Chicago És Környéke, 1958 (53. évfolyam, 6-52. szám)

1958-03-28 / 13. szám

PETŐFI BARÁTJA: TELEKI SÁNDOR —Emlékezés — Ezernyolcszáznegyvenhatot írtak. Petőfi Szatmárról, Pap Endre barátjával Nagyká­rolyba ment, Szerdahelyi fő­ispán beiktatására. Itt ismerkedett meg, — szeptember 7-én, a Szarvas­­vendéglő éttermében ■— gróf Teleki Sándorral, aki az egész megyében nagy népszerűség­nek örvendett, különcködései, eredeti modora, bravúrjai és főleg szabadelvű eszméi miatt. Ismeretes a párbeszéd, amellyel Petőfi és Teleki Sán­dor barátsága kezdődött. — Ön az első eleven gróf, akivel beszélek, — szólt Pe­tőfi. — Hát halottal beszéltél-e. — Halott gróf magam is voltam, komédiás­ koromban — felelte Petőfi. — No, cimborám, velem ugyan nem sokat nyertél, mert magam is csak olyan vad­ gróf vagyok. Még akkor este egymásra találtak. Mind a kettő úr volt, a szó nemes és igazi értelmé­ben és mind a kettőt a magyar szabadság eszméje fűtötte. A koraőszi hajnalon ezzel bú­csúzott Teleki új barátjától: — Druszám, ha lehet­ ne hagyjuk el egymást. Ugye, eljössz hozzám Kohóra? Petőfi, némi hazódozás után elfogadta a­ meghívást és fesztelenül, otthonosan érezte magát Telekinél. Kohón mondta el asztali felköszöntő formájában Erdély című köl­teményét. Esküvője után Teleki ötös­­fogata röpítette Petőfit és fe­leségét Kohóra, ahol hat bol­dog hetet töltöttek Teleki kastélyában. Innen írja Pető­fi: “Ez a táj olyan, mintha az én képzeletem után alkotta volna a természet.” . Ezalatt a hat hét alatt Pe­tőfi harminckét költeményt irt, közöttük a Szepember végén-t is. Teleki a segesvári csata napján találkozott utoljára barátjával, akinek búcsúzás­­kor egy marék dohányt adott. A világosi fegyverletétel után az aradi várfogságból Török­országba menekült Teleki, azalatt pedig idehaza az oszt­­rák haditörvényszék in effigie kivégeztette. Jellemző Telekire az a le­vél, amelyet Munkácsy Mi­hálynak, a zseniális magyar festőnek ír és amelyben, töb­bek között ezeket mondja: “Ön felelevenítette Pilátust és életre hívta Jézust, de Önnek nemzete legdicsőbb korszakát, az 1848-49-iki füg­getlenségi harcból kell egy momentumot felállítani! Ön­nek a polgárok erényét, a pa­rasztok áldozatkészségét, a nemesek önérdektelenségét, a papok hazafiságát, az áru­lást, a vértanuk lehelletét, a még ma is kolduló honvéde­ket kell megörökíteni! Önnek, Munkácsy barátom, csak má­solni kell, — együtt csináljuk a képet! Egy képet akarok Önnel festeni és aláírni: Mun­kácsy—Teleki.” Teleki Sándor kétségtele­nül a legkalandosabb életű magyar főúr volt. Egy ízben, Teleki családja körében üldögélt, a kohói he­gyekre néző verandán, mikor leállított látogatóba Schön­­hei­z Antal, nagybányai vá­­roskapitány. Az öreg, aki olyan volt, mint egy megké­sett Franz Hals-modell, vég­­nélküli szócsatákra tudta tü­zelni Telekit. Ez alkalommal azon vitatkoztak: demokra­ta-e, a szó valódi értelmében Teleki? — Mit mond maga, város­­kapitányok gyöngye, hogy én „ne volnék