Ceglédi Hírlap, 1957 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1957-03-31 / 20. szám

A szektás dogmatizmusról A Ceglédi Hírlap március 24-i számában a ourzsoa de­magógiár­ól fejtettem ki a né­zeteimet. Most a célom az, hogy megmutassam azt, hogy miért sikerült a­­our­zsoa demagógiának átmene­ti sikereket elérnie. Az MSZMP Központi Bi­zottságának dec. 6-i határo­zata az ellenforradalom­­ki­robbanásának okait vizsgál­va elsőnek említi meg Rá­kosi­­Gerő bűnös politiká­ját. Mit kell ezalatt érteni ? Nyilvánvaló, nem a 12 év szocialista vívmányai a bűncsok és nem azokat kell elítélni, hanem a szektás dogmatizmust, melynek következtében megfosztottak bennünket a legfontosabbtól, a dol­gozó tömegek támogatá­sától és a becsületes em­berek százait zavarták az elenség karjaiba. A külső és belső ellenség közreműködése nélkül per­sze nem lett volna ellenfor­radalom, de az is biztos, hogy az imperialisták és hazai ügynökeik demagógiá­jának azért volt sikere, azért tudtak megtéveszteni sok embert, mert a Rákosi vezetés hibái miatt csalód­tak és hitüket vesztették a pártban és a szocializmus­­ban.Ezt nagyon fontos lát­ni, mert a párt csak úgy tud vezetni, ha van kit vezes­sen. Ezért a párt politikájá­nak, gyakorlatának ,,dolgo­zó népet kell szolgálnia", hogy a dolgozók milliói kö­vessék a pártot. Szoros, el­­téphetetlen kapcsolatnak kell lenni a párt és a dol­gozó tömegek között. A szektarianizmus, a dog­­matizmus megnyilvánulásai mindig — a múltban is és a jövőben is — a párt tömeg­bázisát szűkítette le. Az em­berek egy részét előbb pasz­­szivitásba, később az ellen­zék oldalára taszítja. A párttól eltávolodott és a szektás hibák miatt ki­ábrándult dolgozók között nagyon termékeny talajra talált a burzsoá demagógia, a „népi szocializmus’­., és mindenféle ,,új ideológia”. Azért sikerült átmeneti eredményeket elérni ha­zánkban a burzsoá dema­gógiának, mert a párt­veze­tésnek egy sor eredménye mellett súlyos hiányosságai voltak. tem­ a szektás dogmatiz­­must­, mely nem szolgálta a­ tömegkapcsolat kiépíté­sét és erősítését, ,,ellenkező­leg szűkítette azt’1. Miben állt a Rákosi — Gerő vezetés szektás vona­­lala ? A szektarianizmus leg­főbb és legáltalánosabb jelemzője a néptömegek szerepének lebecsülése és ebből fakadó igényeiknek kívánságaiknak, törekvé­seiknek figyelmen kívül hagyása és a körükben folytatott meggyőző mun­ka elhanyagolása. A szektás minden esetben szubjektív feltételezi azt, hogy amit ő a szocializmus érdekében szükségesnek tart, azért a tömegek is fel­tétlenül és azonnal lelke­sedni fognak. A szektás ve­zetés éppen ezért előnybe részesíti az adminisztratív módszereket. Merevséget, fölösleges konfliktushoz, megrázkódtatásokhoz vezet. A politikában kevés gondot fordít a tömegtámogatás biztosítására és a szövetsé­gesek szerzésére. Végül is megfosztja ettől a pártot. Összefoglalva a két cikk mondanivalóját : Ami rossz volt az elmúlt évek során, azzal szakíta­ni kell a szocializmus és valameny­­nyiünk hasznára. De csak azzal kell szakítani, ami rossz volt — a szektás poli­tikával és dogmatizmussal. Ugyanakkor le kell leplezni az ellenségeinket, akik fék­telen demagógiával arra ösztönzik az egyszerű embe­reket, hogy vessék el magát a pártot, a szocializmust, boldog jövőnket, a nemzet­közi proletár szolidaritást, igaz barátainkat, a Szovjet­uniót. Óvjuk meg tehát a marx­­izmus-leninizmus tisztaságát és vigyük győzelemre a szo­cializmus nagy eszméjét. Bene István ­Anyakönyvi hírek | FIGYELEM Születtek : Sebestyén Már­ton, Dudás Ferenc, Lőre Irén, Paksi János, Füle Al­bert, Korsós Klára, Kiss László, Bánszki Sándor, Csete László, Habony Má­ria, Plangár Hana, Novotny Katalin, Bogdán Ilona, Molnár Márta, Tóth Ilona, Kecskeméti Katalin, Tur­­csányi Anna, Osgyáni Klá­ra, Monori János, Zolnai László Zoltán. Házasságot kötöttek : Pánc­­zél József és Paksi Mária, Ecser János és Lengyel Má­ria, Viniczai István Károly és Nagy Ibolya, Móricz Ist­ván és Misi Erzsébet, Kö­kény Ferenc és Hornyák Rozália, Kovács József és Sárik Ilona, Jaczina Ferenc és Lantai Mária. Elhaltak: Szurgyi Ferenc 68 éves. Dömötör Gergely IIB!il!IBI!!IIB!!ll!BI!l!iB!illlB!!ll!BI!!llilillI!B!IIIIBII IIHILLIR !iB!!!!!fl!li:»ílí!»