Czeglédi Közlöny, 1937 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-03 / 1. szám

2. oldal CsE­GLÉDI KÖZLÖNY Szárnyas paripákat Cegléd Ifjúságának! Szárnyas paripákat az Alföld fiainak? Igen azokat! Hogy be lehessen velük kalan­dozni a magyar levegő-óceánt. Gépmadarakat, hogy a hajdani lovasnép utóda átnyergelhes­sen reájuk és megfelelhessen annak a hiva­tásnak, melynek 1000 éven át küzdve meg­felelt. Vitorlázórepülést Cegléd olyan fiainak, akik a magyar hazát és az igazi sportot szeretik. Nagy szónak látszik talán a ceglédiek előtt, pedig egyáltalán nem az. Azért remélem és tudom, hogy lesznek akik meg fognak érteni. És ha lesznek, akiket gondolkozásba tudok ejteni, akkor elértem ideiglenes célomat. Már régen, még mikor kis gyerekfejjel álmodozva néztem nyári napokon a gólyákat, amint órák hosszat mozdulatlan szárnnyal keringtek a város fölött, már akkor felvető­dött bennem a gondolat, hogy talán mi is épp úgy kihasználhatnánk ezt a hatalmas levegőtengert, mint azok a gólyák. És most, miután megismertem a repülés törvényeit és a vitorlázás feltételeit, nem látszik előttem lehetetlennek a vitorlázórepülés meghonosí­­tása az Alföldön, hanem inkább a legkívána­­tosabbnak. Ezt kezdik látni gyakorlott vitor­lázó pilótáink is. Tanúja vagyok azoknak a beszélgetéseknek, melyek ezzel a problémával kapcsolatban a hármashatárhegyi és a mű­egyetemi vitorlázó-tanyán egyre gyakoriabbak. Hogy mennyire alkalmas az Alföld a vitor­lázórepülésre, arról tanúskodik az a három távrepülés, melyet eddig Magyarországon végeztek. (Gödöllő—Szolnok; Gyöngyös— Tiszadorogma : 66 km ; Hármashatárhegy— Szerbia 274 km. Ez utóbbi világviszonylatban is második távrepülés.) És azután mi vinné a levegő turistáját 1000—4000 m. magassá­gokba, ha nem a felfelé törő meleg levegő: a thermik ? És ilyen thermik a hegyes vidé­ken, melyről eddig azt hitték, hogy legalkal­masabb a vitorlázásra, ritkán képződik. Az Alföld szikes, homokos talaja fölött ellenben kora tavasztól késő őszig vakító fehérségű, tornyos humulusz-felhők sorakoznak keresz­­tül-kasul és mutatják az országutakat, amiket a nap melege húz a vitorlázórepülők számára. És ezek a pompás országutak nálunk még járatlanok! Hát miért, miért nem használjuk őket? Akik jelen voltak ezelőtt két évvel vitéz Hefty Frigyes előadásán a Kultúrházban, azok tudhatják, hogy mennyire használhatók ezek. A magyar Alföld és a fölötte elterülő légóceán magában rejti a magasabb fokú vitorlázórepülés feltételeit. A kérdés azok számára, akik a repüléssel gyakorlatban még nem foglalkoztak, csak az lehet, hogy mily módon lehetne egy kiképző­iskolát létesíteni sík területen. Ebben sincs lehetetlenség. Csörlő-autóval vízszintes repülő­téren is el tud startolni a vitorlázógép. Az elemi oktatáshoz az A­ vizsgáig csak mini­mális magasságú domb szükséges. Mint pl. a lövölde dombja. És Cegléd határában volna hely is erre a célra, ha körülnéznénk. A pénz­összeg, amire egy vitorlázóiskola létesítésé­hez szükség van, nem lenne olyan nagy, amennyit maga a cél megérdemelne. Lehetet­lenséggel nem állunk szemben. Csupán komoly belátásra és