Ceglédi Ujság, 1903 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1903-01-01 / 1. szám
XIII-ik évfolyam. CEGLÉDI ÚJSÁG Villany világítás. Irta : Ifj. Raffay Ferenc. Meleg érdeklődéssel kisérem a távolban is, mi történik Cegléden ? Halad-e és miben halad a város? Milyen új eszmék kerülnek felszínre s hogyan igyekeznek azokat megvalósítani ?,. Különösen jól esik látnom, hogy a helyi sajtó azokon a nyomdokokon halad, amelyeket ceglédi szerkesztő koromban én is követtem s amelyek a közjó előmozdítására vezetnek, önzetlenségből, ellenszolgáltatás nélkül. Mostanában a villanyvilágítás behozatala mellett küzd a Ceglédi Újság. Az az eszme, hogy a város utcái és terei minél jobban meg legyenek világítva és hogy a lakosságnak is modern és e mellett olcsó világítás álljon rendelkezésére, helyes és mindent meg kell tenni keresztülvitele érdekében. Megjegyzem azonban, hogy a kérdés pénzügyi oldaláról sem kell megfeledkezni s erre vonatkozólag akarok én néhány adattal szolgálni és pedig saját tapasztalataim alapján, elfogulatlanul és híven, talán hivebben is az igazsághoz, mint azok az érdekelt cégek, amelyek villanyvilágítások berendezésével foglalkoznak. Mióta Ceglédről elkerültem, előbb Győrött laktam, jelenleg pedig Eperjeshez fűz élethivatásom. Mind a kettő városias jellegű helység, emeletes házakkal, aszfaltos utcákkal és több modern alkotással, jóllehet a lakosság számára nézve egyik sem éri el Ceglédet. Győrött gáz, Eperjesen villanyvilágítás van. Mindkettő szép és százszor különb a petróleumnál. A villany e mellett könnyen és biztosan kezelhető, mert nem ömlik ki és nem robbanhat fel, mint a gáz. Ha már most az árakat tekintjük, a gázvilágítás, a most említett hiányoktól eltekintve, amelyek kellő óvatosság mellett alig veszélyesek, sokkallcsóbb, mint a villany. Én Győrött három hónap alatt fizettem oly nagy gázszámlát, mint amennyit Eperjesen egy hó alatt a villanyért fizetnem kell, szóval a villanyvilágítás háromszor olyan drága itt, mint Győrött a gázvilágítás volt. Hogy pedig számokat is mondjak: ha esténként egy szobát, a konyhát és az előszobát világítjuk villanynyal a téli hónapokban, ez — átlag véve — havi 12 koronába kerül. Nagyobb házaknál, ahol tehát több helyiségben ég esténként a villany, az évi villanyszámla 180—200 frtot tesz ki ; nagyobb kereskedői üzletekben pedig még többet. bér találkozik a mamelukok között. Viszont a polgármester — úgy gondolom — kegyeinek a belvárosában tartja híveit, kívánságaikat itt - ott teljesíti, hiszen olyan asszony természete van, hogy nem tud nemet mondani, így áll a viszony édes szószban kölcsönösen fel-fel frissítve voksolások alkalmával. Csakhogy idevágólag azt mondja Sakespeare : „Bűnök fúvója a hizelkedés. Az ilyenek hízelegnek minden szenvedélynek, Amely uraik vérében pártot üt, A tűzre olajt, a hűlő vonzalomra Tesznek havat, Mondván igen-nemetekként forgatván csülök orrukat, mint Szél és Szeszély uraknál változik. (Lear király). Persze az ellenzék nem tud s nem akar hízelkedni, mert hiszen azok „parasztok“. Nem olyanok, mint az urak, csak szimpla, egyszerű emberek, akik tiszteletben tartják a tiz parancsolatot egész a végéig. Bár hát a „paraszt“ szó nem lehet lealacsonyító, ha az urak olyan értelemben használják is azt. A „boer“ búr szó is parasztot jelent s az ujkor történetének legszebb lapján fog ragyogni ez a szó, a hazaszeretet megtestesülése. Németalföldön a spanyol zsarnokság idején „koldusoknak“ (gueux) nevezték azokat, akik elvégre lerázták a zsarnokság láncait. — Egy jeles publicista mondja rólunk: Ezt a nemzetet és ezt az országot nem azok mentették meg, akik minden jogaik birtokában, minden privilégiumaik élvezetében a nemzet sorsának intézői voltak, hanem azok, akik gyakran az emberi jogoktól is megfosztva, az ismeretlenség homályában szenvedve, dolgozva, mindent tűrve éltek és erényeikkel kiengesztelték a fátumot, melyet a hatalmasok bűnei kihívtak. A gazdagokból árulók lettek, az árulókból