!ll!BU:! TAVASSZAL A GYÜMÖLCSÖSBEN arról. Előző cikkemben már beszéltem hogy a kártevők ellen rügyfakadás előtt, rügyfakadáskor milyen kártevők ellen, mi­lyen permetezést hajtsunk végre a gyü­mölcsösökben. Tájékoztatásul beszélnünk kell arról, hogy a rügyfakadás után mi a teendőnk a perm­etezés terén a gyümölcsö­sökben. ALMA ÉS KÖRTEFÁK PERMETEZÉSE 1. Rügyfakadás után : A. Varasodás ellen piros bimbós állapot­ban 1 11 ‰-es bordós lével, lisztharmat ellen (egyidőben varasodás ellen is) erősebb nyári higítású mészkénlével, melyhez Ili­ként előzetesen meleg vízben oldott 20 dkg. kristályos vasgálicot, vagy ecsetágú­­­ság ellen (törpeszálúság) hasonló módon hl­ként 20 dkg. cingálicot keverünk — ez­zel kell permetezni. B. Poloskaszagú alma és körtedarázs el­len sziromhullás után egy héten belül Agrotox permetezőszer 2­0',,-os oldatával permetezzünk. C. Poloskaszagú alma és körtedarázs el­len 1 kg. rézgálic és a szükséges égetett mészből készült (5%-os) bordós lével per­metezzünk. D. Gyümölcsfa olajos permetezés esetén azután legalább egy hetet sziromhullás után egy héten belül az Agrotox perme­tezőszer 2°'o-os oldatát használjuk E. Levéltetvek ellen szükség szerint 1 ' o­­os káliszappanos vagy 1 °V os nyers niko­tinnal védekezünk amelyhez 100 liter­en­­ként 1 kg. káliszappant teszünk. F. Almamoly és gombabetegségek (vara­sodás, lisztharmat) elleni védekezést há- Tangóharmonika . III., Róka u­­. eladó. Borfokolást vállalok. III.,­­Kossuth Ferenc-u. 13. Szén­tc­. Központi fekvésű 180 négyszögöl házhely eladó. g Értekezni lehet Köztársa­­s­ság-u. 26. este 5—8 óráig. W TiajMZ t€GVp tal Érdeklődni lehet: 82. szám. alatt. Pesti út 1 katasztrális hold, 602 négyszögöl szőlő eladó, vagy kiadó, Zöldhalmi állomás mellett. Értekezni lehet: Puskaporos utca 6. Egy darab használt akasz­tós ruhásszekrény van ela­dó. Cím: Pesti út 84. Nagy kertes házamat el­cserélném kisebbért. Várko­­nyi István u. 64. 10 hold föld eladó, részle­tekben is, szőlőnek és gyü­mölcsösnek is alkalmas. Ér­deklődni lehet: Remete u. 5. 6 hold kukoricaföld kiadó. Remete u. 5. Azonnal beköltözhető kü­lönbejáratú félház eladó. II., Világszél u. 2. Elveszett csütörtökön este a Sas u. és Alszegi út közötti részen egy csomag. Becsüle­tes megtaláló jutalom elle­nében adja le Wesselényi u. 10 a. alatt, vagy a Szabad­ság-mozi büfséjében. Telepes rádió eladó: Thö­köly u. 8. Vasúthoz közel két, egy­­egy szoba konyhás lakásun­kat elcserélnénk kétszobás lakással. Megtekinthető va­sárnap reggel 8—17 óráig. Bem utca 15. Kinizsi u. 32. sz. ház és a Jászberényi u. 16. sz. és a Béke út—Toldi u. sarki por­ták eladók. Értekezni lehet Kinizsi u. 40. Eladó és azonnal beköltöz­hető a Pesti út 80. sz. ház. Fehér mély gyermekkocsi és egy női sötétkék tavaszi kabát eladó. Dózsa György út 37. A 42. sz. Kenderföldi ta­nya 1350 négyszögöl szántó­földdel eladó. Hajó u. 2. Varrógép eladó, József u. 7. szám. Ügyes leányt könnyű mun­kára azonal felveszek, lehet vidéki is. Kósáné, ősz u. 4. Nyárfa rönköt veszek ki­sebb mennyiségben is. Kósa, Ősz utca 4. Eladó egy R—545. típusú világvevő rádió. Értekezni lehet Hunyadi u. 30. Csemői vasút, vagy Körö­si úti betonút mellett szőlő­­nek-gyümölcsösnek alkal­mas 1 hold földet