Czeglédi Közlöny, 1937 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1937-01-03 / 1. szám
2. oldal CsEGLÉDI KÖZLÖNY Szárnyas paripákat Cegléd Ifjúságának! Szárnyas paripákat az Alföld fiainak? Igen azokat! Hogy be lehessen velük kalandozni a magyar levegő-óceánt. Gépmadarakat, hogy a hajdani lovasnép utóda átnyergelhessen reájuk és megfelelhessen annak a hivatásnak, melynek 1000 éven át küzdve megfelelt. Vitorlázórepülést Cegléd olyan fiainak, akik a magyar hazát és az igazi sportot szeretik. Nagy szónak látszik talán a ceglédiek előtt, pedig egyáltalán nem az. Azért remélem és tudom, hogy lesznek akik meg fognak érteni. És ha lesznek, akiket gondolkozásba tudok ejteni, akkor elértem ideiglenes célomat. Már régen, még mikor kis gyerekfejjel álmodozva néztem nyári napokon a gólyákat, amint órák hosszat mozdulatlan szárnnyal keringtek a város fölött, már akkor felvetődött bennem a gondolat, hogy talán mi is épp úgy kihasználhatnánk ezt a hatalmas levegőtengert, mint azok a gólyák. És most, miután megismertem a repülés törvényeit és a vitorlázás feltételeit, nem látszik előttem lehetetlennek a vitorlázórepülés meghonosítása az Alföldön, hanem inkább a legkívánatosabbnak. Ezt kezdik látni gyakorlott vitorlázó pilótáink is. Tanúja vagyok azoknak a beszélgetéseknek, melyek ezzel a problémával kapcsolatban a hármashatárhegyi és a műegyetemi vitorlázó-tanyán egyre gyakoriabbak. Hogy mennyire alkalmas az Alföld a vitorlázórepülésre, arról tanúskodik az a három távrepülés, melyet eddig Magyarországon végeztek. (Gödöllő—Szolnok; Gyöngyös— Tiszadorogma : 66 km ; Hármashatárhegy— Szerbia 274 km. Ez utóbbi világviszonylatban is második távrepülés.) És azután mi vinné a levegő turistáját 1000—4000 m. magasságokba, ha nem a felfelé törő meleg levegő: a thermik ? És ilyen thermik a hegyes vidéken, melyről eddig azt hitték, hogy legalkalmasabb a vitorlázásra, ritkán képződik. Az Alföld szikes, homokos talaja fölött ellenben kora tavasztól késő őszig vakító fehérségű, tornyos humulusz-felhők sorakoznak keresztül-kasul és mutatják az országutakat, amiket a nap melege húz a vitorlázórepülők számára. És ezek a pompás országutak nálunk még járatlanok! Hát miért, miért nem használjuk őket? Akik jelen voltak ezelőtt két évvel vitéz Hefty Frigyes előadásán a Kultúrházban, azok tudhatják, hogy mennyire használhatók ezek. A magyar Alföld és a fölötte elterülő légóceán magában rejti a magasabb fokú vitorlázórepülés feltételeit. A kérdés azok számára, akik a repüléssel gyakorlatban még nem foglalkoztak, csak az lehet, hogy mily módon lehetne egy kiképzőiskolát létesíteni sík területen. Ebben sincs lehetetlenség. Csörlő-autóval vízszintes repülőtéren is el tud startolni a vitorlázógép. Az elemi oktatáshoz az A vizsgáig csak minimális magasságú domb szükséges. Mint pl. a lövölde dombja. És Cegléd határában volna hely is erre a célra, ha körülnéznénk. A pénzösszeg, amire egy vitorlázóiskola létesítéséhez szükség van, nem lenne olyan nagy, amennyit maga a cél megérdemelne. Lehetetlenséggel nem állunk szemben. Csupán komoly belátásra és áldozatkészségre, az ifjúság részéről pedig lelkesedésre és fáradhatatlan munkára van szükség. Hogy mindez ne lenne meg a ceglédiekben, azt még nem tapasztalta senki. Hiszen ezt bizonyítja az a pazar kiállítású strandfürdő, melynek híre nyári időszakban rengeteg idegent csalogat ide. Azután a tenniszpálya, a jégpálya, majd a vasbeton tribün a sportpályán stb. Mindmegannyi bizonyítéka a haladni akarásnak és annak, hogy Cegléd igyekszik beilleszkedni abba a sportvilágba, melyben most élünk. Innen indult ki a lovaslevente szervezet gondolata is. Hát miért ne lehetne kezdeményező a vitorlázórepülés terén is Cegléd itt az Alföldön? Vannak talán akik felháborodva kérdik, hogy ennek ugyan mi haszna lenne ? És mi haszna egyáltalán a vitorlázórepülésnek ? Azoknak mondom, foglalkozzanak komolyabban ezzel a problémával és csak azután mondjanak véleményt. Mert, hogy mennyire nem haszontalan dolog a vitorlázás, azt bizonyítja az a most megjelent rendelet, mely szerint katonai pilótának csak azokat veszik be, akiknek megvan az első három vitorlázó vizsgájuk. A motornélküli repülés alkalmazhatóságáról pedig halvány képet alkothatunk, ha figyelembe vesszük az eddig elért teljesítményeket és azt, hogy Németországban alig van a város, melynek ifjúsága a saját repülőtelepén ne gyakorolná a vitorlázást. Bizonyára nem lenne így, ha nem volna értelme. És a repülés komoly munkára és fegyelemre tanítja meg azokat, akik ezt mint sportot űzik. Télen-nyáron foglalkoztatná az ifjúságot. A téli időszak a legalkalmasabb az iskolarepülésre. Itt