demokrata? Hát nem látja soha, amint úgy sé­tálom vasárnaponkint körül a piacot, hogy karom Huszál­­szki mészáros uram vállát öleli? — Már hogyne láttam vol­na, de nekem ez nem bizonyí­ték. — Nem bizonyíték? — Nem hát! — Mi kellene még? Megmondom, gróf úr, amely vasárnap azt fogom látni, hogy nem az ön karja nyugszik Huszálszki uram vállán, hanem az ő ökörmá­­zsáláshoz szokott plebejus karja van az ön nyaka köré kanyarintva. — nos, akkor azon a vasárnapon el fogom hinni, hogy római szentbiro­dalmi gróf Teleki Sándor va­lóban ízig-vérig demokrata! Névjegyén mindig feltün­tette ezredesi rangját, de so­hasem használta grófi címét. Mindig és mindenben hang­súlyozta demokrata mivoltát. Demokrata volt, az akkori feudális világnézettel szem­ben, de legbensőbb valójában még önmagának sem vallva be — mégis tetőtől-talpig arisztokrata maradt. A szó legnemesebb értelmében véve. DÁNIA IMÁDKOZOTT MAGYARORSZÁGÉRT Február 21-én ünnepelték a szabad világ országai a­­Világ Ima Napot.” A dánok e napot Magyarország tragé­diájának szentelték. Dr. Den­man, a Nashville, Tennes­­see-i evangélista tanács elnö­ke szemtanúja volt a dániai megemlékezéseknek. Az ima­napon 5 percre egész Dániá­ban megállt a forgalom, hogy a dánok imádkozhassanak Magyarországért. “Milyen áldott élmény” —- mondotta Dr. Denman. “A taxik meg­álltak, egy kerék se forgott. Az emberek megálltak az út közepén. Senki se mozdult, a templomok harangjai meg­­kondultak. A zászlókat félár­­­bócb­a engedték. A dánok összekulcsolt kézzel imádkoz­tak Magyarország szabad­ságáért.” BIALKÓ ZEnEKAR Megbízható, a fiatalság által kedvelt union zenekar. Ajánl­kozik Bálokra és egy­ébb alkal­mi mulatságokra. 2816 W. Superior St. AB 6­5085 MURÁNYI férfi és női szabósága MM N. BROADWAY CHICAGO, ILINOIA Dzsak LO I HM KÉSZÍTŐNK: ÚJ RUHÁKAT ÉS ÁTALAKÍTÁSOKAT MAGYAROK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK hogy ha finom, ó hazai szakember által készített, füstölt és nyers kolbászt, hurkát, szalonát, disznósajtot, húsárut akarnak venni keressék fel BENDE MIKLÓS ÉLELMISZER és HÚSÜZLETÉI 656 E. 93 St., Chicago Telefon: TR 4 5526 Mindenfajta friss élelmiszer,, darált mák, paprika stb. kapható. Előzékeny kiszolgálás: HÚSVÉTRA PRÁGAI SONKA MEGJEGYZÉS Többen már viccelődnek velem, hogy minden korszak alkotó jelentőségű felfede­zésnél kimutatjuk, annak ma­gyar eredetét. Mi csak a té­nyeket idézzük. Tény pedig az, hogy az atom, hydrogén és jet korszak minden döntő felfedezését magyar szárma­zású és iskolázottságú tudó­sok végezték. Most újra egy ilyen tényre hivatkozunk Werner von Braun az ameri­kai műhold elkészítője, a V2 irányított lövedékek feltalá­lója ebbeli tudományát ma­gyar tanárjától szerezte. Fantasztikus pálya amit néhány év alatt befutott von Braun, amit hogy megértsük, vissza kell mennünk Erdé­lyig, Brassóig, a brassói ma­gyar gimnázium fizika taná­ráig, Oberth Hermanig. A világűr meghódításának gon­dolata Oberth Herman lelké­ben is megszületik és mint tu­dós