Ceglédi Ujság, 1910 (20. évfolyam, 2-52. szám)

1910-01-09 / 2. szám

XX-ik évfolyam. CEGLÉDI ÚJSÁG 2-ik szám. — A posta melletti artézi kút vize ugyan­csak megcsappant. Olykor-olykor egy-egy pil­lanatra a vízfolyás is szünetel. Kínkeserves dolog kivárni, míg egy vízhordó edény megte­lik. Ezen a bajon mindenesetre segíteni kell, mert ez a kút ilyen állapotban nem elégítheti ki a környékbeliek vízszükségletét. Meglehet, hogy a cső van bedugulva. Azért bízzák a ki­javítást szakértő kútfúróra, ne pedig lakatossal foltozgattassák. — Hamis pénzek a forgalomban. Hírt adtunk róla és óvatosságra intettük a közönséget is, hogy mostanában mind jobban és jobban ter­jed a hamis egy, két és öt koronás. Ezekkel a hamis pénzekkel már a közhivatalokba is bemerészkednek, így megtörtént, hogy a városi pénztárnál és a járlatkezelő hivatalban ólom­ból készült két és öt koronással akartak fizetni. A hamisítványokat persze felismerték, azokat a rendőrség lefoglalta és a nyomozást meg­indította.­­ Az utcai világítás teljes sötétségben várja a villanyt. Talán meg kellene gyújtatni a lám­pákat addig is, míg a villanyvilágítás megkez­dődik. Legalább az ember egy kissé elkerül­hetné még a körösi utón is bokáig érő sárt. De vaksötétben nem találni, hogy hol merjen átpróbálkozni az utca egyik oldaláról a másikra. — Veszélyes gyalogjárók. Az aszfalt járda készítésekor a gyalogjárót sok helyen meg­bontották s az aszfalt járda és a régi gyalog­járó érintkezési pontjain a folytonosság meg­szakadt. Különösen a Népbank oldalánál ve­szélyes ez, mert a szűk és sötét utcában még mindig nem rakták vissza a fölszedett téglát az aszfalt járdáig. Sürgős intézkedést kérünk. — Táncmulatságok. Az Iparos Ifjúság Ön­képző Egylete folyó évi január hó 9 én — vásár vasárnapján — az Ipartestületben saját könyvtára javára zártkörű táncvigalmat rendez. Belépődíj személyenként 60 fillér. — A Kat­holikus kör 1910-ik évi január hó 9-én vásár vasárnapján táncmulatságot rendez. Beléptidíj személyenként 1 korona. Szülők felét fizetik. — Az Egyenlőségi Olvasó egylet ifjúsága ja­nuár hó 9-én vásár vasárnapján saját könyv­tára javára zártkörű táncvigalmat rendez. Be­lépti dij személyenként 70 fillér. Szülők nem fizetnek, -új ártézi kutak. A városi tanács foglal­kozva Bezzegh Pál mérnöknek az ártézi kutak felszerelésére és a víz elvezetésére vonatkozó tervezetével elhatározta, hogy két új ártézi kút fúrását fogja javasolni a közgyűlésnek. Az egyik a Vörösmarty­ tér délkeleti részén, a má­sik pedig a II. kerületben a temető mögött, a Könyök­ utca körül készülne. — Manlovak. Tudomására hozzuk a gazda­közönségnek, hogy a jövő hónapban a nagy­kőrösi méntelepről 14 drb ménlovat hoznak Ceglédre. Lesz közöttök 4 uj mén is. — Megjött az obsit. Azoknak az emberek­nek, akik 1867-ben születtek és a közös had­seregben, vagy az m. kir. honvédségnél kiszol­gálták a hadkötelezettség idejét, megérkeztek a végelbocsátó levelek.­­ A tanyai bérbeadott épületek házbér­adójára nézve tájékoztatásul közöljük, hogy a törvény értelmében az e címen a tulajdonosra kivetendő házbéradó kevesebb nem lehet, mint a tulajdonos általi használat esetén a házosz­­tályadó lenne ; erre való tekintettel a haszon­bérből úgy lehet az épületek (csakis a haszon­bérlő által használt szobákat véve számításba) bérértékét kiszámítani, ha tudjuk, hogy a ház­­osztályadó egy szoba után 2, — két szoba után 6, — három szoba után 8 korona, és hogy minden 100 korona házbér jövedelem után 11 korona házbéradó lesz fizetendő, tehát a pusztán egy szoba után átlag 20 korona, 2 szoba után 60 korona, 3 szoba után 80 korona évi bérösszeg vehető számításba. — Egyéves méncsikók vásárlása. A föld­­mivelésügyi miniszter felhívja a tenyésztőket, kiknek birtokában legalább is négy jó szárma­zású, erős csontu, szabályos