pedig gazdagok. A villanyvilágítás drágaságát tetemesen emeli meg az, hogy a bevezetés és felszerelés sokba kerül: egy-egy lakásra nézve 60-70 írtban , valamint rendkívül sokba kerülne Cegléden az utcai vezeték is, mert a város a lakosság számához mérten, óriási területen fekszik , körülbelül ötször akkorán, mint a 28000 lakosú Győr, mert nagyon ritkán van építve. Ezek után jól meg kell fontolni, várjon a város pénztára kibirja-e azt az új nagy terhet, amivel a villanyvilágítás berendezése járna és kibírja-e évről-évre a mostaninál bizonyára sokszorosan nagyobb világítási költséget. A város jelenleg is tetemes adósságokkal küzd, nem szabad tehát könnyelműen semmi olyan újításba belemenni, ami sokba fog kerülni és ugyancsak nem szabad útj nagy terhet hosszú időre rárakni a városnak ma már úgysem sokat biró vállaira. Figyelembe kell továbbá venni, hogy az utcák világítása aránylag annyival többe fog kerülni, minél kevesebb magánházban világítanak majd villanynyal. Márpedig ez utóbbi tekintetben ne áltassa magát senki, mert csaknem bizonyos, hogy aránylag kevés család fog Cegléden évenkint 60—70 frtot (ez a legkevesebb) világításra költhetni s valószínű, hogy ennek folytán majdnem csak a közterek és utcák fogyasztása miatt fog fennállani a gyár, akkor pedig több, mint bizonyos, hogy még az eperjesi áraknál is drágább lesz a villany. Pedig ezt az árat is, amelynél pl. Budapesten még sokkal drágább a villany, sokalják már egyesek és több helyen, kivált kereskedők, visszatértek már a szerényebb, de hasonlíthatatlanul olcsóbb petróleumhoz. Mindezt nem árt tudomásul venni és bölcsen meg kell fontolni, hogy a város és a lakosság abban a helyzetben van-e, hogy a legdrágább világításra térjen át, mert később, ha már meglesz a sok vezeték és a még több kiadás, hiába lenne a szánom-bánom. A haladás szükséges és dicső dolog is, de arányban álljon anyagi erőnkkel és tehetségünkkel. Nézetem szerint a villany helyett, amely azért is sokba fog kerülni a városnak, hacsak átalányösszegben nem szerződnek a társulattal, mert oly nagy terület megvilágításánál, mint Cegléd városa, nagyon sok áram vész el a levegőben a vezetékekből ; mondom, a villany helyett jobban megbízná a város is, a lakosság is a gázvilágítást. Nem jó volna-e ezt létesíteni ? Mindenesetre nagy haladás lenne a petroleum világítással szemben ez is. Cegléden az a „paraszt“ ikertestvére annak a földnek, amelyet mivel, amelyre verejtéke csurog, azért szereti is azt, mert hozzá van gyökeresedve léte minden szálaival. Az intelligencia már inkább mozgó jellegű, nem törzsökös ceglédi. S ha azt erősítik, hogy ép oly igazándi ceglédiek, mint a gazdálkodók, hát arra eszembe jut az, ami Szoboszlón esett. Néhány képviselő uraság leutazott Szoboszlóra diadalra segíteni — nem annyira az ügyet, mint a kedves cimborát és erősen hangsúlyozták — mert tán bizonyításra szorult, hogy ők is „magyarok“. Mire a szoboszlói gazda (paraszt) keményen kiszólt, hogy : „tudjuk nagyon jól, hogy az urak is a mi kutyánk kölyke“. Aztán az intelligenciába sorozásnál distingválni is kellene, mert ferdeségek torlódnak felszínre. Például elvégez valaki egy tanfolyamot, de nem az egyetemen, hanem Cegléden az anyatakarékpénztárban. Boldog helyzetben a wertheim-szekrény magaslatáról büszkén nézi le a közönséges halandókat. Elragadtatásában szerkeszt „zsuri“ és limonádé mellé való vicceket gyárt s szentül megvagyon győződve, hogy ő intelligenciában leledzik. „Ho-hó barátom !“,— mondaná Kapu Miklós bácsi. És ha én esztendőben egyszer ezekről a ceglédi állapotokról kellemeteskedem egy tárcacikk erejéig, hát egész darázsral rohan rám s úgy megropogtatnak jobbról is, balról is, hogy az fölér egy masszírozással. De nagyon egészséges ! A haragjukra annyit se adok, ni! (Mutatom a körmöm hegyit). Én írhatok cikkelyt a venezuelai háborúról úgy, mint a ceglédiről. Valószínű, hogy ezen jámbor írásom miatt is pennát ragad a cifra had és vagdalkoznak elkezdve Piszukán — akinél egyedüli atmosféra, amelyben jól érzi magát: a mosolygás — föl Közgyűlés. Cegléd, 1902. decemb. 