sokkal szebb eredményt lehetne elérni, mint hegyes vidéken, ahol az idő viszontagságai jobban közrejátszanak a terepalakulatok miatt. Érdemes lesz tehát fontolóra venni ezt az ügyet, még mielőtt nem késő. Már előttem kimondották, én csak Ceglédre továbbítom: „A repülősport nemzetvédelem!" A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület tervbe vett a thermik vitorlázás és műrepülés gyakorlására egy kéthetes nyári táborozást az Alföldön. Nem lehetetlen, hogy éppen Ceglédre fognak jönni. Nagypál Gyula: A Kék Csillag. (Egy öreg frontharcos elbeszélése.) Ma nem várt levelet hozott a posta. Hirtelen felszakadtak lelkemben az orosz fogság emlékei, mint ahogy zimankós, deres őszi reggelen belenyilallik lábunkba a csúfos fájdalom. Éreztem, hogy a szívem verése kihagy, majd pedig, hogy behozza a késést, megkettőzi a dobbanásokat és reszketve, szaporán zakatol... Határozottan meglepődtem az írástól, mint ahogy megdöbbenünk, ha észrevétlenül valaki a hátunk mögé húzódik és hideg, hűvös kezével befogja a szemünket... Találd ki, ki vagyok?... Csak azután ujjongott fel bennem az öröm, amikor láttam, hogy volt hadifogolytársam ijesztett meg. Tőle kaptam az Írást és ő juttatta eszembe a régi szenvedéseket: Emlékszel-e pajtás?... Emlékszem... A mi barátságunk Oroszországban kezdődött. Azelőtt nem láttuk, nem ismertük egymást. Én Ceglédről szakadtam el, pajtásom pedig a körösparti füzesek tájáról sodródott a háborúba. Orosz fogságban ismerkedtünk meg, ahol a közös szenvedés összehozott bennünket. Attól kezdve mindig együtt voltunk. Betegen, agyoncsigázva együtt jártuk Oroszország végtelen útjait. Bár ezren és ezren voltak a táborban, mi mégis úgy éreztük, mintha egyedül, elhagyatottságban éltünk volna. Nagyon rossz hatással volt reánk, hogy mindig csak durva, embertelen őrökkel érintkezhettünk, akiknek sohasem volt jó szavuk hozzánk. Nyomorúságunkban pedig mennyire vágyódtunk egy kis megértés után! Úgy sóvárogtunk egy kis szeretetért! A betegség is pusztított közöttünk. Temetésből állt az életünk és belefáradtunk egymás siratásába. Híreket hónapokig sem kaptunk. Sokszor olyan honvágy fogott el bennünket, hogy valósággal fájt az élet és nem érdekelt a sorsunk. Fásult lélekkel ténferegtünk a táborban. Néha már odáig jutottunk elkeseredettségünkben, hogy megingott a hitünk és lehetetlennek tartottuk azt is, hogy van Isten. Pedig egy nap százszor is elsóhajtottuk: Istenem... Istenem... Emlékszem, hogy Puskás Ferenc bajtársammal sokszor összeültünk búslakodni, beszélgetni. Bár öregebb volt nálam, mégis megszerettük egymást és ragaszkodtunk egymáshoz. Közös lelki kapcsolatok fejlődtek közöttünk, melyek elválaszthatatlanokká tettek bennünket. Együtt töltöttük az örökkévalóságnak tetsző napokat és egymás mellett feküdtünk a hosszú, lázas éjszakákon... Rettenetes honvágy gyötört bennünket. Minden álmunk és gondolatunk csak az volt: haza... hazamenni... Hazamenni azok közé, akik szeretnek, ahol szebbek a nappalok, nyugodtabbak az éjszakák és nincsenek lelki gyötrődések. Hazamenni oda, ahol mi is emberek vagyunk!... Mindig a szabadulásról, mindig az otthonról beszélgettünk. És Puskás Ferenc barátom nagyon szépen tudott beszélni. Egy nap százszor is elmondta akáclombos faluját, kékcsillagos vendéglőjét. Annyit hallottam már a nádfedeles fehér házakról, meg a Körösről, hogy magam előtt láttam az egész falut. Tudtam, hogy minden ház előtt van virágoskert és minden kertben vérpiros muskátli és jószagú bazsalikom virágzik. A falu közepén pedig büszkén, rangosan áll a Kék Csillag vendéglő. A vendéglőben szomorúszemű asszony búslakodik és tiszta, őszinte vágyakozással várja az urát... Egyszer aztán, amikor Puskás Ferenc bajtársam már nagyon kipanaszkodta magát és valósággal beleéltük magunkat a honi állapotokba, különös kéréssel fordult hozzám : — Pajtás, rajzold le nekem a Kék Csillag vendéglőt... — De hiszen én még sohasem láttam a vendéglődet ?... — Nem baj, pajtás — majd én elmondom... Tudod, az én házam a legszebb a faluban. Olyan háza nincs senkinek. Szép, magas sarokház. Ott fekszik a falu közepén, előtte is van virágoskert, az utcán pedig gömbakácok sorakoznak. Vasárnaponként ott szórakozik az egész falu. Templom után oda jönnek a legények is, iszogatnak, dalolnak. Este pedig tánc van az udvaron, vagy a nagyteremben... — Pajtás, rajzold le nekem a Kék Csillagot, majd én elmondom, hogy milyen... 1. szám — Melyik gyógyszertár lesz nyitva? Vasárnap, folyó hó 3-án Csete Ambrus Batthyány utca és Szolnoki út sarok és dr. Zalai Károly Kossuth Ferenc utca gyógyszertárai, a hét többi napján dr. Zalai Károly gyógyszertára lesz nyitva.