fizika tanár a Kárpátok alján dolgozza ki az égi raké­­ták tudományos elméletét. Erdély elvesztésével a romá­nok elől neki is menekülnie kellett. Pesten nem kap állást külföldre ment. Magával vi­szi Németországba tudását, magyaros lelkesedését és tör­hetetlen hitét a rakétázás jö­vőjében. Berlinben kap tan­széket és a német űrhajózási gondolatnak, közelebbről a folyékony tűzanyagú rakéták tudományának apostola lesz. Mint első éves mérnök hall­gató, Oberth varázs körébe kerül a 18 éves von Braun is és ezzel örökre eljegyezte ma­gát a rakétázás tudományá­val. Minden szabadidejét Oberthel tölti, asszisztense lesz az első rakéta kísérletek­ben és négy év alatt annyira megy, hogy 1934-ben már két rakétát épített von Braun, amiket több mint másfél mér­föld magasra vitt a cseppfo­lyós oxigénnek alkohollal ke­vert tüze. Oberth hatása so­hase szűnt meg zseniális ta­nítványára. A magyar lelke­sedés átplántálódott von Braunra is és többé nem volt megállása amig az amerikai Sputnikkal följutott az égig. Oberth Herman a brassói fi­zika tanár, a mai napig ott van világhírű tanítványa mel­ . QTr›r»rtw­.,»nc­r»3g»»,MiMagB3gb­B3t3at3CB3CHam33^a­3aca3ga33ig3aa3a3aa^ MAGYAR VENDÉGLŐ Ha szereti a finom óhazai ételizekben gazdag magyar konyhát, akkor feltétlen keresse fel az óhazai most kijött szakemberek által megnyitott BALATON VENDÉGLŐT 243 N. Pulaski Rd. (40 száz Westre) Tel.: Sacramento 2 8867 EGÉSZ NAP ÉS ESTE NYITVA­A magyarság minden tagját szeretettel hívja MEGYERI BÉLA, tulajdonos MAGYARUL TÁRGYALJON A M A G Y A R Rendezte már a saját és családja biztosítását? KOVÁTS EMIL A BEN HÚR LIFE ASSOCIATION Chicago és környékének már évek óta a szakmában itt dolgozó új amerikás magyar megbízottja készséggel áll rendelkezésére — minden kötelezettség nélkül — nélkülözhetetlen biztosítási ügyeiben. Az esti órákban is hívható telefonszám: Cornelia 7-3857. Iroda: 4149 N Mozart St. teit; a Huntsville-i Arzenál­ban ő a­­ tudományos tanács­adója von Braun 120 tagú vezérkarának. És úgy hisz­­szük, a lelke is, ami fáradha­tatlan magyar hitével von Braunt a még magasabb egek­ig hajtja. AMERICAN HUNGARIAN FEDERATION Col, Kováts Memorial Bldg. 1761 ‘ ft” St., Northwest Washington 9, D. C. Nemes célú party Mrs. Terézia Hosszú ham­­mondi lakos, megbecsült ma­gyar asszony, kedves előfize­tőnk, operáció útján elvesz­tette egyik lábát. Igaz jóba­rátai, közöttük Mrs. Eszter Kish hammondi lapképvise­­lőnk is, segítségére sietnek és Open House Partyt rendez­nek Mrs. Hosszú otthonában, hogy ily módon elősegítsék a műláb megvételét. Igazán testvéri segítő szívre mutató cselekedet. Aki ismeri Mrs. Hosszút, igazán Istennek és embernek tetsző mód cselek­szik, ha március 30-án elláto­gat a 4818 Hickory, Ham­mond alatti magyar otthonba. I MEGNEHEZÍTIK GYÓGYSZEREK MAGYARORSZÁGRA KÜLDÉSÉT Budapesti hivatalos jelen­tés szerint a rendszer megne­hezíti a külföldről ajándék­ként érkező gyógyszerek vámkezelését. A küldemé­nyeket csak akkor