Czeglédi Keresztény Hírlap, 1923 (2. évfolyam, 1-55. szám)

1923-01-07 / 1. szám

2. oldal Czeglédi Keresztény Hírlap 1 -fő szám Zsidó spekuláció a koronával A budapesti tőzsde rontja le a magyar koronát. Zürichben nyugalom van, s a kül­föld összes valutapiacai higgadtan ítélik meg a magyar koronát, csak a pesti tőzsde izga­tott, nyugtalan és igyekszik szabadulni a koronától. A közönséget újra meglepte a vásárlási láz.­­ A gabonatőzsdén 13 ezer koronánál ugrál a búza ára, az értékpapírok felszöknek, a pénz pedig oly drága, hogy ezer koronára hetenkint 4 ezer korona ka­matot fizetnek a tőzsdén. Vajjon miért történik mindez ? Az egyik ok a bizonytalan jóvátétellel való hazardírozás. Fizetnünk kell, azt sejthetjük a lausannei és párisi konferenciák tanács­kozásaiból. De nem tudunk. És a spekuláció hamar kész a riasztó hírrel: Rossz lesz a korona! — Pedig még ebben a pillanatban semmi sem igazolja ezt a rossz föltevést, ellenkezőleg.­­ Minden okunk megvan a reményre, hogy a jóvátételi követelés, ha nem is lesz enyhe, de a fizetés módozatai mérsékeltek lesznek. Az igaz, hogyha még haladékot adnak, akkor sem tudunk fizetni s ha kis részletekben kellene is törleszteni, azt sem bírnánk, csak vagy új adóterhekkel, vagy új kölcsönökkel. Ahol már nem lehet többet kivetni, mert ezt sem bírjuk már.­­ Kölcsönt pedig ezidőszerint nem kapunk, mert az eladósodottnak nem szokás szíve­sen hitelezni. A spekuláció mindezeket a kombinációkat használja ki s mesterségesen riadalmat idéz elő a pénzpiacon. A riasztó hírek hatása legnagyobb a ga­bonatőzsdén. Nincs áru, pedig a gazdák nagy része már mind eladta a gabonáját, amikor emelkedett az ára. Ma már nincs neki, csak a nagykereskedők magtáraiban, vagy a termék helyén levő granáriumokban, de lefoglalva. A nagykereskedők és a nagy malmok ma ezer meg ezer vagon gabonával rendelkeznek, de nem dobják piacra, hanem A drágaköveknél csak a szeme szikrázott szebben. Amikor észrevette urát, nyakába borult. — Édes uram, ne haragudjon, a nagynéninél voltam. Sie wird doch einmal fertig werden ! •— Beteg az a vén bestia ? — Beteg szegény. Az epéjében nagy kövek vannak! Weisz meg volt elégedve a magyarázattal. Nem firtatta tovább a dolgot. De a Berger­­nek nem tudott megbocsátani: — Azt a büdös zsidót pofonütöm. Hat frászt adok neki! Másnap azonban letett róla. Mert az idő­­derült és egy darabka tavasz szökött a Dunapartra, amely percek alatt teli lett nobel emberekkel. Kívánatos asszonyok suhogtak végig a korzón és kopottas keresztény lányok, akik szerettek volna ragyogók, prémesek és puhák lenni, mint amazok. Weisz, aki vég­zett és pedig jól végzett a börzén, maga is bement a sétálók közé. Boldog volt, mosolygó, megelégedett. — Ha most a kavicshoz nyúlok — mon­dotta magában — arany lesz belőle. Végig­­mustrálta a kis keresztény lányokat, hogyha netalán Ninettel végezne, legyen helyette másik. Tréfás megjegyzéseket súgott a fü­lükbe félhangon, az egyiknek egy csomag cukrot csúsztatott kezébe. Egyszerre valaki napernyővel vállon ütötte: — Guten Tag, Izidor! (Folyt, köv.) igyekeznek fölvenni az árakat, mert