Czeglédi Közlöny, 1930 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1930-01-05 / 1. szám

XXI. évfolyam, 1. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 6 pengő,­­ negyedévre 1 , 50 f. Egyes szám ára 12 fillér. Ára 12 fillér. “ISs POLITIKAI HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ: KOLOFONT JÓZSEF ’ u­ TCZi Yaj, Cegléd, 1930 január 5.­­ Szerkesztőség- és kiadóhivatal: TÚRI ÉS BENEDEK KÖNYVNYOMDÁJA, ahová minden kézirat küldendő. Előfizetéseket, hir­detéseket és hirdetési díjakat a kiadóhivatal vesz fel Trianon csődje. Az új évben a Trianon óta elszenvedett tíz sanyarú esztendő után nem lehet más az első szavunk, mint Trianon, mely lenyűgöz, földrenyom s szorítja torkunkat. Nem szabad felednünk egy pillanatra sem, hogy ez ül a nyakunkon, hogy a gyásznak és siralomnak ez az egyedüli forrása s mind­­addig, míg Trianon áll, mi gúzsban fekszünk s rongy, féregnépek rúgják a testünket. A megváltás azonban közeleg, tíz évi szen­vedés talán odajuttat bennünket, hogy Trianon megrothad s ledől. Ezt azonban, hogy közeleg, csak úgy kell érteni, hogy már nem látszik lehetetlennek. Legjobb barátunk, Rothermere lord is meg­állapítja, de hozzáfűzi, hogy kemény munkára van szükség, kitartó munkára, nem arra a tét­lenségre, amely eddig tespesztett bennünket. Azok, akik elkövették a történelem leg­nagyobb igazságtalanságát s elkövették a történelem legnagyobb erkölcstelenségét, ami­kor az árulás és hitszegés a dicső tettek el­ismerésére nagy jutalmat kapott, s tíz év tanulságai után megismerhetik már, hogy borzalmas munkát végeztek. A torz Ausz­triára, erre a halottrablóra, ráeresztették a vörös tigrist, Jugoszláviában hatalmi őrület rendszeresült, Oláhországban a legvegyesebb népkeveredésben az erkölcsöt nem ismerő félvad oláhok rabolják, pusztítják a polgáro­kat, a cseheknél a legvadabb politikai gyil­kosság az ur s a kisebbség, t. i. a cseh kisebbség középkori erőszakossággal tartja a hatalmat. Az egyezményekben biztosított nemzetiségi védelem halott betű s a bitorlók öldökölve gázolnak a nemzetiségek jogaiban. Ezt tette Trianon. Be kell látniok a hatalmaknak, hogy ba­rátságukat, él­et adó szavukat méltatlanokra pazarolták, akik nemcsak nem érdemesek arra, de képtelenek államot fenntartani, ahol mind erkölcsi, mind politikai képességük hiányzik. Ezt hozza, ennek felismerésével kezdődik az újév s Trianon átka enyhülni kezd. Eny­hülni kezd már azzal, hogy kezdünk remélni s van aki biztat bennünket s tudjuk, hogy vannak barátaink olyanok is, akik szavukat ritkán hallatják, de akiknek szava sokat nyom a mérlegen. S amint távolodunk Trianontól, annak bor­zalma annál inkább kiszineződik s amint telik az idő, a bűnben részesek annál kevesebben lesznek — meghalnak vagy félreállnak — s addig-addig, hogy Trianonnak nem lesz más védelmezője, mint azok a korcsnépek, ame­lyek igazságtalan könnyelműség folytán ott dús zsákmányra tettek szert. De mind többen és többen lesznek Trianon szégyenlői, akik feltárják a trianoni igazsá­got s rámutatnak arra, hogy minden ember­nek, aki él e földön, szégyenkeznie kell, hogy Trianon megeshetett. És ez a szégyen ássa meg Trianon sirját. A fi az Élet forgatagában. Irta: Barna Dalma. (i) A kolozsvári színház irodájában látták meg egymást. A leány az igazgatóval tárgyalt, mikor halkan megnyílt az ajtó, mely a titkár szobájába vezetett. Egy érdekes férfifej jelent meg az ajtó keretében, végig mustrálta a karcsú, kígyózóan mozgó női alakot, felfutott a bársonyos, formás nyakon s egy szem­rebbenésig megállt a bizar szép arcon, aztán visszahúzódott zajtalanul, gúnyos mosollyal arcán. A leány utánra nézett, pajkos met­szésű ajka megrándult, de egy alig észre­vehető mozdulattal elintézte magában az egész dolgot. A direktor — ez a morózus medve — kedvtelten nézett fel. — Ismeri? —­ Nem. — Titkárom: Szentpály Tibor a társulat ba­ritonistája, hősszerelmese és mondjam-e? — a közönség kedvence; erős