Ceglédi Hirmondó, 1926 (4. évfolyam, 1-55. szám)
1926-01-03 / 1. szám
Cegléd, 1926 január 3. BBT* Ara 2000 korona IV. évfolyam 1. szám CEGLÉDI HÍRMONDÓ POLITIKAI LAP « MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER, SZOMBATON DÉLUTÁN macesaatimm Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1. kerület, Eötvös-tér 5. sz., régi járásbirósági épület Felelős szerkessző: Szerkesztő : Simon János Z’Adria Mátyás Előfizetési díj : negyedévre 20.000 korona — Nyilttér garmond sora 5000 korona — grKWiMwrocomm * Új esztendő köszöntött ránk ismét és beköszöntekor tétovázva, tartózkodó gyanakvással nézünk rá, vájjon nem fogunk-e ebben is olyan keservesen csalódni, mint az elmúlt, kivénhedt, tovasuhanó 1925. évben. Esztendőről esztendőre reménykedve fogadtuk eddig az éveket, mert azt gondoltuk, hogy az elmúlt év annyira rossz volt, hogy annál már rosszabb nem jöhet. És most, visszatekintve az elmúlt évre, ha megállapítjuk is, hogy az állam pénzügyeit sikerült rendbehozni és a közbiztonságot megszilárdítani, mégis úgy érezzük, hogy az elért eredmény súlyos terhet hozott az egyes emberekre. Teherbíró képességünk próbára van téve annyira, hogy egyes társadalmi osztályok, különösen a kisipar és kereskedelem az összeroppanás előtt áll. Az elmúlt év nem érdekel többé bennünket, ezt valahogy kibírtuk, de az új év beköszönésével magyar lelkünk új reményt keltő sugarakat keres. Várjon hoz-e az új esztendő egy kis könnyítést ? Tudjuk, érezzük, hogy még sok áldozatot kell hoznunk országunk helyzetének megszilárdítása érdekében, de vájjon lesz-e erőnk megvárni a boldogabb időt. Ha összefogunk a teherhordozásban, ha nem akad köztünk gyalázatos magyar, aki kibújik a kötelességteljesítés alól, akkor kiépítjük a vesztett háború után rombadőlt Nagymagyarországot és azután, de csak azután érkezik el a szegény, meggyötört lelkű magyarok részére a megvigasztaló, megnyugvást adó boldogság. Újév kezdetén Szomorú szívvel, rettegve, tépelődve és aggodalmakkal küzdve gondol miden komoly lélek az újévre, a jövőre. Mit hoz az újév? Ugyan mit hozhat? Jót, nemeset, igazságot, szeretetet, vagy féktelen önzést, kapzsiságot, gyűlölködést, pénzvágyat, ahogy eddig is volt. Vájjon eljön-e végre az igazi „felebaráti szeretet“, az emberiség egyedüli „megváltója“ ? Szomorú világ, feldúlt világ. A jólét, a boldogság elpusztult. A kedélyek megromlottak, eltompultak. A hitbeni bizalom s annak boldogsága megrokkant. Az erkölcs kifordult sarkaiból. A boldogtalanság, az elkeseredés, a szegénység és az azzal járó nyomor még nagyobb, mint volt. A féktelen önzés, pénzvágy, a „Mámon“, az aranyborjú imádása, minden nemes eszmét, gondolatot megfojt. Ma a jelszó: „Mindenki önmagáért — és csakis önmagáért!“ „Egyik a másikért !“ — ez a Krisztus tanítása. Az egyén ne csak magáért éljen, hanem másoknak és másokért is. Az uralkodó osztályok ne önmaguknak uralkodjanak, hanem a többiek javára is. Ez volna az „ige“ megoldása. Az emberek nagyra vannak az ő „kultúrájukkal“, de az csak a technika csodás fejlődése. De az igazi „nemes kultúra“, az igazi műveltség, melynek egyedüli célja az embereket fölemelni, nemesíteni és mindenben a legjobbat, a legszebbet, a legnemesebbet keresni és azt keresztülvinni, az még nagyon távol esik tőlük. Mi célja volna ugyan az életnek? Vagyont gyűjteni bármi módon, akár becsülettel, akár anélkül is, ahogy csak lehet? Az életet a mai elképzelhető rafinériájával teljesen kiélni, végül családot alapítani és azoknak nagy vagyont hátrahagyni ? Úgy hiszem, hogy az emberek legnagyobb részének ebben merül ki az egész földi életcélja. Bismark, a híres német miniszter, aki a nagy Német birodalmat összekovácsolta, egyszer kijelentette, hogy: az élet nem színei kúra, gondnélküli élet, hanem kötelességeink teljesítése úgy hazánkkal, mint az emberek-kel, szemben. És mi volna az emberek legfőbb kötelessége és egyedüli hivatása azért, hogy e föl■den élnek ? A „szeretet“ embertársaikkal szemben. Bárhogy fejlődjék is az emberiség, bárhogy fejlessze is csodás technikáját, bárki mily gazdagság, fény övezze is egy részét, de amig az igazi szeretet a lelkekbe föl nem szívódik embertársaik iránt, s amig egyik oldalon a legcsodálatosabb fény, a másik oldalon a legsötétebb árny, a véghetetlen nyomor és szenvedés tobzódik, s amíg a civilizáció fényét csak egyes osztályok élvezik, addig kultúráról nem beszélhetünk. Hogy a szeretet hiánya, a gyűlölet mily rombolást vitt végbe az egész világon, azt tapasztalhattuk a nagy világháború alkalmával, ahol a „gyűlölet“, az érdek, az üzlet az ellentétes nemzeteket is összebírta kovácsolni. S ma, amikor már béke volna, nem bírnak szeretettel egymással megegyezni. Mindent megért az ember: a gyűlöletet, gyilkosságot, a féktelen önzést, irigységet, ravaszságot, bosszúállást stb., csak a felebaráti szeretetet — ezt nem tudja és nem akarja megérteni. Pedig minden vallás alapköve : „Amit nem kívánsz, hogy veled cselekedjenek, azt te se cselekedő mással.