Ceglédi Hirmondó, 1930 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1930-05-25 / 21. szám

21. szám. CEGLÉDI HÍRMONDÓ — Csipkerózsa. Nagyszabású daljáték előadására készül a helybeli állami polgári fiú- és leányiskola. Színre kerül Csipkerózsa bájos története, melynek szövegét és zenéjét Pavetits Manó igazgató szerezte. A daljáték­ban a két iskola énekkara és zenekar is sze­repel. A szép jelmezek, a gyönyörű kiállítás s a füllbemászózene nem mindennapi elő­adást jelez. A tiszta jövedelmet a Bolond cserkészcsapat kapja. Az előadásra, mely június 6-án d. u. fél 7 órakor lesz, már most lehet jegyeket előjegyeztetni a polgári fiúis­kolában. A jegyek ára 2 pengő, 1­50 pengő és 1 pengő. — „Hamupipőke.“ 17-én volt a Kultur­­házban a kath. elemi iskola előadása. A fel­nőttek is érdeklődéssel várták a darab kez­detét,­ hogy kis időre visszaidézzék a múlt időket, amikor a gyermeki képzelet bájos mesevilágát annyira szerették. Szerencsés volt Vitéz Szondy Ferenc tanító gondolata, hogy Grim meséiből Hamupipőkét írta át szín­darabbá. A darab végig változatos, vonzó és kedves, ami bizonyítja, hogy írója a szín­pad technikájának és a gyermek képes­ségeinek ismerője. A második felvonás kü­lönösen szép. A rokokó ruhás gyermekpárok precíz táncának szemlélése valóban élvezet volt. A szereplők jó játéka és a pöttyöm kis apród sok-sok tapsot aratott. Róluk külön­­külön a helyszűke miatt nem írhatunk. Az előadás 282’41 pengőt juttatott a templomi szőnyegalapra. Rendezőknek és szereplőknek az anyagi sikeren felül fáradozásukért a közönség elismerése is jutalom. — Felülfizetés. A róm. kath. fiúiskola máj. 17-ki gyermekelőadásán felülfizettek: Oberg­­szer Józsefné 2­50 P, Túri Józsefné 1 P, Lengyel Pál 20 fillért és Veres János 50 fillért. — Anyakönyvi kimutatás. Születtek: Pádár László, Hanga István, Prohászka Má­ria, Jezuska Olga, Biró János, Bondár Éva, Cseh Magdolna, Kiss György, Gallai László rk., Darányi Erzsébet, Pákozdi József, Kis­­prumek Erzsébet, Molnár István, Borsós Ilona, Kádas Sándor, Fodor Katalin, Zakar Erzsé­bet, Kiss Eszter, T. Balogh Ilona ref. Fekete Viktória szr. — Házasságot kötöttek: Doba István rk. és Halász Juliánna ág. h. ev., Baranyi János ref. és Tóth Lidia ref., Habony Ferenc rk. és Pethő Mária rk., Bajta László rk. és Gál Eszter rk., Takács Imre rk. és Túras Mária rk., Szeleczki János rk. és Reggel Ju­liánná ref. — Elhaltak : Király Imre rk. 3 hó, özv. Vojtek Jánosné Hamza Mária ref. 75 év (holttányilvánitás 1928. jan 1), özv. Fodor Istvánná Godó Erzsébet rk. 75 év, Zsumber­­ger János rk. 56 év, özv. Kovács Mihályné Zila Erzsébet ref. 95 év, Szabó Sándorné Lépes Mária rk. 55 év, Takács Józsefné Leo­pold Mária rk. 58 év, Tóth Mihály ref. 65 éves. — Az Uránia és a Városi mozi heti mű­sora. Vasárnap a Kulturházban kerül be­mutatásra a rendkívüli világsikert aratott nagy, 14 felvonásos filmdráma, az Arany­tánc, megható és érdekfeszítő tárgyú, remek alaskai felvételekben gazdag remekfilm, Do­lores del Rio főszereplésével. Kedden az Ufa filmgyár kitűnő attrakciója, a Fehér rózsák asszonya, társadalmi dráma Diana Karena főszereplésével. Szerdán és csütörtökön a máris nagy érdeklődéssel várt Vasálarcos bizonyára megmozgatja a közönséget. E da­rabra épen ezért ajánlatos előjegyzéssel is biztosítani a jegyeket. E gazdag műsora hét kiváló programmját pedig betetőzi Ivan Mos­­­joukine hallatlan nagysikerű filmje, a Hadsi Murad. — A vér felfrissítése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet inni. Az egész világon rendelik az orvosok a va­lódi „Ferenc József“ víz használatát, mert ez szabályozza a bélműködést, erősíti a gyomrot, javítja a vért, megnyugtatja az ide­geket és ezáltal új életerőt teremt. A „Ferenc József“ keserűviz gyógyszertárakban, drogé­riákban és fűszerüzletekben kapható. — Talált ernyő és kézitáska van a rend­őrség őrizetében, igazolt tulajdonosa érte jelentkezhet. — Telekkönyvi kimutatás. Országh