29. A tűnefélben levő, megöregedett 1902-ik évben utoljára ült össze a képviselőtestület hétfőn, 29-én közgyűlésre s egy kis vihar, egy kis csatározás után eltemették az 1902-ik évet. Halotti beszédet nem tartott felette senki, könnyet se ejtett a ravatalra senki s a lélekharangot az elnöki csengetyű helyettesítette. Hej, pedig ez az év Cegléd város történetében nagy pontot jelent. A személyes kultusz istápolásának ebben az évben faragták ki bölcsőjét s belefektettek a bölcsőbe egy torzszülöttet, egy csenevész, élhetetlen penészvirágot, a „bálványimádást“ és most odajárnak a bölcsőhöz a hivő szamaritánusok tömjénnel, füstölővel s hajlongnak előtte, mint hajdan a napkeleti bölcsek a jászol előtt. Csupán az a különbség, hogy a jászolban az igazság megtestesülése pihent puha szénaágyon s tudósok dicsérték az Istent nagy jótéteményéért, mig most vakon hívők serege görnyedez az élhetetlen, csenevész gyerek rozoga, törékeny bölcsője előtt. Hja, de hát „tempora mutantur et nos mutamur in illis.“ Eltemettük a megvénhedt, görnyedező hátú, roskatagú esztendőt. Hogy mit hoz az ifjú, életerős 1903. év, az még a jövő titka. Lehet, hogy béke, egyetértés it tanyát, lehet, hogy ádáz párttusák forgácsolják szét erőnket. Egyet azonban állíthatunk és ez az : ha a mostani vezetőség belátja hibáját, megjegecesedett, ferde irányzatától eltér s a város érdekeit előbbre valónak tartja a személyes kultusz dédelgetésénél, akkor az 1903 ik esztendő a haladás, a fejlődés esztendeje lesz. Húzzuk meg hát a lélekharangot az 1902-ik év feje fölött s bocsássuk el utolsó útjára, mely a feledékenység mélységes tengerébe vezet, a honnan nincs visszatérés. Hántoljuk fel a sirt az elenyészett 6-esztendő felett. — Requiescnt in pace!* * * 1-fő szám. A közgyűlést d. e. 9 órakor nyitotta meg az elnöklő polgármester. A képviselők szép számmal jelentek meg s még a karzat is „egy kis viharra éhesen“ leste a közgyűlés lefolyását. A jegyzőkönyvet hitelesítették, Ifj. Lakos József visszautasítja azt az alaptalan vádat, mellyel a „Cegléd“ lap meggyanúsította, mintha a feltűnési viszketegségből szólalna fel a közgyűlésen. Ő a választók megbízásából ül itt s első neki a kötelesség. Avagy talán az nem tetszik, hogy ő is nem hallgat, mint annyi mások ott a másik oldalon ? Ezután kérdést intéz a polgármesterhez, hogy miért van az óvónő mellett azon dada, kinek 3—4 frtot fizetnek, holott 10 frtot vesznek fel ennek a fizetésére ? Gubody polgármester kijelenti, hogy majd utána néz a dolognak s a legközelebbi közgyűlésen válaszolni fog, egészen addig az „Übermensch“-ig, aki olykor „Silbak“ név alatt szokott bukfencet hányni a „Cegléd“ hasábjain. Gyengébb intelligencia kedvéért megjegyzem, hogy az „Übermensch“ (emberfölötti ember) szót nem én találtam ki. Egy hírhedt német filozófus szülte ezt a képtelen fogalmat: a Schoppenhauerbe ojtott Nietzsche Frigyes. Ez a boldogtalan, nagy tudományu alak még fiatal korában elviszitette az Istent, aztán kereste, kereste, de nem tudta megtalálni s bele őrült. Mindenki a maga módja szerint bolondul meg. Tudom, hogy ama hires városban ezen írásaimért kigyót-békát kiáltanak rám „hétbikabőr-haragú“ emberek, de hát azok én rólam ártalmatlanul peregnek le, mint a gummi-köpönyegről az eső. Gyengébb intelligencia kedvéért megjegyzem, hogy a fentebb írt „hétbikabőr-haragú“ kifejezés ismét nem sajátos. Arisztofanes használja (Arany János fordítása) Marathon nemzedékéről szólva. Azonban hát írhatunk mi tárca-cikkelyeket, vezető-cikkelyeket, az mind nem sokat ér. A mameluk had az új esztendőben is „vígan dudál, mint a portugál“, az ellenzék pedig — már mint a parasztok — a jövőre gondolva bosszúsággal sóhajtgatja a költővel: „Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak . . .“ S azt suttogják : legyen emlékünkön átok, annyi adósságot minek hagytunk rájuk. Karabász.