk és mégis van bizodalmunk a jövőhöz. Nem erkölcsi kötelességből, nem szívességből és nem szimpátiából védenek minket, hanem azért, mert Európában egy kettős front kezd kialakulni, mégpedig a keresztény és a kommunista front. Egy kiváló politikusunk egyik cikkében azt írta, hogy „Németország minden érdeke azt kívánja, hogy Oroszország előnyomulásával szemben szövetségeseket keressen. Hiszen ki tudja, meddig állhat ellen Jugoszlávia is a bolsevista csábításnak s nem kerekedik-e felül egyszer ott is a kommunista izgatás köpenyében a Moszkvától Szalonikiig és az Adriáig terjeszkedő nagyszláv testvériség gondolata ?“ Magyarország érzi azt, hogy reá nagy feladatok és dicsőséges szerep vár. Koldusok vagyunk és nyomorultak, hordozzuk a múlt alig jóvátehető bűneit, szociális, gazdasági és politikai lezüllöttségünkben is hinni tudunk a magyar jövőben, mert van egy drága és szent erősségünk, az, hogy mi keresztény és nemzeti alapon állunk, így tartozunk mi bele a fejlődő és az építő gondolatot hordozó nemzetek társaságába. szott... de hogy kerülsz ide Julis ?“ Meglepődve nézett a szegény rongyos asszony arcába a favágó és az örömtől, meg az ijedelemtől elhomályosodott a szeme. De az asszony is csak hebegett, lehet, hogy a gyöngeségtől, mert az látszott rajta nagyon. Lőrinc beszaladt a kocsmába pálinkáért. Kínálta az asszonyt. Az az ajkához érintette a tüzes italt és beszélni kezdett: „Bogláron voltam... egy kis gabonát toltam talyigán őröltetni... de ma még nem lesz kész. oszt otthagytam a talyigát is...“ „No de té Ditróban a lódok tornászógótá, hogy berukkolam . . . azután vert szét bennünket a sors...“ igazította gyöngéden az asszony beszédét Lőrinc. „Igaz a’...“ bólintott az asszony „de eljöttek Gamesra, ott mentem férjhez. Az uram meghalt, rokonokhoz jöttem a pusztára, hét gyerekkel...“ Hajj erre lenyelte Lőrinc a befelé pottyant könnyet. .. Öreg Lőrinc a régi Julist fiatal szerelemmel csak föltámogatta, de hét gyerek mutatta meg az elsuhant nehéz időket. „Éhes vagy“ szólt csendes részvéttel Lőrinc. „Nem ettem ma, mert a kenyeret a gyerekeknek adtam reggel, ahogy útra keltem“ felelte az asszony. „Legyengültél. Gyere kicsit a Samu úrhoz“ invitálta be a férfi. Fölsegítette a lépcsőkön a vendéglőbe és egy napi napszámából pörköltet rendelt. Samu úr mosolyogva tett észrevételt: „De nagy gavallér kend máma Lőrinc !“ Kicsiny pont, alig számbavehető erő vagyunk és mégis megmérhetetlen érték. A keresztény Közép Európa számára a történelmi határai közé visszaállított Magyarország lenne a legmegbízhatóbb és leghűségesebb erőforrás és biztosíték. Bíznak Európa államai abban, hogy Magyarország megfelel a reményeknek és a várakozásoknak. Hogy hordozni tudja az újjáépítés és újjáalakítás nagy gondolatát és nehéz munkáját. Ilyenféleképen áll a magyar revízió ügye 1936 végén... Kétségtelenül sok biztató jelenséget kell látnunk, de a revízió máról-holnapra való bekövetkezéséről még a legnagyobbfokú naivsággal sem beszélhetünk. Egy dolog bizonyos csak, hogy a revíziós útban van és ha 1937 is olyan eredményeket is mutat fel, mint az elmúlt év, meg lehetünk elégedve. Bizzunk, imádkozzunk, dolgozzunk ebben az évben is Magyarország feltámadásáért. CEGLÉDI HÍRLAP * Lőrinc, a gavallér Irta : Krébecz Gyula A hó befödte a hegyeket. A fákra ragadt fehérség dél felé kezdett aláhullani. Lőrinc az erdei után ballagott le a várhegyről és épp a nyaka közé potyogott az összecsomósodott égi adomány. Összerázkódott, de szeretettel szedte ki a vásott télikabát nyakszőrméje alól a havat. Ma éjjel hullott először. „Bőségesen és egész éjjel, így hát szerette. Összedörzsölte két kérges tenyere között. Tiszta lett a fekete tenyér. A lelke is új lett, ahogy nézte a fehér világot. A havasokon is sütötte szemét akkor... Meghunyorított és a ködös tavon át a koporsó alakú fehér Badacsonyban, a környező várromos hegyekben eltemetett ifjúságot látta... de megnőttek, kicsúcsosodtak, felhők közé karoltak azok és velük ma ő is egész ifjú lett. Régi székely. Nagyon, de nagyon örült, mert itt a tél. Fütyürészett, lépegetett. A nagyvendéglő előtt haladt el. Leverte csizmáját, belépett a tükörüveges kocsmaajtón. — Jó napot ! — és süvegét levette. — Adj Isten ! — felelt a Samu úr és örült. — Hát, magát is lehet látni ? — Lehet, ha pénz van ! — és sodrott a bajuszán Lőrinc, de büszkén. Csak nézett rá a kocsméros : — Jó, ha mondhatja az embert — Mondhatom is ! — bizonyított rá a csizmás, öreg góbé — „mert a favágásból csak megélek !