vennék a városhoz 1—2 kilométerre. Kossuth F. u. 26. Új állapotban lévő zöld lakkozott Pannónia motor­­kerékpár eladó, Kazinczy u. 37. Varga Ferenc. Egy új német háló eladó, Déli út 32. A III. ker., Fűtőház utca 32. sz. ház eladó. Érdeklőd­ni lehet Széchenyi út 27. sz. Fekete Györgynél. Príma 2 fotel kanapéval, kitűnő állapotban eladó. L. Kéz utca 6. CEGLÉDI HÍRLAP a Városi Tanács V. B. és a Honvédség lapja. A szerkesztőség címe: Városi Tanács, 42-es szoba. Készül a Pf.: 2437 nyom­dájában. CEGLÉDI HÍRLAP SPORT Az elmúlt vasárnap meg­rendezett barátságos ökölví­vó mérkőzésen, melyen a Ceglédi Vasutas és a Szol­noki MÁV csapata mérte össze erejét, a jóképességű­ ceglédi csapat került ki győztesként. Az eredmény 14:6 a ceglédi csapat javára. Páronkénti eredmény a következő. (Elől a ceglédi­­ versenyzők.) Tóth—Bujdosó 2:0, Né­­­meth—Móra II. 1:1, Kovács ♦ —Miklós 1:1, Király—Móra I I. 2:0, Szebeni—Monori 2:0, ♦ Valkai—Balázs 2:0, Farkas­­ —Gábor 0:2 Abonyi—Far­kas 0:2, Pákozdi—Antal 2:0,­­Munkácsi 2:0. Hegyközségi tagként to­­­­vábbra is a Földművesszö­­vetkezet Központi Irodájá- * ban (Kossuth tér), I. em. 4. ♦ Török sz. szobájában lehet idient- _* kezni, ahol a tagot tagsági”'........' igazolvánnyal látjuk el. Fel­kérjük azon hegyközségi tagjainkat, akik már belép­tek a Hegyközségbe, de tag­sági igazolványt még nem kaptak, haladék nélkül je­lentkezzenek a központi iro­dában, tagkönyvük átvétele céljából tagsági díj befize­­­­tése ellenében, nehogy a réz­gálic kiosztásánál hátrányt szenvedjenek. A Hegyközség tagjainak a Földművesszövetkezeten keresztül szuperfoszfátot,o kálisót osztanak a hegyköz­ségi igazolványra. Hegyköz-« Április 4. ünnepségek sorrendje 1. Hegges, zenés ébresztő. 2. 10 órakor a Járási Kul­­túrházban ünnepi gyűlés. 3. Utána a Kultúrházban ingyenes színvonalas kultúrműsor. 4. A kultúrműsor előadása közben az intézmények, üzemek képviselői meg­koszorúzzák a szovjet hő­si emlékművet. n Nagyobb mennyiségű 2 éves gyökeres vesszőt is tu­dunk biztosítani tagjaink­nak; piros szlanka, kadar stb. fajtákat. Bővebb felvilá­gosítást a hegyközségi iro­dában lehet kapni. Rézgálic-osztást ápr. 1-én a következő üzleteinkben eszközöljük: Fmsz. Vasbolt. Fmsz. Egyeri bolt; Fmsz. Bu­dai úti bolt, Fmsz. Vett úti ­ Napjainkban természetes az, hogy kora reggel már sok embert találunk a Rá­­kóczi-út sarkán álló újsá­gos bódénál, — valameny­­nyien igyekeznek újságot szerezni. Ez eddig természetes. Amit azonban az újságos bódénál tapasztal a vevő, az­­ természetellenes, sőt egyenesen tűrhetetlen, — helyes volna, ha az illeté­kesek is felfigyelnének rá. — Kérek egy sportot. — Nincs ! — hangzik az elárusítónő szava. — Dehogy nincs — mél­­tatlankodik a vevő — hiszen ott van az oldalsó polcon egy rakás. — Igen, de az félre van téve azoknak, akik napi ve­vőim és más újságot is Rossz szokása a ceglédi­eknek, hogy mindenhonnan elkésnek. Sokan azt gondol­ják, hogy így előkelő. Vegyük példának a mo­zit. Alig egy éve, hogy az át­alakítási munkálatok meg­kezdődtek, — azóta csak vesznek. — Egyszóval nem ad ? — Nem ! hangzik a ko­mor felett. Az időközben felgyülem­lett újságvevők félretolják a szerencsétlen sportrajon­gót. — Kérem a napi újságjai­mat — lép határozottan a következő vevő az ablak­hoz. — Tessék parancsolni — áradozik mosolyogva az ela­dónő és nyújtja összehajtva a Sportot, a Ceglédi Hírla­pot és a többi „másnak nem kapható” lapokat a kedvenc vevőjének.­­ Még meg is kérdezi, hogy nem óhajt-e ez a kivételes vevő Vasárnapi Regényt is, mivel az is hiányzik. És így tovább. . . E zavar kiküszöbölésére van két javaslatunk . Kezdjék negyedórával ké­sőbben az előadást, avagy talán az előadások megkez­désekor zárják le az ajtókat.

Next