Ceglédi Kisgazda, 1933 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1933-01-01 / 1. szám

1. szám. CEGLÉDI KISGAZDA Ha a mai gazdasági nyomorúság az or­szágútra, a tengelyen való szállításra kény­szeríti az emberiséget, az ország vezetőségé­nek kötelessége ezen rendkívüli nehéz munka teljesítésében az igásfuvarosokat a legmesz­­szebbmenő védelemben részesíteni. Látjuk, hogy egyes motor- vagy bicikli­­versenyeken az államrendőrség a legszéle­­körű védelmet nyújtja a részükre. A váro­sokban a piac forgalmát megállítják csak azért, hogy a versenyzők akadály nélkül vé­gezhessék versenyüket. Pedig Istenem, milyen nagy különbség van a kettő között. A ver­seny az passzió, egyéni dicsőségre való tö­rekvés. Míg a messze vidékre való fuvaro­zás — különösen éjjel, vagy esőben, hóban — milyen nagy fáradtság és milyen nagy szenvedést jelent ! És amint látjuk, hogy a versenyek milyen nagy védelemben része­sülnek, addig a fuvarosok védelmezéséről egyáltalán senki nem gondoskodik, sőt többé­­kevésbbé üldözésnek, bántalmazásnak, ma­­cerálásnak vannak kitéve, még a hatóságok részéről is. Ilyen bántalmazások érik, ha az úton megállnak a lovat etetni. Fent az út­testen megállni nem engedi a csendőrség és rendőrség. Ezek azt kívánják, hogy az út­testről lemenve fogjanak ki. Viszont itt meg vagy a mezőrendőrség, vagy a föld tulajdo­nosa akadékoskodik, nem ritkán feljelentés­sel és megzálogolással fenyegetőzve, azon­nali távozásra kényszerítik a kocsisokat. Így nem tudjuk, hogy mitevők legyünk. Etetni a messze utakon feltétlenül szükséges. De hol ? — ez a kérdés Ceglédről Budapestre menve, leginkább Monoron szokás etetni. Itt van a monori csárda, ennek udvarára beállva ki lehet fogni és ott csekély díjazásért istállóba kötve lehet etetni is, azonban ez a simán elmondott do­log olyan sok nehézségbe ütközik, hogy itt az etetésről inkább lemondanak a kocsisok és tovább hajtva tilos helyen etetnek. Nem lehet a monori fogadó udvarán kifogni először azért, mert az olyan nagy teherrel, amilyen nagy terhet Pestre huzatnak, nem lehet a szűk udvarba sok kocsinak beállni, mert ott a kocsi el is sülyed, vagy egymástól a nagy teherrel megfordulni lehetetlen. Azonkívül a kocsi és ló kettéválasztása kettős őrizetet is igényel, sem a lovat bent az istállóban, sem a kocsit kint az udvaron egy pillanatra sem lehet őrizetlen hagyni. Ezek a nehézségek mind arra késztetik a kocsisokat, hogy kint a kocsinál elessenek, ez pedig csak az út­testen lehetséges, mert erről azokat a nagy terheket még ha a mezőrendőrség nem is okoskodna, le- és felhúzatni lehetetlen. Azért az volna a gondolatom, hogy az or­szágutak mentén, minden nagyobb városban (ez alatt nem a piacteret értem), de minden esetben védett helyen, az úttesttel egyszintben levő, az úttest kövezése mellett kitérő köve­zéseket kell építeni, itt ivóvíz és kellő éjjeli világításról is kell gondoskodni. Ha ezek a kifogó helyek meg lennének építve, akkor a rendőrségnek nem kellene az egész után félelmet gyakorolni a vándor­kocsisokra, hanem védelemben részesítené abban a nehéz munka teljesítésében akkor, amikor talán a fuvar végeztével a megkere­sett pár pengőt is talán éppen az adóhátra­lékára akarja fordítani. Nehéz munka az országúti fuvarozás és ezért több védelmet és kevesebb félemlítést kérünk a hatóságoktól a részükre. Hiszen