Ceglédi Hirmondó, 1926 (4. évfolyam, 1-55. szám)
1926-01-03 / 1. szám
1. szám. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 3. oldal. — Iparosok arcképes vásári igazolvá-nyainak érvénye lejárt. Megújítás végett ezen igazolványok a forgalmi adóhivatalba beadandók. — Jótékonyság. A református nőegylet nemes tradíciójához híven, az idén is megvendégelte a szent estén a szegényházi és kórházi ápoltakat. A ref. nőegylet képviseletében Zsengellér Gyuláné, Tóth Lászlóné és özv. Király Istvánné személyesen osztották ki az ízletes ünnepi vacsorát. A kiosztás előtt Nagy Kálozi Sándor református lelkész megható beszédben kívánt mindent jót a betegeknek és elhagyottaknak. A jelenlevő két városi orvos meghatottan mondott köszönetet a betegek nevében. A ref. nőegylet példaképpen állítható jótékonyságáért. A városi árvaházban az elmúlt karácsonyi ünnepek alkalmával kigyultak a karácsonyfa gyertyái. Az árvák nemeslelkű támogatói : Paulovits Károlyné és Doucha Irma úrnők díszesen megrakott karácsonyfát állítottak a kis árváknak, akik a bensőséges ünnepélyen karácsonyi énekekkel, versekkel adtak kifejezést nagy örömüknek s köszönték meg jóltevőiknek ezt a nagy szeretetet, melylyel a kis árvákat elhalmozták. Az árvák karácsonyára adakoztak: polgári leányiskola növendékei, Becsei Istvánné, Magyar Mihály (Lőkösháza), dr. Hulin Béla, Paulovits Károlyné, özv. Unghvéry Lászlóné, N. N., Kernács Jolika és Katóka, Mészáros Jolánka, Csurgai Mariska, Kovács Istvánné, dr. Füle László, N. N., Taracsák István, Bálint Benő, Biró István, Holló István, Végh Sándor, Malár Lászlóné, Vágó Imréné, Magyar László, Lengyel Károly. Az árvaház jótevői fogadják az árvák hálás köszönetét. — Hirdetmények letépése. Szigorúan felhívja a ceglédi kapitányság vezetője a város lakosságát, hogy a hirdetőtáblákon kifüggesztett köz- és magánhirdetmények megóvása mindenkinek elsőrendű kötelessége és a hirdetmények rongálói feljelentés esetén szigorú büntetéssel fognak sujtatni. — Az árvák karácsonya. A városi árvaházban elhelyezett gyermekek karácsonyára adakoztak. A Magyar Nemzeti Szövetség Uránia mozgója 300, MANSz. ceglédi fiókja 200, Népbank ISO. Doucha Irma a koncert jövedelméből 370 ezer koronát, a polg. leányiskola Vöröskereszt Egyletétől fehérneműek és felsőruhák. Ezen adományokért az árvák nevében hálás köszönetet mond Paulovits Károlyné. — A MANSz ceglédi fiókjának karácsonyi jótékony célra adakoztak : Magyar Nemzeti Szövetség Uránia mozgója 500.000 K, Valu Józsefné 50 000 K, Páncél Istvánné 20.000 K, Szokol Józsefné 5000 K, özv. Holló Istvánné a Horthy kollégium céljára 100.000 K, 49 tagunk szeretetcsomagot küldött a menhelyi gyermekek megajándékozására. Mindezen adományokért hálás köszönetet mond az Elnökség. — Uj tanfolyam. Karácsony harmadnapján nyitották meg a huszárlaktanyában a parkolótanfolyamot, melynek vezetésére Rudnyánszky Ferenc huszárszázadost bízta meg a honvédelmi minisztérium. A tanfolyam 6 hónapig tart és azon kovácssegédek vesznek részt. Az előadások vasárnap és ünnepnap délelőtt fél 8 órakor kezdődnek. A vezetőség pontos megjelenést kér. — Anyakönyvi kimutatás. Születtek : Borics Magdolna, Kaczúr Ferenc János, Nagy István, Fodor István, Pálinkás Ferenc, Imrik Erzsébet, Antal Ferenc, Németh Imre, Nagy Anna rk, Kurucz Mihály, Valu Éva Emma, Füle Irén, Zsengellér István, Sütő István ref. Házasságot kötöttek: Monori János ref. és Monori Mária ref., Kerétz János rk. és Szilágyi Mária rk., Vágner Kálmán rk., és Fazekas Juliánná rk., Nagy Mihály rk. és Sóparti Tóth Juliánná rk. — Elhaltak : özv. Szendrei Sándorné ref. 62 év, Orosz Ferenc rk. 6 hó, Vasas Irén rk. 1 hó, Szekér Istvánné ref. 83 év, Andristyák János rk. 67 év, Farkas Józsefné Gyömrei Borbála