áldozatkészségre, az ifjúság ré­széről pedig lelkesedésre és fáradhatatlan munkára van szükség. Hogy mindez ne lenne meg a ceglédiekben, azt még nem tapasztalta senki. Hiszen ezt bizonyítja az a pazar kiál­lítású strandfürdő, melynek híre nyári idő­szakban rengeteg idegent csalogat ide. Azután a tenniszpálya, a jégpálya, majd a vasbeton tribün a sportpályán stb. Mindmegannyi bizo­nyítéka a haladni akarásnak és annak, hogy Cegléd igyekszik beilleszkedni abba a sport­világba, melyben most élünk. Innen indult ki a lovaslevente szervezet gondolata is. Hát miért ne lehetne kezdeményező a vitorlázó­repülés terén is Cegléd itt az Alföldön? Vannak talán akik felháborodva kérdik, hogy ennek ugyan mi haszna lenne ? És mi haszna egyáltalán a vitorlázórepülésnek ? Azoknak mondom, foglalkozzanak komolyab­ban ezzel a problémával és csak azután mond­janak véleményt. Mert, hogy mennyire nem haszontalan dolog a vitorlázás, azt bizonyítja az a most megjelent rendelet, mely szerint katonai pilótának csak azokat veszik be, akik­nek megvan az első három vitorlázó vizsgá­juk. A motornélküli repülés alkalmazhatósá­gáról pedig halvány képet alkothatunk, ha figyelembe vesszük az eddig elért teljesít­ményeket és azt, hogy Németországban alig van a város, melynek ifjúsága a saját repülő­telepén ne gyakorolná a vitorlázást. Bizo­nyára nem lenne így, ha nem volna értelme. És a repülés komoly munkára és fegyelemre tanítja meg azokat, akik ezt mint sportot űzik. Télen-nyáron foglalkoztatná az ifjúságot. A téli időszak a legalkalmasabb az iskolarepü­lésre. Itt sokkal szebb eredményt lehetne elérni, mint hegyes vidéken, ahol az idő viszontagságai jobban közrejátszanak a terep­alakulatok miatt. Érdemes lesz tehát fontolóra venni ezt az ügyet, még mielőtt nem késő. Már előttem kimondották, én csak Ceglédre továbbítom: „A repülősport nemzetvédelem!" A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület tervbe vett a thermik vitorlázás és műrepülés gya­korlására egy kéthetes nyári táborozást az Alföldön. Nem lehetetlen, hogy éppen Ceglédre fognak jönni. Nagypál Gyula: A Kék Csillag. (Egy öreg frontharcos elbeszélése.) Ma nem várt levelet hozott a posta. Hirtelen felszakadtak lelkemben az orosz fogság emlékei, mint ahogy zimankós, deres őszi reggelen belenyilallik lábunkba a csúfos fájdalom. Éreztem, hogy a szívem verése ki­hagy, majd pedig, hogy behozza a késést, megkettőzi a dobbanásokat és reszketve, szaporán zakatol... Határozottan meglepődtem az írástól, mint ahogy megdöbbenünk, ha észrevétlenül valaki a hátunk mögé húzódik és hideg, hűvös ke­zével befogja a szemünket... Találd ki, ki vagyok?... Csak azután ujjongott fel bennem az öröm, amikor láttam, hogy volt hadifogolytársam ijesztett meg­. Tőle kaptam az Írást és ő juttatta eszembe a régi szenvedéseket: Emlékszel-e pajtás?... Emlékszem... A mi barátságunk Oroszországban kezdő­dött. Azelőtt nem láttuk, nem ismertük egy­mást. Én Ceglédről szakadtam el, pajtásom pedig a körösparti füzesek tájáról sodródott a háborúba. Orosz fogságban ismerkedtünk meg, ahol a közös szenvedés összehozott bennünket. Attól kezdve mindig