Ceglédi Kisgazda, 1920 (1. évfolyam, 1-51. szám)

1920-03-28 / 15. szám

Czegléd, 1920. 15-ik szám. Vasárnap, március 28 Megjelenik vasárnap ÁRACZEGLÉN KISGAZDÁ­­K A FÖLDMIVESEK, IPAROSOK ÉS MUNKÁSOK LAPJA 1K Főszerkesztő: Dr. DOBOS SÁNDOR Felelős szerkesztő: Dr. SZALASZNYÓ JÁNOS Főmunkatársak: Dr HITTER MIKLÓS, VÁRÓCZY MIHÁLY, FÁBIÁN IMRE, KUKLA BENŐ, LAKOS JÓZSEF, BIMBÓ PÁL vasárnap ÁRA IJEGYZETEK, * * * Belpolitikánk eseményeit szemlélve biz’ ke­serű érzés folytogat bennünket. A parlament két nagy pártjára támaszkodva, a két párt előzetes megegyezése mellett Simonyi-Sema­­dam kormányt alakít, és akkor az történik meg, hogy az egyeséget kötő egyik pártnak egy tagja a másik párt minisztereit hátba támadja. Vagy van egyeszség, vagy nincs. Ha van, a politikai erkölcs talán mégis azt diktálná, hogy azt meg is kellene tartani. Vagy azoknak az uraknak más fogalmuk van a politikai erkölcsről ? . . . De tovább menve, szinte személyeskedés az egész. Úgy tetszik, hogy a kisgazda miniszterek amoda át nem igen tetszenek. Node akkor meg mi­nek egyeztek meg a pártjukkal ? ! Végre is talán­ akkor,­amidőn itt minden, veszendőben, amidőn nem tudjuk, hogy mi szakad reánk holnap, amidőn a jelen romjaiból mégis csak a jövő kiépítését kellene megkezdeni, ilyen­kor nincs személyeskedésnek helye. Mert úgy gondoljuk, hogy a nemzet a tisztelt nem­zetgyűlési tagoknak nem erre adott megbí­zást. S nagyon megcsalatva fogja magát érezni a polgár, ha azt tapasztalja, hogy valóban hívatlanok képviselik. * Friedrich csoportja ellenzékbe megy, mondja a hírszolgálat Eszünkbe jut Friedrich, Haller s a többiek akciója a bolsevizmus letörése után. Kiadták a „Keresztény“ jelszót és a nemzet beleszédült. Soha hirtelenebből, ki­sebb politikai múlt után, kevesebb zálogot és biztosítékot kérve és tartva nem emelt még fel ez a nemzet­politikust, mint tette Friedrich Istvánnal. — Egyetlen jelszóért, — amelyet azonban idejében és helyesen, te­hát találóan dobtak bele a közéletbe. (No pedig voltak itt már előttük mások, akik álltak olyan keresztény alapon, mint ők.) Most megint nagyon ügyes fogást készülnek tenni Friedrichék. Azt mondják: Igazi radi­kális adóreform a jelszavuk. Valóban helyes, igaz, végre legyen igazságos a köztehervise­lés. Még lehet is, hogy újból nyeregbe ke­rülnek a jelszónak miatta . . . Csak ép az a sajátságos, hogy hogyan lehet ezzel más pártokkal szemben frontot törni ? Hát a töb­biek nem kívánják az arányos köztehervise­lést ? ! Mi úgy tudjuk, hogy ez a követelés, és ez a kisgazdák pártjával együtt született meg. Talán újból oda konkludál a szémítás, hogy e szédületes időkben a nemzet megint megszédül, és őket nyeregbe lendíti ? ! Pénzügyi politikánkról. A magyar kormánynak a kényszer­­kölcsönre vonatkozó e hó 18-ikán ki­bocsátott rendelete eddigi pénzügyi politikánkkal szemben irányváltozást látszik jelenteni. A háború kezdete óta a fokozott állami szükségleteket a kormányok két­féleképen szokták volt fedezni. Egy­részt hadikötvények útján a polgárok­hoz folyamodtak önkéntes kölcsönért, de mert ezek eredményei rendszerint kielégítőek nem voltak, működésbe hozták a bankópréseket és nyomatták a fedezetnélküli bankjegyeket. Főkép a kommün pénzpolitikájára vissza­tekintve, szinte úgy tetszik, hogy min­den előre való számítás nélkül történt a bankjegy préselés. Annyi töméntelen bankjegy, hogy ma se szeri, se száma, ezért került a forgalomba. Most a kormány mást tett. Nem fordult a polgárok önkéntes kölcsönéhez. Hiszen úgy a bel-, mint a külgazdasági élet pang, termelés nincs, a béketárgyalások sorsa és