ref. 50 év, özv. Konya Ferencné Lugosi Zsuzsánna ref. 82 év, Dobos János ref. 1 hó, Juhász Mária rk. 3 hó, Klement János ág. ev. 72 év, özv. Herczeg Istvánné Cseh Eszter ref. 74 év, Palásti Mihály ref. 22 nap. — Beverték az ablakait. Farkas Elek Ujvárosszélújtelepi lakos feljelentést tett a rendőrségen, hogy f. hó 27-ére virradóra ismeretlen tettes lakásának összes üvegablakait beverte. Feljelentésére a lelketlen vagyonrongáló kiléte után a nyomozás megindult. — Rendőrtisztek szolgálati öve. Január 1-től kezdve a szolgálatban megjelenő egyenruhás rendőrtisztek a belügyminiszteri rendelet értelmében szolgálati övet tartoznak viselni, mely a honvédség derékövétől abban különbözik, hogy a csatija négyszögletes arannyal futtatott réz s a magyar címer kék alapon van. — Felülfizetés. A Katholikus Kör bálján felülfizettek : Szilágyi Imre, Ries Ferenc, Hunizák József, Antal István, Holló Sándor, Csipkó László, Fridrich Antal, dr. Hunyadi Ferenc, Kecskeméti János, Tálas Péter, Szunyogh Dániel, Biró János, Báhmnfeld János, Kovács Lajos, Juhász József és Élesdy István, kiknek áldozatkészségükért és adományukért köszönetet mond a Kath. Kör Elnöksége. — Szőlőbeli vadászat. Ez év őszén a helybeli sajtóban több ízben avatatlan egyén tollából a helyzetnek meg nem felelő cikkek jelentek meg azon körülményre, hogy a szőlőtulajdonosok nem kötelesek megengedni szőlőbirtokaikon a vadászatot. Konkrét esetből kifolyólag megérkezett a belügyminiszter elvi jelentőségű döntése, amely különösen a város területén a fenti cikkek kolportálása következtében előállott bizonytalanság szempontjából nagy fontossággal bir, emiatt az államrendőrség ceglédi kapitánysága fenti elvi jelentőségű határozat indokolását teljes egészében közzéteszi: „Az 1883. évi XX. tc. 2. §-ának 2. pontja értelmében a szőlő ugyan önálló vadászterületet képez, de az idézett szakasz bevezetésében foglalt ama rendelkezéséből, hogy saját földbirtokán a tulajdonos a vadászati joggal a törvényben foglalt korlátok között szabadon rendelkezik, folyik az, hogy a szőlő a község határában fekvő egyéb vadászterületbe bevonható, ha ebbe a szőlőtulajdonos beleegyezik. Cegléd város képviselőtestületének vadászati haszonbérleti szerződéseiben nincsen benne az, hogy a szőlőterületek a bérbeadott községi vadászterületből ki vannak vonva, következésképpen a szőlőterületeken való vadászás joga is haszonbérbe adottnak tekintendő. Ezt abból a körülményből állapítja meg, hogy a szőlőbirtokosok s igy magánvádló is a szóban levő szerződés ellen felebbezéssel nem éltek s igy az jóváhagyást nyerve jogerőre emelkedett. A vadászbérleti szerződés tartalma, vagy az abban vélt hiányok ma, a bérleti idők 4-ik évében szóvá nem tehetők. A szőlőbirtokosoknak a szőlőbirtokra, mint önálló vadászterületre vonatkozó s a törvényben biztosított önálló rendelkezési joga csak a haszonbérleti szerződés lejárta után éled fel.“ — Meteorológiai állomás Szegeden. A Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamarától nyert értesülésünk szerint Szegeden a Tudományegyetem Földrajzi Intézete egy elsőrendű meteorológiai obszervatóriummal fog kibővít- tetni, mely 1926. január 1-én részben mégis kezdi a működését. Ennek a régi tervnek a megvalósítását az tette lehetővé, hogy Szeged szabadkirályi város törvényhatósága a mintegy 150 millió koronát kitevő felszerelési költsé-gekhez egymaga 50 millió koronával járult hozzá, minek folytán a szükséges műszerek egy része már meg is rendeltetett. A Föld-rajzi Intézet igazgatósága ez új intézmény létesítésével a Magyar Alföld déli részének meteorológiai szolgálatát óhajtaná megszervezni, külön helyi időprognózissal és elsősorban a mezőgazdasági meteorológia művelésével. Tekintettel a meteorológiai