“ — „Kérek egy stampedlit !“ — Eléje tették, de nem hajthatta le egy kortyra, mert ahogy kinézett az üveges ajtón, a látványtól majd hogy elejtette a kis poharat és elállt a lélegzete. Julis I. .. kiáltott. Hamar fizetett, kirohant az utcára. Ott egy asszony elesett. Lőrinc felsegítette. „Hál Isten csak eles.-A nagy hó behajtotta a berki őzeket a falu felé. Az öreg tanító úr a Várhegy oldalán épült házából látta őket. Megnézte meszszelátóval, azután üzent Lőrincnek. Másnap kimentek. Jó estig Lőrinc fölhajtott két nyulat, sikerült egy sunyi rókát is lefülelni, de ez nem körülközött. A pirosló arcú nap már beleharapott a jeges Balaton túlsó szélébe. A vadludak is fáradtan húztak a vízre. * Másnap este sűrű ködben egy ember haladt a pusztai major cselédháza felé. Rossz, nagy pokrócból kötött batyu volt a hátán. A kutyák majd leszedték róla. Az egyik világos kis ablakból gyermekfej kandikált ki, azután beugrott: — Idesanyám gyón a Mikulás bácsi! Erre hét kis apróság bújt a szegény asszony rongyos szoknyája mellé és tizennégy ragyogó csillag világlott az anya gondoktól sötét homloka alá , néztek rá ijedt várakozással. Az legyintett, hessegette a kicsikéket: — Elment az már, elkerült bennünket, most már majd csak a Jézuska jön !... Kopogtattak az ajtón. — „Szabad“ — nézett arra az asszony. Lőrinc lépett be a batyuval : — Dicsértessék... ! — Mindörökké — volt rá a felelet. — Hoztam valamit — repedt szét Lőrinc szája. „Bontsátok !“ — nevetett. Kíváncsian hajtották szét a gyerekek a rongyos pokrócot, de azután meglepetve sikoltott mind : „őzike !“ Lőrinc átkarolta az öregasszonyt, kedvesen szólt: „Karácsonyra a gyerekek is egyenek húst !“ Közterhek A közterhek lefaragásáról tanácskoznak a pénzügyminisztériumban. Végre az államháztartás legilletékesebb gondviselői is észrevették a névtelen adózó polgár példátlan erőfeszítését. Észrevették, hogy még ha valamennyien erőművészek és cirkuszi akrobaták volnánk is, az államháztartás terhének cipelésében éppen a leggyengébb néprétegek ezt a hősi teljesítményt állandóan és sokáig mégsem bírhatják. \ f . ■:» örvendetes teljesítmény az, hogy az elmúlt húsz esztendő minden gazdasági válságon és minden világ nyugtalanságán keresztül a magyar állam pénzgazdálkodásét sikerült átmenteni. Maguk a legfőbb pénzügyi vezérek úgy látják, hogy az államháztartás lényegesen megjavult helyzete és stabilitása indokolttá teszi, hogy a terhek igazságosabb megosztásáról gondolkozzanak. Tény az, hogy valamennyiünk közös érdeke és szent kötelessége az államháztartás egyensúlyának biztosítása. Adózni tehát kell és adózik is becsülettel a magyar ember, de igazságos elbírálást és méltányosságot vár felülről is. Amikor tehát adókönnyítésről esik szó, ez nem lehet egyes adózó rétegek válogatás szerinti nemzeti ajándéka. Nem lehet egyik vagy másik köz-Gágogva kiáltoztak melegért, fészekért. A naptól ugyan fázhatott minden ... Fázott a tanító úr is. Ahogy már a ludak közé durrantott volna búcsúzóul az öreg vadász, ugrott fel a bokor mögül egy nyúlánk őzike. Szerencsére az egyik csőben még bent volt a golyós. Meg is kapta az őz, de elment. A vadászok utána. Összerogyott a vízháznál. Lőrinc ahogy elérte volna, újra felugrott, a sűrű bozótba ért. Fáradt volt már az öreg, odaszólt Lőrincnek : „Hagyd már ! Elkergethetnénk így Keresztúrig, puskavégre már nem látom. Majd valaki szegény ember meglátja holnap, lesz karácsonyi pecsenyéje !“ 3. oldal.