Ceglédi Ujság, 1903 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1903-01-01 / 1. szám

XIII-ik évfolyam. CEGLÉDI ÚJSÁG Vill­any világítás. Irta : Ifj. Raffay Ferenc. Meleg érdeklődéssel kisérem a távolban is, mi történik Cegléden ? Halad-e és miben halad a város? Milyen új eszmék kerülnek felszínre s hogyan igyekeznek azokat megvaló­sítani ?,. Különösen jól esik látnom, hogy a helyi sajtó azokon a nyomdokokon halad, a­melye­ket ceglédi szerkesztő­ koromban én is követ­tem s a­melyek a közjó előmozdítására vezet­nek, önzetlenségből, ellenszolgáltatás nélkül. Mostanában a villanyvilágítás behozatala mellett küzd a Ceglédi Újság. Az az eszme, hogy a város utcái és terei minél jobban meg legyenek világítva és hogy a lakosság­nak is modern és e mellett olcsó világítás álljon rendelkezésére, helyes és mindent meg kell tenni keresztülvitele érdekében. Megjegyzem azonban, hogy a kérdés pénzügyi oldaláról sem kell megfeledkezni s erre vonatkozólag akarok én néhány adattal szolgálni és pedig saját tapasztalataim alapján, elfogulatlanul és híven, talán hivebben is az igazsághoz, mint azok az érdekelt cégek, a­melyek villanyvilágítások berendezésével fog­lalkoznak. Mióta Ceglédről elkerültem, előbb Győrött laktam, jelenleg pedig Eperjeshez fűz élet­hivatásom. Mind a kettő városias jellegű hely­ség, emeletes házakkal, aszfaltos utcákkal és több modern alkotással, jóllehet a lakosság számára nézve egyik sem éri el Ceglédet. Győrött gáz­, Eperjesen villanyvilágítás van. Mindkettő szép és százszor különb a pet­róleumnál. A villany e mellett könnyen és biztosan kezelhető, mert nem ömlik ki és nem robbanhat fel, mint a gáz. Ha már most az árakat tekintjük, a gáz­­világítás, a most említett hiányoktól eltekintve, a­melyek kellő óvatosság mellett alig veszélyesek, sokkal­­lcsóbb, mint a villany. Én Győrött három hónap alatt fizettem oly nagy gázszámlát, mint a­mennyit Eperjesen egy hó alatt a villanyért fizet­nem kell, szóval a villanyvilágítás háromszor olyan drága itt, mint Győrött a gázvilágítás volt. Hogy pedig számokat is mondjak: ha esténként egy szobát, a konyhát és az elő­szobát világítjuk villanynyal a téli hónapokban, ez — átlag véve — havi 12 koronába kerül. Nagyobb házaknál, ahol tehát több helyiség­ben ég esténként a villany, az évi villany­­számla 180—200 frtot tesz ki ; nagyobb keres­kedői üzletekben pedig még többet. bér találkozik a mamelukok között. Viszont a polgármester — úgy gondolom — kegyeinek a belvárosában tartja híveit, kívánságaikat itt - ott teljesíti, hiszen olyan asszony természete van, hogy nem tud nemet mondani, így áll a viszony édes szószban kölcsö­nösen fel-fel frissítve voksolások alkalmával. Csakhogy idevágólag azt mondja Sakespeare : „Bűnök fúvója a hizelkedés. Az ilyenek hízelegnek minden szenvedélynek, Amely uraik vérében pártot üt, A tűzre olajt, a hűlő vonzalomra Tesznek havat, Mondván igen-nemet­ekként forgatván csülök orrukat, mint Szél és Szeszély uraknál változik. (Lear király). Persze az ellenzék nem tud s nem akar hízelkedni, mert hiszen azok „parasztok“. Nem olyanok, mint az urak, csak szimpla, egyszerű emberek, akik tiszteletben tartják a tiz paran­csolatot egész a végéig. Bár hát a „paraszt“ szó nem lehet lealacsonyító, ha az urak olyan értelemben használják is azt. A „boer“ búr szó is parasztot jelent s az uj­kor történeté­nek legszebb lapján fog ragyogni ez a szó, a hazaszeretet megtestesülése. Németalföldön a spanyol zsarnokság idején „koldusoknak“ (gueux) nevezték azokat, akik elvégre lerázták a zsarnokság láncait. — Egy jeles publicista mondja rólunk: Ezt a nemzetet és ezt az országot nem azok mentették meg, akik min­den jogaik birtokában, minden privilégiumaik élvezetében a nemzet sorsának intézői voltak, hanem azok, akik gyakran az emberi jogoktól is megfosztva, az ismeretlenség homályában szenvedve, dolgozva, mindent tűrve éltek és erényeikkel kiengesztelték a fátumot, melyet a hatalmasok bűnei kihívtak. A gazdagokból árulók lettek, az árulókból