Czeglédi Közlöny, 1930 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1930-01-05 / 1. szám
XXI. évfolyam, 1. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 6 pengő, negyedévre 1 , 50 f. Egyes szám ára 12 fillér. Ára 12 fillér. “ISs POLITIKAI HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ: KOLOFONT JÓZSEF ’ u TCZi Yaj, Cegléd, 1930 január 5. Szerkesztőség- és kiadóhivatal: TÚRI ÉS BENEDEK KÖNYVNYOMDÁJA, ahová minden kézirat küldendő. Előfizetéseket, hirdetéseket és hirdetési díjakat a kiadóhivatal vesz fel Trianon csődje. Az új évben a Trianon óta elszenvedett tíz sanyarú esztendő után nem lehet más az első szavunk, mint Trianon, mely lenyűgöz, földrenyom s szorítja torkunkat. Nem szabad felednünk egy pillanatra sem, hogy ez ül a nyakunkon, hogy a gyásznak és siralomnak ez az egyedüli forrása s mindaddig, míg Trianon áll, mi gúzsban fekszünk s rongy, féregnépek rúgják a testünket. A megváltás azonban közeleg, tíz évi szenvedés talán odajuttat bennünket, hogy Trianon megrothad s ledől. Ezt azonban, hogy közeleg, csak úgy kell érteni, hogy már nem látszik lehetetlennek. Legjobb barátunk, Rothermere lord is megállapítja, de hozzáfűzi, hogy kemény munkára van szükség, kitartó munkára, nem arra a tétlenségre, amely eddig tespesztett bennünket. Azok, akik elkövették a történelem legnagyobb igazságtalanságát s elkövették a történelem legnagyobb erkölcstelenségét, amikor az árulás és hitszegés a dicső tettek elismerésére nagy jutalmat kapott, s tíz év tanulságai után megismerhetik már, hogy borzalmas munkát végeztek. A torz Ausztriára, erre a halottrablóra, ráeresztették a vörös tigrist, Jugoszláviában hatalmi őrület rendszeresült, Oláhországban a legvegyesebb népkeveredésben az erkölcsöt nem ismerő félvad oláhok rabolják, pusztítják a polgárokat, a cseheknél a legvadabb politikai gyilkosság az ur s a kisebbség, t. i. a cseh kisebbség középkori erőszakossággal tartja a hatalmat. Az egyezményekben biztosított nemzetiségi védelem halott betű s a bitorlók öldökölve gázolnak a nemzetiségek jogaiban. Ezt tette Trianon. Be kell látniok a hatalmaknak, hogy barátságukat, élet adó szavukat méltatlanokra pazarolták, akik nemcsak nem érdemesek arra, de képtelenek államot fenntartani, ahol mind erkölcsi, mind politikai képességük hiányzik. Ezt hozza, ennek felismerésével kezdődik az újév s Trianon átka enyhülni kezd. Enyhülni kezd már azzal, hogy kezdünk remélni s van aki biztat bennünket s tudjuk, hogy vannak barátaink olyanok is, akik szavukat ritkán hallatják, de akiknek szava sokat nyom a mérlegen. S amint távolodunk Trianontól, annak borzalma annál inkább kiszineződik s amint telik az idő, a bűnben részesek annál kevesebben lesznek — meghalnak vagy félreállnak — s addig-addig, hogy Trianonnak nem lesz más védelmezője, mint azok a korcsnépek, amelyek igazságtalan könnyelműség folytán ott dús zsákmányra tettek szert. De mind többen és többen lesznek Trianon szégyenlői, akik feltárják a trianoni igazságot s rámutatnak arra, hogy minden embernek, aki él e földön, szégyenkeznie kell, hogy Trianon megeshetett. És ez a szégyen ássa meg Trianon sirját. A fi az Élet forgatagában. Irta: Barna Dalma. (i) A kolozsvári színház irodájában látták meg egymást. A leány az igazgatóval tárgyalt, mikor halkan megnyílt az ajtó, mely a titkár szobájába vezetett. Egy érdekes férfifej jelent meg az ajtó keretében, végig mustrálta a karcsú, kígyózóan mozgó női alakot, felfutott a bársonyos, formás nyakon s egy szemrebbenésig megállt a bizar szép arcon, aztán visszahúzódott zajtalanul, gúnyos mosollyal arcán. A leány utánra nézett, pajkos metszésű ajka megrándult, de egy alig észrevehető mozdulattal elintézte magában az egész dolgot. A direktor — ez a morózus medve — kedvtelten nézett fel. — Ismeri? — Nem. — Titkárom: Szentpály Tibor a társulat baritonistája, hősszerelmese és mondjam-e? — a közönség kedvence; erős