hiszen­­ most már nem a termelő gabonájáról van­­ szó, hanem a saját magukéról, melyen pedig sokat akarnak keresni. Természetes, hogy a hatás rögtön mutatkozik: a pék emeli a kenyér árát, a munkás a munkabérét. —­­ A kereskedő pedig — aki úgyis minden jogcímet megragad, ha drágításról van szó — siet megelőzni a drágulást, hogy ő ve­zethessen. Ma tehát úgy állunk, hogy a korona mozdulatlan az ő nemzetközi érté­kelésében, ellenben itthon éppen a spekuláció hatása alatt megindult az általános drágasági folyamat azért, mert belülről kezdtünk bizal­­matlankodni a saját pénzünk iránt és a gabonaösszevásárló malmok és nagy kiszál­lító kereskedők túl nagy vámot akarnak szedni a nyomorúságból. Kormánybeavatkozást követelünk ! Nincs semmi okunk, hogy bizalmatlanok legyünk önmagunk iránt, de minden okunk megvan arra, hogy fölháborodással tiltakozzunk a rémhírterjesztők ellen. Üssön szét közöttük a hatóság, mert félő, hogy amit a keresztény kormányzat épít, azt ezek a vakondokok aláássák és rombadöntik. Il-ik évfolyamába lép mai számával a Czeglédi Keresztény Hírlap. — Ha végig tekintünk az eddig megjelent 40 számon, a büszkeség jóleső érzése tölti el lelkünket, mert lapunk min­den számából, minden cikkéből, minden mondatából a meg nem alkuvó, izzó haza­­szeretettől áthatott keresztény fajvédelem sugárzik felénk. Nem törődve a közönnyel, mely magyar véreink részéről ásított felénk, nem törődve a zsidó és rongy­ keresztények m­agyarkodásával, a legnehezebb és legvál­ságosabb időkben vissza nem rettenve a fenyegetésektől, léptünk sorompóba, hogy bátor szavú szószólói legyünk agyonsa­­nyargatott, agyongyötört véreinknek. Bát­ran mondhatjuk olvasóinknak, hogy a leg­­intranzigensebb, legkeresztényibb vidéki lapot adtak kezükbe! Mert a mi keresz­ténységünk, a mi legfönségesebb ideálunk, mely tollunkat vezeti, a keresztény magyar­ságnak, s éltető elemének a magyar nem­zeti géniusznak megvédése egy idegen, egy­­ destruktiv faj és mentalitás lelketlen be- i hatásai ellen. Mi a keresztények s nem a­­ zsidók, vagy becsületüket vásárra vivő filo­szemiták bajnoka kiváltunk lenni. Cikkeink­ben­­ vagy rabságban sínylődő magyar vé­reink jajszava hallik, vagy az élősdi lelki­­ismeretlen faj túlkapásait ostorozzuk, vagy a megalkuvó keresztények fölött konditjuk meg a tisztesség és magyar becsület ré­mesen sikoltó lélekharangját. A mi mun­kánk nehéz, de megérdemel minden fárad­ságot, mert célja : magyarrá tenni a keresz­tények lelkét, magyarrá tenni az irodalmat, a művészetek minden ágát s megtisztítani őket attól a salaktól, melyet egy fél év­századnak otromba rövidlátása öntött belé, s végül magyarrá tenni ezt a megtépett, gyalázatba döntött csonka országot, mely a nemzet siralomvölgye most. Ez a mi hitvallásunk, ez a mi célunk, amely az, hajt egyre, amely munkára buz­dít, amely elviselhetővé teszi a csikorgó telet, amely elfeledteti az éhséget, a szó- i­morúságot, ez az ideál készteti lelkünket fölemelkedni a jó Istenhez, ez a csodálatos szent érzés ad termékenyítő erőt az agy­sejtjeinkbe, ezért a szent eszméért hullat­juk vérünket szívesen, ha