pedig gazdagok. A vill­any­világítás drágaságát tetemesen emeli meg az, hogy a bevezetés és felszere­lés sokba kerül: egy-egy lakásra nézve 60-70 írtban , valamint rendkívül sokba kerülne Ceg­léden az utcai vezeték is, mert a város a la­kosság számához mérten, óriási területen fek­szik , körülbelül ötször akkorán, mint a 28000 lakosú Győr, mert nagyon ritkán van építve. Ezek után jól meg kell fontolni, várjon a város pénztára ki­birja-e azt az új nagy terhet, amivel a villanyvilágítás berendezése járna és kibírja-e évről-évre a mostaninál bizo­nyára sokszorosan nagyobb világítási költsé­get. A város jelenleg is tetemes adósságokkal küzd, nem szabad tehát könnyelműen semmi olyan újításba belemenni, ami sokba fog ke­rülni és ugyancsak nem szabad útj nagy ter­het hosszú időre rárakni a városnak ma már úgysem sokat biró vállaira. Figyelembe kell továbbá venni, hogy az utcák világítása aránylag annyival többe fog kerülni, minél kevesebb magánházban világí­tanak majd villanynyal. Már­pedig ez utóbbi tekintetben ne áltassa magát senki, mert csak­nem bizonyos, hogy aránylag kevés család fog Cegléden évenkint 60—70 frtot (ez a legke­vesebb) világításra költhetni s valószínű, hogy ennek folytán majdnem csak a közterek és utcák fogyasztása miatt fog fennállani a gyár, akkor pedig több, mint bizonyos, hogy még az eperjesi áraknál is drágább lesz a villany. Pedig ezt az árat is, amelynél pl. Budapesten még sokkal drágább a villany, sokalják már egyesek és több helyen, kivált kereskedők, visszatértek már a szerényebb, de hasonlítha­tatlanul olcsóbb petróleumhoz. Mindezt nem árt tudomásul venni és böl­csen meg kell fontolni, hogy a város és a lakosság abban a helyzetben van-e, hogy a legdrágább világításra térjen át, mert később, ha már meglesz a sok vezeték és a még több kiadás, hiába lenne a szánom-bánom. A haladás szükséges és dicső dolog is, de arányban álljon anyagi erőnkkel és tehet­ségünkkel. Nézetem szerint a villany helyett, amely azért is sokba fog kerülni a városnak, hacsak átalányösszegben nem szerződnek a társulat­tal, mert oly nagy terület megvilágításánál, mint Cegléd városa, nagyon sok áram vész el a levegőben a vezetékekből ; mondom, a vil­lany helyett jobban megbízná a város is, a lakosság is a gázvilágítást. Nem jó volna-e ezt létesíteni ? Mindenesetre nagy haladás lenne a petroleum világítással szemben ez is. Cegléden az a „paraszt“ ikertestvére annak a földnek, amelyet mivel, amelyre verej­téke csurog, azért szereti is azt, mert hozzá van gyökeresedve léte minden szálaival. Az intelligencia már inkább mozgó jellegű, nem törzsökös ceglédi. S ha azt erősítik, hogy ép oly igazándi ceglédiek, mint a gazdálkodók, hát arra eszembe jut az, ami Szoboszlón esett. Néhány képviselő uraság leutazott Szoboszlóra diadalra segíteni — nem annyira az ügyet, mint a kedves cimborát és erősen hangsúlyoz­ták — mert tán bizonyításra szorult, hogy ők is „magyarok“. Mire a szoboszlói gazda (pa­raszt) keményen kiszólt, hogy : „tudjuk nagyon jól, hogy az urak is a mi kutyánk kölyke“. Aztán az intelligenciába sorozásnál dis­­tingválni is kellene, mert ferdeségek torlódnak felszínre. Például elvégez valaki egy tanfolya­mot, de nem az egyetemen, hanem Cegléden az anyatakarékpénztárban. Boldog helyzetben a wertheim-szekrény magaslatáról büszkén nézi le a közönséges halandókat. Elragadtatásában szerkeszt „zsuri“ és limonádé mellé való vic­ceket gyárt s szentül megvagyon győződve, hogy ő intelligenciában leledzik. „Ho-hó bará­tom !“,— mondaná Kapu Miklós bácsi. És ha én esztendőben egyszer ezekről a ceglédi állapotokról kellem­eteskedem egy tárca­cikk erejéig, hát egész darázsral rohan rám s úgy megropogtatnak jobbról is, balról is, hogy az fölér egy masszírozással. De nagyon egész­séges ! A haragjukra annyit se adok, ni! (Mu­tatom a körmöm hegyit). Én írhatok cikkelyt a venezuelai háborúról úgy, mint a ceglédiről. Valószínű, hogy ezen jámbor írásom miatt is pennát ragad a cifra had és vagdalkoznak el­kezdve Piszukán — akinél egyedüli atmosféra, amelyben jól érzi magát: a mosolygás — föl Közgyűlés. Cegléd, 1902. decemb. 