Ceglédi Napló, 1936 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1936-01-05 / 1. szám

1936 január 5. 5 do­llára 10 fill. Felelős szerkesztő és kiadó Sárik Gyula Szerkesztőség és kiadóhivatal Cegléd, Batthyány­ utca 8. szám (*S ^ -X~* C-BERCEL, ABONY, TÖRTÉL, BÉKÁS, UJSZÁSZ, JÁSZKARAJENŐ, VEZSENY KÖZSÉGEK ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ POLITIKAI HETILAP v\ th’/pf. XVIII. évfolyam, 1. szám _____ ’ 9 ^S&MP/' ♦ : CEGLÉDI NAPLÓ Telefon : 57 szám Előfizetési ára: egy negyedévre ............................. Nyilt-tér garmond sora 50 ev. Nemzeti munkaegységPusztuló Cegléd A Nemzeti Egység közelmúltban megala­kult Munkaközösségének nagyvonalú megszervezése és máris értékes munká­ja nagy visszhangot keltett a magyar köz­véleményben. A fővárosi sajtó hosszú cik­kekben foglalkozik a szellemi munka eme rendszerbefoglalásának jelentőségével és nem vitás, hogy a magyar vidék is lelkes megértéssel csatlakozik a Nemzeti Munka­­közösség nagy gondolatához és gyakor­lati megnyilvánulásaihoz. Az új megmozdulás, melynek élén vitéz Marton Béla országgyűlési képviselő áll, természetes továbbépítése annak a — Gömbös Gyula által három év óta hir­detett és a megvalósulás útján haladó — törekvésnek, mely a komoly alkotó mun­kát tekinti a nemzet boldogulásáért fo­lyó harc legbiztosabb fegyverének. A Nemzeti Egység gondolata tehát a Mun­kaközösségben nem mint politikai eszme nyilatkozik meg, hanem mint a munka végzésének hazafias kötelessége. Ez a múlt­ban parlagon maradt és nemzeti szem­pontból nem volt kihasználva. Ezeket az értékes egyéni magyar energiákat, a tu­dást és a munkát kívánja a nemzeti mun­kaközösség egybe kovácsolni. Minden becsületes magyar hazafi lel­kében állandóan égett a vágy évek, vagy évtizedek alatt értékké növekedett szaktu­dását, élettapasztalatait, munkakészségét a magyar nemzeti célok szolgálatába állíta­ni, de az elmúlt idők politikai rendszere ennek valóraváltását általában csak az ak­tív politikusok részére, — de nekik is csak részben — biztosította, így a par­lamenten kívülálló nemzeti értékek tudá­sa, munkája legtöbbször csak az íróasz­­talfiókok és könyvtárpolcok részére jelen­tett súlyszaporulatot. Új szellemnek, új­ irányzatnak kellett jönnie, hogy a parlamenti és parlamen­ten kívül álló magyar értékek szellemi munkáját a boldogabb nemzeti jövő eléré­sére egységesen és maradéktalanul érvé­nyesítse. Ez a Nemzeti Egység Munka­­közösségének egyik legfontosabb célkitűzé­se, mert a Nemzeti Egység Munkaközös­ségének alakuló ülésén — ahogy ezt vi­téz Marton Béla mondotta — a Nemzeti Munkaterv megvalósítása és végrehajtá­sa nem embernek, vagy csak néhánynak szellemi teljesítőképességére, még talán nem is generációéra, hanem mennél több értékes és világnézetileg azonos magyar­nak rendszerbe állított és hosszú időre szóló együttes munkájára épülhet fel. Az erős új Magyarországnak nemcsak reprezentáns politikusokra, jó szónokok­ra, hanem nagytudású, törhetetlen munka­erejű, meggyőződéses szellemi szakmun­kásokra is nagy szüksége van. Ilyeneket csapatostul nevelt a magyar jövő számá­ra a háború utáni évek küzdelmes idő­szaka. Az ő felkészült agyuk együttdolgo­zásának, magyar szívük egybedobbanásá­­nak és egyetakarásának munkaközössége nagyban hozzá fog járulni az új magyar élet alapjait lerakó Nemzeti Munkaterv megvalósul­ásához. Annak, aki ismeri a mai magyar vá­rosok életét és összehasonlításra nyílott alkalma az egyes magyar városok fejlődé­sét illetőleg, nem újság ez a tény. Addig, amíg egyes városok tíz év alatt hihetetlen arányban megnövekedtek és kifejlődtek, Cegléden tíz év óta semmi nevezetesebb változás nem tapasztalható. Cegléd tíz éve teljesen úgy maradt mint ezelőtt. Aki tíz év óta most jön csak ide, észre sem veszi azt az egy-két új épületet, ami azóta szü­letett, de olyan nagy változásokról, mint Szeged, Szolnok, Debrecen, Rákospalota, Kispest, stb. megközeltőleg