Ceglédi Ujság, 1914 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-04 / 1. szám

POLITIKAI HETILAP, A CZEGLÉDI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT LAPJA. — MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség: Rákóczi út 8. szám, hová a lap szellemi részére vonatkozó kéziratok küldendők. ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egész évre.................................................................................... 6 korona. Négy hóra .................................................................................... 2 korona. Egyes szám ára 14 fillér. Előfizetéseket és hirdetési díjakat, továbbá a lap hirdetéseit Főszerkesztő Sárik Gyula nyomdája (Rákóczi-út, Népbank-palota) TAKÁCS JÓZSEF veszi fel. Nyiktér garmond sora 1 korona. Nem élt hiába... Jó, hogy tél van, mert különben szégyenükben pirulnának s bánatukban hervadoznának az ibolyák. Hiszen egy halhatatlan férfiú lefőzte, túllicitálta közmondásos szerénységüket. Tisza István gróf, ez a panamától illatos férfiú szerénykedett újévi beszédében. Megállapította és a gályarabok törhetetlen hitével hirdeti, hogy nem élt hiába, mert . . . mert — ide nézz Európa : megmentette a magyar parlamentarizmust. A halhatatlanoknak nem szokott osztályrésze lenni a boldogság. Tisza e részben is kivétel. Ő halhatatlansága boldogan tekint vissza az új év mesgyéjén az elmúlt esztendőre, nem élt hiába. Megszüntette a parlamenti anarkiát, megmentette a parlamentarizmust. Ő mondja s neki el kell hinni, hogy úgy van. Legfennebb egy kis fogalomzavar lehet szerény kijelentésében. Mint mikor a kezelő orvos a halott meggyógyulását hirdeti, mert már nem jajgat. Hát igaz: csend és nyugalom van a parlamentben. Ki merne ellenszegülni Gerőék fegyverének ? Kinek nyelve élesebb a képviselőházi őrség kardjánál ? Aztán: miért is? Ki versenyezhetne elszántságban a vízaknai sóban fogant, margitszigeti panamában hizlalt többséggel ? Tisza István érdeme az is, hogy zsoldos csapataiba halált megvető lelkesedést önt. Kossuth Lajos szerint a politika az exigenciák tudománya , Tisza István szerint az existenciák tudománya. Hát akiknek egész existenciájuk a panamával szerzett többség erőszakos uralmától függ, hogy ne ragaszkodnának kétségbeesett elszántsággal a hatalmi őrjöngés csalhatatlan bajnokához ? Csak fonjanak koszorút margitszigeti pálmákból és áztassák sós vízbe, hogy el ne hervadjon a vezér homlokán. A hálás utókor pedig szobrot emelhet neki. Mert megtanította arra, hogy legszentebb jogain is keresztülgázolhatnak, legféltettebb kincseit is elrabolhatják, ha gyáva megadással tűri, hogy a miniszteri kinevezés korlátlan joga érvényesüljön ! Aki a nemzeti eszme letéteményeseit elnémítja a törvényhozásban, horváttal, oláhval pedig békét köt a nemzeti állam egységének feláldozásával , az csakugyan nem élt hiába, mert intő például szolgál arra, hogy ime, magyar is lehet árulója saját hazájának, ha úrrá lesz lelkén a hatalmi őrjöngés. Ezért nem élt hiába Tisza István. Hová építsük az internátust? Tudja már városunk közönsége, hogy a Délmagyarországi Közművelődési Egyesület a ceglédi gimnáziumban tanuló vidéki diákok részére internátust építtet. Az egyesület az internátus építésére vonatkozólag már megegyezésre jutott városunkkal, s a szerződés is megköttetett és a felsőbb hatóságok által is jóváhagyatott. Az építkezési terveket felülvizsgálva, az államépítészeti hivatal fel is hívta már a várost, hogy írja ki az építésre a pályázatot. A tavasszal tehát bizonyosan hozzáfognak az internátus építéséhez. Annak idején elhatároztatott s újabb és jobb eszme fel se merült, hogy az internátust a gazdasági gőzmalom előtt, az u. n. Deák téren építik fel. Az a kérdés, hogy szépészeti szempontból nem volna-e helyesebb, ha ezt az internátust, amely méreteiben körülbelül a gimnáziumhoz hasonló 2 emeletes impozáns épület lesz, nem a Deák téren, hanem egy minden tekintetben alkalmasabb helyen építtetnénk fel. Minthogy az internátus egyik legnagyobb és legdíszesebb épülete leen a városunknak nem lesz felesleges, ha e helyen egy sokak által helyesnek talált eszmét felvetek. Építsük az internátust a disznópiac, illetve a szalmapiacnak a Jászberényi-út felől való szélére akként, hogy az épület homlokzatával a Jászberényi-útra, vagyis a gimnázium felé nézzen. Ennek a térnek a Jászberényi-útra dűlő része tartoznék az internátushoz, a tér másik felét — ahol tényleg disznópiac van — oda adnánk a gimnáziumnak játéktérül. A mostani gimn.