29. A tűnefélben levő, megöregedett 1902-ik évben utoljára ült össze a képviselőtestület hétfőn, 29-én közgyűlésre s egy kis vihar, egy kis csatározás után eltemették az 1902-ik évet. Halotti beszédet nem tartott felette senki, könnyet se ejtett a ravatalra senki s a lélek­harangot az elnöki csengetyű helyettesítette. Hej, pedig ez az év Cegléd város törté­netében nagy pontot jelent. A személyes kul­tusz istápolásának ebben az évben faragták ki bölcsőjét s belefektettek a bölcsőbe egy torz­szülöttet, egy csenevész, élhetetlen penészvi­rágot, a „bálványimádást“ és most odajárnak a bölcsőhöz a hivő szamaritánusok tömjénnel, füstölővel s hajlongnak előtte, mint hajdan a napkeleti bölcsek a jászol előtt. Csupán az a különbség, hogy a jászolban az igazság meg­testesülése pihent puha szénaágyon s tudósok dicsérték az Istent nagy jótéteményéért, mig most vakon hívők serege görnyedez az élhe­tetlen, csenevész gyerek rozoga, törékeny böl­csője előtt. Hja, de hát „tempora mutantur et nos mutamur in illis.“ Eltemettük a megvénhedt, görnyedező hátú, roskatag­ú­ esztendőt. Hogy mit hoz az ifjú, életerős 1903. év, az még a jövő titka. Lehet, hogy béke, egyetértés it tanyát, lehet, hogy ádáz párttusák forgácsolják szét erőnket. Egyet azonban állíthatunk és ez az : ha a mos­tani vezetőség belátja hibáját, megjegecesedett, ferde irányzatától eltér s a város érdekeit előbbre valónak tartja a személyes kultusz dédelgetésénél, akkor az 1903 ik esztendő a haladás, a fejlődés esztendeje lesz. Húzzuk meg hát a lélekharangot az 1902-ik év feje fölött s bocsássuk el utolsó útjára, mely a feledékenység mélységes tengerébe vezet, a honnan nincs visszatérés. Hántoljuk fel a sirt az elenyészett 6-esztendő felett. — Requiescnt in pace!* * * 1-fő szám. A közgyűlést d. e. 9 órakor nyitotta meg az elnöklő polgármester. A képviselők szép számmal jelentek meg s még a karzat is „egy kis viharra éhesen“ leste a közgyűlés lefo­lyását. A jegyzőkönyvet hitelesítették, Ifj. Lakos József visszautasítja azt az alaptalan vádat, mellyel a „Cegléd“ lap meg­gyanúsította, mintha a feltűnési viszketegségből szólalna fel a közgyűlésen. Ő a­ választók meg­bízásából ül itt s első neki a kötelesség. Avagy talán az nem tetszik, hogy ő is nem hallgat, mint annyi mások ott a másik oldalon ? Ez­után kérdést intéz a polgármesterhez, hogy miért van az óvónő mellett azon dada, kinek 3—4 frtot fizetnek, holott 10 frtot vesznek fel ennek a fizetésére ? Gubody polgármester kijelenti, hogy majd utána néz a dolognak s a legközelebbi köz­gyűlésen válaszolni fog, egészen addig az „Übermensch“-ig, aki olykor „Silbak“ név alatt szokott bukfencet hányni a „Cegléd“ hasábjain. Gyengébb intelligencia kedvéért meg­jegyzem, hogy az „Übermensch“ (emberfölötti ember) szót nem én találtam ki. Egy hírhedt német filozófus szülte ezt a képtelen fogalmat: a Schoppenhauerbe ojtott Nietzsche Frigyes. Ez a boldogtalan, nagy tudományu alak még fiatal korában elviszitette az Istent, aztán ke­reste, kereste, de nem tudta megtalálni s bele őrült. Mindenki a maga módja szerint bolon­dul meg. Tudom, hogy ama hires városban ezen írásaimért kigyót-békát kiáltanak rám „hétbika­­bőr-haragú“ emberek, de hát azok én rólam ártalmatlanul peregnek le, mint a gummi-köpö­­nyegről az eső. Gyengébb intelligencia kedvéért meg­jegyzem, hogy a fentebb írt „hétbikabőr-haragú“ kifejezés ismét nem sajátos. Arisztofanes hasz­nálja (Arany János fordítása) Marathon nem­zedékéről szólva. Azonban hát írhatunk mi tárca-cikkelye­ket, vezető-cikkelyeket, az mind nem sokat ér. A mameluk had az új esztendőben is „ví­gan dudál, mint a portugál“, az ellenzék pedig — már mint a parasztok — a jövőre gondolva bosszúsággal sóhajtgatja a költővel: „Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak . . .“ S azt suttogják : legyen emlékünkön átok, annyi adósságot minek hagytunk rájuk. Karabász.

Next