Czeglédi Keresztény Hírlap, 1923 (2. évfolyam, 1-55. szám)
1923-01-07 / 1. szám
2. oldal Czeglédi Keresztény Hírlap 1 -fő szám Zsidó spekuláció a koronával A budapesti tőzsde rontja le a magyar koronát. Zürichben nyugalom van, s a külföld összes valutapiacai higgadtan ítélik meg a magyar koronát, csak a pesti tőzsde izgatott, nyugtalan és igyekszik szabadulni a koronától. A közönséget újra meglepte a vásárlási láz. A gabonatőzsdén 13 ezer koronánál ugrál a búza ára, az értékpapírok felszöknek, a pénz pedig oly drága, hogy ezer koronára hetenkint 4 ezer korona kamatot fizetnek a tőzsdén. Vajjon miért történik mindez ? Az egyik ok a bizonytalan jóvátétellel való hazardírozás. Fizetnünk kell, azt sejthetjük a lausannei és párisi konferenciák tanácskozásaiból. De nem tudunk. És a spekuláció hamar kész a riasztó hírrel: Rossz lesz a korona! — Pedig még ebben a pillanatban semmi sem igazolja ezt a rossz föltevést, ellenkezőleg. Minden okunk megvan a reményre, hogy a jóvátételi követelés, ha nem is lesz enyhe, de a fizetés módozatai mérsékeltek lesznek. Az igaz, hogyha még haladékot adnak, akkor sem tudunk fizetni s ha kis részletekben kellene is törleszteni, azt sem bírnánk, csak vagy új adóterhekkel, vagy új kölcsönökkel. Ahol már nem lehet többet kivetni, mert ezt sem bírjuk már. Kölcsönt pedig ezidőszerint nem kapunk, mert az eladósodottnak nem szokás szívesen hitelezni. A spekuláció mindezeket a kombinációkat használja ki s mesterségesen riadalmat idéz elő a pénzpiacon. A riasztó hírek hatása legnagyobb a gabonatőzsdén. Nincs áru, pedig a gazdák nagy része már mind eladta a gabonáját, amikor emelkedett az ára. Ma már nincs neki, csak a nagykereskedők magtáraiban, vagy a termék helyén levő granáriumokban, de lefoglalva. A nagykereskedők és a nagy malmok ma ezer meg ezer vagon gabonával rendelkeznek, de nem dobják piacra, hanem A drágaköveknél csak a szeme szikrázott szebben. Amikor észrevette urát, nyakába borult. — Édes uram, ne haragudjon, a nagynéninél voltam. Sie wird doch einmal fertig werden ! •— Beteg az a vén bestia ? — Beteg szegény. Az epéjében nagy kövek vannak! Weisz meg volt elégedve a magyarázattal. Nem firtatta tovább a dolgot. De a Bergernek nem tudott megbocsátani: — Azt a büdös zsidót pofonütöm. Hat frászt adok neki! Másnap azonban letett róla. Mert az időderült és egy darabka tavasz szökött a Dunapartra, amely percek alatt teli lett nobel emberekkel. Kívánatos asszonyok suhogtak végig a korzón és kopottas keresztény lányok, akik szerettek volna ragyogók, prémesek és puhák lenni, mint amazok. Weisz, aki végzett és pedig jól végzett a börzén, maga is bement a sétálók közé. Boldog volt, mosolygó, megelégedett. — Ha most a kavicshoz nyúlok — mondotta magában — arany lesz belőle. Végigmustrálta a kis keresztény lányokat, hogyha netalán Ninettel végezne, legyen helyette másik. Tréfás megjegyzéseket súgott a fülükbe félhangon, az egyiknek egy csomag cukrot csúsztatott kezébe. Egyszerre valaki napernyővel vállon ütötte: — Guten Tag, Izidor! (Folyt, köv.) igyekeznek fölvenni az árakat, mert hiszen most már nem a termelő gabonájáról van szó, hanem a saját magukéról, melyen pedig sokat akarnak keresni. Természetes, hogy a hatás rögtön mutatkozik: a pék emeli a kenyér árát, a munkás a munkabérét. — A kereskedő pedig — aki úgyis minden jogcímet megragad, ha drágításról van szó — siet megelőzni a drágulást, hogy ő vezethessen. Ma tehát úgy állunk, hogy a korona mozdulatlan az ő nemzetközi értékelésében, ellenben itthon éppen a spekuláció hatása alatt megindult az általános drágasági folyamat azért, mert belülről kezdtünk bizalmatlankodni a saját pénzünk iránt és a gabonaösszevásárló malmok és nagy kiszállító kereskedők túl nagy vámot akarnak szedni a nyomorúságból. Kormánybeavatkozást követelünk ! Nincs semmi okunk, hogy bizalmatlanok legyünk önmagunk iránt, de minden okunk megvan arra, hogy fölháborodással tiltakozzunk a rémhírterjesztők ellen. Üssön szét közöttük a hatóság, mert félő, hogy amit a keresztény kormányzat épít, azt ezek a vakondokok aláássák és rombadöntik. Il-ik évfolyamába lép mai számával a Czeglédi Keresztény Hírlap. — Ha végig tekintünk az eddig megjelent 40 számon, a büszkeség jóleső érzése tölti el lelkünket, mert lapunk minden számából, minden cikkéből, minden mondatából a meg nem alkuvó, izzó hazaszeretettől áthatott keresztény fajvédelem sugárzik felénk. Nem törődve a közönnyel, mely magyar véreink részéről ásított felénk, nem törődve a zsidó és rongy keresztények magyarkodásával, a legnehezebb és legválságosabb időkben vissza nem rettenve a