vámkeze­lik, ha a címzett előzetesen orvosi bizonyítvánnyal iga­zolja, hogy a gyógyszerre neki, vagy hozzátartozójának szüksége van. Az orvosi iga­zolásokon fel kell tüntetni a beteg nevét, a szükséges gyógyszer nevét és mennyi­ségét. Az igazolást az egész­ségügyi gyógyintézet­ek ve­zetőitől, a tanácsok egész­ségügyi osztályaitól kell kér­ Az új rendelkezések sze­rint, a budapesti 70-es posta­­hivatal az eddigi­ gyakorlattól eltérőleg az előzetes vártt­­szemle után nem továbbtja­ a gyógyszerküldeményt a cím­zettnek. Értesíti a csomag érkezéséről és felszólítja az orvosi igazolás beszerzésére. A külföldi gyógyszerek­ kö­­­zül kizárólag csak az eredeti gyári, bontatlan csomagolás­ban érkezőket vámkezeli. Ha a gyógyszerek ebnek az , előírásnak nem felelnek meg, a vámközvetítő postahi­vatal visszaküldi a feladónak és erről a címzettet értesítik. Ha valamelyik , csomagban gyógyszeren kívül más aján­déktárgy is van ez is megaka­dályozza a gyógyszerek, za­vartalan "kikézbesítését. t. AUTÓVÁSÁRLÓK FIGYELMÉBE HASZNÁLT KOCSI VÉTELE - BIZALOM KÉRDÉSE Hal igazán megbízható helyen akar vásárolni forduljon bizalommal A 39th Street Motors magyar céghez. 3857 S. WENTWORTH AVE. Telefon: WAgner 4-2772 Minden ÉVJÁRATÚ és FAJTÁJÚ üzemképes kocsi kapható. A legjobb fizetési feltételek és hitelnyújtás. Tulajdonos: KENDE ZSIGMOND IGYEKSZÜNK A VEVŐK MINDEN IGÉNYÉT KIELÉGÍTENI. Segítünk az előírt engedélyek gyors megszerzésében. A vevők rendelkezésére állnak: Hétköznap reggel 10-től este 81 g. Vasárnap 11­ 5-ig. Southsidei Ref. Egyház GYÖRGY ÁRPÁD, ref. lelkém Virágvasárnap reggel 9 órakor a Kálvin Teremben mutatjuk be a GOLGOTHA című filmet. Belépőjegy nincs. Mindenkit szívesen látunk. Vasárnap reggel 10 óra­kor maggyar, 11 órakor angol nyelvű virágvasárnapi isten­tiszteletet tartunk templo­munkban. Este 7:30 órakor Senior és Chapel énekkaraink angol nyelvű istentiszteletünk keretében nagyheti alkalmi énekeket énekelnek. Április 2-án, szerdán 2 óra­kor konfirmandusok osztá­lya. 3:30 órakor Brownies leány cserkészek gyűlése. HÚSVÉTI HÍREINK •­­■ Április 4-én, csütörtökön délután 4 órakor Carol, 4:30­­órakor Chapel, este 8 órakor S Senior énekkari próbák Tóth István karnagy vezetésével. Este 7:30 órakor nagycsütör-­­­tök, esti bűnbánati istentisz­telet.­­ Április 5-én, pénteken reg­gel 11 órakor nagypénteki magyar nyelvű istentisztelet. Este 7:45 órakor közös angol nyelvű istentisztelet a Metho­­­­dista­ templomban. Április 6-án, este 7:30 óra­kor nagyszombat esti bűnbá­nati istentisztelet. Áprils 7-én, vasárnap reg­gel 9:30 órakor magyar 11 órakor angol nyelvű húsvéti istentisztelet és úrvacsoraosz­­tás Az urvacsorai jegyeket özvegy Soltész Károlyné és Ulbrich Lajos és neje ado­mányozzák. Április 8-án, hétfőn reggel 11 órakor ünnepzáró magyar nyelvű istentisztelet. Bete­geknek: urvacsoraosztás. EAST CHICAGÓI REF. EGYHÁZ HÍREI Rév.