sem beszélhe­tünk. Ennek oka nagy részben az a körül­mény, hogy Cegléd kiesett a mai magyar­­ország kereskedelmi és mezőgazdasági éle­téből. Hatalmas malomipara és mezőgaz­dasága, ami magasra emelte, tönkrement. A vakut életében elfoglalt szerepe teljesen visszaesett. Ceglédet a Bethlen kormány tudatosa­n és szándékosan visszafejlesztet­­te, hogy akkori ellenzéki álláspontját ez­zel megtörje. Elvitt Ceglédről minde­n olyan üzemek közhivatalt, amit csak le­hetett s ezzel többezer embiert ké­nyszeritett arra, hogy Ceglédről elvá­ndoroljon. Így lett Cegléd egy olyan város, mely­be beköltözés nem várható, mert nem ér­demes Ceglédre jönni sem munkásnak, sem intellektuellnek, mert mindkettő nem tud itt megélni. Maradt tehát a város fejlesz­tésére a szokásos szaporodás. Tíz év alatt ez is oly mértékben esett vissza, hogy ebben az évben 3 emberrel szaporodott ezen az úton Cegléd város lakossága. Vagy­is, ha számítjuk, hogy legalább 60—70 csa­lád, akiről mi tudunk ebben az évben el­hagyta Ceglédet, a város lakossága egy kétszáz fővel minden körülmények között csökkent. Ez a csökkenés meg­volt már tavaly is, de mégsem­­ennnyire szmbeszökő mér­tékben, öt-hat éve már, hogy Cegléd la­kosságában erőt vesz az a tudat, hogy Ceglédéin nem érdemes élni és egy kiván­dorlási folyamat indul meg Ceglédről. Ez­­az el Ceglédről gondolat évessze nem csak­­nem csökken, hanem erősödik, s ma már kényelmes, nyugdíjas állásban lévő em­berek szájából is hallani, hogy de jó vol­na itthagy­ni Ceglédet. Mint valami pestis terjed ez a gon­dolkodás és különösen a fiatalságunk kö­rében hódit. Minden ceglédi érettségizett fiú nem hogy magában keresné az el nem helyezkedés okát, vagy a viszonyokban, Ceglédet okolja állástalanságáért s min­den áron szabadulni akar innen. Csábító példák vannak. Rengeteg ceglédi idegen­ben nagyon jól elhelyezkedett, de sokkal több lett szerencsétlenebbé. A szerencsét­lenségről viszont nem beszélnék, a jóról annál többet, így a kivándorlás, a városok közötti elvándorlás formájában Cegléden igen megerősödött. S ezt a mozgalmat meg kell állítatni, lehetőséget kell a városnak találni arra, hogy új utakat keressen a megélhetésre, mert így tíz-tizenöt év alatt­­negyedével­ig csökkenhet a város lakossága. A vasút érdekeltségeinket elviszi Szolnok, gazda­sági életüinket elcsábítja Nagykőrös, i in­­tellektueljeinket elviszi a főváros, az ipa­rost Budapest környékeinek nagy gyárte­lep-rengetege. Lassan elszivárog így a la­kosság. A legjobbjaink éppúgy, mint a salak­ja menekül Ceglédről. Gyerm­ek­születés nem pótolja a veszteséget, a lakosság számi­aránya csökken, üzemeink, iparosságunk és gazdasági életünk visszafejlődik, s mi mindezt nem akarjuk tudomásul venni. Most az újév hajnalán a szomorú statisz­tikák döbbentsenek rá végre arra, hogy vészes betegsége Ceglédnek az a városi politika, mely csak azt tartja céljának, Hogy deficitmentesen vezesse a várost, de semmi új életlehetőségről nem gondolko­zik, fiatalsága érdekében semmi rizikót nem vállal, ahol a város egyensúlya azok érdeke, akik vezetik, s ezen az érdeken túl nem nézik a város állástalan tömegei­nek érdekét, akiknek pedig szintén jól­esne egy kis darab kenyér. Meg kell keresni a lehetőségeket- mert Cegléd rálépet a hanyatlás útjára. De nem csakhogy rálépett, hanem erős ú l­ép­­tekkel halad is ezen az úton. Ebben az út­ban nem akadály néhány új közüzem, mely előre kiszámított emberek számára ké­szül, itt gyökeres megoldásra van szükség. Gyökeres megoldásra, mert a magyar Ká­naán közepén nem pusztulhat ki ez a vá­ros csak azért, mert tehetetlenül nézi a vezetősége legjobbjai kivándorlását, töme­ges csökkenését. Cegléd beteg, s ki kell gyógyítani, amíg nem lesz halálosan erőssé ez a betegség, amelynek oly súlyosa­n bántó minden ma­gyarra a neve: a SZÜLŐFÖLDTŐL VA­LÓ IRTÓZÁS. (Ag.) Lassan, de biztosan halad a város a visszafejlődés útján, az elnéptelenedés felé.

Next