testalkatú, saját nevelésű egyéves méncsikó van s azokat az államnak eladni kívánják, hogy ebbeli szándé­kukat a csikók származásának, magasságának, színének és árának pontos megjelölésével a földmivelésügyi minisztériumhoz benyújtandó egykoronás bélyeggel ellátott írásbeli nyilat­kozatban legkésőbb 1910. évi február hó 1-ig bejelentsék. — Ceglédi ifjú a gyermekbiróság előtt. Január 1-én kezdte meg működését a gyer­mekbiróság. Ekkor lépett életbe a büntető novellának második fejezete, mely a fiatalkorú bűntettesek erkölcsi védelme és a munkás társadalom részére való megmentése érdekében a büntető törvénykönyv eddigi rendelkezése­itől sokban eltérő intézkedéseket és szabá­lyokat állapít meg. Ezelőtt a gyermekbíróság előtt a múlt héten egy helybeli ifjú Sz. János állott azért, mert a múlt évi október hó 22-én gazdájának Bogdán Józsefnek töltött puskáját kezébe vette s azzal oly vigyázatlanul bánt, hogy a fegyver elsült és az ott álló Kisgyörgy Ferencet meglőtte. Ezen bűncselekmény miatt a gyermekbiróság S7. Jánost dorgálásra ítélte. — A féltékeny gulyás. Kecskeméti István, Unghváry László gulyása, — ő tudja miért — nagyon félti a feleségét. Csupa féltékenység­ből azután Szylveszter napján úgy elverte az asszonyt, hogy az súlyos testi sértésért felje­lentést tett ellene. — Tolvaj vendég. Simon László, a vasúti vendéglő csaposa f. hó 5-én arra a meglepe­tésre ébredt, hogy ládácskáját feltörték és abból 140 kor. értékű holmit elloptak. Könnyű volt megállapítani, hogy a tolvaj más nem le­hetett, mint Kelemen József szolnoki csapos, aki mint vendég egy éjszakát töltött Simon lakásán, hajnalban azonban a lopott tárgyakkal megugrott. A rendőrség keresi. — Furcsa keresetforrás. A napokban 5—6 feljelentés érkezett a rendőrségre Krizsán Má­ria ellen, aki Futyi Tóth Istvánnal él vadhá­zasságban. Ez az asszony ugyanis rongyos, szakadozott ruhában járva úgy pumpolgatott, hogy olyan házakhoz nyitott be, ahol kutya van. Itt azután addig verte a kisajtót, míg a kutya oda nem szaladt. De ő ettől meg nem ijedt, sőt neki épen ez kellett. Mert egyszerre csak hangos sivalkodásba tört ki, hogy őt a kutya megharapta, ruháját letépte. Sőt ahol gyengébb szívü emberek laktak, ott egy kicsit el is ájult és úgy locsoltatta fel magát Mária asszony. Mikor ilyenformán a házbeliekre rá­­ijesztett, akkor előállott, hogy neki ennyi fáj­dalomdíjat, meg ruhapénzt fizessenek, amit az­után sok esetben meg is fizettek neki. Most azonban rájöttek a szélhámoskodásra és a rendőrség figyelmébe ajánlották Futyinét.­­ Mikor a haragosok találkoznak, Virág Pál és Tóth István helybeli lakosokat a kecs­keméti törvényszék 6 havi börtönre ítélte azért, mert a múlt év nyarán haragosukat Simon Ist­vánt fütykösökkel úgy elverték, hogy 20 nap­nál tovább gyógyuló sérüléseket ejtettek rajta. — Hogy ir a német? A napokban egy ins­brukki cég az alábbi magyarságú körlevélben keresett meg sokakat, hogy pénzüket küldjék az ő olcsó portékájáért. íme a levél: „T. c. Miután az én mintám után a kereslet roppant nagy, kényszerítve vagyok önt megkérni, a tőlem kért mintagyűjteményemet belátás után lehetőleg azonnal, becses feladásával, vissza­küldeni, mert máskülönbben a minták nekem hiányzanak, a­mi az üzletemet zavarba hoz. Egyben megbiztosítom, hogy megrendelést az ön legnagyobb megelégedésére ki fogom vé­gezni. Tisztelettel gyáros.“ Még szép, hogy csak a rendelést fogja kivégezni. -­ Miniszteri rendelet a tejről. A fölmive­lésügyi minisztériumból rendelet bocsáttatott ki, amelynek célja a gümőkór ellen való minél intenzívebb védekezés. A rendelet elrendeli a gümőkoros marhák irtását s a fertőzött tejne­­műek elárusítását megtiltja. Egyben figyelmez­teti a tejfogyasztókat, hogy a tejet csak for­ralás után használják fel élelmiszerül, a tej­gazdaságoknak pedig csak az így forralás út­ján fertőtlenített tejneműeket szabad elárusí­tani. Ez üdvös rendelet végrehajtására a ren­dőrkapitányságok már utasítást is nyertek.