kibontják ismét a háromszínű zászlót. Ezzel a fogadalommal lépünk a második évfolyamba, meglobogtatva a trikolort, amelyre esküdtünk. — Köszöntjük a kisded tábort, amely velünk tartott és tart a jövő­ben, köszöntjük a meg nem alkuvókat és szent a hitünk, — ha a czeglédi keresztény magyarok levetik a közönynek, a nemtörődöm­ségnek szennyes ruháját, ha megszűnik a ki­csinyeskedés és megértjük egymást, akkor el­érjük céljainkat és saját hazájában az lesz a magyar! Adja Isten! Antiszemitizmus Mintha a világvége közeledne, oly rémü­letet idéz elő egyik-másik újság szüntelen az antiszemitizmus hangoztatásával. Kik csinál­ták, kik hozták be, vagy miért hozták be közénk az okot arra, hogy az antiszemitiz­mus egyáltalán szükségessé váljék ? Miért volt szükség arra, hogy a liberalizmus útján eltöröltessék azon törvény, melyet már 1092. évben alkottak azok az őseink, kik a zsidó­ság előretörtetésével a magyarság elnyoma­tását úgy anyagi, mint erkölcsi elsorvasztását látták bekövetkezendőnek ? Tudták, hogy a faj, mely soha, de soha állami életre nem szok­tatható a világon, örökké vándoréletet kell, hogy éljen, mert vére csak az önös érde­kek szolgálatára érez. Ez a faj az, mely dacára a nemzedékek egy­­helyhez való kötöttségének, ennyi idő elle­nére bármely adandó alkalommal odasimul, ahol abból hasznot lát. Mintha látták volna, hogy az 1914. év bekövetkezik, amikor ér­dekből harcszíntér mögé bújnak majd. Mintha látták volna azt, hogy amikor az 1915—17. években minden egyes embernek együtt kel­lett volna ellenségeinkkel szemben állania, akkor ilyen vagy olyan okokkal beteg- vagy gyengélkedőként itthon gsefteljenek és átdrá­­gítsanak áruelrejtésekkel. Mintha látták volna, hogy miként tudnak érzelmeket változtatni, mely bekövetkezett azzal, hogy amikor a háborúnak vége lett, forradalmat idéztettek elő, nehogy azok a küzdők, kik a hazát, Istent védjék — látván a háborús üzletet —, nekik menjenek. Mintha akkor, 830 évvel ezelőtt látták volna azt, hogy lesz idő, ami­kor a keresztény magyarságnak a legfájóbb valamijére taposnak, mint 1920-ban. Mindezeknek megakadályozására Szent László királyunk alatt 1092-ben, tehát 830 évvel ezelőtt Szabolcsban tartott országos gyűlés törvényt hozott arra, hogy : 1. a zsidó­keresztény házasság eltiltatik; 2. a zsidó szerszámjainak elkobzása az esetben, ha az keresztény ünnepek napjain dolgozik; 3. el­tiltja, hogy a zsidó keresztény cselédet tartson. Mind olyan törvények voltak, melyek a faj­magyarság érdekét képviselték. Hogy meny­nyire szükséges volt ez már akkor is, kivi­láglik abból, hogy Könyves Kálmán királyunk 1100. évben e törvényeket megszigorította. Uj törvényben kimondotta, hogy a zsidó föld­művelést nem folytathat. Nyolc évszázadig így is történt, de 1867. évig a liberalizmus volt a jelszó, ettől függött a jólét, ezt har­sogta az újság — a közkivánat — s végül is a XVII. törvénycikkben egyenjogúak lettek a keresztényekkel. Hogy azóta hol tartunk, látjuk. Látjuk azt, hogy büszke nemes ősapánk unokája, fuvarozza mint kocsis a bőrt a vasútra, s az a zsidó ifjú, kit csak gúnyolt a kortársa

Next