Czeglédi Közlöny, 1926 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-03 / 1. szám
XVII. évfolyam CZEGLÉDI KÖZLÖNY 1-fő szám — Hideg telek és forró nyarak korszakát éljük. A meteorológiai intézet véleményt adott le a hidegről. E szerint az időjárásban 35 éves klimatikus periódusok vannak. Az elmúlt 35 év az enyhe telek és a hűvös nyarak periódusa volt. Most fordulóponthoz értünk. Ezután következik a forró nyarak és a hideg telek ideje. Hébe-korba ugyan enyhülés áll be a hidegben, de általaim mégis zord hidegség fogja jellemezni a telet és rettentő hőség a nyarat 35 évig. Az első fagyhullám már keresztül ment rajtunk. — Őrült mozdonyvezető halálos sétája a robogó vonat tetején. A resicai gyorsvonatot szombaton Winter József mozdonyvezető vezette. A mozdonyvezető szokatlanul idegesen viselkedett és egyszer csak a sűtő legnagyobb megdöbbenésére a mozdonyról átmászott a szenes kocsira, onnan pedig a postakocsi tetejére kapaszkodott és sétálni kezdett a robogó vonat tetején. A sütő kétségbeesetten kiáltozott utána, a mozdonyvezető azonban továbbra is a kocsi tetején sétált. A fütő ekkor megpróbálta a mozdonyt megállítani, de még mielőtt ez a kísérlete sikerült volna, a pályatest felett keresztbe haladó telefondrót lesodorta a vonat tetejéről Wintert, úgy hogy az összetört tagokkal holtan zuhant a pályatest mellé. A vizsgálat megállapítása szerint pillanatnyi elmezavar vitte halálos sétájára a mozdonyvezetőt. Hamis millióst fedeztek fel Kecskeméten. A kecskeméti Népbank pénztárában a milliós bankjegyek között egy hamisított példányt találtak. A kecskeméti hamis milliós egészen primitív hamisítvány. — Új rendelkezés a váltó lejáratánál. Felhívjuk olvasóközönségünk figyelmét miheztartás végett arra, hogy az 1925 december 31-ike után lejáró váltókat fizetés hiánya miatt a lejáratot követő második köznapon kell legkésőbben megóvatolni. Vagyis az óvatolási határidő 1925 december 31-ike után már nem 15 nap, mint eddig volt. Mindazok tehát, akiknek valamely pénzintézetnél a fenti időn túl jár le váltójuk, kötelesek azt a lejárat napján, vagy másnap feltétlen rendezni, mert ellenkező esetben a pénzintézetek a váltót megóvatoltatják. Megjelent a Pesti Tőzsde karácsonyi száma szenzációs tartalommal, óriási terjedelemben. A belföldi élet előkelőségein kívül a külföldi pénzügyi élet vezetői is nyilatkoznak a lapban. Feltűnést keltő riportokat, külföldi tárcákat és egyéb rengeteg hasznosolvasói”palót közöl a lap, amelynek karácsonyi száma változatlanul 5000 korona. A Pesti Tőzsde új előfizetői megrendelésüket VIII kér. Rökk Szilárd utca 9 alá küldetik. Előfizetési dij negyedévre mindössze 65.000 korona. — Ingatlanforgalom: Sági József és neje vettek házat (Szajkó u. 8) Korpácsi Andrásnétól 18 millióért, Jónás János és neje vettek ingatlant Oldal Vilmos és nejétől 220 millióért, Szabó Józsefné vett házhelyet Tóth Lászlótól 10 millióért, Darányi András és neje vettek szántót Bán Sándor és nejétől 30 millióért, Simon András vett házat Darányi Andrásnétól 45 millióért. Meteorológiai obszervatórium Szegeden. A Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamarától nyert értesülésünk szerint Szegeden a Tudományegyetem Földjzi Intézete egy elsőrendű meteorológiai obszervatóriummal fog kibővíttetni, mely 1926 januárén részben már meg is kezdi a működését. Ennek a régi tervnek a megvalósítását az tette lehetővé, hogy Szeged szabad királyi város törvényhatósága a mintegy 150 millió koronát kitevő felszerelési költségekhez egymaga 50 millió koronával járult hozzá, minek folytán a szükséges műszerek