Ceglédi Hirmondó, 1927 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1927-01-02 / 1. szám

Cegléd, 1927 jan 2. Ara 16 fillér V. évfolyam 1. szám POLITIKAI LAP • MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER, SZOMBATON DÉLUTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. kerület, Eötvös tér 5. sz., régi járásbirósági épület Főszerkesztő : Felelős szerkesztő: Dr Fülöp LászlóSimon János Előfizetési díj : negyedévre 1 , 60 fillér — Nyiktér garmond sora 40 fillér — Uj esztendő küszöbén (1927.) Az Örökkévalóságnak egy szemrebbenésével ismét lepergett az emberi gyarlóság szerinti hosszú időtartam : egy esztendő. Máskor ez évfordulónál a stoikus bölcs szerint igy elmélkedünk : „de mortuis nil, nisi bene“ (a halottakról jót, vagy semmit). A hivő lélek, a legnagyobb szorongattatások idején is imigy fohászkodott: „Légy áldott mindenért Uram, csak rosszabbra ne forduljon sorsunk !“ A mai, felnőtt korú nemzedék, szóval az egész magyar nemzet a gonosz esztendők sorozatos kálváriáját szenvedte el. Megtizedelte a háború vérét, beszennyezte a bolse átok erkölcsét, és a változó forradalmak egy izzó káoszt teremtettek, melyből csak az irgalmas Isten kegyelmével megáldott vezető férfiaink hazafias, buzgó, időtmunkát áldozó, lelkes harcaikkal sikerült utat törni a csüggedőknek — a remény, az elkóbítottaknak — az igazság, az elvakítottaknak— a tisztánlátás, a szertehúzó polgárságnak — az egység, a nemzetnek — a konszolidáció útja felé. Nem vagyunk oly naivak, hogy elhigyjük, vagy elhitessük, hogy most már minden óhajunk, kívánságunk, imádságunk betöltvék. Tudjuk jól, hogy reményeink csak ezután ölthetnek testet. A boldogulásnak első etappe-jéhez vezetett az elbúcsúzott év. Lobog már a világító fáklya, a fénylő torony, melynek tiszta lángjánál kibontakozik e sokat szenvedett, tespedésbe sülyesztett nemzet számára a boldogság útja. A fény hatalmát pedig az teszi leginkább bizalomteljessé, hogy ennek fellobbanására a hitéhez, meggyőződéséhez visszatért, ősi jellegéhez hű maradt nemzeti génius adta az éltető tápot. Igen, a választásokra célzok. „Vox populi, vox Dei“ — soha sem volt egy nemzet sorsára oly döntő, mint a lezajlott választási eredmény. A maszlagolások, hitegetések, beteges képzelődések, uszítások, gyűlölködések hydráinak ezer fejei a törzstől elválasztottan még okádnak ugyan bűzös reflexlehelletet, de ez már csak a mocsárba fullad. — Ítélt a nemzet! Ez az ítélet a nemzet boldogulásának, boldogulni, élni akarásának legjobb bizonyítéka. Hanem ! Ezt a reményt azoknak kell beváltani, kikben a nemzet bizalma összpontosul. A kormánynak és az ezt támogató honatyáknak az új éra kezdetén fokozott éberséggel kell őrködnie afelett, hogy az erkölcsi kalózok karjai közül kimenekült, helyesebben kimentett magyarság a nemzeti alapon álló haladás útját becsülettel megjárhassa. Meg kell erősíteni a magyar társadalom minden rétegét, mert hiszen az most, mint a nagy betegség utáni reconvalescens, a kettőzött ápolásra szorult. Meg kell erősíteni gazdaságilag, kultúrájában és a közegészség szempontjából. Fel kell lendülni a kereskedelemnek, iparnak, — a földmivelésnek, a tisztviselői karnak, és főleg a felvilágosított munkásosztálynak Salgótarján példájára. Ha valaha szalmaláng volt, hogy pártoljuk a hazai ipart, — legyen az most parancs mindenki számára. — Ruházatunkból száműzzük a külföldi selyemrongyokat, csillogó cafatokat és büszkén hordjuk azt, amit mi előállíthatunk. A munkásokat tereljük nemzeti alapra, hogy polgártársainkká váljanak. Adjunk nekik munkát és tisztes bért, főleg megbecsülést és tevékenységükért megérdemelt elismerést. A tisztviselőket mentsük fel a meggyalázó és megalázó segélyező Karácsonyi séta Úgyszólván átmenet nélkül kemény hidegre fordult az idő karácsony estéjére. Azok a szegény emberek, kik húzták, halasztották a tüzelő beszerzését, remélték, hogy az ünnepeket valahogy csak kibírják az addig elviselhető hideggel. Csalódtak. A tél beköszönésével annak szigorúsága is ránk köszöntött. Karácsony előtti napon már tömegével tolták szánalomra méltó férfiak, nők, sőt vézna gyermekek azt a pár hasábját, melyet hirtelenében be bírtak szerezni a kereskedésben és mellyel melegebbé, örömteljessé óhajtották tenni