szolgálat és a mezőgazdálkodás közötti szoros kapcsolatra, s figyelembe véve azt, hogy az állam jelenlegi megkötött helyzetében az obszervatórium céljaira anyagi áldozatot nem hozhat, a kamara ezúton hívja fel a gazdaközönség és a gazdatársadalmi testületek figyelmét erre az új agrometeorológiai intézményre abban a reményben, hogy a gazdák erre a célra megfelelő anyagi áldozatoktól sem fognak visszarettennni. Az e célra szánt pénzbeli adományok dr. Kogutovitz Károly egyetemi tanár úr címére, Szegedre küldendők. — Jótékonyság. A Mansz a városházán rendezett karácsonyi ünnepélyen 11 olyan anyának jutatott csecsemőkelengyét, akik az Csecsemővédő intézet kimutatása szerint a legjobban rászorultak. Az intézet vezetősége a leghálásabb szívvel köszöni meg ezúton is a Mansz nemes jótékonykodását. — Ingatlanforgalom. Szemerédi Jánosné vett Miskolczi Benő és társaitól ingatlant 11.403,392 K-ért. Zila Péterné vett Mányoki Borbálától egynyolcadrész ingatlan 3 millióért. Helye Jánosné vett Szalisznyó Istvántól portát 12 millióért. Szabadi János vett Szabadi Jánosnétől fél malmot 25 vagon búzáért. Fakan János és neje vettek Dávid Esztertől 1880 n.-ös szőlőt 9 és félmillióért. Dóczi Etel és Dóczi József vettek Jaczina Pál és nejétől egy hold szőlőt 14 év félmillióért. Szeleczki Pál és neje vettek Tóth Ferenc és nejétől ingatlant 12 millióért. Nagy Illésné vett Kovács Lajos és társaitól félhold szőlőt 5 millióért. Hornyák Jenő és neje vettek S. Pálinkás Jánosnétól házat Lakatos u. 13 sz. 40 millió koronáért. Az Urániában ma és vasárnap Barbara La Marr hatalmas filmje, a Férfiak bálványa, kedden és szerdán Norma Talmadge főszereplésével a Beduin táncosnő, csütörtökön Henny Porten pompás vígjátékattrakciója, a Hőstenor van műsoron. Minden előadáson Zsiga Samu cigányzenekara szolgáltatja a kisérő zenét. Vh. 665—1925. számhoz. Árverési hirdetmény. f elulírott kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a czeglédi kir járásbíróságnak 1925. évi Pk. 7005. számú végzésével dr Horváth Zoltán ügyvéd által képviselt Kornis Testvérek felperes részére — alperes ellen 20.000.000 korona követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt 19.800.000 koronára becsült ingóságokra, a fent idézett czeglédi járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a felülfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán (Czegléden, III. Kőrösi út 36. szám alatt) leendő megtartására határidőül 1926. évi január hó 8. napjának délelőtt fél 11 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, ágyak, szekrények, székek s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is eladatnak. Fe,hivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégíttetéshez tartanak jogot, amennyiben részükre foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval bejelenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Czegléd, 1925. évi december hó 21-én. Nyáry kir. végrehajtó. Ifj temsteési vállalat! ! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget hogy Cegléden, a Gombos házban (a régi Konzum helyiségében) temetkezési vállalatot nyitottam, melyet mindenféle temetkezési cikkekkel dúsan felszerelve úgy rendeztem be, hogy temetéseket a legegyszerűbb kiviteltől a legmagasabb igényeknek is megfelelően eszközölhessek. Fő törekvésem mindenkor odairányul, hogy igen tisztelt vevőimet a legszebb árakkal szolgálhassam ki, amiről minden vevőm meg fog győződni ; már eddig is néhány hónap tanúbizonysága és számtalan elismerés igazolja, hogy a legolcsóbb forrás új temetkezési vállalatom. Szegényebb sorsú családoknak bármikor részletre hitelt is nyújtok. A gyászoló családok nagyrabecsült pártfogását kérve, vagyok tisztelettel BAHIL LAJOS temetkezési vállalkozó