együtt voltunk. Bete­gen, agyoncsigázva együtt jártuk Oroszország végtelen útjait. Bár ezren és ezren voltak a táborban, mi mégis úgy éreztük, mintha egye­dül, elhagyatottságban éltünk volna. Nagyon rossz hatással volt reánk, hogy mindig csak durva, embertelen őrökkel érintkezhettünk, akiknek sohasem volt jó szavuk hozzánk. Nyomorúságunkban pedig mennyire vágyód­tunk egy kis megértés után! Úgy sóvárog­tunk egy kis szeretetért! A betegség is pusztított közöttünk. Teme­tésből állt az életünk és belefáradtunk egy­más siratásába. Híreket hónapokig sem kaptunk. Sokszor olyan honvágy fogott el bennünket, hogy valósággal fájt az élet és nem érdekelt a sorsunk. Fásult lélekkel ténferegtünk a tá­borban. Néha már odáig jutottunk elkesere­dettségünkben, hogy megingott a hitünk és lehetetlennek tartottuk azt is, hogy van Isten. Pedig egy nap százszor is elsóhajtottuk: Istenem... Istenem... Emlékszem, hogy Puskás Ferenc bajtár­sammal sokszor összeültünk búslakodni, be­szélgetni. Bár öregebb volt nálam, mégis megszerettük egymást és ragaszkodtunk egy­máshoz. Közös lelki kapcsolatok fejlődtek közöttünk, melyek elválaszthatatlanokká tet­tek bennünket. Együtt töltöttük az örökké­valóságnak tetsző napokat és egymás mellett feküdtünk a hosszú, lázas éjszakákon... Rettenetes honvágy gyötört bennünket. Minden álmunk és gondolatunk csak az volt: haza... hazamenni... Hazamenni azok közé, akik szeretnek, ahol szebbek a nappalok, nyugodtabbak az éjszakák és nincsenek lelki gyötrődések. Hazamenni oda, ahol mi is emberek vagyunk!... Mindig a szabadulásról, mindig az otthon­ról beszélgettünk. És Puskás Ferenc barátom nagyon szépen tudott beszélni. Egy nap százszor is elmondta akáclombos faluját, kékcsillagos vendéglőjét. Annyit hallottam már a nádfedeles fehér házakról, meg a Kö­rösről, hogy magam előtt láttam az egész falut. Tudtam, hogy minden ház előtt van virágoskert és minden kertben vérpiros mus­kátli és jószagú bazsalikom virágzik. A falu közepén pedig büszkén, rangosan áll a Kék Csillag vendéglő. A vendéglőben szomorú­­szemű asszony búslakodik és tiszta, őszinte vágyakozással várja az urát... Egyszer aztán, amikor Puskás Ferenc baj­társam már nagyon kipanaszkodta magát és valósággal beleéltük magunkat a honi álla­potokba, különös kéréssel fordult hozzám : — Pajtás, rajzold le nekem a Kék Csillag vendéglőt... — De hiszen én még sohasem láttam a vendéglődet ?... — Nem baj, pajtás — majd én elmondom... Tudod, az én házam a legszebb a faluban. Olyan háza nincs senkinek. Szép, magas­ sarokház. Ott fekszik a falu közepén, előtte is van virágoskert, az utcán pedig gömbaká­cok sorakoznak. Vasárnaponként ott szóra­kozik az egész falu. Templom után oda jön­nek a legények is, iszogatnak, dalolnak. Este pedig tánc van az udvaron, vagy a nagy­teremben... — Pajtás, rajzold le nekem a Kék Csillagot, majd én elmondom, hogy milyen... 1. szám — Melyik gyógyszertár lesz nyitva? Vasárnap, folyó hó 3-án Csete Ambrus Batthyány­ utca és Szolnoki­ út sarok és dr. Zalai Károly Kossuth Ferenc­ utca gyógy­szertárai, a hét többi napján dr. Zalai Károly gyógyszertára lesz nyitva.

Next