Rózsa vett Lakos József és nejétől házat gr. Károlyi Gábor­ utca 41 sz. alatt, 6400 P-ért, Szüle Károly és neje vettek Gyura András és nejé­től házat Mátyás király­ utca, 2000 P-ért, Balogh János és neje vettek Farkas Páltól 1 kat. hold, 254 női szőlőt, 4900 P-ért, özv. Vermes Mihályné és társai vettek Sági Istvántól sző­lőt, 2100 P-ért, Boldizsár János és neje vettek Baunoch Márton és nejétől szőlőt, 3500 P-ért. a SINGER VArRÓGÉPEK MÉGIS A LEGJOBBAK ! NYILTTÉR *) Értesítés: Értesítem a t. jogkereső közönséget, hogy ügyvédi irodámat III., Rákóczi­ út 16. szám alatt (dr Hercz Mihály orvos úr házában) megnyitottam. * Dr Fischer Ferenc, ügyvéd. •E rovat alatt közlöitekért nem vállal felelősséget a szerkesztő. Felelős kiadó: Garab József. Gyászjelentést hibátlanul és olcsón fél óra alatt készít Simon és Garab ◄ 4 4 4 4 4 4 4 4 Teljesen a nap« és esőernimje lesz, ha régi ernyőjét meglepő olcsó áron ki­javíttatja. — Nap- és esőernyők javítá­sát, áthúzását, divatos átalakítását pon­tosan, szakszerűen, olcsón végeztetheti Cegléden, I., Erdő-utca 4. szám alatt, ► ► ► ► ► ► ► ► ► Hirdetések felvételnek SIMON és GARAB könyvnyom­dájában, Árpád-tér 5 BOROMON KÁROLY rádió és elektrotechnikai vállalata CEGLÉD, 3. Börtön u. 3. Villamos világítás, villamos motor és dinamó felszerelését, rádió és autó akkumulátorok töltését, gondozását és szakszerű javítását vállalom. Valamint bármely rendszerű gyújtókészü­­lékek javítását és befejezését szakszerűen végzem. Fapermetező anyagok: valódi zöldpor, Arzola, Darsin, Sulfarol, rézgálic stb. — Szőlőkötöző anya­gok. Baromfi- és csibeeleség Várady József gazdasági áruraktárában kaphatók. Hirdetmény: Az Első Ceglédi Téglagyár Rt. szállít tég­lát és tetőcserepet bármily mennyiségben. Árjegyzék: Vasas tégla 1000 drb ként......................76 P, I. o. gépi fali tégla 1000 ként 60 P, kézi 64 P, II. o. gépi fali tégla 1000­ ként 54 P, kézi 52 P, I. kisméretű 1000 drb­ ként 52 P, II. kism. 40 P, Hódfarkú cserép gépi 70 P, kézi 67 P. Nagyobb vételnél árengedmény ! Szeleczky Ferenc fényező és mázoló mindennemű kocsi és bútor fényezé­sét, valamint épületek mázolá­sát a legjutányosabb áron készíti. Cegléd, IX., Honvéd utca 3. Lakodalmi és alkalmi ajándéktárakn­ak szolid, szabott árak mellett dús választék Hamburger Jenő üvegesnél Cegléd, Árpád-tér 1. Gombos-ház, városház mellett. Kölcsön edény is lopható. A ceglédi kir.­­biróság, mint telekkönyvi hatóság. 1604-1930 tk. sz. Árverési hirdetmény-kivonat. Csajbok Sándor végrehajtatónak, Szabó József (nős Szabó Erzsébettel) végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehaj­tási árverést 118 P, Ecseri Ferenc 292 P 52 t, Szolnoki Hitelbank rt. cég 9.000.000 K tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a ceglédi kirá­­biróság területén levő, Zagyvarékas községben s a zagyvarékasi 1366 sz. be­tétben A + 2 sorszám, 1065 brszám alatt felvett (udvar és gazdasági épület a Beltelekben) ingatlanra 1500­­ kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1930 évi július hó 9. napján délután 1 órakor Zagyvarékas községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverezni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal szá­mított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél le­tenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe he­lyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig ki­­egészíteni. Cegléd, 1930. évi április hó 30. napján. mely s. k. kir. ibiró. N­e vásároljon addig, míg meg nem tekinti vételkényszer nélkül Simon János könyvkereskedésének óriási raktárát, ahol nagy választékban legolcsóbb áron szerezhetők be. Üzleti könyvek Emlékkönyvek Ifjúsági és gyermek képes- és meséskönyvek Albumok Imakönyvek Szépirodalmi művek író- és rajzszerek Levélpapírok Arcápolás villany- és fénykezeléssel. Szépségápoló­szerek felelősség mellett. Díjtalan tanács. Bérletkedvezmény. Pongrácné szalonja Árpád-tér 8. 5. oldal.

Next