Czeglédi Keresztény Hírlap, 1924 (3. évfolyam, 1. szám)
1923-01-13 / 1. szám
III. évfolyam Czegléd, 1924 január 13 (vasárnapi 1-fő szám CZEGLÉDI KERESZTÉRT HÍRLAP POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP ■ MEGJELENIK SZOMBATON ESTE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simon és Garab könyvnyomda Czegléd, Eötvös tér Felelős szerkesztő: Somogyi Andor Előfizetési díjak: Egy évre 8000,negyedévre 2000 KEgyes számSOOK ÜSKK HKZ KZPI Nyilt levél czeglédi ébres bajtársaimhoz Budapest, 1924 január 12. Kedves Bajtársaim ! A Czeglédi Kisgazda című heti újság ezidei vizkereszti számában nyílt levél jelent meg, amelyben Dobos Sándor dr., a nevezett újság főszerkesztője beszámol arról, hogy milyen okok késztették arra, hogy az Eme czeglédi csoportjának alelnöki tisztségéről lemondjon és a csoport kötelékéből kiváljék. Ami ebből a levélből látok, czeglédi bajtársaimra tartozik, elintézitek ti. Ami az Eme országos központjára tartozik, azt majd elintézi az Eme országos központ, amelynek igazgatósága elé a rágalmazó írásművet kötelességemhez híven már be is terjesztettem. Ami pedig Dobos Sándor leveléből csekélységemre, mint Czegléd város nemzetgyűlési képviselőjére tartozik, azt szíves engedelmetekkel és figyelmeztekkel elintézem alább következő soraimban. Azt mondja a levélre úr, hogy a czeglédi képviselőválasztás „szerencsétlen" volt, s hogy a lemondás gondolata már a tavalyi választás eseményeinek „szemlélete és szenvedése közepette“ fogamzott meg benne. Nos, hogy a czeglédi képviselőválasztás szerencsés vagy szerencsétlen dolog volt-e, azt rábízom egyfelől az én hűséges, derék választóimra, akik nyilván nem azért választottak meg, hogy szégyent és szerencsétlenséget zúdítsanak Kossuth Lajos városára. Rábízom másfelől a meg nem alkuvó magyar hazafiak tízezreire, akik országszerte valósággal rajongva ünnepeltek megválasztásom alkalmából s akik, valamerre csak jártam ez országban, velem együtt Czegléd város kitartó, sem pénzen, sem boron meg nem vásárolható, sem szuronnyal meg nem félemlithető népét is csodálattal és szeretettel ünnepelték. — Azt pedig, hogy Istenadta írói, költői és szónoki tehetségem összemérhető-e azokéval, akik megválasztatásomban szégyent vagy szerencsétlenséget látnak, s hogy a magyar irodalom és politika történelme melyikünkről fog nagyobb tisztességgel megemlékezni, ha majd egyszer az egész mai nemzedék elment már néhány arasznyira a gyep alá, — teljes szerénységgel és nyugodt lelkiismerettel az utókorra bízom, amely pártatlan ítéletet fog tenni igazak és gonoszak, lángelmék és senkik fölött. Addig is megnyugszom abba, amit a tiszta, becsületes és megtisztelő mandátum átadásakor Czegléd város református magyarságának ékesszavú papja, Takács József úr őméltósága mondott a czeglédi városházán , hogy az olyan emberekre, mint én, szüksége van az országnak, mert történelmet mindig is csak ilyen emberek tudtak és tudnak csinálni. Lehet, hogy vannak Czegléden, akik szerencsétlenek a múlt évi képviselőválasztás miatt. Bukott pártok és bukott emberek mindig szerencsétlenek, csak nem mind dicsekednek el vele. Én azonban arra tettem föl életemet, szívemet és agyamat, hogy minél kevesebb dolgozó magyar férfi, anya és gyermek legyen szerencsétlen. A jóllakottak és az önös emberek szerencséje vagy szerencsétlensége csöppet sem érdekel Meglep, hogy a levélíró úr már a képviselőválasztás idején le akart mondani, de nem tette meg. Inkább tűrte, hogy egy ébredő alelnök és egy ébredő választmányi tag neve fényeskedjék azok fölött a cikkek fölött, amelyek mint fölforgató csőcseléket gyalázták és rágalmazták nemcsak ébredő bajtársaikat, hanem velük együtt vezéreiket, Héjjas Ivánt és Prónay Pált, akik az én nevemet írták nemes zászlójukra, s mely cikkek ugyanúgy gyalázták Czegléd becsületes népét, mikor minden megrendezés, előkészítés, biztatás