Ceglédi Ujság, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-06 / 1. szám

AUG­­­f Cegléd, 1907. XVII. évfolyam­os/ e­l­ső szám. Vasárnap, január 6. POLITIKAI HETILAP Előfizetési árak: egész évre 6 k., négy hóra 2 k. Egyes szám ára 14 f. Szerkesztőség I. kerület, Vasút-utca 1(K). szám. N­y i 111 é­v sora 1 korona. Főszerkesztő: 13r. MOLNÁR ALBERT. Felelős szerkesztő: S. NAGY DOMOKOS. Előfizetéseket és hirdetési díjakat, továbbá a lap hirdetéseit a kiadóhivatal: I., 1(M)., dr. Molnár Albert irodája veszi fel. Megjelen minden vasárnap reggel. 67. körül. A golyó- és akasztófa-elmélet nagy­mestere csak nem pihenhet. Miként ugrai levelével ő adta meg az első lökést a nagy nemzeti küzdelem megindításához, most is ő sorakoztatta a 67-eseket Nagy­váradon. Erre Bánffy, a tettekkel té­nyező nagyot bámult. Micsoda ? Hát a geszti sírbolt kisértetei elébe vágnak ? Olyan nincs ! És megeresztett a közvé­leményről egy vezércikket, melyben megmagyarázta, hogy az a közvélemény, amit ő hirdet. Ez hagyján. De meg­eresztett egy másikat is — elöljáróját szegedi beszámolójának — arról, hogy Kossuth nyílt kártyákkal játszik. Ebben a 67-es alap megmentésére vállalkozott. Aki meg akar győződni a 67-es alap tarthatatlanságáról, szívlelje meg a nagy vezér következő mondásait: 1-szer : „meg vagyok győződve arról, hogy a magyar állam fenmaradása és területi integritása a Habsburg dinasztia uralkodása alatt a legjobban, legállan­dóbban van biztosítva.“ Vagyunk ugyan jó egynehányan, aki­ket épen az ellenkezőről győzött meg a történelem, de a függetlenségi párt e részben a nemes báróval tart, mert elfogadja a pragmatika szankciót, amely tudvalevőleg a Habsburg dinasztia ural­mát köti a nyakunkba. Hogy ezért mi szükség van 67-es alapra, ezt még koppenhágai Bánffy báró sem mondja meg. 2- szor : „tudom, hogy a közép Duna menténi (Bimbó-utcábani) jelenlegi nagy­hatalmi dualisztikus alakulás európai szükség és az európai egyensúly meg­­bolygatása nélkül ezen változtatni ez idő szerint nem is szabad, de nem is lehet.“ Hát hogy egy nemzetnek a maga sor­sát szabad-e saját­ akarata szerint irá­nyítani , ezen még a kajászószentpéteri iskolában sem vitatkoznak. Hogy pedig mi hazánk sorsának intézését nem a nagyhatalmi állás, hanem nemzeti hiva­tásunk szerint igazgatjuk, ezt bizonyos Deák Ferenc nevű táblabiró igen szépen és igen okosan megmondotta. De egy Bánffy Dezső nevezetű ellenzéki vezér is megmondotta, hogy a hatalom alapja az állam belső consolidációja, mely a nemzet jogos igényeinek teljesítésén sarkallik. Ezért követelte az a Bánffy nevezetű úr is ellenzéki vezér korában — addig, ameddig — a magyar vezény­szót és követeli — addig, ameddig — a gazdasági önállóságot. Mindez nincs ellentétben a függetlenségi párt prog­­rammjával, sőt annak sarkalatos pontja, szemben a 67-es kiegyezéssel. Mit akar hát a 87-es alappal? 3- szor : „nem tőlünk függő esélyekre és európai válságokra alapított politikát követhetőnek nem tartok“, isten éltesse a nemes bárót. Tehát Deák Ferenc, amikor nemzeti függetlenségünket kö­vetelte, Kossuth Ferenc, Apponyi, midőn ezért küzd, sőt maga a felséges császár, aki őket most programmjuk dacára a kormányzással megbízta : mind-mind európai válságokra alapított politikát folytattak és folytatnak ? Csupán az ischli clausula császári szerzője, no meg a golyó- és akasztófa-elmélet nagymes­tere folytat reális politikát ? Kár, hogy ezek a nagy bölcsek úgy magukra ma­radtak. Még előbb-utóbb megcsinálták volna a nemzetiszintire festett Nagy- Ausztriát. Mert lám , Kossuth nyílt kár­tyákkal játszik, így pedig nehéz győzni. Kivált, ha minden jel arra mutat, hogy ellenfelünk kezében öt disznót szorongat — a császár is nála van. Leginkább pedig, ha a tettekkel tényezők csak papolnak az egységes nemzeti államról, de az ahhoz való függetlenségi politikát „tarthatatlan, vagy tartalmatlan jelsza­vak “-nak minősítik. Természetes, hogy mikor „a nemzet nagy többsége