ezek éppen olyan emberek, mint a sport­versenyzők. Valahogy ma nem egészen jól van az, hogy a messze utakra induló kocsisok nem a rossz emberekkel való találkozástól félnek, hanem az elköszönés mellett mindig ott van annak a félelemnek a kifejezése, hogy jaj Istenem, nem találkozok-e az úton rendőrrel ? A tekintély megtartása feltétlen szükséges, azon­ban az nem nyilvánulhat meg olyan mérték­ben, felnőtt emberekkel szemben, hogy a felnőtt ember is úgy féljen a hatalom embe­reivel való találkozástól, mint a kisgyerek a konkustól. Id. Szabó Károly: nincs egyetlen értékesítő vagy feldolgozó szövetkezetünk. Nincs városunkban egy szö­vetkezeti malom vagy tejcsarnok. A sok rosszul sikerült, vagy vezetett szövetkezet bukása miatt el sem tudjuk képzelni egy jól megszervezett és vezetett szövetkezet előnyeit. A termény- és állatkereskedelmet, valamint azok feldolgozását teljesen átenged­tük a magánkereskedelemnek és vállalko­zásnak, amelynek érdekei pedig homlok­­egyenest ellenkeznek a gazdaérdekekkel. Hogy a városi képviselőtestületben meny­nyire nincsenek kellően képviselve a gazdák, azt láthatjuk a virilisek névjegyzékéből, ötven virilis között mindössze négy gazda van. A többi az igazságtalan és a gazdákra sérelmes, elavult törvény alapján többnyire olyan dip­lomás ember, aki fele adófizetéssel élvezi azokat a jogokat, amiktől a több mint még­­egyszer annyi adót fizető, tősgyökeres ceglédi gazdák meg vannak fosztva. Ez a helyzet később még rosszabbodni fog, mert egyrészt a földek elaprózódása várható, ami úgy örökösödési törvényünk, mint birtokpolitikánk természetes következménye, mert ha egy virilis gazdának csak két fia örökli is, azok már nem lesznek virilisek. Másrészt a nu­merus clausus miatt most külföldre szorult egyetemi hallgatók ha hazajönnek és fele adóval virilisekké válnak, még kevésbé fogják a hazafias érzésű magyar gazdák érdekeit pártolni. Vagy egy idevágó numerus clausus, vagy Gömbös által emlegetett érdekképvise­leti rendszer, vagy az segíthetne ezen a visszás és közérdekellenes helyzeten, ha megváltoztatnák a virilistörvény ama sérelmes rendelkezését, mely a diplomás adófizetőket fele adófizetéssel egyvonalba helyezi a két­szer annyi adót fizető nemdiplomásokkal. Ez talán helyes intézkedés volt régente, amikor még a módosabb gazdák szellemi képessége nem volt alkalmas a közügyek intézésére, s így a tanultabb emberek képviseltetését s ezáltal a képviselőtestület szellemi színvona­lának emelését ilyen kedvezményekkel segí­tették elő. Ma azonban ez már túlhaladott álláspont. Ha a mai időkben van annyi ké­pessége a gazdáknak, hogy kétszer annyi adót előteremtsenek, mint a diplomások, jogosan követelhetik meg az általuk duplán befizetett adó elköltéséhez való beleszólás jogát is. Ez csak igazságos, jogos és méltányos kí­vánság, ha azt akarjuk, hogy a lakosság foglalkozási aránya hűen legyen városunk parlamentjében képviselve. Hogy pedig legalább a következetlenségben legyünk következetesek, csak természetes, hogy azt a teret, melyen a Kossuth-szobor áll, Árpád-térnek hívjuk, de van egy másik terünk, melyet viszont Kossuth-térnek nevez­tünk el. Egyelőre talán elég is lesz a csak úgy kapásból és beszélgetés közben felmerült ceglédi különlegességekből. Reméljük, hogy nemsokára már olyan különlegességeink is lesznek, melyekkel el is dicsekedhetünk. 