nélkül kitört belőle a városháza előtt a miniszterfuttató elkeseredés, harag és igazságérzet. Nem érezte ennek a lehetetlen és összeférhetetlen voltát, ha már az a magyar szív meg nem mozdult benne, amely nyugodtan bízhatja rá magát Héjjas Ivánra, Prónay Pálra és arra a becsületes magyar népre, amelyet persze minden választásnál megsüvegelnek voksok irányában, de amelyet bukás után nem átallanak csőcseléknek elnevezni és fitymálni bizonyos czeglédi urak ? S mit gondolnak bizonyos ébredők, akiket én inkább szeretnék parádés ébredőknek, létszám-ébredőknek nevezni, s akiknél akárhányszor különb, igazibb ébredők vannak azok közt a keresztény felebarátaink közt, akik még nem is léptek be az egyesületbe : el lehet választani az ébredő magyar társadalmi törekvéseket a politikaiaktól ? Az Érne, mint ilyen, természetes, hogy nem politizálhat, de van-e értelme az egész ébredésnek, ha az csak népgyűléseken és közebédeken van meg, ellenben éppen akkor szűnik meg, mikor a legfontosabb állampolgári jognak, a szavazási jognak gyakorlásával lehet erőteljesen szolgálni, hogy ne mondjam : valorizálni az ébredő magyar eszmét ? Lehetséges az, hogy ébredők a zsidómentes Magyarországot emlegessék, és éppen a képviselőválasztások idején dolgozzanak karöltve a zsidókkal és harcoljanak azért a rendszerért, amely mindent odaad a zsidóknak s maholnap mindent elvesz a nemzsidóktól ? Nem akarok kemény szóval élni, de vannak abban a nyilt levélben hazugságok is. Hazugság, hogy nekem bármiféle részem lett volna a vasutas-sztrájk felidézésében. Hazugság, hogy én olyasmit hirdettem volna , ha én leszek Czegléd képviselője, Bethlen Isván kormánya három nap alatt megbukik. Ilyet akkor mondhattam volna, ha egyfelől én lennék olyan ostoba, hogy ilyesmit mondjak, másfelől, ha a czeglédi nép lenne olyan ostoba, hogy lehetne neki ilyeneket mondani. Hazugság, hogy az Érnének vagy a keresztény ellenzéknek bármiféle bombamerénylethez bármiféle köze is volna. Megengedem, hogy az Érnének is van salakja, de azt csak akkor távolíthatjuk el, amikor már megismertük salak voltát s bizony nem mindenütt ér bennünket az a jószerencse, hogy a salak maga jószántóból válik meg tőlünk. Elhiszem, mégis értem, hogy a lemondott alelnök úr odáig van a boldogságtól, mert hogy Bethlen István még nem bukott meg. A legjobbkor örül: akkor, mikor a külföldi kölcsön címén Magyarország második Mohácsa készül, teljes pénzügyi s ezzel politikai és erkölcsi rabságba vettetésünk, ha csak jókor meg nem mozdul a lelkiismeret a nemzetgyűlés többségében, amelyről még én sem merem feltételezni, az elvakultságnak, vagy lekötelezettségnek akkora mértékét, hogy még ezt a pénzügyi Trianont is ratifikálja „pártfegyelem" -ből az első, a területcsonkító Trianon után. Ha még mindig vannak, akik Bethlen István politikáját helyeslik , telkük rajta, bár én inkább azt hiszem, hogy a zsebük rajta. Ennyit kívántam megjegyezni, kedves bajtársaim, a lemondott alelnök úr levelére. Most pedig Hozzátok fordulok s nem azt nézem kire szavaztatok a tavalyi választáson, csak azt nézem, jószándéku, önzetlen, hűséges fiai vagytok-e ennek a boldogtalan országnak, születtetek bár selyempárnán vagy zsellérágyon. — Innen, az ország házából, ahol én eszemet, tüdőmet, testemet, lelkemet áldozom Hazánk jobbvoltáért, kérlek benneteket, tartsatok össze, tartsatok ki és meg ne rendüljetek hitetekben. Nekem elég fájdalom, hogy tulajdon testvéreink támadnak, marnak, pedig ha a mi harcainkban győzünk, az ő fiaik is áldani fogják haló porainkat. Hazámért még ezt a fájdalmat is vállalom, mert kötelességem , mert tudom, hogy valaha sokan fognak áldani engem azok közül, akik ma még átkoznak, mert nem ismernek. A Magyarok Istene legyen mindnyájunkkal és adjon jobb sorsot Hazánknak. Bajtársi üdvözlettel: Lendvai István iró, Cegléd követe, az Erne Krt. igazgatóságának tagja.