kezű, akarni tudó, talpig férfi. — Hm. — Nos mit szól hozzá ? — Semmit. — Partnere lesz. — Annál rosszabb. — Mi-i-i-i? — Annál rosszabb mondom: gyűlölöm a kedvenc férfiakat a szürke életben épúgy, mint a mi világunk deszkáin. Fölényeskedő, vagy olvadozóban! Csak egy zárkózott lélekből szeretem kiváltani az érzések sokszínű skáláját, melyeket lelki harcok árán lehet birtokba venni, hogy azután finom, lágy melódiákat csaljak ki belőle, vagy a fájdalom igaz hangjait. — De... — Thália papnője lettem, művészetet hirdetek ; lelkem atomjait, szívem vérét viszem arra az oltárra, hol — bár istennőként trónolva — mindig éreznem kell gyarló emberi voltomat. — S ha a nagyközönség nem érti ezt meg, vagy ... mást vár, — mást akar? — Az olyan közönségnek, melynek nem a művészet kell csak magáért a művészetért, hanem megelégszik pikáns arcú fruskával, kit kegyeibe fogad és a maga módja szerint dédelget, — az olyan közönségnek sem papnője, sem szolgálóleánya nem leszek. — Ernyője után nyúlt. — Mit akar? — Elmenni. — És a szerződés? — Nem kell. Az igazgató elgondolkozott, felkelt kényelmes karosszékéből és a leányhoz lépett. — Maga gyerek, hát mondtam én, hogy a mi közönségünk nem a tiszta, szép és nagy művészetet szereti, akarja és várja. — No, legyen esze. 1. Bemutató! — Nagy, lázas, izgalmas zűrzavaros, mégis, bizonyos rendszert betartó nehéz percek. Mintha a lüktető ideg, a forró vér mindent ki akarna dobni az agy kohójából ; ehhez kapcsolódik a tudás és művészet ereje, mely ma este vagy diadalt ül, vagy csúfosan porba bukik. . A homályos háttér össze-visszaságában, a kulisszák tömkelegében egy fehér ruha fodrai libbennek, cikáznak tova. Az új csillag — Bogár Sári — siet öltözőjébe. Mozdulata önuralmat árul el, arcáról boldog öntudat sugárzik. A rivaldánál egy férfi áll, a rendező. Díszletezők munkáit figyeli, néha-néha egy-egy határozott, ellentmondást nem tűrő szava hasítja végig a festett erdők mélyét és morajlón vész el a papírhegyek szakadékaiban. Észrevéve a tovasiető lányalakot, sajátos mozdulattal vetette hátra fejét, mint aki tudja, hogy ami e büszke leánnyal,, kapcsolatosan bekövetkezik majd, az az ő — a férfi — diadalával végződik. Felsír a jelző csengő, végigberreg az öltözők folyosóin, az imbolygó vagy csoportokba verődött színészhad felfigyel, szétrebben, ki-ki a maga helyén van. Kezdődik az előadás. Zsúfolt nézőtér, ünnepi hangulat, feszült várakozás és szétnyílik a mindent takaró bársonyfüggöny. Csalitos tisztáson vadászruhás vándor pihen, gőgös képű, gúnyos közgyűlés. A városi képviselőtestület december 30-án tartotta az elmúlt évben utolsó s a tagok ebben az összetételében első közgyűlését Az aránylag rövid tárgysorozatot alig egy óra alatt letárgyalta. Első tárgy volt a belmajori gazdaság részére külön kezelési alap rendszeresítése. A gazdaságot ugyan a gazdasági iskola vezeti, azonban a kezelési tőke felhasználásáról az új alapban kell rendszeres könyvelést vezetni. A Merkur egy kecskeméti pálinkatermelő részvénytársaság még 1925. évben bérfőzési szerződést kötött a Központi Szeszfőzdével, a vállalkozásba azonban belebukott, (nem a cég, hanem ez a vállalkozása bukott meg) és mert a főzdét okolta a veszteségért, kártérítési pert indított a város ellen, 14000 pengőt követelvén. Ez a cég volt az, amely mikor a kifőzni való szilvát szállította, elnézte, hogy a vasúttól a főzdéig folyt a kocsiból a szilvalé. Nem is nyerte meg a pert, azonban mégis fizetni kellett a perben, mivel a Mer- Akur több rendbeli anyagot hagyott itt s azt a szeszfőzde elhasználta. Erre szavazott meg a közgyűlés 3100 pengőt. Pótköltségvetést is szavazott meg a közgyűlés 11800 pengő fedezettel és hitellel.. Erre azért volt szükség, mert az évvégi zárlatinál kiderült, hogy a költségvetés egyes tételeinél több kiadás merült fel, mint amennyi elő volt irányozva, minthogy azonban más GEOF MONTE CHRISTO IT?».* az Urániában.