Czeglédi Keresztény Hírlap, 1924 (3. évfolyam, 1. szám)

1923-01-13 / 1. szám

III. évfolyam Czegléd, 1924 január 13 (vasárnapi 1-fő szám CZEGLÉDI KERESZTÉRT HÍRLAP POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP ■ MEGJELENIK SZOMBATON ESTE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simon és Garab könyvnyomda Czegléd, Eötvös­ tér Felelős szerkesztő: Somogyi Andor Előfizetési díjak: Egy évre 8000,negyedévre 2000 KEgyes számSOOK ÜSKK HKZ KZPI Nyilt levél czeglédi ébres bajtársaimhoz Budapest, 1924 január 12. Kedves Baj­társaim ! A Czeglédi Kisgazda című heti újság ezidei vizkereszti számában nyílt levél jelent meg, amelyben Dobos Sándor dr., a nevezett újság főszerkesztője beszá­mol arról, hogy milyen okok késztet­ték arra, hogy az Eme czeglédi cso­portjának alelnöki tisztségéről lemond­jon és a csoport kötelékéből kiváljék. Ami ebből a levélből látok, czeglédi bajtársaimra tartozik, elintézitek ti. Ami az Eme országos központjára tartozik, azt majd elintézi az Eme országos köz­pont, amelynek igazgatósága elé a rá­galmazó írásművet kötelességemhez híven már be is terjesztettem. Ami pedig Dobos Sándor leveléből cse­kélységemre, mint Czegléd város nem­zetgyűlési képviselőjére tartozik, azt szíves engedelmetekkel és figyelmez­tekkel elintézem alább következő so­raimban. Azt mondja a levélre úr, hogy a czeglédi képviselőválasztás „szerencsétlen" volt, s hogy a lemondás gondolata már a tavalyi választás eseményeinek „szemlélete és szen­vedése közepette“ fogamzott meg benne. Nos, hogy a czeglédi képviselőválasztás sze­rencsés vagy szerencsétlen dolog volt-e, azt rábízom egyfelől az én hűséges, derék vá­lasztóimra, akik nyilván nem azért válasz­tottak meg, hogy szégyent és szerencsétlen­séget zúdítsanak Kossuth Lajos városára. Rábízom másfelől a meg nem alkuvó magyar hazafiak tízezreire, akik országszerte való­sággal rajongva ünnepeltek megválasztásom alkalmából s akik, valamerre csak jártam ez országban, velem együtt Czegléd város kitartó, sem pénzen, sem boron meg nem vásárolható, sem szuronnyal meg nem félemlithető népét is csodálattal és sze­retettel ünnepelték. — Azt pedig, hogy Istenadta írói, költői és szónoki tehetségem összemérhető-e azokéval, akik megválaszta­­tásomban szégyent vagy szerencsétlenséget látnak, s hogy a magyar irodalom és politika történelme melyikünkről fog nagyobb tisztes­séggel megemlékezni, ha majd egyszer az egész mai nemzedék elment már néhány arasznyira a gyep alá, — teljes szerénység­gel és nyugodt lelkiismerettel az utókorra bízom, amely pártatlan ítéletet fog tenni iga­zak és gonoszak, lángelmék és senkik fölött. Addig is megnyugszom abba, amit a tiszta, becsületes és megtisztelő mandátum átadá­sakor Czegléd város református magyarsá­gának ékesszavú papja, Takács József úr őméltósága mondott a czeglédi városházán , hogy az olyan emberekre, mint én, szüksége van az országnak, mert történelmet mindig is csak ilyen emberek tudtak és tudnak csi­nálni. Lehet, hogy vannak Czegléden, akik szerencsétlenek a múlt évi képviselőválasztás miatt. Bukott pártok és bukott emberek min­dig szerencsétlenek, csak nem mind dicse­kednek el vele. Én azonban arra tettem föl életemet, szívemet és agyamat, hogy minél kevesebb dolgozó magyar férfi, anya és gyer­mek legyen szerencsétlen. A jóllakottak és az önös emberek szerencséje vagy szeren­csétlensége csöppet sem érdekel Meglep, hogy a levélíró úr már a képvi­selőválasztás idején le akart mondani, de nem tette meg. Inkább tűrte, hogy egy ébredő alelnök és egy ébredő választmányi tag neve fényeskedjék azok fölött a cikkek fölött, amelyek mint fölforgató csőcseléket gyalázták és rá­galmazták nemcsak ébredő bajtársaikat, ha­nem velük együtt vezéreiket, Héjjas Ivánt és Prónay Pált, akik az én nevemet írták nemes zászlójukra, s mely cikkek ugyanúgy gyaláz­ták Czegléd becsületes népét, mikor minden megrendezés, előkészítés, biztatás