­OSY KÁLMÁN lelkész Nagypénteken, este 7 órai kezdettel lesz összevont isten­­tisztelet a templomunkban. Április 5-én, Nagyszomba­ton este 7 órai kezdettel bűn­­­­bánáti istentiszteletet tar­tunk. ..Április 6-án Husvét ünne­pén,, kiszolgáltatjuk az Úrva­csorát. ...Március 16-án megemlé­keztünk Haller Mihályról fe­lesége kérésére úgyszintén Istenben boldogult Kerekes Andrásnéról férje kéréseire. . AZ INDIANA HARBORI EGYHÁZ HÍREI Húsvét első napján mind­két isteni tiszteleten meg lesz térítve az úr asztala. Az an­­gol isteni tisztelet fél órával korábban, vagy­is fél tízkor fog­ kezdődn. Mindkét isten­tiszteletet az uj lelkész fogja végezni. A gyülekezet- mely az elmúlt pünköst óta rendes­­ lelkész nélkül volt, boldog vá­rakozássá tekint az új lelkész­­ munkája elé. MAGYARSÁG FIGYELMÉBE I Mindenfajta füstölt áru, hús, szalonna, kolbász stb. i Mindenfajta európai csemege áru beleértve sajtokat és­­ csokoládét is. | Mindenfajta magyar italok, tokaji, szomorodni, likőrök­­ és pálinkák. * I « Mindenfajta fűszeráru, MAGYAR ÉDES és ERŐS PAP- !­RIKA, őrölt mák stb. | Mindenfajta élelmiszer kapható.­­ KUHN'S FOOD SHOPBAN | 3053 Lincoln Ave. Likeview 5-9019 ! Nyitva fél 10-től este 10-ig. Vasárnap 9-től este 10-ig.­­ Menjen be és nézzen körül az üzletben. SZÉP EMLÉKEKET GYŰJT és Magának, családjának, barátainak okoz örömöt, ha meg­örökíti életük szép jeleneteit és természeti képeit. VÁSÁROLJON FÉNYKÉPEZŐ­GÉPET A legjobb AMERIKAI és NÉMET gépek legnagyobb választékban kaphatók United Camera megbízható magyar cégnél. 3021 LINCOLN AVE. Tel.: BU 1 8100 Előhívások és nagyítások. Tape Recorderek minden fajtája. Kapható: Szabadságharc Budapesten 816mm keskenyfilnen. MAGYAR LEMEZEK óriási választékban MÁJUS 17. SZOMBAT. ÚJSÁGUNK MŰSOROS SAJTÓ­BÁLJA A JÉGCSUCSON Írta: GYULA DIÁK Virrasztó éjen néha visszatérnek — röpködő rajjal megannyi madár — s vinnék a kedvem föl a tiszta égnek, de lábam térdig jégbefagyva áll. A régi, régi, boldog énekek... Ó, hogy rajzottak bennem egykoron! Fölvertem vélü­k erdőt, réteket s minden fűszálnak bókolt egy dalom. Tudtam zenéjét tücsöknek, madárnak, árva falevélnek, táncos napsugárnak, hímes pillangónak, ezerszinti tónak, estéli szellőnek, halk hegedüszónak, csodalátó szemmel minden szívbe láttam s el-elfeledkeztem vizcseppnyi csodákban... Nem én kívántam kürtbugató sorsom, — én jobban tudnám azt a régi dalt!— de állni kell ez árva sziklaormon ahol az Isten bus parancsa tart. Mert haj, parancs, e dermedt résenállás, istrázsa-sors, mely szoborrá fagyaszt. A könnyem jégcsap, sóhajtásom párás de mindegy ez, most el kell tűrni azt. Mert fújni kell, haj, százszor, mindig ébren a köd­ riasztó, súlyos trombitát, hogy lent a völgyek higyjenek a fényben, higyjék, hogy im az őrszem messzi lát. Hogy itt az ormon látszik már a hajnal, a fénypalást már húzza vállait; a völgy álmodjék fényességgel, dallal, mert megdermed, ha mitsem álmodik... Hát fújom, fújom, zúg­atom keményen a hajnal­biró komor trombitát s a lelkem mélyén, tavasz­ köntösében, bimbóként hull el százezer virág...

Next