eredménye bizonytalan, belkonszoli­­dációnk nem úgy halad, ahogy kel­lene, ilyen körülmények közt a pol­gárok bizalma az állam teljesítőké­pessége iránt megingott, tehát egy új állami kölcsön bizonyára minden szá­mottevő eredmény nélkül maradt volna. Kísérletezni nincs értelme. A mai idők úgyse alkalmasak erre. Tehát a kormány elrendelte, hogy a kék bank­jegyeket felülbélyegzés végett be kell szolgáltatni, a beszolgáltató fél azon­ban a benyújtott összegnek csak a felét kapja vissza, a másik felét az állam magának tartja vissza, amelyről azonban egy állami elismervényt ad és annak összege után 4% kamatot fizet. Ezek utóbb, a lehetőség szerint, beváltatnak teljes értékben. A lebé­lyegzetten visszakapott bankjegyek tel­jes névértékben maradnak forgalomban Legkézenfekvőbb célja és kilátása a rendeletnek az kellene, hogy legyen, hogy az áruk, a közszükségleti cikkek árai leszálljanak. Nincs ennél fonto­sabb érdek ma sem a köz, sem az egyén szempontjából. Csak egy körül­ményre óhajtunk rámutatni. A bolse­vizmus veszélyeinek leghatásosabb csökkentése abban rejlik, ha a köz­megélhetést ebben az országban meg­­könnyítjük. A bolsevizmus katonái ugyanis honnan kerülnek ki? A mun­kanélküliek százezreiből, a nincstele­nekből. Amíg ezeknek a társadalmi tömegeknek megélhetését meg nem könnyítjük a ruha, a cipő, a kenyér, a szerszám, a nyersanyag olcsóbbá tétele által, addig bármit tegyünk akár társadalmi, akár állami utón, a bolse­vizmus mindig fenn fog állani. Ezen másképp sem drákói szigorú törvények­kel, sem társadalmi szövetkezésekkel nem segíthetünk. Különösen áll ez ma, amidőn úgy északról és délről, mint keletről és nyugatról csupa ellenséges forrongó országok vesznek körül. Hogy eléri-e a rendelet az árak csökkenését, az bizony nagyon két­séges. A kormány okoskodása elmé­letileg helyes alapon áll. Mert, ugye­bár, az áruk ára a kereslet és kínálat viszonyában a pénz mennyisége után fog igazodni. Ha sok az áru és kevés a pénz, az árak alacsonyak lesznek, ha sok a pénz és kevés az áru, akkor magasak. Most az állam a pénz felét elvette a maga részére. Tehát egy­idejűleg a pénz mennyisége az áruk mennyiségéhez képest csökkent, az áraknak is tehát elméletileg csöken­­nie kellene. Csakhogy ezzel szemben különböző befolyásoló körülmények léphetnek fel. Kérdés, hogy az állam a visszatartott bankjegyekkel mit fog csinálni? Visz­­szaadja-e teljes mennyiségben a for­galomnak vagy pedig bizonyos részét elvonja a gazdasági élettől? Az árak csökkentésére feltétlenül az szükségel­tetnék, hogy a bankjegyek mennyisé­gét csökkentsék.­­ Másrészt kérdés, hogyan fog viselkedni a közgazdasági élet, megmarad-e az áru a piacon? És az árutulajdonosok nem bizalmatla­nok lesznek-e? Mind olyan kérdések, amelyekre ma még felelni nem lehet. A rendelet szerint az állam a vissza­tartott összegekről 4% kamatozású el­ismervényt ad. A beszolgáltatókat ezért az a kétség kínozza, hogy mi lesz a visszatartott pénzének a sorsa ? Hadi­kötvényeink sorsa, gazdasági életünk pangása, az állam koldus­szegénysége, kifosztottsága, mind oly körülmények, hogy nem sok jót jósolnak ezen új „értékpapírokról“. Mégis ezúttal nincs ok az aggódásra sem a vagyonosabb, sem a szegényebb osztály részéről. A rendelet 9. §-a megnyugtató kije­lentéseket tartalmaz, mert azt mondja, hogy ezek az elismervények egyrészt a jövő egyszeri vagyonadóba, másrészt a birtokreform folytán osztás alá kerülő földek vételárába befizethetők lesznek. Pénzügyi politikánk ezen újabb nagy kihatásairól, amelyek már most előre vetik árnyékukat, legközelebb lesz szó.

Next