karácsony ünnepét. E szomorú és fájdalmas látvány késztetett arra, hogy otthagyva az ünneplő családi kört, látogatást tegyek egy-egy szegényebb családnál, kikre könyörületes emberek hívták fel figyelmem. Látni akartam azokat, akiknek nem sok örömet hozott az ünnep. Első hely egy a város közepén levő udvari lakás, hová bevetődtem. Szűk odú, férj, feleség összehúzódva a repedezett, hiányos lábú s karóval pótolt sparheit mellett. Hangtalanul, egymásra bámulva kezüket a tűzhelyre terjesztve töltik a szent estét, míg 4 éves leánygyermekük az ágy elé tett két székre helyezett „vackon“ aludt, — talán ép a szép ajándékokról álmodott. Az arasztos asztalon kenyérhéj és szalonna maradványok mutatták,’Hogy az volt a vacsora. A másik hely már szomorúbb volt. Szintén udvari lakás, különálló az udvar alsó részén. Tehén-istálló volt népi rég, sem ablaka, sem menyezete. Ablakát egy téglanagyságu lyuk pótolta, ajtaja szette, hasadozott, 100 esztendőt jelző deszka alkotmány, melynek repedéseit rongydarabokkal tömték be, ezzel vélvén útját állni a beömlő hidegnek. A sarokban ágy, benne egy aszott, beteg nő toldozott-foldozott paplanfélével betakarva. A férj, ki maga is beteg, lábait alig vonszolja, most érkezett haza. Rongyos tarisznyájából rakosgatja ki, amit utolsó pénzén vehetett az ünnepre. Legalább boldogságot éreznek ez estén A „lakás“ hideg, a kis kályha, mely egyszersmind takaréktűzhelyül is szolgál, a beledugdosott százszéktől nem bír kellő meleget árasztani. Barátságosabb helyre véltem betévedni a harmadik helyen, mert erős világítás fénye hatott ki az utcára és vidám társalgás zaja hallatszott belülről. Mikor megmondtam, kit keresek, a már sötét alsó lakás ajtajához vezettek. Bekopogtattam. Vézna, gyönge aszszony nyitott ajtót. Egyszoba-konyhás lakás, legalább is Noé idejéből, mert kétrét görbülve lehetett csak bebújni az ajtaján. Belől a vakolat köröskörül leverve, látni lehetett, hogy földből rakatott a fal, mert az alapot tartó karók bordaként látszottak a földből kiágazva. A szoba ablaka régi, keresztvassal ellátott négyszögletes lyuk. Bútorzata egy ágy a sarokba állítva, benne — késő éjjel lévén — 3 gyermek alszik letakarva lópokróccal és a levetett ruhadarabokkal. Az apa a másik sarokban ruhástól, rongyokon, szalmán fekszik, párnája szalmával kitömött zsákdarab. Mélyen alszik, az ajtónyitásra sem ébredt fel, melyből törkölypálinka szaga áradt ki. Az asszony sírva panaszolja, hogy nem volt vacsorájuk, férje az utolsó eladható darabárán pálinkát vett s még a gyermekek is ittak belőle. Hetek óta nincs keresete. Az alkohol gyilkos hatásának szemléltetője ez a lakás. Igyekeztem is kifelé e földi pokolból. Több helyet néztem még meg, ahol a nyomorúság, a nélkülözés munkaalkalom hiánya, sőt egyes helyeken a munka kerülésének szomorú képei tárulnak elénk Sok helyen a szegénységet egyedül a kiürült üvegek hazudtolták meg, vagy azt mutatták, hogy nyomorúságukban a szeszben keresnek vigasztalást és rövid időre megelégedettséget. A tapasztaltak után egy igazi megelégedettséget óhajtottam látni s ez okból egy a város végén álló külön „lakásba“ is bezörgettem. Hosszas és erélyes bekivánkozásomra nyitottak csak ajtót. A házigazda — ki nyáron vályogvetéssel, télen üstfoldozással foglalkozik — nagy nehezen gyújtott lámpát és közben folyton hangoztatta, hogy ő nem követett el semmit. Amikor megnyugtattam, hogy nem ilyesmi végett jöttem, bemutatta családi hogylétét. A lakásban szanaszét, miként az elhajigált gyufaszálak, hevertek a jövendő nemzetség csemetéi, — egyike-másika félve pislogott rám. Szenny, piszok, füstös falak, rendellenségben heverő házieszközök szanaszét. A sarokba állított bogrács alatt még piroslott az ünnepi vacsorát megmelegítő parázs. Az anyjuk, amikor már kezdett melegebbé válni, a szíves fogadásban elővette a szerszámját és dohányt kért. Kanott: Itt boldogság honolt — nem óhajtanak semmit —, s ők békés emberek, a másét nem bántják (ők mondták), mindennel megvannak elégedve, csak ezután is úgy legyen, ahogy eddig volt. Nekem, a karácsony éjjeli sétálónak azonban ép elég volt a látottakból — a nyomor, legyen az csapásból eredő, könnyelműség, dologkerülés, avagy alkoholszenvedélyből kit folyó is, mélyen hatott kedélyemre. ..