fenyegetésektől, léptünk sorompóba, hogy bátor szavú szószólói legyünk agyonsanyargatott, agyongyötört véreinknek. Bátran mondhatjuk olvasóinknak, hogy a legintranzigensebb, legkeresztényibb vidéki lapot adtak kezükbe! Mert a mi kereszténységünk, a mi legfönségesebb ideálunk, mely tollunkat vezeti, a keresztény magyarságnak, s éltető elemének a magyar nemzeti géniusznak megvédése egy idegen, egy destruktiv faj és mentalitás lelketlen be- i hatásai ellen. Mi a keresztények s nem a zsidók, vagy becsületüket vásárra vivő filoszemiták bajnoka kiváltunk lenni. Cikkeinkben vagy rabságban sínylődő magyar véreink jajszava hallik, vagy az élősdi lelkiismeretlen faj túlkapásait ostorozzuk, vagy a megalkuvó keresztények fölött konditjuk meg a tisztesség és magyar becsület rémesen sikoltó lélekharangját. A mi munkánk nehéz, de megérdemel minden fáradságot, mert célja : magyarrá tenni a keresztények lelkét, magyarrá tenni az irodalmat, a művészetek minden ágát s megtisztítani őket attól a salaktól, melyet egy fél évszázadnak otromba rövidlátása öntött belé, s végül magyarrá tenni ezt a megtépett, gyalázatba döntött csonka országot, mely a nemzet siralomvölgye most. Ez a mi hitvallásunk, ez a mi célunk, amely az, hajt egyre, amely munkára buzdít, amely elviselhetővé teszi a csikorgó telet, amely elfeledteti az éhséget, a szó- imorúságot, ez az ideál készteti lelkünket fölemelkedni a jó Istenhez, ez a csodálatos szent érzés ad termékenyítő erőt az agysejtjeinkbe, ezért a szent eszméért hullatjuk vérünket szívesen, ha kibontják ismét a háromszínű zászlót. Ezzel a fogadalommal lépünk a második évfolyamba, meglobogtatva a trikolort, amelyre esküdtünk. — Köszöntjük a kisded tábort, amely velünk tartott és tart a jövőben, köszöntjük a meg nem alkuvókat és szent a hitünk, — ha a czeglédi keresztény magyarok levetik a közönynek, a nemtörődömségnek szennyes ruháját, ha megszűnik a kicsinyeskedés és megértjük egymást, akkor elérjük céljainkat és saját hazájában az lesz a magyar! Adja Isten! Antiszemitizmus Mintha a világvége közeledne, oly rémületet idéz elő egyik-másik újság szüntelen az antiszemitizmus hangoztatásával. Kik csinálták, kik hozták be, vagy miért hozták be közénk az okot arra, hogy az antiszemitizmus egyáltalán szükségessé váljék ? Miért volt szükség arra, hogy a liberalizmus útján eltöröltessék azon törvény, melyet már 1092. évben alkottak azok az őseink, kik a zsidóság előretörtetésével a magyarság elnyomatását úgy anyagi, mint erkölcsi elsorvasztását látták bekövetkezendőnek ? Tudták, hogy a faj, mely soha, de soha állami életre nem szoktatható a világon, örökké vándoréletet kell, hogy éljen, mert vére csak az önös érdekek szolgálatára érez. Ez a faj az, mely dacára a nemzedékek egyhelyhez való kötöttségének, ennyi idő ellenére bármely adandó alkalommal odasimul, ahol abból hasznot lát. Mintha látták volna, hogy az 1914. év bekövetkezik, amikor érdekből harcszíntér mögé bújnak majd. Mintha látták volna azt, hogy amikor az 1915—17. években minden egyes embernek együtt kellett volna ellenségeinkkel szemben állania, akkor ilyen vagy olyan okokkal beteg- vagy gyengélkedőként itthon gsefteljenek és átdrágítsanak áruelrejtésekkel. Mintha látták volna, hogy miként tudnak érzelmeket változtatni, mely bekövetkezett azzal, hogy amikor a háborúnak vége lett, forradalmat idéztettek elő, nehogy azok a küzdők, kik a hazát, Istent védjék — látván a háborús üzletet —, nekik menjenek. Mintha akkor, 830 évvel ezelőtt látták volna azt, hogy lesz idő, amikor a keresztény magyarságnak a legfájóbb valamijére taposnak, mint 1920-ban. Mindezeknek megakadályozására Szent László királyunk alatt 1092-ben, tehát 830 évvel ezelőtt Szabolcsban tartott országos gyűlés törvényt hozott arra, hogy : 1. a zsidókeresztény házasság eltiltatik; 2. a zsidó szerszámjainak elkobzása az esetben, ha az keresztény ünnepek napjain dolgozik; 3. eltiltja, hogy a zsidó keresztény cselédet tartson. Mind olyan törvények voltak, melyek a fajmagyarság érdekét képviselték. Hogy menynyire szükséges volt ez már akkor is, kiviláglik abból, hogy Könyves Kálmán királyunk 1100. évben e törvényeket megszigorította. Uj törvényben kimondotta, hogy a zsidó földművelést nem folytathat. Nyolc évszázadig így is történt, de 1867. évig a liberalizmus volt a jelszó, ettől függött a jólét, ezt harsogta az újság — a közkivánat — s végül is a XVII. törvénycikkben egyenjogúak lettek a keresztényekkel. Hogy azóta hol tartunk, látjuk. Látjuk azt, hogy büszke nemes ősapánk unokája, fuvarozza mint kocsis a bőrt a vasútra, s az a zsidó ifjú, kit csak gúnyolt a kortársa