-i játékteret kiosztanánk házhelyeknek, a disznó és szalmapiacot pedig áthelyeznénk a Deák térre, a gazda gőzmalom elé. Az internátus, ezen a helyen felépítve sokkal inkább emelné városunk díszét, nem volna a fördő által úgyszólván eltakarva az idegenek szeme elől. De nemcsak a szépészeti, hanem a kényelmi szempontból is kívánatos, hogy az internátus a jelzett helyen építtessék fel. Ez az épület idegenek részére épül. Már most ha vidéki szülők jönnek meglátogatni az internátusban lakó fiaikat a vicinálisról éppen ott az internátus előtt szállnak le s ez a kényelem a diákgyerekekre nézve is fontos. S ezenkívül a tanulók közelebb vannak a gimnáziumhoz, s közelebb a játéktérhez. Ezek pedig mind figyelembeveendő előnyök. TÁRCA. Fecske. — Önkéntesi emlékeimből. — Irta: Váry Rezső. Fejedelmek kitömetik vagy bronzba öntetik kedvenc paripájukat, a Derbyt nyerő versenylovakat életnagyságban festetik le a Jockey-Club, én csak ezzel az írásommal állíthatok emléket feledhetetlen lovamnak. De hát nem vagyok se király, se a Jockey-Clubb tagja, a tisztviselő és írói civillistámból pedig nem telik kegyeletem méltó és szokásos nyilvánítására. Eddig mindössze azzal adóztam emlékének, hogy azt a fényképet, amely engem lovam hátán ábrázol, az iróasztalom közepére helyeztem el. A fénykép azonban évről-évre halványabb lesz, én már el is tűntem a nyeregből, annyira elfakult az alakom, csak a lovam szikár okos feje, homlokán csillaggal, látható még tisztán. Mivel rohamosan közeledem a népfölkelő korosztály éveihez és a lovam is napról-napra szemrehányóbb tekintetet vet rám az Íróasztal közepéről, mikor a múlt emlékein elmerengve ábrándos szellemi históriákat rovok papirosra ifjúkori éleményeimből, nem odázhatom már tovább lovam iránti kötelességem teljesítését, mert előbb-utóbb az emlékezetem is úgy elhalványodik, mint a szóban levő fénykép. Húsz éves voltam, mikor mint egyéves önkéntes katonai szolgálatra bevonultam. Egészen véletlenül történt, hogy a tüzérekhez kerültem. A lóhoz anyi közöm volt csak addig, hogy 10 éves koromban egy gonoszindulatu penny ledobott a hátáról és sokáig nagyon fájdítottam testem egyik részét. A bácsikám, akinél ez az eset történt, kárörvendve nevetett rajtam, amit sohase tudtam neki megbocsájtani. — Úgy kell, miért ültél fel a lóra. Jegyezd meg magadnak, hogy aki nem tud lovagolni, az ne szálljon nyeregbe. Előbb tanulj meg lovagolni. Én akkor sírtam és dühös voltam. De később gondolkozni kezdtem a bácsi szavain és arra az eredményre jutottam, hogy bizonyosan előbb könyvből kell megtanulni a lovaglást vagy pedig hogy némely emberek egyenesen úgy születnek, hogy tudnak lovagolni. Egyszóval lovagolva jönnek a világra ... És nagyon búsultam, hogy én, miként az említett eset bizonyítja, nem tartozom ezen szerencsés emberek közé. Sokáig megmaradtam ebben a hitemben és nem is ültem fel többé a lóra, míg a tüzérekhez nem kerültem. Ott aztán alaposan kiábrándítottak eddigi hitemből, melyben már meg is nyugodtam. Hat hónapi lovardás iskolázás után, úgy-ahogy megtanultam elméletileg lovagolni. Dicsekedés nélkül mondhatom, hogy kurázsi és kedv volt bennem elég, de bizony mégis csak ügyetlen figura lehettem a lovon, mert nem volt meg a kellő gyakorlatom. A főhadnagyom mindig ezt mondta nekem : — Du hast einen idealen Sitz — és finoman mosolygott hozzá nyírott bajusza alatt. Örültem az elismerő szavaknak s csak mikor lehűlt már örömem melege, akkor éreztem a szavakban rejlő irónikát. A sebesült sem érzi a sérülés pillanatában a fájdalmat. A főhadnagy bizonyára azért nevezte eszményinek az ülésemet, mert a lovamnak a legkisebb nehézséget sem okoztam, hogy engem pehelymódra kibillentsen a nyeregből. Mindazonáltal kitűnő minősítést kaptam a lovaglásból.