kezű, akarni tudó, talpig férfi. — Hm. — Nos mit szól hozzá ? — Semmit. — Partnere lesz. — Annál rosszabb. — Mi-i-i-i? — Annál rosszabb mondom: gyűlölöm a kedvenc férfiakat a szürke életben épúgy, mint a mi világunk deszkáin. Fölényeskedő, vagy olvadozóban! Csak egy zárkózott lé­­lekből szeretem kiváltani az érzések sokszínű skáláját, melyeket lelki harcok árán lehet birtokba venni, hogy azután finom, lágy me­lódiákat csaljak ki belőle, vagy a fájdalom igaz hangjait. — De... — Thália papnője lettem, művészetet hir­detek ; lelkem atomjait, szívem vérét viszem arra az oltárra, hol — bár istennőként tró­nolva — mindig éreznem kell gyarló emberi voltomat. — S ha a nagyközönség nem érti ezt meg, vagy ... mást vár, — mást akar? — Az olyan közönségnek, melynek nem a művészet kell csak magáért a művészetért, hanem megelégszik pikáns arcú fruskával, kit kegyeibe fogad és a maga módja szerint dédelget, — az olyan közönségnek sem pap­nője, sem szolgálóleánya nem leszek. — Ernyője után nyúlt. — Mit akar? — Elmenni. — És a szerződés? — Nem kell. Az igazgató elgondolkozott, felkelt kényel­mes karosszékéből és a leányhoz lépett. — Maga gyerek, hát mondtam én, hogy a mi közönségünk nem a tiszta, szép és nagy művészetet szereti, akarja és várja. — No, legyen esze. 1. Bemutató! — Nagy, lázas, izgalmas zűr­zavaros, mégis, bizonyos rendszert betartó nehéz percek. Mintha a lüktető ideg, a forró vér mindent ki akarna dobni az agy kohójá­ból ; ehhez kapcsolódik a tudás és művészet ereje, mely ma este vagy diadalt ül, vagy csúfosan porba bukik. . A homályos háttér össze-visszaságában, a kulisszák tömkelegében egy fehér ruha fod­rai libbennek, cikáznak tova. Az új csillag — Bogár Sári — siet öltözőjébe. Mozdulata önuralmat árul el, arcáról boldog öntudat sugárzik. A rivaldánál egy férfi áll, a rendező. Dísz­­letezők munkáit figyeli, néha-néha egy-egy határozott, ellentmondást nem tűrő szava hasítja végig a festett erdők mélyét és mo­rajlón vész el a papírhegyek szakadékaiban. Észrevéve a tovasiető lányalakot, sajátos mozdulattal vetette hátra fejét, mint aki tudja, hogy ami e büszke leánnyal,, kapcsolatosan bekövetkezik majd, az az ő — a férfi — diadalával végződik. Felsír a jelző csengő, végigberreg az öltö­zők folyosóin, az imbolygó vagy csoportokba verődött színészhad felfigyel, szétrebben, ki-ki a maga helyén van. Kezdődik az előadás. Zsúfolt nézőtér, ünnepi hangulat, feszült várakozás és­­ szétnyílik a mindent takaró bársonyfüggöny. Csalitos tisztáson vadász­ruhás vándor pihen, gőgös képű, gúnyos közgyűlés. A városi képviselőtestület december 30-án tartotta az elmúlt évben utolsó s a tagok ebben az összetételében első közgyűlését Az aránylag rövid tárgysorozatot alig egy óra alatt letárgyalta. Első tárgy volt a belmajori gazdaság ré­szére külön kezelési alap rendszeresítése. A gazdaságot ugyan a gazdasági iskola vezeti, azonban a kezelési tőke felhasználásáról az új alapban kell rendszeres könyvelést vezetni. A Merkur egy kecskeméti pálinkatermelő részvénytársaság még 1925. évben bérfőzési szerződést kötött a Központi Szeszfőzdével, a vállalkozásba azonban belebukott, (nem a cég, hanem ez a vállalkozása bukott meg) és mert a főzdét okolta a veszteségért, kár­térítési pert indított a város ellen, 14000 pen­gőt követelvén. Ez a cég volt az, amely mi­kor a kifőzni való szilvát szállította, elnézte, hogy a vasúttól a főzdéig folyt a kocsiból a szilvalé. Nem is nyerte meg a pert, azonban mégis fizetni kellett a perben, mivel a Mer- A­kur több rendbeli anyagot hagyott itt s azt a szeszfőzde elhasználta. Erre szavazott meg a közgyűlés 3100 pengőt. Pótköltségvetést is szavazott meg a köz­gyűlés 11800 pengő fedezettel és hitellel.. Er­re azért volt szükség, mert az évvégi zárlati­nál kiderült, hogy a költségvetés egyes té­teleinél több kiadás merült fel, mint amennyi elő volt irányozva, minthogy azonban más­ GEOF MONTE CHRISTO IT?».* az Urániában.

Next