3 oldal HÍREK — Rendkívüli közgyűlést tartott a v. képv.­­testület f. hó 2- én, amelynek egyetlen fontos tárgya volt a város gazdasági életét mélyen érintő tervezetbe vett kormányintézkedések, u. m. MÁV­-intézmények megszüntetése, leépí­tése, aztán a járásbíróság területi megcson­kítása, a kecskeméti törvényszéknek a szegedi táblához való csatolása. A tárgyhoz dr Dobos Sándor városi főügyész szólott elsőnek hozzá, mindkét irányú intézkedésnek a város életére kiható katasztrofális következményeit fejte­getve és végezetül azt indítványozta, hogy hagyjon a kormány minden intézményt úgy, ahogy eddig volt, mert ezek egy szerves fej­lődés eredményei, a járásbíróság sorsára nézve pedig indítványa az volt, hogy ha a kecske­méti törvényszéket mégis átcsatolnák a sze­gedi táblához, akkor a ceglédi járásbíróságot vegyék ki és osszák be a pestvidéki törvény­székhez, a területi illetőségre nézve pedig, ha minden tiltakozás ellenére Abonyt, Zagy­­varékast, Tószeget, Újszászt lecsatolnák, ak­kor viszont Alberti-Irsát annak határával, Pilist és Dánszentmiklós községeket csatolják át hozzánk, ami némi kárpótlást jelentene és amely községek piacilag úgyis ide gravitálnak. Indítványozta, hogy a közgyűlésnek indokolt határozatát népes küldöttség adja át az ille­tékes minisztereknek. A tárgyhoz többen, u. m. dr Hitter Miklós, dr Hunyadi Ferenc, dr Piskóty István szóltak hozzá és elnöklő pol­gármester felvilágosítása után az indítványt egyhangúlag elfogadta. A közgyű­és hangu­latán meglátszott az a mély megdöbbenés és elkeseredés, amit e tervezett intézkedések ki­váltottak. — Meghívó. A Református Nőegylet január hó 5-én, csütörtökön d. u. 5 órakor tartja szokásos összejövetelét a Gyülekezeti Ház nagytermében. Ez alkalommal a Nőegylet kér­déseiről Szőnyi Sándor reálgima­ igazgató tart előadást. Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt. — Érdekképviseleti rendszert akarok ! Ennél többet ugyan ezzel a kijelentéssel kap­csolatban még nem mondott Gömbös Gyula a nagy nyilvánosság előtt, de már ennek az egyetlenegy mondatba zárt politikai tervnek a kapcsán is megindultak a találgatások és kombinációk. Az érdekképviseleti rendszer csak azt jelentheti, hogy majdan a törvény­­hozásban számaránya szerint helyet fog kapni és szóhoz fog jutni valamennyi társadalmi osztály. Mandátumot tehát a jövőben nem az „aki bírja, az marja !“ elvei szerint lehet nyerni, hanem az egyes társadalmi osztályok­nak a lélekszám, birtokállapot, állam- és nemzetfenntartói hivatottság adja meg azt a súlyt és tekintélyt, amelynél fogva jogot nyer­hetnek az ország ügyeibe való beleszólásba. Az érdekképviseleti rendszer — ha azt igazi puritán becsületességgel csinálják meg — a magyar őstermelő osztálynak mindenesetre kedvezhet s alkalmat nyújthat majd arra, hogy az agrárérdekek is sorompóba álljanak és felvegyék a küzdelmet azokkal az érde­keltségekkel, amelyek a rosszul értelmezett ipar- és pénzpolitika hátterében megbújva az utóbbi évtizedek alatt valósággal államot építettek ki maguknak az államban, aminek következtében a magyar gazdasági élet s ennek dolgos milliói munkájuk dacára tönkre­­jutottak. — Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen feleségem temetésén megjelené­sükkel fájdalmamat enyhitették, ezúton mon­dok hálás köszönetet. Farkas Sándor.

Next