“ Ugyan ki tartja ezt be ? Háládatlan téma a szeleteiről írni, de édes Istenem ! az emberiség egyetlen Megváltója nem a technika csodája, fénye, gazdagsága és nem az a sok hamis tudomány, hanem egyedül a szeretet leend. . . . Mit hoz a jövendő? Nem tudhatjuk. De legalább vigasztaljon bennünket e szomorú időkben, hogy az emberiség e nagy ideálja még nem veszett ki teljesen. Az újév küszöbén mit kívánhatunk, mit is kívánjunk a szenvedő emberiségnek ? Egy páncélt, mely minden szerencsétlenségtől megvédelmez és egy csodaszert, mely minden bajt meggyógyít, mely minden sorvadást megszüntet, minden sebet behegeszt, minden fekélyt gyökeréig kigyógyít. De hol találjuk ezt? Sehol! Én csak azt kívánhatom, hogy mi, maroknyi magyarok, akiknek az egész világon jóakarójuk alig van, legalább mi ne gyűlöljük egymást. Tartsunk össze, segítsük, gyámolítsuk, vigasztaljuk egymást.* Állítsunk árvaházakat, kórházakat, szegényházakat, ingyenes fürdőket, hogy így a szegény nép ügyét szolgáljuk, hogy véreink el ne pusztuljanak. Küzdjünk az egyke rendszer ellen, hogy a magyar nép szaporodjék. Vigyük be a népbe az igazi egészségügyet, hogy tanulja meg, mi árt és mi használ az egészségnek. Végre, amire legnagyobb szükségünk van, szeressük egymást, mert egy csöpp szeretet többet ér egy tengernyi igazságnál. Ujváry Aladár: A forgalmi adóátalányok meghosszabbítása Az 1925. évben fizetett átalányok érvénye az 1926. évben is épségben marad, hacsak felszólamlási tárgyalás után a kir. pénzügyigazgatóság máskép nem határozott. Minden átalányozott névre szóló értesítést kap arról, hogy átalánya 1925. évre meghosszabbitatott. Ugyancsak névre szóló értesítés megy azoknak is, kiknek átalányát a pénzügyi hatóság nem hosszabbította meg, hanem újra fogja tárgyalni és megállapítani. Mindaddig, míg az új átalányvégzés nem kézbesittetik, tehát a felebbezés elintézésének ideje alatt is a régi (1925. évi) átalány fizetendő a beszámítás fentartásával. Azokhoz, kik eddig még átalányozva nem voltak, a kir. pénzügyigazgatóság az alábbi felhívást intézi : Az általános forgalmi adó átalányozására vonatkozó 1925. évi 29500 számú P. M. utasítás II. fejezet I. §-a értelmében : megengedhető az egyezségi átalányozás a kisebb terjedelmű vállalatoknál, melyeknek teendőit a vállalkozó kizárólag családtagjainak segítségével, bérfizetés mellett alkalmazott segédmunkaerők nélkül látja el; megengedhető az egyezségi átalányozás akkor is, ha a vállalkozó — esetleg családtagjainak a válalatban való működésre alkalmatlan voltánál, vagy azok akadályoztatásánál fogva — bérfizetés mellett működő alkalmazottakat tart, az alkalmazottak azonban az általános forgalmi adónak szabályszerű lerovása esetében szükséges könyvek és feljegyzések vezetésére megkívánt képzettséggel vagy képességgel nem bírnak, s maga az adózó ezeknek a könyveknek és feljegyzéseknek vezetésére valamely okból ugyancsak nem kötelezhető. — Kereskedelmi vállalatoknál az átalányozás általában mellőzendő, ha abban két vagy több fizetett alkalmazott működik, — valamint mellőzendő az átalányozás egyéb olyan terjedelmű vállalatoknál is, hol a vállalkozó könyvek és feljegyzések vezetésére képes alkalmazottat tarthat. Inasok, tanulók ebből a szempontból figyelmen kívül hagyhatók ; megengedhető az egyezségi átalányozás, ha az adózó kis műveltségénél, írás és olvasásban való járatlanságánál fogva rendes könyvek és feljegyzések vezetésére képtelen és szakértő könyvelő alkalmazása az Adózóra aránytalanul nagy megterhelést jelentene ; megengedhető az egyezségi átalányozás mindazoknál az adózóknál, akik a forgalmi adót kizárólag munkateljesítmény után tartoznak leróni, és külön rendelet az adónak más módon való lerovásáról nem rendelkezik.