határozott“, és­pedig a függetlenségi párt programmja értelmé­ben, hát akkor ilyen szólamokkal nem lehet zöld ágra vergődni. Hanem a róka nem azért ravasz, hogy a csapdát el ne kerülje. És ő, a nagy közvéleményező ki­mondja, hogy a 67 a 48 kiépítése. No hiszen szép kiépítés az, mikor az épü­letet földig lerombolják, 2 évtized múl­tán behintik zsúppal s azt is folyton lopkodják ! Hát ezek a hangos jelszavak igy bi­zony eredménytelenül hangzanának el. T Á. B €3 Á. .WWWWVWWWWWVWWWWWWVVWWWWVWWWWWWAWWWVWV A hanyatló félhold. Irta: lípszik Andor. — A ,Ceglédi Újság“ eredeti tárcája. — A nap utolszor pillantott szét a földön. A tűzvörös sugarakban vakítóan ragyoognak az arany félholdak a mecsetek karcsú m­ináréin. Az akhsan namazi (esti ima) ideje elérkezett. A minárék erkélyein megjelennek a müezzinek s valamennyien egyszerre rázendítik az ezánt (imárahivó ének). S mintha a felhők közül csalogányok kara, vagy szeplőtlen kerubok éneke szólna a földiekhez: áhítatot hintve járja be az ének Nagyvárad minden zugát. A vitéz lerakja fegyvereit, az iparos szerszámait; a kereskedő otthagyja boltját; a háremekben, a szerelem eme csarnokaiban magukra marad­nak az epedő hölgyecskék (mivelhogy nőknek tilos a mecsetekbe járni) és sietnek a föld-és csillagvilágok urát, Allaht imádni. Mohamed, a bölcs m­esiás úgy rendelte, hogy az igaz hívőkhöz ne a harangok kifejezéstelen csengése, hanem az áhitat hangján emberi lé­lek szóljon lélek testvéréhez. A nagyhatalmú Juszuf szandzsákbég rózsa­berkekkel környezett palotája elé egy muszli­­­ harcos érkezett. Valahol hadi szolgálatban­­ járhatott, mert léptei lomhák, ruhája és arca porral fedett s teljes fegyverzetben van. Bivaly­bőr pajzsát baljában tartja, a nyiliv katonásan vállára akasztva; a hátán levő puzdra tele nyílvesszővel, övében félelmes hanzsarja s baljában súlyos kardja lóg. A rózsaligetek között itt is ott is szálas tö­rök harcosok állanak kivont szablyával, hogy a nagy ur hajlékához közönséges halandó ne közelíthessen. De a jövevényt meg sem szó­lítják, ellenkezőleg katonásan tisztelegnek neki a damaszkusi pengék s háborútlanul ballaghat fel a márványlépcsőzeten a palota vadszőlő­­árnyas tornácára. Az ifjú Tevfik cseribasi (százados) ez, ki amilyen daliás, ép oly hős is és nagy kegy­ben áll a hatalmas szandzsákbég előtt. A cseribasi a tornácról a madein-be lépett (középszoba, mely a férfi lakosztályt a hárem­től elválasztja). Itt senki sem volt. A kapucsiak (ajtóőrök) az ezán hallatára valahova elhúzód­tak, hogy háborútlanul végezhessék az esteli imát. De a közeli termek is csendesek voltak. A nagy úr az esteli áj­tatosságot végzi vala­melyik mecsetben, dörmögte a török. Épen jól van így. Míg hazajön, legalább pihenek egy kissé. Már egy hete, hogy éjjel-nappal­­ fegyverben állok s Azeki kötényére mondom, (a törökök szent ereklyéje) hogy alig állok a lábamon. Lerakta fegyvereit s aztán végignyujtózott egy zöldbársony ottománon. Szép nyugodtan nézegette a terem fehér falain az arany, ezüst, piros és egyéb tarka-barka betűkkel írott mon­dásokat, melyek részint a Koránból, részint hires muszli­ költők munkáiból voltak idézve s többnyire a földi élet múlandóságát s a túl­világ örök boldogságát ecsetelték. A jó cseribasi addig andalgott a kedves igék között, mig Ilamaliel (az álmok angyala) szép csendesen kilopta lelkét és az álmok biro­dalmába ragadta. A Rodope bércei közé rejtett szülőfalujába repült lelke, atyja, a szegény merlevi-dervis házához, ki több társával éppen a „sema“-nak nevezett szent tánchoz sorakozott a nyolc fa­oszlopon nyugvó imateremben. A fehérszakálú Abdul-Kerim legelői ment. Utánna ballagtak társai, mellükön keresztbetett kezekkel. Mikorra lassú léptekkel háromszor megkerülték a termet, egy láthatatlan zenekar játszani kezdett, mire a dervisek táncra kere­kedtek. Féllábra álltak s körben forogtak, de oly ügyesen, hogy sem az egyensúlyt el nem vesztették, sem egymásba nem ütköztek.

Next