egy része már meg is rendeltetett A Földrajzi Intézet igazgatósága ez új intézmény létezésével a magyar alföld déli részének meteorológiai szolgálatát óhajtaná megszervezni, külön helyi időprognózissal és elsősorban a mezőgazdasági meteorológia művelésével. Tekintettel a meteorológiai szolgálat és a mezőgazdálkodás közötti szoros kapcsolatra, s figyelembe véve azt, hogy az állam jelenlegi megkötött helyzetében az obszervatórium céljaira anyagi áldozatot nem hozhat, a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara ezúton hívja fel a gazdaközönség és a gazdatársadalmi testületek figyelmét erre az új agrometeorológiai intézményre abban a reményben, hogy a gazdák erre a célra megfelelő anyagi áldozatoktól se fognak visszariadni. Az e célra szánt pénzbeli adományok dr. Kogutovitz Károly egyetemi tanár úr címére, Szegedre küldendők. — December 15-től február 28 ig állítja ki a Máv az új arcképes igazolványokat. Az államvasutak igazgatósága közi, hogy a közszolgálati alkalmazottak részére az 1926. évre új arcképes igazolványokat ad ki, amelyeknek kiállítása az illetékes üzletvezetőségeknél december 15 től február 28-ig tart. IRKÁK, FÜZETEK, ÍRÓ- ÉS RAJZSZEREK, TÁSKÁK, PALATÁBLÁK és mindenféle iskolai cikkek a legjutányosabban beszerezhetők aHANGYA“ papírkereskedésében. I O O vt ̋/‹ S ̋ U '›u '"3 O |= 5 o k ‘O “4‡ Van szerencsém értesíteni az igen tisztelt gyászoló közönséget, hogy egy budapesti nagykereskedővel olyan összeköttetést létesítettem, hogy abban az előnyös helyzetben vagyok, hogy az igen tisztelt gyászoló közönséget a lehető legjutányosabb áron tudom kiszolgálni. Biztosítom a t. közönséget a legpontosabb és legelőzékenyebb kiszolgálásról, amelyre elég bizonyíték 36 éves üzleti fennállásom. Temetéseket részletfizetésre is vállalok. Becses támogatásaikat továbbra is kérem. Tisztelettel Király István. ■ s=5 CO ccá Ö Ö ccd -ö c›a cd c—c CO SZABADALMAT megszerez, értékesít minden államban, „Feltalálók Útmutatóját“ díjtalanul küldi ÁRON és MOLNÁR szabadalmi iroda BUDAPEST, VIII., József-körút 9. Ügyeljen bevásárlásainál védjegyünkre! Akár Szeged, akár Páris FRANCK mindenütt populáris. D. 177 O. 261. — Ve. 11. Laptulajdonos: Nagy Elek és Fia, NYILTTÉR. E rovatban közöltekért nem vállal felelőséget a szerk. Bárkinél olcsóbban vállalunk könyvelést, ellenőrzést, levelezést, kereskedelmi-, pengő felértékelési- és adómérleg készítést, feloszlott cégek és társak egymás közti elszámolásainak összeállítását, peres ügyekben, fizetésképtelenség és csőd esetén hasznos szakvéleményeket. Becsületes szakmunkánkra garancia társaságunk elsőrendű szakemberekből álló tagjai és törvényszékileg bejegyzett komoly cégünk Március 1-én kereskedelmi szaktanfolyamot rendezünk: könyvvitel, levelezés, keresk. jogi ismeretek, számtan, gépírás, gyorsírás és szépírás gyakorlati tanítására, melyre hallgatókat már most felveszünk. Március 1 én „őrálló Nemzetgazdasági Szaklap és Hirdető“ címen egy mindenkire nézve nélkülözhetetlen hetilapot indítunk, s hogy nagyon olcsóvá tegyük, kérjük már most az előfizetők és hirdetők osztatlan bizalmát és megbízásait. Tisztelettel RÁCZ MIKLÓS „Önálló“ Nemzetgazdasági Szakvállalat BETÉTI TÁRSASÁG. Asztalosok, bútorkereskedők, üvegesek, autó- és kocsigyártók figyelmébe ! Tükör, tükörüveg, autószélvédő üveg, kocsitáblák, rézbefoglalt csiszolt üvegek és mindennemű táblaüvegek sima és csiszolt kivitelben. Pontosan, gyorsan, legolcsóbban, jól csomagolva szállít KILTZ JAKAB és TÁRSA üvegcsiszolda és tükörgyár Budapest, Vill. ker., Práter utca 84 sz. Telefon: József 54—76.