­­ Postakocsin nem szabad utazni. A sze­mélyszállításra be nem rendezett postakocsik kocsisai igen gyakran vállalkoznak utasok szállítására is, bár a postakocsisok részére ki­adott szolgálati utasítás ezt a leghatározotab­­ban megtiltja. A postakocsisok ezen eljárása számos esetben bűncselekmények elkövetését mozdította elő, amennyiben a felvett utas a postakocsi tartalmát elrabolta, sőt a kocsist is meggyilkolta. Az ilyen esetek ismétlődésének meggátlása, valamint a postakocsisok személy­­biztonságának és a kincstár érdekeinek meg­védése céljából a belügyminiszter a kereske­delemügyi miniszterrel egyetértve a személy­szállításra be nem rendezett postakocsikon való utazást megtiltotta. A postakocsist, aki ezt megszegi, 15 napig terjedő elzárással és 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, az utast pedig 200 koronáig terjedhető pénzbün­tetéssel fogják büntetni. A rendeletet a mai hivatalos lap közli.­­ Az adóhivatali gyakornokokat ezentúl a pénzügyminiszter nevezi ki. Eddig a díjtalan és segélydíjas adóhivatali gyakornokokat a kir. pénzügyigazgatóságok nevezték ki. Wekerle pénzügyminiszter most kiadott körrendeletében kijelenti, hogy az adóhivatali gyakornokok ki­nevezését, áthelyezését, csere- és lemondási ügyének elintézését szintén magának tarja fenn , hogy a gyakornoki pályázatok kihirdetésére, az állások betöltési javaslatainak szerkeszté­sére és felterjesztésére nézve ugyanazok a szabályok irányadók, amelyek a pénzügymi­niszter által eddig betöltött többi állásokra nézve érvényben vannak. — A borfejtési és feltöltési munkák vé­­gezhetése vasárnapokon tiltva van, mert sem a borfejtés, sem a feltöltés nem sorozható a kereskedelemügyi miniszternek egy régebbi rendeletében felsorolt „javítási munkák“ közé. — Az aradi vesztőhely megváltására ren­dezett tárgysorsjátékra vonatkozó húzás tegnap és tegnapelőtt volt a Vámház palota sorsolási termében Budapesten. — Mennyit kapnak a th. városok ? A városok segítésére szétosztott két millió koronából a th. városok a következő arányban részesültek: Arad 50.000 K, Baja város 20.000 K, Debrecen 50.000 K, Győr 40.000 K, Hódmezővásárhely 40 000 K, Kassa 42 000 K, Kecskemét 36 000 K, Kolozsvár 66.000 K, Komárom 20.000 K, Marosvásárhely 26.000 K, Miskolc 32.000 K, Nagyvárad 60.000 K, Pancsova 20.000 K, Pécs 40.000 K, Pozsony 60.000 K, Selmec és Bé­­labánya 20.000 K, Sopron 42.000 K, Szabadka 55 000 K, Szatmárnémeti 40 000 K, Szeged 75 000 K, Székesfehérvár 34.000 K, Temesvár 60.000 K, Újvidék 32 000 K, Versec 24 000 K, Zombor 32 000 Korona. A megyénkbeli szom­szédos rendezett tanácsú városok közül Kiskun­félegyháza 20 000 K, Kiskunhalas 16 000 K és Nagy­kőrös 9 ezer koronát kaptak. — Meteor jövendölése januárra. Meteor jövendölése szerint január hó 11—13. enyhe, csapadékos, 17-én hideg, havas, 25-én enyhe, száraz, 30-án szeles, hidegebb lesz. — Útlevelet kérők figyelmébe. A belügy­minisztérium elrendelte, hogy az útlevélkiállító hatóságok a cs. és kir. közös hadsereg és a m. kir. honvédség nem tényleges állományá­ban álló egyénnek, útlevél iránti kérelmének elbírálásakor az illető hadkiegészítő kerületi pa­rancsnokság, illetve hot­védkiegészítő parancs­nokságokat minden egyes esetben előzetesen megkeressék aziránt, hogy a nevezett parancs­nokságok az útlevél­ügyre vonatkozó vélemé­nyek közlése mellett nyilatkozzanak arra is, hogy az illető mikor fog fegyvergyakorlatra, továbbszolgálatra, vagy kiképezésre behivatni. Külföldre szóló útlevél pedig csak akkor állít­ható ki, ha a parancsnokság válaszában kije­lenti, hogy annak kiadása ellen védkötelezett­­ségi szempontból akadály fenn nem forog.

Next