nélkül kitört belőle a városháza előtt a miniszterfuttató el­keseredés, harag és igazságérzet. Nem érezte ennek a lehetetlen és összeférhetetlen voltát, ha már az a magyar szív meg nem moz­dult benne, amely nyugodtan bízhatja rá magát Héjjas Ivánra, Prónay Pálra és arra a becsületes magyar népre, amelyet persze minden választásnál megsüvegelnek voksok irányában, de amelyet bukás után nem átal­­lanak csőcseléknek elnevezni és fitymálni bizonyos czeglédi urak ? S mit gondolnak bizonyos ébredők, akiket én inkább szeret­nék parádés ébredőknek, létszám-ébredők­nek nevezni, s akiknél akárhányszor különb, igazibb ébredők vannak azok közt a keresz­tény felebarátaink közt, akik még nem is léptek be az egyesületbe : el lehet válasz­tani az ébredő magyar társadalmi törekvése­ket a politikaiaktól ? Az Érne, mint ilyen, természetes, hogy nem politizálhat, de van-e értelme az egész ébredésnek, ha az csak népgyűléseken és közebédeken van meg, ellenben éppen akkor szűnik meg, mikor a legfontosabb állampolgári jognak, a szava­zási jognak gyakorlásával lehet erőteljesen szolgálni, hogy ne mondjam : valorizálni az ébredő magyar eszmét ? Lehetséges az, hogy ébredők a zsidómentes Magyarországot em­legessék, és éppen a képviselőválasztások idején dolgozzanak karöltve a zsidókkal és harcoljanak azért a rendszerért, amely min­dent odaad a zsidóknak s maholnap min­dent elvesz a nemzsidóktól ? Nem akarok kemény szóval élni, de van­nak abban a nyilt levélben hazugságok is. Hazugság, hogy nekem bármiféle részem lett volna a vasutas-sztrájk felidézésében. Hazug­ság, hogy én olyasmit hirdettem volna , ha én leszek Czegléd képviselője, Bethlen Isván kormánya három nap alatt megbukik. Ilyet akkor mondhattam volna, ha egyfelől én lennék olyan ostoba, hogy ilyesmit mondjak, másfelől, ha a czeglédi nép lenne olyan ostoba, hogy lehetne neki ilyeneket mondani. Hazugság, hogy az Érnének vagy a keresz­tény ellenzéknek bármiféle bombamerénylet­hez bármiféle köze is volna. Megengedem, hogy az Érnének is van salakja, de azt csak akkor távolíthatjuk el, amikor már megis­mertük salak voltát s bizony nem mindenütt ér bennünket az a jószerencse, hogy a salak maga jószántóból válik meg tőlünk. Elhiszem, mégis értem, hogy a lemondott alelnök úr odáig van a boldogságtól, mert hogy Bethlen István még nem bukott meg. A legjobbkor örül: akkor, mikor a külföldi kölcsön címén Magyarország második Mo­hácsa készül, teljes pénzügyi s ezzel politikai és erkölcsi rabságba vettetésünk, ha csak jókor meg nem mozdul a lelkiismeret a nemzetgyűlés többségében, amelyről még én sem merem feltételezni, az elvakultságnak, vagy lekötelezettségnek akkora mértékét, hogy még ezt a pénzügyi Trianont is ratifi­kálja „pártfegyelem" -ből az első, a terület­­csonkító Trianon után. Ha még mindig van­nak, akik Bethlen István politikáját helyeslik , telkük rajta, bár én inkább azt hiszem, hogy a zsebük rajta. Ennyit kívántam megjegyezni, kedves bajtársaim, a lemondott alelnök úr levelére. Most pedig Hozzátok fordulok s nem azt nézem kire szavaztatok a tavalyi választáson, csak azt nézem, jószándéku, önzetlen, hűséges fiai vagytok-e ennek a boldogtalan országnak, születtetek bár se­lyempárnán vagy zsellérágyon. — Innen, az ország házából, ahol én eszemet, tüdőmet, testemet, lelkemet áldozom Hazánk jobb­voltáért, kérlek benneteket, tartsatok össze, tartsatok ki és meg ne rendüljetek hitetekben. Nekem elég fájdalom, hogy tulajdon testvé­reink támadnak, marnak, pedig ha a mi harcainkban győzünk, az ő fiaik is áldani fogják haló porainkat. Hazámért még ezt a fájdalmat is vállalom, mert kötelességem , mert tudom, hogy valaha sokan fognak ál­dani engem azok közül, akik ma még átkoz­nak, mert nem ismernek. A Magyarok Istene legyen mindnyájunkkal és adjon jobb sorsot Hazánknak. Bajtársi üdvözlettel: Lendvai István iró, C­egléd követe, az Erne Krt­. igazgatóságának tagja.

Next